A zenekar halálával végződik a Stabbed új klipje

2019. 05. 27. - 13:33

2020-ban érkezik a budapesti/fehérvári Stabbed második albuma, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása, de egy vadonatúj dallal már most is meg lehet ismerkedni. A klippel kísért Breaking Dawn nótát a szegedi Miracle Sound stúdióban vették fel Vári Gábor (Dystopia) vezényletével. Egyúttal új felállást is láthatunk: Brindza Tamás az új énekes (Skore), Juhász Misel pedig az új basszusgitáros, a korábbi felállásból Kecskés Attila és Demeter Marcell gitárosok, valamint Potkovácz Márk dobos maradtak.

A szám alapkoncepcióját a banda így foglalta össze:

„A dal annak a szimbóluma, hogy a magyar ember általában úgy dönt saját életéről, cselekszik a mindennapjaiban, mintha valaki pisztolyt tartana a fejéhez. Van egy erős politikai/társadalmi felhangja, felteszi, mi történne, ha farkasszemet néznénk ezzel a belsővé tett megfélemlítő és korlátozó autoritással.”

A dalszövegen alapuló vérfürdős klipet Baki Zoltán rendezte, a bandát likvidáló főgonoszt pedig Nagy-Miklós Péter (Wackor, Ørdøg) játssza benne. Erről így meséltek a srácok:

„A nullánál is kevesebb tapasztalatunk és kevés költségvetésünk volt egy videó elkészítésére, mégis szerettük volna, ha nem csak egy sima image videó kerül ki a kezünk közül. Arra gondoltunk, csináljuk azt, amihez értünk ebben a minden zenekart ledaráló magyar undergroundban, vagyis dögöljünk bele a zenélésbe, haha.”

Miki a Wackor zenekarból készségesen vállalta hogy kicsinál mindannyiunkat, cserébe az első EP-n elkövetett bénázásokért (ő keverte a zenekar első, Submerge c. EP-jét). A forgatáson végül mindenki jól szórakozott és a végeredményre is igen büszkék vagyunk, köszönhető ez főleg Baki Zoltán és Vári Gábor hozzáértésének és kreativitásának.

A dal a Spotify-on és a többi streamszolgáltatón a jövő héttől lesz elérhető.

A Stabbed-et a nyáron a következő koncerteken lehet megnézni:

június 2. – Budapest, Barba Negra Track (Wacken Metal Battle Hungary döntő)
június 8. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely (Yippi Feszt 2019)
július 5. – Budapest, Dürer Kert (+ Nest of Plagues, Over My Dawn, Aspects)

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN