Slayer nekrológ VII. – Pál Zoli (Sear Bliss, I Divine)

Pár hónap múlva újra Magyarországon köszönthetjük őket, minden bizonnyal utoljára. A zenekar meg fog szűnni, de az, amit letettek az asztalra, nem. És az emlékeink sem. Megpróbáljuk megőrizni annak egy morzsáját, egy pici szeletét, amit a Slayer adott nekünk. Pontosabban azoknak, akik zenészként ihletet merítettek a munkásságukból. Lássuk, hogyan emlékszik rájuk Pál Zoli a Sear Bliss-ből.

Mi volt az első Slayer-album, amit meghallgattál?

A Seasons in the Abyss. Eredeti kalóz, piacon vásárolt kazettán kaptam meg. Elsőre a rettentő rusnya, de mégis hangulatos borítóval szembesültem. A következő „húha” érzés akkor jött, amikor elindítottam a szalagot. A War Ensemble kezdéssel nem nagyon lehet mellélőni, ugye? A lemezt azóta is az egyik, ha nem a legjobb Slayer lemeznek tartom. Tökéletesen olvasztja egybe az addigi munkásságuk sajátosságait, de mindezt új stílusjegyekkel is megfűszerezi.

Mi a kedvenc albumod és dalod tőlük?

A Seasons és az egyezményes klasszikusokon kívül érdekes módon nagyon szeretem a Diabolus lemezt is. Az volt az első eredeti Slayer CD, amit megvettem. Aztán szomorú sorsra jutott, ugyanis az akkori barátnőm véletlenül ráborított egy pohár vizet a bookletre, ami nemcsak meghullámosodott, de össze is ragadt. Kár, mivel nagyon szép képek vannak a füzetben.

Ezt tanultam zeneileg / emberileg a Slayer-től:

Bátran szólózz akkor is, ha nem tudsz!

38 év koncertezés, 12 album és kb. 5000 fellépés után Te feloszlatnád a zenekarodat, amelyik tízezerszám mozgat meg rajongókat? Miért?

Ha már kiégtem, nincs mondanivalóm, és nem lelem örömömet abban, amit csinálok, akkor igen. Ahogy egy hétköznapi munkahely esetében is.

Eljössz június 11-én búcsúztatni őket?

Még nem tudom. Az utolsó koncerten, amit láttam tőlük (Brutal Assault, 2014), már sajnos nem voltak túl meggyőzőek. Mindenhol azt olvastam, hogy a búcsúkörre viszont felszívták magukat, és hát tényleg az utolsó lehetőségről van szó. Az is elképzelhető, hogy ha nem a Papp Laciban, akkor a Nova Rock keretein belül búcsúzom tőlük.

A sorozat következő héten megjelenő számában Lázár Bálint (Wrath of Azazel) emlékeit olvashatjátok.

 

Szerkesztette: Á

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/