A beszélgetés Vörös Attila szólóalbumával kapcsolatos kérdések után tovább folytatódott. Attila kedvesen és bőven válaszolt mindenre, még a kevésbé kellemes kérdésekre is. Mesélt a Leander Rising-ról, a feloszlás körülményeiről, a JamSchool-ról, a Hungarian Ride for Dime-ról, A Mayhem-ről, a gitároktatásról és még rengeteg egyébről. A végére még egy egészen jól sikerült motivációs beszéd is jutott. Alább a vele készült interjú második részét olvashatjátok:
A Leander Rising már lassan 1,5 éve feloszlott. Akkor a rajongók csak egy rövid írásotokból, valamint pletykákból, félinformációkból tájékozódhattak. Ma te már el szeretnél többet árulni a feloszlás okáról?
Lényegtelen, hogy eredetileg ki és hogyan hozta meg ezt a döntést, de, amikor ezt mi, egymás között megbeszéltük, akkor abban állapodtunk meg, hogy diszkréten fogjuk kezelni a dolgot. Ezzel igyekeztünk elkerülni a senkihez sem méltó sárdobálást és egymásra mutogatást. Akárhogy is alakult, ez a zenekar számunkra egy közös élmény volt és nem akartuk beszennyezni az emlékeket. Egy jól működő és sikeres zenekarban benne lenni egy párkapcsolathoz hasonlatos. Mind jól tudjuk, hogy egy párkapcsolatban mindkét fél hozhat jó döntéseket, de hibázhat is, valamint a kapcsolat meg is fáradhat. Ez történt nálunk is. Egy idő után már nem volt meg a közös zenélés öröme sem. Egyébként számomra elég nehéz volt felfogni azt a rajongást, ami körülöttünk volt. Sok zenész mondja, hogy ő a rajongók miatt csinálja, ám a szeretetüket testközelből 
érezni és megérteni, azt nagyon nehéz. Én az Öngyötrő lemez megjelenésekor éreztem át igazán ezt, amikor több olyan történettel is találkoztam, amikből kiderült, hogy sokaknak tényleg nagyon sokat jelentett ez az egész, vagy nagyon nehéz időszakon segítette át őket a zenénk. Ám a végére annyira eltávolodtunk egymástól, hogy már nagyon nehezen volt elviselhető a közös munka. Pont emiatt az elején úgy éreztem, hogy egy iszonyat nagy teher esik le a vállamról. Aztán persze hasonló gyászfolyamatot éltem meg, mint amit más esetekben lehet érezni. Nagy hullámvölgy volt például, amikor a nyári fesztiváli időszak eljött és több év után nem voltunk ott együtt ezeken a bulikon. Aztán ennek a folyamatnak a része volt a további építkezés is. Erre az egészre nagyon jó gyógyír volt a Blink of an Existence lemez megírása, amikor ez elkészült végre, az tényleg nagyon nagy élmény volt. És ezt elsősorban magam miatt készítettem, többek között e folyamat lezárása miatt is. Aztán következő lépés volt, hogy januártól újra elkezdtünk próbálni. Őszintén mondom, hogy, ha a Rising-gal egy évben volt három próbánk, akkor sokat mondok! Így a próba öröme újra hatalmas élmény volt számomra, ahogy a Jozzyval és Bélával való együtt zenélés is. Visszatérve a feloszlás okára, ma már könnyebb róla beszélni, mert már mind tovább léptünk. Leander is csinálja a saját projektjét és mi is a sajátunkat. Ez a fontos.
Ha már Leander személye szóba jött; tartod vele azért még a kapcsolatot? Ha igen, mennyire?
Ritkán, de szoktunk még váltani pár e-mailt, elsősorba a Leander Rising dolgaival kapcsolatban. Nincsen fújjolás egymásra, ha találkozunk, köszönünk, szóba elegyedünk, de már nem cimbizünk, nem járunk össze úgy, mint régen.
Említetted, hogy már Leander is továbblépett. Te meghallgattad a Leander Kills Túlélő albumát? Mi a véleményed róla?
A teljes albumot nem hallgattam meg, dalokat és részleteket viszont hallottam róla. Sok olyan témát lelek föl ezekben, amiket Leander anno a Rising dalokhoz nem tudott fölhasználni. Egyébként úgy gondolom, hogy másoknak és önmagának is nagy elvárásai voltak az első albummal kapcsolatban. Most nagyrészt egyedül dolgozott, ki tudott jobban bontakozni, tehetséges dalszerző, egyedi hangja van; fel tudott nőni a feladathoz. Én őt hallom benne, ez az ő anyaga lett.
A legutolsó koncertetek teltházas volt a Barba Negra Music Club-ban. Erről az eseményről egy elég komoly és mutatós videóanyag is készült, mely a youtube-on látott napvilágot, ám eredetileg volt szó egy dvd kiadványról is. Ez végül nem valósult meg. Miért?
Már évek óta mi és a kiadó más-más felé igyekeztük húzni ezt a szekeret. Az irány az utóbbi időkben annyira szétágazott, hogy ellehetetlenítette a közös munkát. Nagy tanulság a Leander Rising esetében, hogy sok elképzelés megvalósult a zenekar kapcsán, ám a legtöbb csak ötlet maradt. Sok mindent megígértünk, amiből számos terv nem valósult meg. Én ezt egyébként különösen nehezen viseltem el. A dvd is egy ilyen elgondolás volt, ami a búcsúlevél megírása közben hirtelen ötletként merült fel. Ehhez viszont olyan energiákat kellett volna megmozgatni, amik mindenki számára kényelmetlenek lettek volna. Így, bár a beígértekhez képest szintén késve, de minden rajongó számára ingyenesen elérhetővé tettük ezt a videóanyagot. Szerintem ez egy méltóbb lezárása volt az egésznek.
A feloszlást követően egy videó látott napvilágot valahol az interneten. Ebben arról volt szó, hogy te, Jozzy, Béla Csóka Lacival kiegészülve szintén egy új projektbe kezdtek. Ez végül nem akkor, nem úgy valósult meg. Mi ennek a története?
Ebben a videóban én említettem, hogy így, csapatban folytatjuk tovább. Ez igazából egy utalás volt és nem csak a látható tagokra, hanem a „háttéremberekre” is vonatkozott, akik végig sokat segítettek nekünk az utunk során. Ilyen például a már említett Tóth Balázs, a turné managerünk, aki még mindig velünk van, vagy Csóka Laci, akivel napi szinten kapcsolatban vagyunk. Én akkor a csapatot erre értettem. Ugyanakkor azt, hogy a zenélést szeretnénk együtt folytatni, azt már akkor tudtuk, amikor a feloszlás nyilvánvalóvá vált. Jó dolog lett volna a Rising után keletkező vákuumot általunk is betölteni, de az egész dolog súlya miatt ez nem biztos, hogy akkor méltóképpen valósult volna meg. Ennek az az oka, hogy egy olyan énekest szerettünk volna, akit családtagnak érzünk és hangban is tökéletes. Abban az időszakban ezt a személyt nem sikerült megtalálni. A dolgot ettől függetlenül észben tartottuk, aztán a lemezem megírása körül lobbant fel újra a tűz, amiből már az említett két formáció alakult ki. Rengeteg ötletünk van, reméljük ebből minél több meg fog tudni valósulni. Ezt az egészet sokkal jobban átgondoltuk, így úgy érzem, hogy sokkal hosszabb távon fog működni.
Év elején újra, már 11. alkalommal került megrendezésre a Hungarian Ride for Dime emlékest. Itt szervező is vagy, valamint a Vulgar Display of Cover bandátok is fellépett. Így, több év távlatából hogyan látod a Dimebag emlékestet és fogadtatását?
Amit a Pantera és Dimebag csinált egy nagyon őszinte és sajátos dolog volt, mélyen benne ragadt az emberekben, ami miatt nagy a közönségbázis is. Pont ennek okán maga a kezdeményezés már a legelején is egy igen őszinte dologként indult. Soha nem akart és nem is akar se többnek, se kevesebbnek látszani. Ez az egész Dimebag és a Pantera örökségének az ünneplése és továbbvitele. Egy kis örömzenélés az egész. Pont emiatt egy fix közönségbázisa van a bulinak is, szinte mindig ugyanazok az emberek eljönnek minden évben, persze emellett jó látni, hogy évről-évre gyarapodás is érzékelhető. Ez a 10. buli volt, amit én szervezte. Ebből a perspektívából annyi változás érzékelhető, hogy az elején nagyon sok energiát és szervezést igényelt a rendezvény, ami miatt talán kevésbé is tudtam élvezni a bulikat. Aztán az évek során kialakult a rutin, lett egy zenész és énekes mag, akik mindig fellépnek, és kicsit önszerveződő is lett a dolog. Mindig figyelünk rá, hogy a fény és a hangosítás jó legyen, a többi pedig már szinte magától alakul ki, amit nagyon jó látni.
Nem sokkal az interjút követően útnak indulsz a Mayhem-el. Hogy jött létre ez a kooperáció és mi pontosan a feladatod?
A már említett Tóth Balázs csinálja évek óta a Mayhem webshopját és az egész mörcsöt is. Rajta keresztül már jó ideje ismerem Csihar Attilát és egyébként Balázs ajánlott be hozzájuk gitártechnikusnak. Korábban is volt, hogy egy-egy koncertre vagy fesztiválra elmentem velük segíteni. Tök jó buli volt az egész és még egy kis pénzt is kerestem. Később, amikor ráértem, már egy-egy hetekre is elmentem velük. Most ez lesz a második hosszabb turnénk együtt, 21 állomásos lesz a túra, plusz 2 szabadnap és 2 utazónap. Elég sűrűnek és masszívnak hangzik, de könnyen rá tudok állni, sőt, itt kicsit ki is tudok kapcsolni, relaxálhatok is. Plusz viszem az egyik gitáromat, így a dalírás is szóba jöhet amellett, hogy nagyon szép helyekre megyünk, így sok-sok városnézést is közbe iktatunk majd. Jó a csapattal dolgozni, mert az igényeik nincsenek elszállva és a cuccuk sem túl bonyolult. Gitártechnikusként a feladatom abban merül ki, hogy amikor megérkezünk egy állomásra, fölpakoljuk a cuccokat, én belövöm az egész sound-ot, a buli végén pedig lepakolunk.
Hallottam pár információt a JamSchool-ról is. El tudnád mondani, hogy mi ez pontosan?
A JamSchool ötlete tavaly ősszel fogalmazódott meg bennem. Szerettem volna összehozni egy olyan közösségi teret, ahol a feltörekvő vagy otthon ülő zenészek, énekesek, kisebb zenekarok összejöhetnek, megmutathatják a zenéiket, bandát alapíthatnak, stb. Egy kis élettel teli klubot szerettem volna létrehozni, ami underground szinten tud maradni. Úgy tűnik, hogy ez sikerült is. Az egész kezdeményezésnek volt már egy teszt bulija is. Direkt nem vertük nagy dobra, szájról-szájra terjedt az információ, ami egy nagyon jó szűrő is, mert így azok az emberek jöttek el, akiket tényleg érdekel ez az egész, nem csak azok, akik bulizni akartak. Amúgy viszonylag sokan jöttek, volt aki például közel 300 kilométert utazott ezért az eseményért. Kifejezetten sikeresnek mondható ez a teszt buli. Egyébként itt összejöhetnek az emberek, kiszakmázhatják a dolgokat, közösségi é
letet élhetnek zenéléssel együtt, amihez megfelelő fényeket és hangtechnikát biztosítunk. Külföldön az ilyen jellegű klubéletnek nagy hagyománya van, nálunk még nem igazán honosodott meg.
Te szervezed az egészet, vagy a háttérmunkában segít neked valaki?
Nagyon jó partnerre találtunk a Dürer Kert esetében, ők a kistermet tudják biztosítani a számunkra. Első alkalommal még elhívtam Jozzyt és Bélát is. Béla hozta a dobcuccát, amit szabadon bocsátotta a dobosok számára. Ez nagyon jó volt, hiszen tudtuk, hogy, bár kötetlen a dolog, valamilyen keretek közé kell szorítani a történéseket, átszerelésre például egyáltalán nincs idő. De tök jó volt, hogy ők is segítettek nekem, ám idővel úgy gondolom, hogy ezen esemény is önműködően fog zajlani. Csóka Laci például a webes dolgokban fog majd nekünk segíteni. Szóval a szokásos csapat csinálja a szokásos kis dolgát.
Gitároktatóként is működsz és személyesen, valamint skype-on is vállalsz tanítványokat. Lelkesek, ügyesek a mai fiatal gitárosok? Lehet még hozzád tanoncnak jelentkezni?
Másokhoz hasonlóan az én életem is eléggé hektikus és be van táblázva. Most úgy érzem, hogy eléggé megteltem tanítványügyileg és nem tudok többet vállalni, ám mindig előfordul üresedés, attól függően, hogy ki, mikor ér rá. Ennél fogva még talán lehet hozzám jelentkezni. Persze az összes többi projektem miatt is hamar el tud fogyni az energiám. Igen, nemrégiben tettem ki egy reklámot, amiben azt írtam, hogy skype-on is vállalok órákat, ami igaz is, ám én a személyes oktatást sokkal jobban preferálom. A hirdetésem kitétele után lett sok új tanítványom, plusz vannak már régebbi veteránok is, úgyhogy értük pedig felelősséget érzek és amikor tudok, foglalkozom velük. Vannak olyan tehetséges tanítványaim, mint például a Tóth Merci, akinek az élete tényleg a gitározás körül forog és élvezet vele együtt játszani. Mindemellett azokkal is élvezem a közös munkát, akik, bár kezdőbbek, de lelkesek és meg van az alázatuk a zene iránt. Azért jó ez az egész, mert én is rengeteg mindent tanulok tőlük. Egyébként tanárként nekem az is a feladatom, hogy a tanítványoknak útmutatást adjak, inspiráljam őket arra, hogy szeressenek zenélni, szeressék a hangszerüket és zenéljenek sokat együtt. Pont emiatt a JamSchool egy jó kis kibúvó lesz majd nekem, ott ki tudnak majd teljesedni az ifjú gitárosok.
Pont a különböző egykori és mai projektjeid, zenekaraid miatt rengeteg a koncertes és színpadi tapasztalatod. Ezzel párhuzamosan a hallgatókkal, rajongókkal kapcsolatban is csomó élmény ért már téged. Ki tudnál emelni egy számodra kifejezetten kedves rajongói élményt?
Természetesen, sőt, kettőt is elmesélek! Az egyik az pont ahhoz kapcsolódik, hogy hogyan éreztem én rá arra, hogy mennyit jelentett az másoknak, amit mi csináltunk a Leander Rising-gal, és hogy ez felelősséggel is járt. Amikor forgattam a sorozatban (Éjjal-Nappal Budapest), akkor ott volt egy nagyon kedves gyártásvezető csaj, aki minden hét végén megköszönte egy kör e-mailben a csapat egész heti munkáját és különböző zeneszámokat is mellékelt hozzá. Ezt én egy nagyon kedves kis gesztusnak tartottam. Aztán ő produkciót váltott és amikor az utolsó napja volt, minden aznap forgató stábhoz kiment elköszönni és minden egyes embernek vitt egy apró, személyes ajándékot. Az ő fia akkoriban lehetett 14-15 éves és tudtam róla, hogy iszonyatosan nagy Leander Rising rajongó. Így még aznap elküldtem az anyukájának az épp elkészült Öngyötrő lemezt, a megjelenés előtt 1-2 héttel, mert tudtam, hogy a fia biztosan örülni fog neki. Persze ő tovább küldte a fiának. Aznap arra ért haza, hogy a gyerek a fürdőszoba padlóján fetreng és sír örömében,
hogy ő megkapta a lemezünket. Akkor ez nagyon szíven ütött és akkoriban még ért pár hasonló élmény. A másik történet egy gyerekkori barátomhoz kötődik, akinek nemrég volt az esküvője. Vele olyan 18-19 éves korunkig szinte legjobb barátok voltunk, aztán különböző okok miatt eltávolodtunk egymástól. Később, már a Rising-os időszakban újra összesodort minket a sors, elkezdtünk dumálgatni, eljárt a koncertjeinkre. Anno, amikor a Bon Voyage című számom akusztikus verziója elkészült, akkor azt elküldtem neki, hogy hallgassa meg. Ugye mondtam, hogy nemrég volt az esküvőjük és ott erre a számra házasodtak. Ott ültem én is a vendégek között. Nagyon különleges és megindító élmény volt, hogy a gyerekkori barátom az én számomra mondta ki az igent.
És egy kifejezetten bizarr, negatív rajongói élményt ki tudsz emelni?
Én eléggé szétszórt tudok lenni, ebből adódóan a név- és arcmemóriám sem a legjobb. Mindemellett én ugye nagyon sok emberrel találkozom, közvetlen vagyok, sok mindenkivel összehaverkodom, de nem mindig tudok az egyes illetőkhöz nevet meg arcot kötni. Volt egyszer egy Budapest Park-os koncert, amin nézőként voltam ott. Odajött hozzám egy illető, aki eléggé részeg volt. Köszönt, majd folyamatosan kérdezgette, hogy megismerem-e, nekem persze fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. Nem volt hajlandó elárulni, hogy honnan ismerhetem, nagyon rosszul jött ki az egész dolog, aminek a végére annyira megsértődött, hogy majdnem megvert. Végül a biztonsági őröknek kellett kivinniük.
Akár az oktatásból is kifolyólag te rengeteg zenét ismersz a rock-metal műfajon belül. Tudnál ajánlani olyan külföldi előadókat, albumokat, amiket manapság sokat hallgatsz?
Alapvetően az elmúlt években én nagyon kevés zenét hallgatok, mert iszonyatosan könnyen töltődöm fel, akár egy-két impulzus által is. Plusz megragadtam a régi kedvenceimnél; a mai napig, ha berakom az Official Live-ot (Pantera), ugyan azt érzem vele kapcsolatban, mint 11 éves koromban. Persze azért egy-két zene eljut hozzám, de ezek többségében nem metal muzsikák. A Mastodon Crack the Sky-a anno nagyon megfogott. Őket egyébként is egy nagyszerű együttesnek tartom. Olyan utat járnak be, ami során azt csinálják, amit akarnak, folyamatosan változnak, de egy olyan igényes közönség hallgatja őket, akik nyitottak ezekre a változásokra és elfogadják őket. Egyébként nem is értem azokat a zenekarokat, akik mindig ugyanazt csinálják meg és nem újulnak, valamint azokat a rajongókat sem értem, akik ezt várják el. Már kiskoromban is arra a zenékre figyeltem föl a legjobban, amik különlegesek, érdekesek, és arra a zenekarokra, akik mernek változtatni. Én ezért is nagyon szeretem például az Opeth-et, főleg az újabb időszakukat, vagy ott van például a Gojira is, ők nagyon durván bejönnek nekem. Popposabb vonalon Lana Del Rey volt, aki nagyon beütött, a Muse-t is nagyon szeretem, vagy például James Bay is különleges színfoltja annak a közegnek. Régebbi zenéket, és a „lemaradásaimat” is mostanában hozom be, mivel fiatalabb koromban, amikor csak Pantera-t meg súlyosabb Thrash, Death metal-okat hallgattam, akkor kifejezetten nem bírtam az ilyen vidámabb hangvételű zenéket. Ilyen például a Queen, vagy a Red Hot Chili Peppers.
És hazai lemezeket, bandákat, feltörekvő együtteseket tudnál ajánlani?
James Bay-ről újra eszembe jutott Apey, aki akármihez nyúl, abból rossz nem tud kisülni. Az Apey and the Pea is egy iszonyat jó és brutál zenekar és nagyon jól működnek együtt, de Apey-nak ezt az újabb, akusztikus vonalát is nagyon szeretem és rengeteg fantáziát látok benne. A Grand Mexican Warlock-ot is nagyon tudom ajánlani. Rengeteg tehetséges magyar banda van még, de ilyenkor sose jutnak eszembe… Inkább az a fontos -amit nekem is sokáig tartott elfogadni-, hogy Magyarországon magyar szöveg szükséges a felülemelkedéshez, ezt kell megérteniük a mai fiatal együtteseknek. Persze ilyen szinten az is fontos, hogy jó, különleges, igényes, egyedi szövegek jöjjenek létre. Sajnos mindenhol, így itthon is tendencia, hogy elgépiesednek az emberek, a személyes kapcsolatok hiánya egyre jobban tetten érhető. És ez a zenére is jellemző; rengeteg gépies, túltechnikázott metal muzsika van. Sokan azt gondolják rólam, hogy mivel technikásan játszom, ezért otthon vagyok ebbe a djent vonalban, pedig én az egyszerűbb, bunkóbb, húzós riffeknek vagyok a híve, az együtt zenélésnek, a szervesen, közöse
n létrejövő muzsikának. Nem vagyok az az ember, aki szeret számolgatni és küzdeni a színpadon, hogy a saját témáit eljátszhassa. Persze visszatérve a számitástechnika erősödése és az új generációk miatt az angol nyelv és használata is bővülni fog, ez a tendencia a hazai zenében is érzékelhető lesz. Ám úgy gondolom, hogy ami az érzelmeinket igazán beindítja, az a magyar nyelv.
Végezetül mit üzensz azoknak, akik minél hamarabb szeretnének téged színpadon látni, valamint milyen üzenetet küldesz a Vörös Attila fanoknak?
A korábban említett szeptember 1.-i koncert előtt nem várható hasonló megmozdulás, nagyon be vagyok táblázva, ám utána sok minden be fog indulni mindkét projekt vonalán. Mai viszonyokban az a baj, hogy az emberekhez már nem komplett albumok jutnak el, hanem egy-egy szám alapján ismerik és ítélik meg az adott zenekart. Én azt tanácsolom, hogy a Strength of Will-en kívüli másik projektnek is adjanak időt és nyitott füllel hallgassák. Azt tanácsolom az embereknek, hogy, ha tehetik és akarják, lassuljanak le, legyen náluk a zenehallgatásnak egy kis szertartása. Ha értő füllel és szívvel hallgatják a zenéket, akkor később a koncertek is nem csak bulizos, táncolós, tingli-tanglik lesznek, hanem sokkal jobban meg fogják tudni érinteni a hallgatókat. Az üzenetem az, hogy le kell lassulni és, ha lelassulsz, utána lesz időd mindenre, ami fontos. Többen fognak eljárni koncertekre és előítéletektől mentesen fogják meghallgatni a zenéket. Még annyit kívánnék mindenkinek, legyetek nyitottak, ne legyetek kishitűek, és merjetek nagyot álmodni. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a hozzáállásnak.
Az interjú 1. része itt olvasható!
Vörös Attilával és lemezével kapcsolatban az alábbi linkeken szerezhettek infókat:
https://www.facebook.com/attilavorosfans/?fref=ts
https://headbanger.hu/shop_search.php?search=Vörös+Attila
Készítette: Vágány Norbert
