Andi Deris szerint egyetlen zenekar sem cserél szívesen énekest

2019. 11. 20. - 15:15

Andi Deris, a Helloween énekese Metal Messiah Rádiónak adott friss interjújában felidézte azt az időszakot,
amikor 1994-ben a zenekar frontembere lett. Mint az közismert, a Helloween akkortájt karrierjének talán legmélyebb válságát élte át az enyhén szólva is felemás fogadtatású Pink Bubbles Go Ape, és főleg a Chameleon albumok, valamint Michael Kiske énekes és Ingo Schwichtenberg eltávolítása után. Andi szerint a zenekar pályájának újbóli felívelését jelentő első album, a Master of Rings felvételeikor igyekeztek nem foglalkozni azzal, mennyire kétesélyes kimenetelű lehet egy énekesváltás bármely zenekar életében.

„Emlékszem, amikor 1994-ben csatlakoztam a Helloweenhez, olyan zenekarból érkeztem, ami már szintén sikeres volt – (Ez a zenekar a Pink Cream 69 – a szerk.) – de hogy úgy mondjam, ez volt a második debütálás a karrierem során. Emlékszem milyen gyomoridegem volt, még most is, amikor beszélek róla, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy elfogad-e majd a közönség a zenekar új énekeseként. A folytatást persze mindenki ismeri. Nem szívesen cserélsz le egy énekest. Ez nagyon veszélyes játék. Csak néhány olyan zenekart ismerek, ilyen például a Van Halen is, akik később is ugyanolyan jók tudtak lenni, mint az eredeti énekessel, és megőrizték a népszerűségüket. És ki vagyok én, hogy ilyesmit kívánjak? Csak reménykedni tudok. Valószínűleg a legfontosabb szó ez: remélni, remélni és remélni. Amikor végül stúdióba vonultunk ’94-ben, többé-kevésbé az volt a hozzáállásunk, hogy ‘Mi a fasz?!’ Csak tegyük a dolgunkat, és közben reméljük a legjobbakat, érezzük jól magunkat, mert a zenélés alapvetően erről szól, nem igaz? A nap végén nem járathatod az agyad olyan dolgokon, mint a pénz, a jövő, meg bármilyen ehhez hasonló, máskülönben folyamatosan magadat paráztatod. Teljesen paranoid leszel, szóval végül muszáj vagy azt mondani, hogy „Ki a faszt érdekel, hajrá, csináljuk, és reméljük a legjobbakat!”

A Helloween egyébként nemrég jelentette meg a United Alive című bő háromórás élő kiadványt DVD és Blu-ray formátumban. Az anyagot az utóbbi években világszerte nagy sikert aratott Pumpkins United turnén rögzítették, ahol ott volt velük a zenekar alapító gitárosa, Kai Hansen, és ahol 1993 óta első ízben lépett velük színpadra a klasszikus felállás énekese, Michael Kiske.

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN