********    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

Dobosként látjuk, pedig nem ez az első hangszer, amin játszani kezdett – ha úgy alakul, gitáron és billentyűs hangszeren is prímán kifejezi magát. Alig van olyan fontos rendezvény az extrém metal háza táján, ahol ne látnánk dobolni. Számtalan zenekar mögött ő biztosítja a ritmust, ezzel együtt kevés nála szerényebb embert látni a műfajban. A zenébe öntött álmokról mesélt nekünk a Merculistarya megteremtője, Szenti Árpi.

 

Mennyire vagy elfoglalt az utóbbi időben?
Igazából ez most teljesen egy vállalható időszak. Sokat gyakorlok – leginkább Thy Catafalque-ot a Geometria bemutatókoncert miatt, hiszen vannak olyan számok, amiket eddig még nem játszottunk. Na, most azokat gyakorolgatom. Főleg a Hajnali csillag-ot az eleje miatt: az tiszta jazz, ami nekem idegen pálya. Illetve írjuk az új Sentio Ergo Sum-dalokat – azokat már feldemóztam. Emellett feldoboltam egy anyagot, amiben session szereplést vállaltam, úgyhogy az volt még rajta a listán… ja, meg a próbatermet újítottuk fel, elég sok időt elvitt. Most jött ki a Merculistarya-anyag, sok feladat volt azzal is. Eléggé sűrű időszak volt ez, de nem érzem, hogy túlvállaltam volna magam. Volt még időm másra is: természetesen dolgozok mindemellett, van magánéletem, meg persze szabadidőm is. Ja, és majdnem elfelejtettem: ezeken túl még az új Merculistarya-számokat is elkezdtem összerakosgatni: az ötödik szám már készülőben van.

 

 

Abban segíts légy szíves, hogy szedjük össze, hogy te most pontosan hány zenekarban is dobolsz aktívan?
Hét. Van a Sentio Ergo Sum, ami egy doom metal formáció, ott van az Athame, az Ahriman, ez eddig ugye három. Thy Catafalque, Merculistarya, Voidshrine… Fagyhamu, meg a Damnation [ez már nyolc – a szerk.]. A Damnation ugyan nem koncertezik, de azért létezik, meg tervezünk új anyagot is – legalábbis én szeretnék –, de akkor mondjuk öt olyan zenekar van, amire azt mondom, hogy aktív és koncertezik is. Jó, mondjuk az Ahriman se koncertezik már, de azért szoktak lenni próbák, meg folyik a dalírás is.

 

 

A Merculistarya első albuma február 20-án jelent meg. Milyen visszajelzéseket kaptál az anyaggal kapcsolatban?
Eddig csupa jót. A közvetlen környezetem nagyon szereti, és a magyar ismerősök is pozitív visszajelzéseket adtak. Sokan nem is tudták, hogy csinálok ilyesmit – csak dobosként ismertek, meg is lepődtek rendesen. Olvastam külföldi kritikákat is – Kanadából, Olaszországból, Németországból –, eléggé jó véleménnyel vannak az anyagról. Amikor digitálisan megjelent a Black Metal Promotions, illetve a Symphonic Black Metal Promotions oldalakon, akkor ott is pozitív kommentekkel illették… nagyon örülök, hogy ennyire bejön az embereknek.

 

Miért pont most jött ki ez az anyag?
Szerettem volna már hamarabb is kihozni, de most volt rá lehetőségem. Volt egy korábbi verzió, amit 2009-ben rögzítettem – az akkor nem jött ki, mert fogalmam sem volt, hogy mi ennek a rendje-módja. Nem voltak olyan ismerőseim, akik segíthettek volna, hogy végleges formába hozzam az anyagot. Nem tudtam kezelni a Photoshop-ot sem, amivel mondjuk a nyomdai előkészületeket meg tudtam volna oldani… nem szerettem volna házilag barkácsolt CD-n kihozni, hanem mindenképpen egy rendes kiadóval szerettem volna kiadatni. Abban az időben nem voltak kontaktjaim, meg nem is tudtam, hogy hogyan is találjak kiadót… Úgyhogy teltek-múltak az évek, és így lassacskán elmúlt, hogy én ezt valaha is kiadjam. Attól függetlenül sokat hallgattam – meg a közvetlen környezetem is –, és a baráti köröm is megismerkedett a zenével, megszerették. Tehát létezett, csak nem volt kiadva. Aztán az életemben eljött egy kicsit szellősebb időszak, amikor jobban rá tudtam feküdni az önmegvalósításra. Akkoriban Adorján Balázs – a Thy Catafalque egyik menedzsere – rá is kérdezett, hogy „mi van már ezzel a Merculistarya-val, jó anyag, kezdeni kéne vele valamit, nem”? És akkor azt mondtam, hogy „hát igen, szeretnék, de kicsit parkolópályán van az aktív felállások miatt – de igazad van”. Pont volt annyi időm, hogy neki tudjak fogni… egyébként baromi nagy meló volt, hogy ezt az egészet rekonstruáljam, hogy – igazából kicsit újragondolva – az egészet újra nulláról felvegyem. Belefogtam, aztán onnantól kezdve nem volt megállás. Nagyon izgalmas út volt: gyakorlatilag újra felfedeztem a régi ötleteimet, így újra meg kellett tanulni mindent, meg persze szépen fel is kellett játszani. Sok mindent össze kellett keresgélni az itt-ott-amott meglévő régi fájlokból, sok régészeti munka is járt ezzel az egésszel. Mondjuk így derült ki, hogy a Pusztuló kor ötlete még 2002-ből származik… meg is lepődtem, hogy ilyen régi. Na mindenesetre a régi DVD-ket előástam, és onnan külön-külön össze tudtam bogarászni a gitártémákat. A dobokat nem kellett nagyon keresgélnem, az ugye direktebb hangszer és jobban kihallható a mixből – igazából a dobbal kezdtem, és az viszonylag gyorsan ment is. Maximum a kézrendeket kellett egy kicsikét felelevelítenem… de a kérdésre visszakanyarodva, hogy miért pont most? Hát igen, most tudtam elég időt rászánni, hogy rendesen össze tudjam rakni. Aztán szerencsére sikerült kiadót is találnom: a Pest Records viszonylag gyorsan ki is hozta az anyagot.

 

Elhangzottak különböző évszámok. Ha jól értettem, akkor tulajdonképpen volt egy első fázis nagyjából 2002-től 2009-ig…
2002-től 2007-2008-ig születtek a dalok, és 2009-ben már megvolt a végleges felvétel, master-mix-minden, azaz már készen állt az első verzió. Sőt, borító meg logo is volt hozzá. A logo-t én csináltam, a borítót pedig Görög Andris – a KerecsenSólyom frontembere –, ő segített, hogy az egész fizikailag és vizuálisan is formát öltsön.

 

Miért kellett 2009-ben tulajdonképpen nulláról újrakezdeni az anyag feljátszását a leszedéssel kezdve?
Nem voltam elégedett a végeredménnyel. Mondjuk 2009-ben megállta volna a helyét, de 2026-ban már nem.

 

Zeneileg, vagy pedig a hangzással nem voltál elégedett?
A hangzással. Igazából – szerintem – mostanra már jobban kezelem a hangszereket, meg a hangom is érettebb lett.

 

 

Akkor ez azt jelenti – ha jól értem –, hogy nem álltak rendelkezésre kották vagy MIDI-fileok?
Nem, én ilyeneket nem írtam… csak olyankor szoktam ilyesmiket készíteni, ha más zenészeknek kell megtanulniuk az ötleteimet.

 

Tulajdonképpen az történt, hogy újra leszedted és feljátszottad a régi anyagot, és akkor a második nulláról történt újrakezdés került kiadásra, ugye?
Igen – nagyjából 90%-ban ugyanaz az anyag. Vannak persze kisebb eltérések… de próbáltam minél inkább hű lenni ahhoz, amit akkor összeraktam.

 

Kérlek szépen, meséld el, hogy a zenekar neve honnan származik, illetve hogy magát a zenét mi inspirálta?
Az álmok. A zenekar neve is egy álomból származik. Nekem elég fura álmaim szoktak lenni, és van, amikor olyan szavak hangzanak el benne, amik ebbe a dimenzióban nem értelmezhetők, viszont az álmaimban meg jelentenek valamit.

 

Konkrétan ezt a szót, hogy Merculistarya, megálmodtad?

Igen…

 

…és akkor reggel fölkeltél, és leírtad gyorsan egy papírra, hogy ne felejtsd el?
Pontosan így történt.

 

A zenével is ugyanezt történt?
Nem mindig az álmom hangulatát zenésítem meg, hanem… mint ahogy egy filmnek is van aláfestő zenéje, úgy az álmaimnak is szokott lenni kísérő zenéje. De olyan is volt, hogy konkrétan [álmomban – a szerk.] lementem mondjuk a pincébe, ahol egy zenekar játszott valamit, egy nem létező számot… én meg felébredek, és ha emlékszem még a riff-ekre, akkor gyorsan gitárt ragadok, és feljátszom őket. Egy csomó témám így született. Vagy [álmomban – a szerk.] egy filmet néztem, aminek volt aláfestő zenéje, és ha tetszett, akkor azt játszottam fel, vagy próbáltam szintivel lejátszani – attól függően, hogy milyen hangszereléssel hallottam a zenét. De azért általában kivitelezhető volt, hogy gitáron egy-egy dallamfoszlányt megörökítsek. Ezeket a részeket utána meg továbbgondoltam – már ébren –, tehát nem minden maradt úgy, ahogy megálmodtam, de azért általában a főmotívum ugyanaz.

 

Ezek sima hétköznapi álmok voltak, vagy rémálmok? Hogy képzeljem ezt el kívülállóként?
Főleg rémálmok.

 

 

Akkor tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy a zenével a benned felhalmozódó negatív dolgokat adod ki?
Valamilyen szinten igen… ennek az egésznek az az alapja, hogy a negatív érzelmeket zeneileg adom ki magamból, de emellett az egész anyagot átszövi egy eléggé baljós hangulat is.

 

Ezen túl még milyen inspirációd van? Honnan táplálkozik még a zene – vagy ez az alapvető forrás?
Nem csak ez. Nagyon szeretem a természetet, meg a sötétséget. Szeretek erdőbe járni. És amikor egyedül vagyok, átjár egyfajta félelemérzet – konkrétan az, hogy mennyire apró vagyok a különféle természeti jelenségekhez képest, és hogy bármikor meg is semmisülhetek ebben az univerzumban… és ez egyfajta inspiráló bizsergést kelt. Többször éreztem úgy, hogy ilyen-olyan, félelmet keltő energiák voltak a közelemben – de ezek mégis valahogy feltöltöttek. Tehát ez nem az a fajta félelem, amikor ledermedsz és nem tudsz mi csinálni, hanem inkább megerősít, feltölt. Adrenalin talán… nem tudom, hogy mi ennek a biokémiai magyarázata, de úgy éreztem, hogy tuningol meg kreatívabbá tesz – és ilyenkor is fogalmazódtak meg bennem dallamok. Például ha ilyen lelkiállapotban bicikliztem haza az erdőből, akkor már a fülem mellett elfütyülő szélben is hallottam bizonyos dallamokat. Alapból a black metal számomra egy viharszerű hangulat szokott lenni, és próbáltam a zenébe is ezt a vihar-jellegű hömpölygést, zúgást valahogy megidézni. Igen, sokszor a szélfúvásból szedtem ötleteket… meg ezekből az energiákból.

 

A Merculistarya-nál ez egyértelmű, de az összes többi zenei munkásságod mögött is van hasonló inspiráció?
Átlagosabb módon közelítettem meg a dolgokat: próbáltam jól hangzó ötleteket játszani, illetve a koncepcióhoz illő részeket összehozni, emiatt általában nem volt ennyire bensőséges a megközelítés… például az Athame-ben próbáltam olyan témákat írni, amik Athame-sek. Az Evil’s Tears-nél is próbáltam a zenének megfelelő dallamvilágokat hozni – ott másfajta volt a háttér, inkább szerelmi csalódásból meg hasonlókból táplálkozott a zene. Minden egyes zenekarnak megvolt a saját színe, a saját hangulata – és ennek megfelelően igyekeztem az ötleteket összeszedni. Így amikor van valami ötletem, akkor tudom, hogy ez most melyik felálláshoz fog passzolni. Ám a Merculistarya-nál jobban szabadjára engedtem a dimenziók közti áramlást.

 

Igazából a műfajban az egyik legmeghatározóbb dobosaként vagy ismert, de ha jól tudom, akkor más hangszeres háttered is van – sőt, alapvetően nem is a dob az első hangszer, amit a kezedbe fogtál.
12 vagy 13 éves koromban kezdtem el gitározni, és ebben az időben már a dob is egy nagyon szimpatikus hangszer volt – viszont a gitározásra nyílt lehetőségem. Anyám beíratott egy magántanárhoz; mintegy fél évig jártam gitározni, viszont akkoriban ez nem fogott meg. Ott kötelező dolgokat kellett játszani, nem találtam örömet benne, nem is inspirált, így le is raktam ezt a hangszert mondjuk egy fél évre. Aztán amikor elkezdtem önálló ötleteket kitalálni, már izgalmasabbnak találtam a dolgot, de akkor is a komponálás vonzott legjobban ebben az egészben. Utána egyre jobban játszottam gitáron, és akkor már sejtettem, hogy én valószínűleg inkább autodidakta módon fogok fejlődni; mivel engem nem lehet normálisan tanítani, ezért úgy voltam vele, hogy majd ha akarok valamit tanulni, akkor tanulok magamtól. Aztán megalapítottam az első zenekaromat Adaptor néven, amiben gitáros-énekes voltam… még általános iskolában egy osztálytársammal kezdtük el csinálni. Az osztálytárs dobosként volt benne, de neki sem volt semmi zenei alapja. Az első dobcuccát én guberáltam össze, szó szerint a szemétdombról: marmonkannákból állt meg vaslemezekből, eszkábáltam neki fából állványokat, csináltam lábdobgépet légpuskarugóból, diótörőből meg rollerből, meg mindenféle garázsban talált dolgokból – és működött. Betöltötték a szerepüket ezek a dolgok; volt egy helyiségünk, ahol be tudtuk rendezni az első próbatermünket – ez egy melléképület a családi háznál, ahol felnőttem –, hát így kezdődött az egész. Írtam szövegeket, meg idővel kialakultak mindenféle dalszerkezetek, persze még nagyon egyszerűek. Icipici gitárerősítőm volt, amit egy nagy szöggel felakasztottam a falra, hogy fejmagasságban szóljon, és akkor nem kellett teljesen feltekerni… tehát kábé a nulláról indult ez az egész, de nagyon élveztem, és persze elkapott a gépszíj.

 

 

És a szülők hogyan élték meg ezt a folyamatot?
Majd kinövöm, gondolták – de igazából nem sikerült kinőni. Mindenesetre most már büszkék arra, hogy ilyen eredményeket értem el… abban az időben persze nem vették ezt komolyan, viszont szerintem örültek annak, hogy valami olyasmit csinálok, ami boldoggá tesz, meg ami egy olyan szabadidős tevékenység, ami elsőre nem tűnik veszélyesnek.

 

Láttak téged? Eljönnek a fellépéseidre?
Anyám el szokott néha jönni – pár Thy Catafalque-koncerten ott volt. A többi felállást nem látta, mert az extrémebb metal-t nem igazán tudja befogadni. Nyitott ő erre a műfajra, de például a hörgést-károgást már nem igazán preferálja. Egyébként amit a Thy Catafalque-koncerteken tapasztalt, az nagyon tetszett neki.

 

A gitárt említetted eddig mint hangszert…
…igen, volt egy zongoránk is… vagyis hát még mindig megvan Makón, anyám házában a zongora, azon is játszottam sokat. Anno hozzám került még egy régi Casio szintetizátor is, azzal is csak úgy elszórakozgattam – nem tanított senki, hanem ott is csak a hangzatokat keresgéltem: ami tetszett, azt sűrűbben játszottam, meg persze jöttek az új ötletek is. Utána elkezdődött a komponálásnak az a változata, amikor már használtam valamilyen programot, és Kátai Tamásnak nagy szerepe volt ebben: ő mutatta meg, hogy hogyan ír zenét a Fast Tracker-rel, Mad Tracker-rel meg Scale Tracker-rel. Amikor tracker-ekkel próbálkoztunk a bátyámmal, egészen belejöttem, meg jó eredmények is születtek – legalábbis a magam szintjén –, és nagyon sokat segítettek ezek a programok a zenei ötletek megvalósításában. Ezzel párhuzamosan próbáltam a valódi hangszereken is minden olyat lejátszani, amit bepötyögtem… tehát két dolog ment egymással párhuzamosan: nem volt elég, hogy valamit bepötyögök, hanem azt élőben is fel akartam játszani. Hát így kezdődött ez az egész. Szóval gitáros-énekesként kezdtem, aztán egyszer csak kiszállt a dobos, és ezzel fel is oszlott az adott felállás. Viszont akkoriban már rendes dobcuccom volt, mert az általános iskolai ballagási pénzemet hozzáadtam a többi félretett pénzemhez, és vettem belőle egy használt dobcuccot, hogy végre legyen egy rendes dobfelszerelése a zenekarnak – ez nagy erőrelépés volt. Viszont ekkor dobos nélkül maradtunk – pontosabban maradtam –, így elkezdtem én dobolni, úgy, hogy közben a bátyámmal zenéltem együtt, aki meg abban az időben gitáros-énekesként játszott. Aztán mivel egy helyen próbáltunk, így néha összejöttünk úgy is, hogy én doboltam, ő meg gitározott és énekelt, és ez is tök jó volt – aztán végül ebből lett az Evil’s Tears.

 

Ezt hogy képzeljem el: ott volt egy dobfelszerelés, és akkor egyszer csak fogtad magad, beültél mögé, és elkezdtél dobolni? Vagy valaki megmutatta az alapokat?
A mi dobosunknak is én mutattam meg, hogy mit is játsszon. Néhány téma önállóan jött neki, és tök jó volt, feszes, de azért az még nem volt szabályos dobolás – persze az enyém sem. Viszont ötleteim azok voltak, meg próbáltam is egy csomószor leszedni, hogy vajon mi is lehet egy adott zenében. Sok mindent rosszul játszottam, meg persze nem voltak meg a függetlenítés alapjai. Egyszer, amikor már végre lett egy próbatermünk, elhívtuk Tanács Attilát, hogy megmutassuk neki, mit is csinálunk a bátyámmal. Ő a gitártanárom volt, az Overdream-ben is gitározik meg szintizett – sokan ismerik őt Makón mint zenészt. Megnézte, aztán segített, hogy mire kellene figyelnem a dobolásnál: megmutatott három alapvető függetlenítést, három alapritmust – tök feszesen, nagyon szépen eldobolta –, és utána azokat mondhatni berögzítettem magamnak. Onnantól elkezdtem szabályosabban dobolni, jobban fel tudtam építeni az egészet, jobban ráéreztem a dolgokra, jobban is ment az egész. A kétlábgép mindig is nagyon szimpatikus volt – abban az időben nagyon sok Fear Factory-t hallgattam, és megpróbáltam azokat a témakat lejátszani, amik a Demanufacture lemezen vannak. Egészen jól el is játszottam őket – persze nyilván nem voltam teljesen pontos –, a pergőt és a lábgépet például szögre kihoztam, de a cinek nem voltak ugyanolyanok. Mélyvíz volt, de nekem tetszett, meg akkor erre volt is inspirációm. Abban az időben még nem is volt rendes duplázóm: egy lábdobhoz rögzítettem két szimpla lábgépet, és gyakorlatilag zárt lábbal dupláztam úgy, hogy mellettem volt a pergő. Az első duplázót később vettem meg, de miután az meglett, utána már egy teljesen más világ nyílt meg előttem.

 

 

Melyik hangszer a kedvenc kifejezőeszközöd?
Igazából mindig is a dob volt a legszimpatikusabb, még akkor is, amikor gitározni kezdtem. Amikor először elmentem egy zenekari próbára nézőként, még nagyon kicsi voltam: anyám elvitte egy Ivanhoe-próbára, és akkor is a dobot akartam mindenképpen kipróbálni, és hihetetlen élmény volt megütögetni a dobtesteket. Teljesen másképp képzeltem el élőben a hangját, és legyűgözött. Úgyhogy igen, a dob – szerintem azt tudom a legjobban kezelni, arra fordítottam a legtöbb időt, és abban is vagyok a legmagabiztosabb. Élőben mindenképpen csak dobos lennék, vagy énekes. Ha valaha a Merculistarya színpadra kerülne, akkor abban énekes lennék, mert ott elő szeretném adni a dalokat, és az dobosként nem menne.

 

Említetted a lemezt. Az teljesen egyértelmű, hogy a dobokat neked köszönhetjük. Az összes ének – a tiszta éneket is beleértve –, illetve az összes gitár is a te munkád?
Igen, összesen két vendégszereplő van. Az első Hideg Gábor barátom, ő írta a gong intrót, ami a Pusztuló kor előtt van, a Rémálomköd kórusában pedig Dudás Ivett hallható – nem csak egy-két szólamban, hanem hat sávnyi éneket komponált a dalhoz. De egyébként ezen a két vendégszereplésen kívül az összes hallható dolog én vagyok. Még az ajtónyikorgás is.

 

Direkt arra figyelve, hogy mennyire precíz a gitár, egyszer végighallgattam az anyagot azt keresve, hogy hol lehetne belekötni. És azzal együtt, hogy nem a preferált hangszered, a technikai megvalósításában nem igazán találtam hibát.
Hát ez azért van, mert sokszor újrajátszottam, mert persze sokszor elvétettem – ez azért az egy hosszas folyamat volt, amíg én ezeket a részeket ebben a minőségben fel tudtam játszani. Ez nem úgy készült, hogy fogtam a számot, és az elejétől a végéig elgitároztam, hanem majdnem hogy témánként játszottam fel, és úgy azért sokkal könnyebb volt.

 

Említetted, hogy napi két riff-es adagokban próbáltál dolgozni.
Igen, ez volt a bevett munkatempó, de egyébként volt, amikor több is összejött – az volt az elképzelés, hogy ez legyen a minimum, és én akkor már boldog vagyok. Igazából rosszabbul sokkal gyorsabban feljátszottam volna az egészet, csak mondjuk próbáltam a harminckettedket is tisztán kipengetni. És igyekeztem mindezt úgy megoldani, hogy minden tisztán megszólaljon – mivel csöves erősítőkön játszottam, és ott a legapróbb kis szösszenet is kihallatszik, ha valami nem úgy megy, ahogy annak lennie kell. Ha mondjuk kicsit átrezonál egy másik bundhoz a húr, vagy akárcsak beleér az ujjad egy olyan húrba, amibe nem kéne – máris nem lesz tiszta a hang. Tehát minden szempontból próbáltam a lehető legmakulátlanabb módon feljátszani – és az időigényes. Élőben sajnos nem tudnám ezt a szintet hozni.

 

Ennyi zenekar, főállás meg magánélet mellett az, hogy te egy napi többé-kevésbé két riff-es tempóban haladsz, számomra azt jelenti, hogy valami elképesztő szervezettség van mögötted.
Igen, erre szántam rá azért az életemet. De csakhogy bonyolultabb legyen, megvolt még az a nehézség is, hogy sok riff-et nem hallottam teljesen tisztán, és ezért is kellett sokszor komoly kutatómunkát végeznem, hogy akkor ez vagy az pontosan hogyan is van – ezért kellett, hogy meglegyenek külön-külön a gitársávok.

 

 

És hogyan készültek a felvételek? Otthon, Reaper-rel följátszottad, vagy stúdióban? Analóg, vagy digitális módon?
A próbateremben bemikrofonoztam a dobcuccomat, és 14 sávon felvettem a dobot… igen, 13 mikrofon plusz egy trigger. Ez viszonylag gyorsan ment, meg is lett azt hiszem két éjszaka alatt – éjszaka vettem fel, hogy semmiképpen se álljon fenn annak a veszélye, hogy más is bent van az épületben, nehogy nekem ott belezajongjon. Azaz lementem mondjuk este tízkor vagy éjfélkor, nyomtam reggel ötig-hatig, utána meg már mentem is dolgozni. A Damnation anyagait is így doboltam fel egyébként – az megvolt három éjszaka alatt.

 

Hány órát alszol átlagosan?
Hát ez változó, kicsit alvászavaros vagyok. Vannak jobb időszakaim, amikor egészen jól beáll, és akkor akár hat-nyolc órákat is alszom, de szokott olyan is lenni, hogy szakaszokban három-négy órát tudok csak aludni.

 

A dobot mesélted – a gitárokat, a basszust meg a billentyűket hogyan vetted fel?
Otthon feljátszottam vonalból a nappaliban, utána meg reampoltam. Amikor már minden szám fel volt szépen játszva meg meg volt szerkesztve, akkor átjátszottam a végleges hangzással. Az éneket szintén a próbateremben vettem fel, mert az meg hangos.

 

Akkor tulajdonképpen a master-elés előtti állapotig juttattad el otthon ezt az anyagot?
Igen, aztán én is master-eltem otthon.

 

Mikor fogjuk élőben hallani ezt az albumot?
Egyelőre még nincsenek rá zenészek, meg nincs kapacitásom arra, hogy ezt betanítsam, meg hogy kialakítsam az előadás koncepcióját… szerintem a legjobb az lenne, ha megjelenne még egy lemez, és utána lenne a bemutató, mert akkor több számból lehetne válogatni – úgyhogy ezt egyelőre nem sietném el. Nem vetem el az élő fellépés ötletét – még anno voltak is zenészjelöltjeim, meg most is vannak –, de egyelőre nem fáraszanék ezzel senkit, meg nekem is van sok más sürgősebb dolgom. Szóval nem tudok arra válaszolni, hogy mikor is lesz meg az élő bemutató.

 

Pólót tervezel nyomni?
Igen, szeretnék, csak még nincs rá megfelelő mintám. Mindenképpen mást szeretnék, mint ami a borító, mert az a CD-n jól mutat, de szerintem pólón nem – annak nem megfelelő. De szeretnék, igen.

 

Számtalan zenekar sok-sok anyagán játszol. Már évekkel ezelőtt szöget ütött a fejembe: hogyan nem kevered össze a különböző dobtémákat?
Minden témának megvan egy saját színe és hangulata, és én ezt magam előtt látom – azt hiszem, erre mondják, hogy szinesztézia. Nálam megvan ez a jelenség, és igencsak megkönnyíti a dolgomat. Van, amikor egyébként nagyon hasonlóak az adott részek, és kicsit bele is keveredek, de ez jellemzően a dal betanulási fázisában van.

 

 

A szinesztéziát hogyan képzeljem el? Megy mondjuk a gyakorlás vagy a fellépés, dobolsz valamit, és közben az agyadban megjelenik egy szín?
Igen, valahogy így – hogy mondjuk vannak olyan témák, amelyeknek őszi színei vannak, tipikus őszi levélszínei, és ehhez már tudok képeket társítani. De ténylegesen nem látom ezt a szemem előtt, és nem is tudom, hogy hogyan tárul elém – csak érzékelem.

 

Nem fordult elő, hogy újra megírtad ugyanazt a riff-et, amit már húsz évvel ezelőtt megvolt?
Most pont az egyik Sentio Ergo Sum-számnál van az, hogy egy olyan témát szőnék bele, amit már egy Athame-számban is felhasználtam kicsit más megközelítésben. Szerintem ez nem probléma, nem fogom önmagamat azért ostorozni, hogy saját magamtól vettem egy témát. Más hangulatú abban a köntösben a Sentio Ergo Sum-ban, mint eredetileg az Athame-ben volt. Teljesen ugyanúgy biztos nem használnám fel – pontosan ugyanazzal a sebességgel, kísérettel – de ha mondjuk a gitártéma hasonló csak kicsit lassabb, és rámegy még egy plusz szinti-dallam, attól az egész határozottan más lesz. Úgyhogy vannak ismétlések – ha így nézzük –, de pontosan ugyanúgy nem köszön vissza semmit.

 

A Thy Catafalque esetén azt játszod, amit Tamás megálmodott, vagy belenyúlsz a dobkottába?
Először megpróbálom egy az egyben azt játszani, és amikor nagyon nem jön össze, akkor megpróbálok olyan jellegű változtatásokat eszközölni meg kompromisszumokat találni, amikkel kényelmesebben el tudom játszani a dalt, ám a hangulaton nem változtat – vagy ha igen, akkor inkább hozzáad. Meg ezt persze Tamással is meg szoktam beszélni, hogy mi lenne, ha ezt inkább így játszanám vagy amúgy – és erre általában igent szokott mondani, sőt, sokszor az a véleménye, hogy jobb is lett a dob. De egyébként mindig az a kiindulópont, amit ő beprogramoz, azt próbálom pontosan lejátszani.

 

Ha jól tudom, az új Thy Catafalque-albumon már élő dob lesz.
Jól áll az anyag – már be is van keverve –, és nagyon elégedett vagyok vele. Egyébként, amikor megkaptam a dalokat, azokhoz volt programozott dob, de ugyanúgy álltam hozzá, mint az élő produkció esetén: próbáltam pontosan ugyanazt lejátszani. Annyira logikus, amit Tamás programoz, hogy nem nagyon volt szívem belenyúlni – meg nem is nagyon van értelme belenyúlni, mert minden kis mozzanat indokolt. Nehéz lenne olyan változtatást találni, ami hozzáad, nem pedig elvesz. Tamás nagyon elmélyült ezekben a dalokban, nagyon tudja, hogy mit szeretne közölni, és hogy azt hogyan is valósítsa meg. Sokat hallgattam ezeket a dalokat, de annyit azért mégsem, hogy pontosan ismerjem azt a világot, amit Tamás elképzelt – és egyszerűbb volt mindent betanulni mintsem feleslegesen beleokoskodni. De egyébként benne vannak a saját ötleteim is – 80%-ban azt játszom, amit Tamás programozott, de a maradék 20% én vagyok. Nem sok ez persze, de szerintem azért ad hozzá. Meg ugye a dinamika is számít, a dobok meg a cinek kicsengése… ezt biztos meg lehet oldani programozással, de azért nem könnyű.

 

 

Mit jelent számodra a metal?
Egy erős szenvedélyt, egy életstílust. Amikor kisgyerek voltam, a szüleim abban a tévhitben éltek, hogy ez a zene roncsolja az agysejteket, ezért nem szabad metal-t hallgatni – sok negatív sztereotípia lepte be a műfajt a laikusok körében. Ennek ellenére nagyon vonzott, hogy megismerjem, és bátyámnak hála sikerült is; olyasmi lehetett ez, mint amikor a kíváncsi gyerek rágyújt élete első cigijére. Még általános iskolás alsós lehettem, amikor meghallottam az első metal zenét életemben – ez a Metallica Ride the Lightning albuma volt. Abban az időben szinte csak Guns’n’Roses-t hallgattam, így nagyon furán hatott. Idegen volt tőlem ez a megszokottnál ridegebb hangulat, a masszívabb hangzásvilág, az agresszívebb énekstílus. Ahogy körbevett az a zene, olyan érzésem támadt, mintha rosszat tennék… hogy ilyet nekem nem szabad, mert tönkremegy az agyam. Naív gyerek voltam, aki szinte mindent elhitt. Viszont a bályám lejátszotta azt a kazettát a jelenlétemben, és ettől erős bizsergést éreztem – és onnantól már nem volt megállás. A metal zene hallgatása lett a legerősebb közös pontunk Attilával, és komoly hiányérzetem volt, ha egy bizonyos ideig nem hallhattam ilyen zenét. Függő lettem, és ez az érzés azóta csak nőtt és nőtt. Egyre extrémebb zenei irányokat ismertünk meg, és a külsőnk is egyre jobban metalossá vált. Ha most belenézek a tükörbe, egy olyan ember néz vissza rám, akitől anno még féltettek – de egyúttal olyan is, aki mindig is akartam lenni. A metal olyannyira az életem része, hogy amióta irányt mutatott, azóta is az útját járom.

 

És végezetül: mit jelent számodra a zene?
A zene egy olyan jelenség, ami létezésem óta körbevesz és része a mindennapjaimnak – leginkábbis akaratlanul. Amikor még nem ébredt igazán öntudatára az ember, akkor minden olyasmit meghallgat, ami szembe jön; próbálja megérteni, hogy ez mások szerint miért jó. A legtöbb zene irritál – mondjuk ami a rádióból kiszivárog egy boltban, vagy egy munkahelyen. Túlzás nélkül mondom: fel tud fordulni a gyomrom, ha olyat hallgatok sokáig, ami számomra visszataszító – akkor már inkább legyen csend. Viszont amikor olyan zenét hallok, amit szeretek, az feltölt, és sokat hozzátesz a pillanathoz. Szóval a zene nagyon fontos számomra, csak iszonyú válogatós vagyok. Az pedig, hogy jómagam is írok zenéket, meg elő is adom azokat, egy új szintre emeli a zene iránt érzett rajongásomat, ennek az egésznek a fontosságát… így ez számomra a legoptimálisabb önkifejezési forma.

 

Köszönöm szépen!

 

Írta: Á

 

********    ENGLISH CONTENT    ********

 

We know him as a drummer, but drum isn’t the first instrument he started playing – he also expresses himself on guitar and keyboard. There is hardly an important event in the Hungarian extreme metal scene where we don’t see him playing his instrument. He provides the rhythm for countless of bands, yet there are few people in the genre who are more modest than him. The brain behind Merculistarya, Árpád Szenti, told us about his dreams, crytallized into music.

 

How busy have you been in the last few months?
Actually, this was a manageable period. I’m practising a lot, mostly for the Thy Catafalque Geometria gig, as there are some songs we haven’t played so far, so time has come to practice them right now. Mainly Hajnali csillag [Morning star – the eds.] because of its start: it’s pure jazz, which is a new area for me, therefore I’m practicing jazz drumming quite a lot. We’re also working in the new Sentio Ergo Sum songs – I’ve already demoed them. I also played drums on some materials I was involved as a session drummer, so that task appeared on my list, too… oh, and we refurbished the rehearsal room, which took quite a lot of time. The Merculistarya material, which come out right now, also needed a lot of work. It’s been a pretty busy period, but I don’t feel like I’ve taken on too much. I still had time for other things: of course, I have a full time job, I have my private life, and I need some free time like anyone else. Oh, and I almost forgot: on the top of that, I’ve also started putting some new tracks together for a future Merculistarya material: the fifth song is in progress.

 

 

Please help me to count: how many bands you’re actively drumming in right now?
Seven. Sentio Ergo Sum, which is a doom metal band, then Athame, also Ahriman, that’s three so far. Thy Catafalque, Merculistarya, Voidshrine… Fagyhamu, and Damnation [that’s eight alltogether – the eds]. Damnation doesn’t perform live, but still exists, and we’re thinking to have a new material, but let’s say there are five bands that I would call active and which are performing live. Okay, Ahriman doesn’t perform anymore either, but we still rehearse and we are working on some new songs right now.

 

 

First album of Merculistarya came out on the 20th of February. What feedback have you received?
It’s been pretty good so far. My friends really like it, and my Hungarian mates gave also a positive feedback. Many of them didn’t even know I was doing something like this – they only knew me as a drummer, so they were really surprised. I’ve also read reviews from abroad – from Canada, Italy, Germany – and they had a pretty good opinion about this material. When it was shared by Black Metal Promotions and Symphonic Black Metal Promotions, it also received positive comments… so I’m very happy to see people like it that much.

 

Is there any specific reason why this material came out right now?
I wanted to release it earlier, but I had the opportunity right now. There was an earlier version recorded in 2009. It didn’t come out that time because I had no idea how to do it. I had no friends who could help me to finalize the material, I had no clue how to use Photoshop, which I could have used to prepare the print-outs… I was sure to not release homemade CD’s because I wanted to get it through a proper label. At that time, I had no contacts, and I had no clue how to find a publisher… So time has gone year by year, and the opportunity to release it has slowly gone. Regardless, I listened to it a lot, so did my closest friends, they knew about the music and loved it – so it did exist, but it wasn’t released. There was then a smooth period in my life when I was able to focus more on self-expression. At that time, Balázs Adorján – one of the managers of Thy Catafalque – asked me, ‘What the heck’s going on with Merculistarya? It’s good stuff, we should do something with it, right’? And I said, ‘Well, I’d like to do, but it’s on hold because of other projects of mine – but you’re right’. And then I just had time enough to get started with… it was a hell of a lot of work to reconstruct the whole thing, to re-think it a bit and to start recording everything from scratch. It was a very exciting journey: I basically had to re-discovered my old ideas, so I had to re-learn everything from zero, and, of course, I had to play everything as precisely as I could. I had to dig out a lot of things from old files, I found them here and there, and a lot of archaeological work was included in the whole process. That’s how I found out that the first idea of Pusztuló kor (The Age of Decay – the eds.) dates back to 2002… I was surprised seeing it’s that old. Anyway, I dug out the old DVD’s and then I was able to get the guitar parts by ear, one by one. It took less efforts to get the drums as they are a more exact instruments and it’s a way more easier to hear them in the mix – in fact, I started with the drums, and that went relatively quickly. At most, I had to brush up on the sticking a little bit. But coming back to the question, why now? Well, because I recently had time enough to put it together in a proper way. Then, luckily, I managed to find a label: Pest Records released this whole thing relatively quickly.

 

Various dates have been mentioned previously. If I understand correctly, there was actually a first phase from 2002 to 2009…
The songs were born between 2002 and 2007-2008, and by 2009 I had the final recording done, also the mastering, mixing, everything, so the first version was ready. I even had a cover and a logo. The logo was designed by me, and the cover was created by András Görög, the frontman of KerecsenSólyom, who helped me a lot with the physical and visual form.

 

So why you had to start the recording of the material from scratch in 2009?
I wasn’t satisfied with the result. It would have been fine in 2009, but not in 2026.

 

Were you dissatisfied with the music itself, or you did not like how it sounds?
I was unsatisfied with the sound. Actually, I think I’m better at handling the instruments now, and also my voice has matured a lot.

 

 

So that means, if I understand correctly, there were no tabs or MIDI files available?
No, I haven’t had any… I only write tabs when other musicians need to learn my ideas.

 

So you get the old material, the first version, by ear and then re-recorded it, so the second run was released, right?
Yes, it’s about 90% of the original material. There are some minor differences, of course… I tried to keep as much as possible from the original material I did back then.

 

Please tell us where the band’s name comes from and what inspired the music itself.
They all root in dreams. Also the band name comes from my dreams. I have rather strange dreams, and sometimes words and expressions appear, that cannot be interpreted in our dimension, but they have their own meaning in my dreams.

 

Did you also dream up the word Merculistarya?
Yes…

 

…and then you woke up in the morning and made a note on a piece of paper to don’t forget it?
That’s exactly what happened.

 

Did the same thing happen with the music?
I don’t necessarily set the atmosphere of my dreams to music, but… like a movie has some music, my dreams also tend to have some music in the background. Like once upon a time, in my dream, I went down to the basement, where a band was playing something, basically a non-existing song… I wake up, and if I still remember the melody, I quickly grab my guitar and play them. A lot of themes were born this way. Or [in my dream – the eds] I watched a movie with some background music, and if I liked it, I played it… or I tried to play it on a synthesizer, depending on how I heard the music to be arranged. But it was always possible to get a tiny little fragment of that music on guitar. Then I extended these parts while awake, so not everything is necessarily exact the same as in my dreams, but usually the main motif is preserved.

 

Were these ‘normal’ dreams or nightmares?
Mainly nightmares.

 

 

So you use music to channelize negative things?
At some extent, yes… so fundamentally, I release negative emotions through music, but at the same time, the whole material has an ominous atmosphere.

 

What other sources are inspiring you? Are your dreams the primary source?
A lot of other things can be a source of inspiration. I really love nature and darkness, and I like hiking the forest. And when I’m alone there, I feel a kind of fear: how small I am compared to various natural phenomena, and I could be vanished at any moment in this universe… and this creates a special atmosphere which inspires me. I often felt frightening energies around me, but somehow they charge me. So it’s not the kind of fear that paralyses you, and leaves you unable to do anything, but rather a feeling of empowerment and charge. Adrenaline, perhaps… I don’t know the biochemical background, but it tuned me and made me more creative, and that was the moment when melodies started to form in my mind. For instance, when I cycled home from the forest in this particular state of mind, I could hear certain melodies whispering in the wind. Basically, black metal has the atmosphere like a storm for me, and I tried to transform this roar and rumble to music. Yes, I often got ideas from the wind and from these energies.

 

This is obvious for Merculistarya, but is there any similar inspiration behind all of your other musics?
I approached things in a more conventional way: I tried to play ideas that sounded good and put together musical parts that are fitting the concept, so my approach wasn’t usually that intimate… for example, in Athame, I tried to write themes that were in the style of Athame. With Evil’s Tears, I also tried to come up with melodies that fit the idea of music, and even the background was basically different there, the music was more inspired by heartbreak and similar themes. Each band had its own color, its own atmosphere, and I tried to gather ideas accordingly… so when I have a musical idea, I know which line-up it will fit into. But with Merculistarya, I let the music to flow completely free between dimensions.

 

You are actually known as one of the most influential drummers in the genre, but as far as I know, you also have a background with other instruments – in fact, drums weren’t even the first instrument you picked up.
I started playing guitar when I was 12 or 13, but at that time, drums were also a very appealing instrument to me – however, I had the opportunity to learn guitar. My mother brought me to a private teacher and I took guitar lessons for about half a year, but it didn’t catch me at that time at all. I had to play mandatory pieces what I didn’t enjoy at all, it was not inspiring me, so I gave up after about six months. Then, when I started coming up with my own ideas, I found it more exciting, but even at that time, composing music was something that really attracted me. After that, I slowly got better and better at playing guitar, and I realized that I would probably develop in a self-taught way. It was basically not possible to teach me in a traditional way, so I decided if I wanted to learn something, I would learn it on my own. Then I started my first band, called Adaptor, where I was the guitarist and singer, we started it with a classmate of mine in the primary school. My classmate was the drummer, and he had no musical background either. I excavated the parts of his first drum kit from rubbish, literally: this drum kit consisted of tin cans and iron plates, I made some dodgy wooden stands on my own, I made a bass drum pedal using the spiral of an air rifle, a nutcracker and a roller, and all sorts of things I found in the garage – and it worked. These things served their own purpose; we had a room where we could set up our first rehearsal place – it was a tiny building next to our family house, and that’s how it has started. I wrote the lyrics, and over time, songs have developed, although they were very simple of course. I had a tiny little guitar amplifier, which I nailed on the wall to be at the height of my head, so I didn’t had to turn it up all the way. As you can see, everything has been started from scratches, but I really enjoyed it, and of course I got in the flow.

 

 

And how did your parents feel about this whole thing?
They thought I would grow out of it, but it never happened. All in all, they are now proud of what I have achieved, but at that time, of course, it was not taken serious, but I think they were happy to see I’m doing something that made me happy, and last but not least, this kind of activity didn’t seem dangerous at the first glance.

 

Have your parents seen you on-stage?
My mother comes sometimes – she’s been to a few Thy Catafalque gigs. She hasn’t seen my other projects because she can’t really get into the more extreme part of metal. She’s open to the genre, but she doesn’t really like the growling and screaming. Anyway, she really liked what she experienced at the Thy Catafalque gigs.

 

You mentioned the guitar as your first instrument…
…yes, and we also had a piano… well, we still have it in Makó, at my mother’s house, and I played it a lot. I also got an old Casio synthesizer, which I just played around with – no one taught me, and I was just looking for harmonies. I played it more and more often, and slowly new ideas arose. Then I started composing using different software, and Tamás Kátai is the person who played a big role here: he showed me how to write music with Fast Tracker, Mad Tracker and Scale Tracker. When my brother and I tried these trackers, I really got into it and achieved good results, at least at my level, and these codes helped me a lot making my musical ideas real. At the same time, I tried to play everything on real instruments, written by these trackers, so it wasn’t enough for me just to code something, but I also wanted to play them live. I started out as a guitarist and a singer, and when the drummer left, that was the end of this initial line-up. By then, I already had a decent drum kit, because I added all my graduation money to my savings, and bought a used drum kit, so the band would finally own a proper drum kit, and that was a big step forward. But at that time, I was left with no drummer, so I started playing the drums while making music with my brother, who was a guitarist and a singer at the time. Then, since we were rehearsing in the same place, we sometimes got together with me on drums and with him on guitar and vocals, and that was great – that’s how Evil’s Tears was born.

 

How should I imagine this: there was a drum kit, and you just managed to sit behind and then started playing it? Or did someone show you the basics?
That was me who showed our drummer what to play. He came up with some themes on his own, and they were great and tight, but it was not a regular drumming yet, neither mine, of course. I played a lot of things simply wrong, and I didn’t even had the basics of limb independence. Once, when we finally got a rehearsal room, we invited Attila Tanács to show him what my brother and I were doing. He was my guitar teacher, and he also plays guitar and synthesizer in a band called Overdream – many people in Makó know him as a musician. He watched us and helped me to understand what I need to pay attention to when drumming: he showed me three basic rhythms, he played them very tight and nice, and then I basically memorized what he has shown. From this moment onwards, I started playing more tight, I was able to build up things better. I did always like the double bass drum – at that time, I listened to Fear Factory a lot, and I tried to play the themes of their Demanufacture album. I think I have played them quite well, I got the hi-hat and the bass drum right, but the cymbals weren’t exact the same. It was a jump into the deep end, but I liked it, and that gave me a lot of inspiration. At that time, I didn’t even had a proper double pedal: I attached two single ones to a bass drum and basically played double bass with my feet closed and with the hi-hat next to me. I bought my first double pedal later, but once I had that, a new world opened up for me.

 

 

Which instrument is your favorite when expressing yourself?
Actually, the drum has always been my favorite, even when I started playing guitar. When I first went to a rehearsal as a visitor, I was still very young: my mother took me to the sound check of a band called Ivanhoe. Even then I wanted to play the drums, and hitting the drum heads was an incredible experience to me. I imagined the live sound to be completely different, and it was fascinating. So yes, the drums are deep in my heart– I think that’s what I’m the best at, I’ve spent most of my time on them, and that’s what I’m most confident with. Live, I would definitely be a drummer or a singer, but nothing else. If Merculistarya ever made it to the stage, I would be the singer, because I want to perform the songs, and that wouldn’t be possible as a drummer.

 

You mentioned the new album, and it’s quite clear you are doing the drums. Are all the vocals, including the clean vocals, and the guitars, done by yourself?
Yes, because there are only two guest artists. The first guy is an old buddy of mine, Gábor Hideg, who wrote the gong intro before Pusztuló kor, and Ivett Dudás can be heard in the chorus of Rémálomköd – she composed six tracks of vocals. But apart from these two guest, everything else you hear is me. Even the creaking door.

 

Paying close attention to how precise your guitar playing is, I went through the material browsing for places where could I find any mispicking. And even though it’s not your preferred instrument, I couldn’t really find any errors in your guitar playing.
Well, I re-played it many times, because I often missed some notes – it was a long process until I was able to play these parts with little number of errors. It wasn’t like taking the song and playing it from start to finish: I played them basically theme by theme, which made this job a way more easier.

 

You mentioned you tried to do two riffs per day.
Yes, that was my average speed, but occasionally I managed to do more – the idea was to keep this number as a minimum, and I would be happy with that. Actually, I could have recorded the whole thing much faster, but I tried to play the thirty-second notes as clean as I could. I was playing on tube amps, therefore even the slightest little noise can be heard if something isn’t as clean as it should be. If, for example, the string resonates a little bit with another fret, or even if your finger touches a string what it shouldn’t, then the sound is no longer clear. So I tried to play as flawless as possible in every respect – and that took time. Unfortunately, I couldn’t achieve this level on-stage.

 

Having so many bands, also a full-time job and a private life, and noticing the fact that you are making a two riffs per day progress, shows that you are an extremely organized person.
I’ve dedicated my life to this. To make the things even more complicated, there were additional difficulties as I couldn’t hear some of the riffs clearly, so I often had to do a lot of research to find out how this or that was supposed to be, and that’s why I had to have the guitar tracks separately.

 

 

Did you record everything at home with Cubase or Reaper, or you did everything in a studio?
I miked up my drum kit in the rehearsal room and recorded the drums on 14 tracks… yes, 13 mics plus the trigger. It went relatively quickly, I did the whole stuff in two nights. The reason why I recorded everything at night was to avoid the risk having anyone else in the building, so no-one could disturb me. So basically I went there at 10pm or midnight, recorded until 5am or 6am, and then went to work. I also recorded the Damnation material this way, and that took me three nights.

 

How many hours do you sleep in an average?
Well, it may change, I have a kind of sleeping disorder. There are better periods when I sleep quite well, I mean six to eight hours a night, and there are times when I cannot sleep longer than three-four hours.

 

You mentioned the drums. How did you record other instruments?
I recorded them at home in the living room, then I re-amped them. Once all the tracks were nicely played and edited, I re-recorded them with the final sound. I also recorded the vocals in the rehearsal room because it’s loud.

 

So you basically got the material to the pre-mastering stage at home?
Yes, and then I mastered it.

 

When will we see Merculistarya performing?
For the time being, there are no musicians, and I don’t have the capacity to teach some musicians and develop the concept for the performance… I think it would be the best to release a second album first, and try the premiere afterwards. It will give the freedom to have more songs to choose from, so I wouldn’t rush it for now. I had candidates for session musician back then, and I still do have now. But for the time being, I wouldn’t bother anyone with this thing, and I also have a lot of other more urgent things to be done. So I can’t really answer when the live premiere will happen.

 

Are you planning to print T-shirts?
Yes, of course, but I don’t have a suitable design yet. I definitely want something different from the cover as it looks nice on the CD, but I don’t think it would adequate for a T-shirt – it’s not suitable for that. But it would be great, yes.

 

You play on countless albums of numerous bands, so how you don’t mix up different drum themes?
Every theme has its own color and atmosphere, and I can see that color – I think that’s called synaesthesia. I have this, and it makes my job a way more easier. Sometimes the parts are very similar, and I do get a bit confused, but that usually happens during the learning phase of the song.

 

 

How should I imagine synaesthesia? You’re practicing or performing, you’re playing something, and then a color appears in your mind?
Yes, something like that. There are themes that have like typical autumn colors, and I can associate images with that. But I don’t actually see it with my eyes, I just perceive it.

 

Have you ever re-written the same riff that you have created back in time?
Right now, in one particular Sentio Ergo Sum song, I’m using a theme that I already used for an Athame song, but maintaining a slightly different approach. I don’t think that’s a problem, and I’m not going to blame myself for stealing my own theme. It has a different atmosphere in Sentio Ergo Sum than in Athame. I definitely wouldn’t use it with exact the same tempo and arrangement. In this case, the guitar theme is similar but a little bit slower, and there’s an extra synth melody on top of that, which therefore definitely makes the whole thing to be different. So there are repetitions, if you look at that way, but nothing is exact the same.

 

In the case of Thy Catafalque, do you play exactly what Tamás wrote, or you tamper with the drums?
First I try to play everything as is, and when it doesn’t work, I apply some changes and I try to find compromises allowing me to play the song more comfortably without changing it atmosphere – or if it happens, then improve everything. Of course, I discuss these changes with Tamás, asking for his opinion, and he usually agrees, and, in fact, he often says the drums have been improved. But otherwise, my origin is always what he composes, and I try to play everything as is.

 

As far as I’m aware of, there will be live drums on the new Thy Catafalque album.
The material is excellent, it has already been mixed, and I’m very happy to be part of it. When I got the songs, they had pre-programmed drums, and my approach was the same as for the live performances: I tried to keep everything and play exact the same thing. What Tamás wrote is so logical, therefore I have no reason to change it. On the top of that, there’s no point changing it, because every little details have their own role, therefore it would be difficult to change something that improves the music. Tamás is very deep in these songs, he knows exactly what he wants to communicate, and how to do it exactly. I listened to these songs a lot, but that was not enough to completely understand what Tamás had in his mind, so all in all, it was a way more easier to learn everything rather than applying redundant modifications. I also added my own ideas in there: 80% of what I played has been written by Tamás, but the remaining 20% are me. It’s not that much, of course, but I think it can add to the atmosphere. On the top of that, the drums and the cymbals in a live performance have their own dynamics which can be fixed with programming somehow, but it’s not easy for sure.

 

 

What does metal mean to you?
A strong passion, a lifestyle. When I was a little kid, my parents had the misconception that this music damages brain cells, so no-one should listen to it. As you can see, there were a lot of negative stereotypes surrounding the genre. Despite of this, I was very attracted to it, and thanks to my brother, I got into it; it was like when a curious child lights up the first cigarette. I was in primary school when I heard metal music for the first time in my life ever – that was Ride the Lightning of Metallica. Because I was listening to Guns’n’Roses at that time, this music made a very strange effect on me. The harsh atmosphere, the heavy sound, and the aggressive singing style, were fundamentally new to me. I felt as I was doing something wrong… I shouldn’t be listening to this music because it would ruin my brain. I was a naive child who trusted almost everything and everyone. However, my friend played that particular tape in front of me, and it gave me a strong emotional feeling, and from that onwards, there was no return. Listening to metal music became the strongest connection between me and my brother Attila, and I feel having a loss when I couldn’t listen to this kind of music for a certain period of time. By other words, I became addicted, and that feeling has grown stronger and stronger. We discovered more and more extreme genres, and our appearance also became more and more a classic metal head. When I look in the mirror now, I see a man people used to be afraid of – but also someone I always wanted to be. Metal is a part of my life since it showed me the way, and I’ve been following that path.

 

And finally: what does music mean to you?
Music is a phenomenon that has always surrounded me since I was born and it is part of my everyday life. When people are not fully self-aware, they listen to whatever comes, and they try to understand why others think that particular music is good. Most of the music irritates me, what I can hear in a shop or at work, for example. I’m not exaggerating when I say listening to something repulsive can turn my stomach – I’d rather have silence. But when I hear a sort of music I like, it charges me and adds a lot to that particular moment. So music is very important to me, but I’m extremely picky. The fact that I write music myself and perform, takes my enthusiasm to a new level… so for me, that’s the optimum form of self-expression.

 

Thank you very much!

 

Written by: Á