Stand up and dance! – Korpiklaani, Turisas, Trollfest beszámoló

Bár nem most éli a folk metal a fénykorát, azért még mindig vannak olyan csapatok, akik figyelmet érdemelnek, és a tegnapi estéből az is kiderül, hogy vannak azok a rajongók is, akik a kedvenceikhez hűek maradnak, akár tíz év után is. Persze vannak a szcénának nagyobb és kisebb nevei, nálunk gyakran és ritkán megfordulók is, megszokottak és szokatlanok is – a március 13-i estén ebből mind kaptunk egy kicsit. Meglehetősen szubjektív beszámolónk következik.

Wayfarers&Warriors néven indult coheadliner bulira a finn Korpiklaani és a Turisas, ahol mindketten teljes műsoridős koncerttel szórakoztatják Európa különféle népségeit, és hogy a buli még szívesebb legyen, magukkal viszik a norvég Trollfestet is. Azt hiszem, vagy hittem volna, hogy ezeket a neveket már senkinek nem kell bemutatni, de végül az első sorokban találkoztam olyanokkal, akik nem ismerték az “előzenekarokat”, úgyhogy talán egy kicsit mégsem árt. A Trollmannen vezette Trollfest ilyen balkános bulimetalt tol, azt mindig is tudtuk, hogy nem teljesen normálisak, arra, ami aztán végül történt, viszont senki nem számított szerintem. A Turisas szintén nagy, meghatározó neve volt a szcénának, aztán az elmúlt pár évben, főként a Turisas2013 című albumuk kiadása és megturnéztatása után picit eltűntek. A Korpiklaani viszont évről-évre jelen van a színtéren, koncertezik, lemezeket ad ki. Bár a legutóbbi nekünk pont nem tetszett annyira, de azért ők mégiscsak egy olyan zenekar, amit minden (egykori) folkosnak már csak nosztalgiából, meg hivatalból is meg kell néznie. Aztán még az is lehet, hogy többet kap, mint amire számított?

Már a Trollfest kezdése előtt egészen, szívemnek nagyon kedves, fesztiválhangulat alakult ki a Barba Negrában, mindenhol fiatalok és mégfiatalabbak ültek a földön, söröztek, beszélgettek, jó hangulat uralkodott alapvetően, amit szinte már tényleg csak egy Trollfest-szintű produkció tudott überelni. Oké, hogy a legutóbbi album alapvetően ilyen hercegnős-tündérmesés, de arra azért még mi sem számítottunk, hogy a norvégok hercegnőknek (cicivel!) öltözve, lufikkal, koronával, meg minden színes frinc-franccal lépnek színpadra. Egyszerűen nem lehetett nem nevetni, amikor a színpadra léptek, és a koncert végéig megmaradt az, hogy az embernek vigyoroghatnékja támadt, ha rájuk nézett. Amikor aztán a frontember is feljött a színpadra egy hatalmas lufiból készült koronával a fején, ott tényleg mindenki önuralmát elvesztve nevetett. És akkor még nem is kezdték el a dalokat! Főként az újabb albumokra koncentráltak, sajnos eleinte elég kásás hangzással, a dob szinte mindent elnyomott, de a koncert során ez azért szerencsére javult, bár sokan így is csak a Britney SpearsToxic coverjét tudtuk együtt énekelni, már aki. Persze lehet, hogy sokan nem is az eredeti dalt ismerték, hanem már csak a trollok feldolgozását, ugyanis a norvégok többek között ezzel a feldolgozással váltak népszerűvé. A srácok nemcsak, hogy pogóra buzdítottak, még beharangoztak egy (nyilván nem véresen komoly) conga world recordot is – magyarán szólva a publikumot vonatozásra kérték fel, amiben a bandát figyelő emberek kb. 70%-a részt is vett, ami azért elég szép eredmény így abban a koraesti, józan órában. Természetesen a réges-régi ugatós klasszikus, a Helvetes Hunden Garm sem maradhatott el, úgyhogy a közönség már ezen is edzhette hangszálait a továbbiakra.

Végre eljött az idő, hogy az este általam személyesen leginkább várt zenekara lépjen a színpadra. Utoljára 2015-ben láttam a Turisast a cseh Made of Metal fesztiválon (bringitback!!!), a magyar közönség nagy része viszont ennél is sokkal többet kellett, hogy várjon rájuk. Érthetően sokan voltak rájuk kíváncsiak, sok ember viselte a tipikus “red as blood and black as night” warpaintet, jelezve, hogy teljesen átadják magukat a Turisas-életérzésnek. És lehet ezen csodálkozni? A srácok zenéje nemcsak, hogy bombasztikus, átgondolt, fontos témákat boncolgató, a törtélmi dalokban maximális hitelességre törekvő, az egészet élőben is nagyon jól szállítják. Kiváltképp igaz ez Mathias Nygård énekes-frontemberre, aki kb. megállás nélkül vagy headbangelt, rohangált, de a közönséggel is nagyon jól tartotta a kapcsolatot, kb. soronként kiválasztott valakit, akivel kvázi egymásnak énekelték a dalszöveget, ami nyilván egy rajongónak nagyon sokat tud jelenteni. De ezen kívül is, buzdított, beszélt, szónokolt, a Court of Yarisleif alatt a színpadra is levetette magát vergődni, és mini színész-showt is belevitt a dalba, tényleg a “szláv buli után magamhoztérés” szerepet magára öltve és előadva. Azt már említettem, hogy végre valaki (bár mostanában szerencsére egyre több az ilyen) helyesen ejti ki Budapest nevét? Emellett a Hunting Pirates előtt beszélt viszonylag komoly témákról, a rossz és a jó közötti döntés nehézségéről, a kettő közötti szürke zónáról, és hogy ez mennyire változóban van, és mennyire nehéz sokszor megmondani, hogy egyáltalán helyesen cselekszünk-e – ebből érthető, hogy a dal, a ,,what is right, what is wrong – who can answer?” sort is tartalmazó dal azért nem csak a kalózfricskáról szól…  Emellett egyébként nagyon szépen énekelt, minden hang a helyén volt, ám párszor azért elcsíptem, hogy nem tartja őket ki olyan hosszú ideig, ameddig kellene… Bár biztos fárasztó lehetett azért ez az egész estés buli, a koncert során sokak örömére két réteg ruha is lekerült róla… Bár sokat nem beszélt hozzánk, azért a “Turisas is back in business” sorra én, és remélem sokan mások is felfigyeltünk és nagyon-nagyon megörültünk neki. Bízom benne, hogy egy ekkora kihagyás után kapunk egy új, igazán jó Turisas-anyagot, és megannyi szuper koncertet.

Én már csak ilyen vén banya vagyok, hogy semmi sem jó, és mindig tudok panaszkodni a setlistre, de sajnos a Turisaséval sem vagyok 100%-ban megelédve: a Greek Fire szerintem nem feltétlen egy koncertre való dal, lehetett volna helyette mondjuk egy jó kis Rex Regi Rebellis, vagy Midnight Sunrise…Five Hundred and One sem feltétlen egy koncertnóta, viszont itt azért el kell mondanom, hogy a “seregszemle” résznél rendesen libabőröztem… Az epic lezárás pedig… Kár, hogy nem volt szebben hangosítva, mert teljes katartikus élmény lehetett volna ez a millió hang és énekhang egybefűződése… Sokat játszottak egyébként is az érzelmeinkkel (ment a közönségnek éneklés a We Ride Together “It’s in times like these we need one another” sorai alatt is), a koncert lezáró dala, másfél akusztikus nóta után a Turisas2013-os For Your Own Good volt, egy teljesen meglepő, sőt, szinte meghökkentő verzióban. Nehéz az egészet szavakkal leírni, a metaldalból egy ilyen kis akusztikus, nyugis, teljes mértékben áthangszerelt, eltszállós, sámándobos, melodicás (tudjátok, az a fújós billentyű), valami nagyon kisméretű buzukiszerűség, továbbá a beugró hegedűs, Caitlin De Ville, aki egyébként engem valamiért fizimiskájában Netta Skog-ra emlékeztetett, gyönyörű hegedűszólamokkal (majdnem flörtölős közjátékokkal Mathiasszal :D) … De inkább nézzétek meg…

Ez a nyugisabb levezetés pont jól elő is készítette a terepet a Korpiklaaninak, aki mondhatni a teljes új albumát eljátszotta aznap, és rögtön bele is csaptak a lecsóba kettő bulizós számba: a Neito és a Juomamaa is kimondottan táncbahívós. A sokk csak később jött, hogy az új korong romantikusabb, lassabb, borongósabb, szinte már doomos hangulatú dalai is bizony mind eljátszásra kerülnek… Azért látszott a közönségen, hogy inkább mindenki táncolna, bulizna, dajdajozna, úgyhogy kicsit vegyes volt ezeknek a szerzeményeknek a fogadtatása. A Korpiklaani is egyébként nagyon energikus volt a színpadon, már nem az a zenekar ők, akik x üveg vodka után világtalanul dülöngélnek a színpadon, az egész produkció sokkal inkább “mature”, felnőtt, érett, koncentráltabb. Így elhangzottak olyan dalok is, mint a Kallon Malja, Sillanrakentaja (ennek a dalnak mint zene sem értem már a létjogosultságát), Aallon Alla… Amikor már belenyugodtam, hogy ezt a bulit bizony oldalról fogom végignézni, megszólalt a Palovana a kedvenc ‘Klaani albumomról, a Tervaskanto-ról, úgyhogy végül én is kivettem a részem a bulizásból, ez egy nagyon szép nosztalgia-meglepetés volt! (Katso, katso, katso, katso voimiani!)

Persze volt még sok dal, amiben az ember örömét lelhette, a valamiért (miééért?! T_T) angol verzióban előadott Viinamäen Mies/Man With a Plan, a szintén meglepetést okozó Noitá-s Kylästä keväinen kehto, meg persze a falusi romantikás hazavágyós Henkselipoika és Kotikonnut, aminek még az is énekelte a szövegét, aki nem teljesen tudta, de az akkor egyáltalán nem számított! Nyilván a legnagyobb őrjöngést a Vodka és a Beer Beer okozta, egy emberként kántált a teljes közönség. Ez utóbbiba még a teljes Trollfest-tagság is becsatlakozott, és együtt Öl Öl-esítették el a dalt, így teljes káoszbuli volt mind a színpadon, mind a közönségben. Szintén kellemes meglepetés volt, hogy a legvégső, őssláger, Happy Little Boozer alatt (azt hiszem, ezt még a MySpacen is hallgattam) spontán circle pit alakult ki – juhú, kérem, 2019-re már sikerül a magyar közönségnek is összehozni egy körpogót, amiből nem valami kaotikus moshpit lesz csak! \o/

Egy nagyon fárasztó bulin vagyunk túl – a fárasztót viszont vegyétek a lehető legjobb értelemben. Minden csapat odatette magát, a Trollfest megtáncoltatott, a Turisas a végsőkig leizzasztott (ennyi bulis dal után még elnyomni a szokásos Rasputin-feldolgozásukat, amit kötelezően végig kellett énekelni, hú!), a Korpiklaani pedig sok oldalát megmutatta a folkosoknak, jelezvén, hogy nemcsak ivósnótákra képesek… Azt hiszem, ez pontosan egy olyan este volt, ahol mindenki megtalálhatta a szívének legkedvesebb dalokat, dallamokat és hangulatot, és bár vannak dolgok, amiket lehetne kifogásolni, azért szerintem, ha a teljes estét globálisan ítéljük meg, akkor egy igazán pozitív buli volt.

 

Köszönjük a Hammer Concertsnek és a Century Media-nak!

Írta: Vica

Képek: Dani

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/