UDO-Március végén lemezbemutató koncert: Steelfactory

Az egykori Accept frontembert, Udo Dirkschneidert nem lehet megállítani: lemezt készít, turnézik, és mindezt olyan energiával, és erőbedobással teszi, amiről sok, jóval fiatalabb csapat is példát vehetne. Az Accept soraiból egykoron kivált, reszelős-hangú énekes 1987-ben jelentette meg első bemutatkozó szólólemezét, az Animal House-t, azóta pedig akárhogy is nézzük, harminckét év telt el, a gépezet pedig a mai napig nem kapcsolt pihenő üzemmódra, csupán átalakult. Négy évvel a Decadent, két évvel pedig a Back To The Roots élő-anyag után (melyen kizárólag Accept-dalok szerepeltek) tavaly a 66 éves énekes új lemezt jelentetett meg, Steelfactory néven, némi változással a csapat soraiban. Ahogy azt már egy sikeressé avanzsálódott lemez után illik, Udoék nem is késlekedtek sokat, hogy élőben is hírét vigyék a friss korongnak, így turnéra indultak. Idén már akár azt is írhatjuk, hogy a karcos-metaltorok nem ritka vendég Magyarországon, hiszen rendre elcsíphettük a Barba Negra falai között, és szerencsére idén sem maradunk nélkülük!

A Livesound-nak köszönhetően a Steelfactory turné március 27-én hozzánk, a Barba Negra Music Club falai közé is elér. Egy ilyen nagy volumenű turné után valószínűleg hosszabb pihenőre vonulnak (főleg, hogy UDO egészségi állapotáról az elmúlt időszakban nem túl jó hírek érkeztek), így ha biztosra akarsz menni, mindenképp most legyél részese a találkozásnak!

Jegyvásárlás, információk, linkek:

Jegyárak: 

6.500 Ft-2019. február 15-ig

6.900 Ft-2019. február 16-tól

Jegyértékesítés:

Rock1 

Ticketportal

Broadway jegyiroda 

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/