********    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

Egy vékony, alacsony figura szereli össze a dobokat a Dürer hátsó bejárata előtt a betonon, kissé unottan köszön vissza. Pár órával később már egy élénk, villogó szemű alak meséli gyerekkori zenei élményeit, meg azt, hogy hogyan került a Morbid soraiba. Érzelmekkel teli, választékosan megfogalmazott, kerek mondatok – élénk eszű és határozottan kellemes beszélgetőtárs. Ő Erik Danielsson, a Watain agya.

 

Azt hiszem, mozgalmas napod volt: a kora reggeli járattal érkeztél Uppsalából. Mennyire vagy most fáradt?
Hát legalább emiatt nem kellett aggódjak – huszonöt évnyi gyakorlat áll mögöttem. Ráadásul van egy hároméves kislányom, szóval néhány óra alvással is ki tudom bekkelni.

 

Ha jól számolom, ez a tizedik látogatásod itt Budapesten. Volt alkalmad körülnézni a városban?
Igen, igen. Valahányszor Budapesten járok, igyekszem legalább kimenni a hidakra, és megnézni a Dunát. Ha van időm, a Várba is felmegyek. Ma is tettem egy jó nagy sétát, mint mindig.

 

Valószínűleg inkorrekt a kérdés: mennyire vagy mostanában elfoglalt? Dolgozol valamilyen új zenei anyagon?
Keményen dolgozom a Watain utolsó albumán.

 

 

Lesznek még kérdések erről, de kezdjük az elején. Adott egy Morbid nevű zenekar: két demójuk, két EP-jük, két válogatásuk és egy koncertalbumuk van. Mi a szerepük a műfajban?
Ha pontosan akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy egy demójuk van. A második demót, a Last Supper-t nem igazán tekintik rendes demónak. De a Morbid öröksége természetesen az, hogy a Bathory-val, az Obscurity-vel és a Mephisto-val együtt az egyik első black metal zenekar voltak Svédországban. Ők jelentették a svéd, sőt a skandináv black metal legkorábbi kezdeteit. Ez tehát a legfőbb örökségük. A December Moon demó, amely 1987-ben jelent meg, sok más, akkoriban kiadott anyaghoz képest rendkívül jól kiállta az idők próbáját. Én a Morbid-dal a December Moon-on keresztül, majd a Morbid és a Mayhem közös split-jén, a Tribute to the Black Emperors révén ismerkedtem meg, amelyet tizennégy évesen vettem meg – egy másik korban, természetesen internet és bármilyen egyéb információ nélkül. Számomra tehát ők testesítették meg azt a homályos underground black metal jelenséget, amelyről csak szóbeszédek és suttogások keringtek. És igyekeztem ezt az érzést a Morbid kapcsán mindig is megőrizni.

 

Mikor hallottál először egyáltalán a Morbid létezéséről?
Nagyjából 1994–1995 körül lehetett, valami ilyesmi…

 

…amikor 11 vagy 12 éves voltál…
…12, igen, akkor kezdődött.

 

Ekkor ismerkedtél meg a műfajjal is?
Igen.

 

Volt alkalmad látni az eredeti Morbidot az eredeti felállással színpadon?
Mindössze négy koncertjük volt 1987-ben és 1988-ban, így akik jelen voltak ezeken, ma már körülbelül 50–60 évesek. Összesen talán húsz ember látta őket élőben. Ezek a fellépések rendkívül kicsik voltak. Na jó, nem húsz, inkább ötven ember. Van néhány felvétel a YouTube-on, és látható, hogy egy rendkívül kis színpadról van szó, nagyon pici közönséggel. Tudod, ez nem olyan, mint Magyarországon a Tormentor volt a ’80-as években… a Morbid gyakorlatilag nappalikban adott koncerteket húsz embernek.

 

 

Honnan ered a kapcsolatod a Morbid tagjaival? Hogyan lettél a zenekar dobosa?
Én készítettem a Year of the Goat című boxset-et, amely az első hivatalos újrakiadása volt a régi anyagaiknak. Felkértek, hogy készítsem el a kiadvány grafikáját és tördelését. Mivel a Morbid rendkívül körültekintően viszonyul mindenhez, ami a zenekar örökségével kapcsolatos, az egész folyamat nagyon személyes volt. Sokszor találkoztunk. Számukra semmi sem üzlet; minden inkább az örökség egyfajta megőrzése – így ismerkedtünk meg. Néhányukkal valószínűleg már korábban is találkoztam koncerteken és hasonló alkalmakkor, mert mindig jelen voltak ilyen-olyan eseményeken.

 

Volt egy úriember, Pelle Yngve Ohlin, aki szintén a Morbid tagja volt, majd később a Mayhem tagja lett, nem sokkal Attila csatlakozása előtt. Véleményed szerint mi volt az ő szerepe ebben a műfajban?
Nem az én tisztem ezt megítélni, de számomra ő… nem is tudom… azon kevés emberek egyike, akiknek köszönhető, hogy a black metal ilyen alapokra épülhetett. Úgy gondolom, ő és még három-négy másik hasonló figura tett a leginkább azért, hogy ez a művészeti forma életre keljen. Úgy tűnik, olyan művész volt, aki egy zenekar minden aspektusával törődött: nemcsak a zenével meg a szövegekkel, hanem mindennel. Ez testesíti meg egyébként az én hozzáállásomat is a black metal-hoz.

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a műfajjal?
Az első kapcsolatom egy barátom nővérén keresztül volt, aki abban az időben – ez 1993-ban történt – folyamatosan Norvégiába utazgatott, és olyan lemezekkel tért vissza, mint például a Helmet albumai és hasonlók. Szórólapokat is hozott nekünk, így elkezdtünk képet kapni az egészről. Nem sokkal később pedig nagy szerencsénk volt, mert Uppsalában – ahonnan származom, és ami egy viszonylag apró város – működött egy metal lemezbolt. Idősebb srácok vezették az üzletet, és nagyon menőnek tartották, hogy fiatalabbak járnak be, és olyan zenekarokról kérdeznek, mint a Destruction vagy a Merciful Fate. Mindent meg akartak mutatni nekünk, szóval nagyon szerencsés voltam, jó „mentoraim” voltak.

 

 

Van egy Fucking Funeral nevű zenekar, amelynek korábban a dobosa lettél. Hogyan kezdtél el dobolni? Hogyan kerültél bele ebbe?
Azt hiszem, a szüleim kérdezték meg, amikor 7 vagy 8 éves voltam. Nem sportoltam semmit, világéletemben utáltam a focit, egyáltalán nem érdekelt az ilyesmi – teljesen lekötött a zene, csak az érdekelt. Megkérdeztek: „rendben, szeretnél kipróbálni valami hangszert?” Nem tudom miért, de a dobot választottam, és onnantól dobórákra járattak. A dobtanárom egyébként vak volt, de kiváló tanár. Az első órán megkérdezte, milyen dobos szeretnék lenni. Én pedig azt mondtam: „Metallica-dobos akarok lenni!” Erre ő: „ó, szóval gyorsan akarsz játszani? Rendben, játsszunk gyorsan.” És azonnal így kezdte a tanítást. Mindent átugrottunk, a szokásos alapokat, és rögtön gyors dolgokat kezdtünk játszani. Akkor körülbelül 8 éves voltam.

 

És ezután folyamatosan doboltál?
Nem igazán. Folytattam egy ideig, aztán ahogy idősebb lettem, már nem jártam órákra. Néha játszottam egy kicsit, amikor éppen olyan hangulatban voltam, például kicsit piásan, de nem volt ez rendszeres egészen 1996-ig, amikor zenekart akartam alapítani. Akkor összeálltunk: a barátok, akikkel együtt lógtunk. Voltak köztünk punkok, skinheadek, metalosok, és így elkezdtük. Így indult a történet.

 

Mind a Watain-ben, mind a Necrophobic-ban basszusgitáron játszottál. Honnan jött ez? Gyakorló dobos voltál, majd később egyszerűen úgy döntöttél, hogy más hangszert választasz?
Igen, mindig is szenvedélyes ember voltam – különösen a zenével kapcsolatban. Nem akarok a háttérben maradni és csak nézelődni, hanem ki akarom próbálni a dolgokat. Szerintem ez egyszerűen a kísérletezésről szólt. Nem szabad félni attól, hogy új dolgokat próbálj ki, és attól sem, hogy esetleg nem vagy elég jó. Kit érdekel? Mindig is egyfajta punk hozzáállás volt bennem. Úgy gondolom, bárki képes bármire. Csak el kell kezdeni… egyszerűen csak el kell kezdeni, és aztán folytatni.

 

Próbáltál valaha „hagyományos” gitáron játszani?
Igen…

 

…ez olyasmi, amit fel tudsz használni, amikor a Watain számára komponálsz?
Azt gondolom, hogy manapság már a fő hangszerem a gitár. Úgy értem, ezen játszom a legtöbbet…

 

 

…ez számomra teljesen új dolog…
…mert a Watain anyagainak körülbelül 95%-át én írom, gitáron. Számomra sosem arról szólt… úgy vélem, zenészként a fő erősségem a zeneszerzés. Nem egy adott hangszer megszólaltatása, hanem maga az írás. Ezért szeretnék minden hangszert kellő mértékben ismerni ahhoz, hogy komponálni tudjak. Amikor meg képes vagyok megírni egy gitárszólót, akkor addig gyakorlok, amíg el nem tudom játszani.

 

Mi inspirál téged, amikor komponálsz?
A hangulatok, az energiák. Inkább az absztrakt dolgok hatnak rám, mintsem azok, amelyek konkrétak. Nálam mindig innen indul minden. Általában… sokszor szavak alapján komponálok. Nem is kell egy teljes dalszöveg – hanem talán egy szó, vagy pár szó, esetleg néhány sor elég. Úgy gondolom, számomra az írás mindig is valamiféle mágikus gyakorlat volt. Szükségem van egy olyan tudatállapotra, ahol a világgal – a fizikai világgal, a hétköznapi világgal – való kapcsolatom valamelyest feloldódik. Egy emelkedettebb állapotba kell kerülnöm. Olyasmihez hasonló ez, mint amikor a nyúl éjszaka az erdőben kémlel… valami ilyesmi. Inkább a viselkedés állatiasabb részéről van szó. Ez egy másfajta tudatállapot… amikor az ember kissé bizonytalanná válik. Ekkor lépsz kapcsolatba azzal, amit én kreatív áramlatnak nevezek, ekkor lépsz kapcsolatba azokkal az erőkkel, amelyek az ilyen jellegű energiákért felelősek. Ezzel közel harminc éve kísérletezem a Watain-nel. Nagyszerű dolog ceremoniális környezetben alkotni… őszintén szólva szerintem mindent nagyszerű így végezni. Ez lehet egészen egyszerű dolog is: lekapcsolod a villanyt, meggyújtasz egy gyertyát, egy kicsit összpontosítasz, hogy eltávolodj a világtól, és aztán elkezded. Add meg a kellő tiszteletet és figyelmet annak a tevékenységnek, amit végezni fogsz. Minden kreatív tevékenységemet szeretném egyfajta alázattal megközelíteni, mintha valami isteni eredetűhez, valami szent dologhoz közelednék.

 

És ez az energiák „csatornázása” a fellépések során is megfigyelhető?
Igen…

 

…mert emlékszem, hogy sokszor láttalak remegő kézzel, ahogy említetted…
…érdekes erről beszélni, de számomra ez olyan… nincsenek rá szavaim. Ennyi idő után sem tudom, mi történik a színpadon. Mert mindig ez a szándékom: elveszíteni önmagam. Furcsa dolog ezt ilyen hosszú ideig csinálni. Ez egy folyamatos kísérlet… az egész élet egy folyamatos kísérlet.

 

A black metal úgy definiálja magát, mint ami szemben áll a hagyományos vallásokkal és az egyházzal. Ugyanakkor a vallás és az egyház körülvesz bennünket. Te hogyan viszonyulsz ehhez? Mit gondolsz ennek a létezéséről?
Soha nem volt kérdés, hogy hogyan viszonyuljak a valláshoz. Soha. Én… személy szerint határozottan vallásos embernek nevezném magam. Egyáltalán nem vagyok ateista. Egyáltalán nem. Sokkal könnyebben beszélgetek bármilyen vallásos emberrel, bármely vallás képviselőjével, mint egy ateistával. Azt hiszem, több közös van bennem egy pappal, mint egy ateistával, aki szembe jön velem az utcán. Úgy gondolom, a zene… a zenét egy magasabb erő közvetlen hatásának tartom. Szerintem a zene… és bármilyen művészet… az emberiség kommunikációs módja az istenekkel. Annyi különböző elképzelés létezik az istenről, ahány ember van. Ne próbáljuk ezt ennél jobban meghatározni. De úgy vélem, a black metal-ban sokkal nagyobb erők működnek, mint pusztán az emberek – és az emberek akkor hasznosak, amikor az eszmék megvalósításáról vagy valamilyen gyakorlat végrehajtásáról van szó.

 

 

A black metal önmagát a vallással és az egyházzal szembenállóként definiálja – te hogyan látod ezt?
Ez engem soha nem érdekelt igazán. A keresztényellenes vonalat értem, és sok szempontból magam is keresztényellenes vagyok. De ezek a vallásellenességről és keresztényellenességről szóló beszélgetések jellemzően azon a szinten maradnak, mint amikor két félrészeg ember beszélget egy kocsmában… többnyire ilyen színvonalúak az elhangzó vélemények. Szerintem kevésbé ezekre a dolgokra kellene összpontosítani, inkább a zene hangulatára, valamint arra, hogy mit vált ki a hallgatókból. Sok mindennek ellenzem a létét, és azért ellenzem, mert vannak dolgok, amelyek mélyen fontosak számomra. Vannak dolgok, amelyeket szeretek. Vannak dolgok, amelyeket szentnek és sérthetetlennek tartok. Ami ezek ellen hat… az az ellenségem. De soha nem alapoznám a zenét pusztán arra, hogy valami ellen vagyok – nem ez az én mozgatórugóm. Az én hajtóerőm az, hogy kifejezzem azokat a dolgokat, amelyek iránt mély tiszteletet, megbecsülést és szeretetet érzek. Fárasztónak tűnik mindig kiabálni valami ellen. Igen, persze, de inkább ordítsunk örömünkben, ne csak azért, mert valami ellen vagyunk. Ezt hagyjuk meg a punkoknak, ők remekül csinálják mindezt.

 

2028 szeptember 20-a lesz az a nap, amikor egy harmincéves ciklus véget ér, és ez az időpont egyben a Watain megszűnését is jelenti. Honnan ered ez a harmincéves ciklus?
Nos, a hármas szám mindig is a Watain száma volt. A háromágú szigony, a három alapító tag és sok más egyéb dolog révén. Egy három évtizedes ciklus lezárásával befejezni – ez minden szempontból nagyon találó lezárás. Hosszan tudnék erről beszélni, de ezt most inkább hagyjuk meg egy másik alkalomra… ugyanakkor rengeteg olyan zenekar van, amelynek azt kívánom, bárcsak harminc év után abbahagyta volna [mosolyog – a szerk.]. Egy számunkra szent számot akartam választani. Más szám szóba sem került, ez volt az. És jól illeszkedik a dolgok alakulásába is, valamint abba, ahogyan a Watain idáig fejlődött. Azon a napon minden a helyére kerül.

 

Azt gondolom, ebben az esetben a csúcson fogjátok befejezni.
Ez a szándékom. És szeretem azokat a zenekarokat, amelyek a csúcson fejezik be. Nincs belőlük sok, de akad néhány. A Watain „halálát” valódi halálként fogom kezelni. Nem lesz újraegyesülés. Hűséggel fogunk viszonyulni ehhez. És ezt szem előtt tartva: senki sem tudja, mi történik a halál után.

 

De úgy gondolom, a műfajban, és aktív zenész is maradsz, nem?
Csak addig a napig látok előre.

 

Mit jelent számodra a zene, és mit jelent számodra a metal?
A zene az életem nyelve. Ez az a mód, ahogyan megtanultam lefordítani a lefordíthatatlant, és eligazodni a világban. A zenében élek, és a metal az én fajom, az én közösségem. És ez az a művészeti forma, amely még mindig képes azt az érzést kelteni bennem, mintha tízéves lennék, és először látnám a Metallica-t. Amikor valami ennyi év után is képes ezt az érzést adni, akkor joggal mondhatod, hogy a közösséged valamit nagyon jól csinál. Ez rendkívül erőteljes dolgokat hordoz magában.

 

Nagyon köszönöm!

 

Írta: Á

 

********    ENGLISH CONTENT    ********

 

A thin, short figure is fixing the drums on the concrete floor in front of the backdoor of the Dürer Kert, returning a greeting somewhat indifferently. A few hours later, a lively, bright-eyed character is already recounting his childhood musical experiences and how he came to join Morbid. Emotion-filled, elegantly phrased, well-rounded sentences – an intelligent and decidedly pleasant conversationalist. He is Erik Danielsson, the mind behind Watain.

 

I think you had a busy day: you had an early flight from Uppsala to here. All in all: how tired you are now?
Nothing to worry about at least. I had 25 years of practice. And I also have a daughter who is 3 years old, so I can survive with a few hours of sleep.

 

If I am right, this is your 10th visit here in Budapest. Have you had the chance to take a look at the city?
Yeah, yeah. Every time I am in Budapest, I try to at least go out on the bridges and see the river. When I have time I go up to the castle as well. Today I took a good walk around, like always.

 

A probably unfair question. How busy you are now? Are you working on any kind of new musical material?
I am working very hard actually on the final Watain album.

 

 

There will be questions about that, but let me start from the kitchen. There is a band called Morbid, they have 2 demos, 2 EPs, 2 compilations and 1 live album. What is their role in the genre?
I would almost want to correct you. I would say that they have one demo. The second demo, Last Supper, they don’t really consider as a proper demo. But Morbid’s legacy is, of course, that they were one of the first black metal bands in Sweden together with Bathory, Obscurity and Mephisto. They were the very first beginnings of Swedish and also the Scandinavian black metal. So that is their big legacy. And the demo, December Moon, was released in 1987, and compared to a lot of other stuff that came out around that time, has survived very well. But for me… I was introduced to December Moon and Morbid by the split with Mayhem called Tribute to the Black Emperors, which I bought when I was 14, at a different time and age, of course, without internet, without so much information. So to me, they were the perfect example of this obscure underground black metal phenomenon that were only rumors and whispers about in the underground. But I try to keep always this feeling for Morbid.

 

When was the first time you heard about the existence of Morbid at all?
They must have been there around the same time. This must have been like 1994, 1995, something like that…

 

…when you were 11 or 12 years old…
…12, yeah, that’s when it has started.

 

That’s when you got introduced to the genre?
Yes.

 

Have you had the chance to see the original Morbid with the original line-up on stage?
They only did 4 shows in 1987 and 1988, so everyone who was at those shows, are around 50-60 years old now. And there are maybe 20 people in total who have seen them live. These shows were so small. Not 20, but 50. There are few movies on YouTube and you can see that it’s an extremely small stage with very little number of people. You know, it was not like Tormentor here in Hungary in the 80’s… Morbid were doing shows in people’s living rooms for 20 people.

 

 

Where your connection to the Morbid guys is coming from? How you became the drummer of the band?
I did the box set called Year of the Goat, which was the first official re-release of their old material. I was asked to do the artwork and layout for that release. Since Morbid are very careful about everything that has to do with the legacy of the band, the whole process was very personal. We met many times. For them, nothing is business. Everything is a kind of preserving of a legacy. So that was our introduction. Some of the guys I probably met before at shows and so on, because they were always around.

 

There was a gentleman called Pelle Yngve Ohlin, who was also a member of Morbid, and later on became member of Mayhem in the past, just right before Attila joined. What was his role in this genre, in your opinion?
It’s not for me to say, but to me he is, I don’t know, one of the few people that we have to thank that black metal had the foundation that it has. He and three or four other people, I would say, are the most responsible for how this art form was brought into life. He seemed to have been a kind of artist who cared about every aspect of a band, not only the music, not only the lyrics, but everything. And to me that embodies my approach to black metal for sure.

 

How did you get connected to the genre? What was your first connection to that?
My first connection was through a friend’s older sister, who at the time… this was in 1993… was going back and forth to Norway all the time, and she came back with albums from Helmet and so on. She gave us flyers and we started to get an idea of everything. That was my introduction. Then pretty soon we were very lucky, because we had a metal record shop in Uppsala, which is a pretty small town where I’m from. So there, the older guys had this shop and they thought it’s really cool to have some younger guys coming in and asking about Destruction or Merciful Fate. They wanted to show us everything, so I was very lucky, I had good mentors.

 

 

There is a band called Fucking Funeral, of which you became the drummer in the past. How did you start to play drums? How did you get involved?
I think my parents asked me when I was 7 or 8 years old. I was not doing any sports, I hated football, I didn’t care about any of that shit. I was all into music, only music. So they were like, ‘OK, do you want to try to play an instrument‘? I don’t know why, but I picked drums, and they brought me to these lessons. Actually, my drum teacher was blind, but he was a great teacher. In the first lesson, he asked me, ‘what kind of drummer do you want to be?‘ Then I was like ‘I want to be a Metallica drummer‘. So he asked ‘oh, so you want to play a bit fast? OK, let’s play fast‘. Then he started to teach me directly. We skipped everything, the usual stuff, we only started to play fast things right away. I was then like 8 years old.

 

And you just continued playing drums during your childhood?
Not really. I continued, and then, as I got older, I didn’t take any lessons. I played around a bit, whenever I was feeling drunk, I played a bit, but not regularly until 1996 when I wanted to have a band. Then we got together: friends that we were hanging out with. Some punks, some skinheads, some metalheads, and then we started. That was how the story has begun.

 

Both with Watain and Necrophobic, you played bass guitars. Where did it come from? You were a practicing drummer, and later on you just decided to take a different instrument?
Yeah, I was always a furious person. Especially with music. I don’t want to sit on the side and just look around, I want to try. So I think it was just a matter of testing stuff. Don’t be afraid of trying new stuff, and don’t be afraid of not being good enough. Because who the fuck cares? I was always a punk like that. I think anyone can do anything. You just have to start… you just have to start, and then continue.

 

Have you ever tried playing normal guitar?
Yeah…

 

Is that something you can use when you’re composing with Watain?
These days I think my main instrument is the guitar. I mean, that’s what I play the most…

 

 

…that’s a totally new thing for me…
…because like 95% of the Watain material is written by me on guitar. For me it wasn’t always about… I think my main quality as a musician is to write music. Not to play a certain instrument, but to write. So I want to know every instrument good enough, so I can write. When I’m able to write a guitar solo, then I have to practice until I can play it.

 

What is inspiring you when you are composing?
I get very inspired by atmospheres, by energies. More the abstract things are inspiring, than things that have a definition. That’s always where it starts for me. I usually… I usually compose a lot based on words. Not a whole lyric, but maybe one word or four words, or a few lines. Stuff like that is very helpful for me. I think writing for me has always been a magical practice. I need to… I need to be in a state of mind where my contact with the world, with the physical world, with the mundane world is kind of dissolved. I need to be in a more heightened state. Like how a rabbit in the woods at night, is looking around…. kind of like that. More into an animalistic part of the brain. It’s a different state of mind… when you begin to be a bit shaky… that’s when you enter in contact with what I call as creative currents, the powers that are in charge of these kind of energies… I experimented with this for almost 30 years now with Watain. It’s great to write in a ceremonial setting… honestly, I think everything is great to do in a ceremonial setting. It can be such an easy thing, just close the lights, light a candle, focus a little bit to remove yourself from the world, and then start. Give the practice that you are going to do, give it some respect and the focus it deserves. I want to approach everything that I do in creativity with a kind of humbleness as I was approaching something divine, something sacred.

 

And this channelization of energies is something that we can see during performances?…
Yes…

 

…because I can recall to see you many times with shaking hands on-stage, as you mentioned…
…it’s interesting to talk about, but for me it’s like… I have no words for this. Still after all, this time I have no idea what is going on on the stage. Because that is always my intention, to lose myself. It’s a strange thing to do for such a long time. It’s an ongoing experiment… the whole life is an ongoing experiment.

 

Black Metal defines itself as something against the traditional religions and church. But religion and church is surrounding us. How do you feel about that? What do you think about the existence of these?
For me, I have never considered myself anti-religious. Never.I would definitely call myself a religious person. I am not an atheist at all. And I have much easier time to talk with a religious person from any religion than I have to talk to an atheist. I think I have more in common with a priest than with an atheist on the street. I think music in general is… I consider music as a direct influence of the divine. I think music is… and art is… mankind’s way of communicating with the gods. There are as many different ideas of God as there are human beings. Let’s not try to define things more than that. But I think there are much greater things at work in black metal than just human beings, you know. Human beings are useful when it comes to executing ideas or practicing something.

 

 

Black metal defines itself as something against religion and church – how do you feel about that?
That was never interesting to me at all. I get the anti-Christian part. I’m also anti-Christian in many ways. But these kind of discussions about anti-religion and anti-Christianity in black metal, they often stay at a level of two drunk people talking to each other at the bar. That’s usually the level of the opinions that are expressed. I don’t… I think that people should focus less on these kind of things and more on the atmosphere of the music and what it does to you. I’m against many things, and I’m against them because I have things that I care deeply about. I have things that I love. I have things that I consider holy and sacred to me. Whatever goes against those things… that is my enemy. But I could never base music on the fact that I’m against something, that’s not my driving force. My driving force is to express things I have a deep reverence for, respect for, a deep love for – that is my driving force. It seems to be tiresome to always scream at something. Yeah, sure, but scream out of pleasure and power, not only out of being anti-something. We can leave that to the punks, they do it great.

 

20th of September, 2028 will be the last day when a 30-year cycle will be finishing, and this date also means the termination of Watain. Where those 30 years of cycle is coming from?
Well, the number three has always been Watain‘s number. With the Trident, with the three founding members, with many other things. And to end it after a three-decade cycle, it’s a very fitting ending in every way. And I can speak for a long time about this, but let’s save that for another time… but there are so many bands that I wish would have quit after 30 years [smiling – the eds.]. I wanted to pick a sacred number to us. There was no other number being discussed, that was it. And it also fits well into the movement of things and how the organic part of Watain has developed. Everything falls into place on that day.

 

I think in this case you will finish on the top.
That is my intention. And I love bands that end on top. There are not that many, but some did. I will treat Watain‘s death as an actual death. There will be no reunion. We will treat it with fidelity. And with that in mind, no one knows what happens after death.

 

But I think you will stay and remain part of the genre and you will also become a practicing musician.
I only have trance up until that day.

 

What music means to you, and what metal means to you?
Music is the language of my life. It’s the way that I learned to translate the untranslatable and to move about in the world. I move with music, and metal is my tribe. It’s my tribe. And it’s the art form that still makes me feel like I’m 10 years old, seeing Metallica for the first time. When something can give you that feeling still after so many years, then you have the right to say that your tribe is doing something right. And contains very powerful things.

 

Many thanks for that, I really appreciate your time.

 

Written by Á