PREMIER! A győri Phrenesis új videóval jelentkezik – Nem bánom
2019. 11. 17. - 18:02
Új videoklippel jelentkezik a metalcore győri helytartója, a Phrenesis. Akinek esetleg nem lenne ismerős ez a név, az mindenképp vessen egy pillantást ide, ismerkedjen meg a srácokkal, mert komoly tempóban törnek előre, és egyre több helyen csíphatitek el őket. Ha ezzel megvoltatok, akkor pedig jöhet az új videó!
Phrenesis – Nem bánom
A zenekar így mesél:
„A dal egészében a drogfüggőségről és az eufória alatti szókimondásról szól, amely egy ember „betépését” mutatja be, hogy hogyan sóvárog a szerek után. A zenei alap már korábban megíródott, de picit félreraktuk érni, mind szövegileg, mind zeneileg, mert nem éreztük teljesnek, aztán nemrég teljesedett ki. Egy tipik értelmezhető, bulizható, mozogható dalt szerettünk volna, amire bárkiből előtörhet a pogózhatnék. Az idei Rockmaraton fesztiválon kaptunk egy fellépési lehetőséget, melyet Gede Adrián barátunk rögzített is, így a videóanyagból készíthettünk egy live klipet. Ez a koncert és az a pár nap meghatározó élményt nyújtott a zenekar életében, így ezért gondoltunk erre, hogy klip formájában megköszönjük a lehetőséget, és egy szép emléket faragjunk belőle.”
Will Ramos és csapata, a Lorna Shore jött – látott és győzött. Ennyire brutális deathcore estének rég voltunk részesei – koncertbeszámolónk a budapesti állomásról.
Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...