Testament – Készülőben az új lemez, augusztusban koncert Budapesten!

2019. 05. 28. - 12:36

Augusztus 7-én ismét Budapesten, ám ezúttal szabadtéren, a Barba Negra Trackben játszik a Chuck Billy thrash-főnök vezette, Bay Area színtérről származó Testament. Nem lehet azt mondani, hogy a thrash-veteránok ne zárták volna szívükbe a magyar közönséget, hiszen utóbbi időben többször megfordultak itthon, játszottak a Rockmaraton Fesztiválon, és a Barba Negra Music Club-ban is, utóbbi esemény során nem kisebb nevek társaságában, mint az Annihilator, és a Death Angel. A thrasherek idén egy önálló bulival kedveskednek a magyar közönségnek, és mindemellett úgy tűnik, az utolsó simításokat végzik új lemezükön, amely Chuck Billy szerint még júliusban a rajongók kezébe is kerülhet. Ha már tűkön ültél, lesz-e folytatása a három évvel ezelőtti Brotherhood of Snake lemeznek, megnyugodhatsz, lesz bizony! Ráadásul ha szerencsénk van, augusztusban már az új lemez nótáira edzhetjük a nyakizmainkat, így a thrash szerelmeseinek a megjelenés kötelező, távolmaradás csak igazolással!

Természetesen egy igazán jó koncerthez egy szuper előzenekar is dukál, így a Testament most sem egyedül, hanem a crossover/hardcore punkban utazó Iron Reagan társaságában érkezik, akik a fő attrakció előtt biztos, hogy mosh-pitre gerjesztik az első sorokat!

 A Hammer Concerts bemutatja:
TESTAMENT
IRON REAGAN
2019.08.07.
BARBA NEGRA TRACK

LINKEK:
www.facebook.com/testamentlegions/
www.facebook.com/IRONREAGAN/

JEGYÁRAK:
7999 Ft – early bird, december 31-ig
8999 Ft – elővételben
9999 Ft – a koncert napján és a helyszínen

ONLINE JEGY:
https://jegy.rock1.hu/testament_20190807

https://www.ticketportal.hu/Event/TESTAMENT

https://broadway.jegy.hu/program/testament-100684/516892

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN