,,A metalban nem számít, mi van a lábad között” – Interjú Sami Hinkkával (Ensiferum)

IMG_4469

[English version HERE]

A nagyszerűen sikeredett május 8-i koncert előtt (beszámoló ITT) volt lehetőségünk egy igazán tartalmas beszélgetésre a finn Ensiferum basszusgitárosával és szövegírójával, Sami Hinkkával. Szóba került a finn oktatás, a nők helyzete a metalban, beszélgettünk népi hangszerekről és a zenész-zenerajongó viszonyokról. 

Szia Sami! Hogy megy eddig a turné? Láttam a korábbi setlistjeiteken, hogy előszedtetek pár régebbi, igazán epic nótát. Milyen érzés visszahozni ezeket a dalokat?

Nagyon jó érzés! A zenekarban van egy olyan szabályunk, hogy minden koncerten minden albumról eljátszunk legalább egy dalt. Büszkék vagyunk minden albumunkra, és szeretnénk is életben tartani a régi életérzést. Ez azért is jó, mert jobban tudunk a setlistekkel variálni. Bár a legújabb albumunkkal turnézunk, szeretünk elővenni régebbi dalokat is. Pár napja, Németországban volt egy tag, aki azt mondta, már 46-szor látott minket. Van egy pár ilyen hardcore fan, akik többtucatszor láttak minket, úgyhogy emiatt is nagyon jó elővenni ritkább dalokat. Az Ensiferum szépsége, hogy nincs egy konkrét slágerünk, mint a Paranoid, vagy a Trooper, nincs meg az az egy kötelező dal, ami nélkül nem koncert a koncert. Persze van pár olyan különlegesebb dalunk, amit az emberek nagyon szeretnek, de olyan szerencsés szituációban vagyunk a zenekarral, hogyha ezek közül párat kihagyunk, még akkor is egy ütős setlistet tudunk összerakni.

Sokunkat elszomorított, hogy Netta már nem a zenekar tagja. Tervezitek, hogy újra bevesztek egy ötödik tagot, vagy négyen folytatjátok? Gondoltatok esetleg bevenni egy multi-instrumentalista emberkét, aki élőben is tudná tolni a népi hangszereket?

Szerintem jól működünk így négyen – 2005 óta együtt vagyunk, mi vagyunk igazából az Ensiferum magja. Természetesen beszéltünk arról, hogy beveszünk egy ötödik tagot, de nem akarunk elhamarkodott döntést hozni. Ha valakit mégis bevennénk, annak a személynek valami újat kell hoznia a zenébe is. Nincs szükségünk plusz egy emberre csak azért, hogy billentyűzzön kicsit, azt magunk is meg tudjuk oldani. Az új személynek mindenképpen valami olyan zenei újdonságot kellene hoznia, amit négyesben nem tudunk megoldani. Természetesen nyitva áll a lehetőség, először letoljuk ezt a turnét és a nyári fesztiválszezont, és aztán visszatérünk a kérdésre. Az ősszel lesz időnk eljátszani a gondolattal, még mi sem tudjuk, hogyan lesz.

Nagy menőségnek tartom, hogy mindig is voltak női tagjaitok, viszont sosem nyomattátok a zenekart azzal, hogy hú, nő a metalban. Arra gondolok, hogy egyes zenekarok túl nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ki milyen nemű a zenekarban, meg ugye elég sok a „frontcsajos metal” zenakar is, aki ekörül promózza magát. Viszont az Ensiferumban a csajok mindig is a zenekar szerves részének tűntek. Ezek alapján kérdezném, hogy mit gondolsz a nők pozíciójáról és szerepéről a metal színtéren?

Valahol viccesnek érzem a kérdést – nem hinném, hogy a metalban számít, hogy mi van a lábad közt. Az Ensiferumban az összes nő – Meiju, Emmi és Netta – egy volt a srácok közül, sosem volt semmiféle megkülönböztetés, nem kezeltünk senkit máshogy, és soha nem is várták el, mert tudták, mibe vágnak bele. Mindannyian emberi lények vagyunk, úgyhogy elég buta kérdésnek tartom ezt – ez persze nem ellened szól, csak én nem látok semmi különbséget.

Persze, de azért azt is tudjuk, hogy jelentősen több a férfi a metalban, mint a nő.

Lehet, hogy ez ilyen kulturális dolog – a férfiak inkább megtehetik, hogy agresszív érzéseket mutassanak. A zenében sokszor, ha női énekesetek van, akkor a zene inkább olyasmi, mint a Céline Dion…

Akkor mi a helyzet az Arch Enemyvel?

Oké, persze, általánosságban értettem – mind csak emberi lények vagyunk, és mindenkinek ugyan olyan érzésekkel kell megküzdenie. Őszintén szólva én nagyon örülök annak, hogy lassan kezd megtörni a tabu, hogy a nők csakis „jókislányként” viselkedhetnek. Igenis mindannyian jogosultak vagyunk mindenféle érzelemre és gondolatra, és azokat kifejezhetjük a művészet segítségével. Ismételten szeretném aláhúzni azt, hogy mindannyian emberi lények vagyunk. A metal is csak egy formája a művészetnek, és ha valaki elkezd bárkit azon az alapon diszkriminálni, hogy mi van a lába közt, az oltári nagy baromság.

Egyébként értem, hogy egyes bandák miért hívják magukat female-frontednek. Az már önmagában infót ad az adott zenekarról. Pont így nem gond az, ha az emberek viking metalnak, vagy bármi ilyesminek titulálnak minket. Ez arra szolgál, hogy a hallgatóknak valami fogalma legyen arról, hogy mit játszunk, akkor is, ha még nem hallották a zenét. Így érthetők a címkék – ha valaki utálja a hörgős, vagy power metalosan éneklő zenekarokat, vagy a női éneket, rögtön fogja tudni, hogy az adott zenekarba inkább bele se hallgasson. Ha viszont valaki pont vevő az ilyesmire, akkor rögtön mondhatja, hogy „Ez valami nekemvaló lesz”, úgyhogy innen nézve tök hasznosak a címkék.

Tudom, hogy még három egész év van addig, de az első albumotok húsz éves lesz 2021-ben. Van már valami terv, hogy hogyan fogjátok ünnepelni, lesz-e esetleg valami különleges kiadvány?

Nem tudom. *nevet* Lehetséges! Lemaradtunk a Victory Songs tizedik évfordulójáról, pedig jó lett volna csinálni valamit. Azt hiszem, a következő album munkálatai mellett a másik nagy dolog, amibe belevágunk, egy DVD lesz, fantasztikus lenne. Szeretnénk kiadni egy koncert DVD-t és egy dokumentumfilmet is. Rengeteg anyagunk van az ősidőkből, többtízórányi felvétel a kezdetek kezdetéről és az első turnékról. Nagyszerű lenne ezeket felhasználva elkészíteni egy dokumentumfilmet arról, hogy az egész hogyan kezdődött, na meg persze meginterjúvolni a régi tagokat. Meglátjuk, hogy tudunk rá időt szakítani. A Metal Blade-esek már rábólintottak, úgyhogy tényleg csak a megfelelő időt kell rá megtalálni.

Volt bármi furcsa sztoritok rajongókkal?

Nem, nemigazán. Egyszer történt egy vicces dolo2g Helsinkiben. A próbatermünk a Nosturi klub közelében volt. Egy koncert előtti délutáni próbán, amikor elfogyott a sör, Mahival (Markus Toivonen, gitár – a szerk.) leugrottunk a szemben lévő benzinkútra pótolni. Miközben sorbanálltunk, odajött egy hullarészeg csávó, mert meglátta Markus Ensiferumos pólóját, és megszólított: „Hé srácok, jöttök este a koncertre?”, mi meg mondtuk, hogy „Hát, gondolom”, ő meg, hogy „Király, akkor találkozunk az első sorban!”. Nem ismert fel minket, nagyon vicces volt.

Egyébként én úgy érzem, hogy a metalfanok nagyon rendesek. A metal színtéren nincs az a fajta istenítése a zenészeknek, az emberek többsége megérti, hogy mind emberek vagyunk. Szerintem nem minden stílusnál van ez így, néha egyes előadókat piedesztálra emelnek, ez szerintem elég furcsa. Tisztelheted valaki alkotásait, de attól még továbbra is csak ember marad. Szerencsére ilyesmi nincs a metalszíntéren, az emberek simán odamennek hozzád, hogy „helló, szeretem a zenéd”, de ez minden, és ez szerintem nagyon szuper így. Idén például fogom a kibaszott sátram és lemegyek Hellfestre bulizni, és tudom, hogy fantasztikus lesz. Ez az egyik legkirályabb amúgy a 70 000 Tons of Metal fesztiválon is – nincsen backstage, a zenekartagok csak kint lófrálnak és lehet velük lógni, szeretem, mennyire a földön jár mindenki. Az is nagyon király, hogy sok metalfan zenekarozik, hangszeren játszik, úgyhogy a legtöbben ismerik az egész biznisz „kemény valóságát”, tudják, hogy az egész nem csak csillogás, vagy bármi magasztos. Csak hozzád hasonló emberekkel zenélsz, és hozzád hasonló emberek élvezik a zenét a közönségben – nagyon szeretem ennek az egésznek a szimbiózisát.

Mi a legnagyobb „bűnötök”, bűnös szokásotok vagy szokásod?

Hát, az alkohollal természetesen óvatosan kell bánni, de emellett nagyon szeretek enni, imádom a csokit, a jó whiskeyt és a jó borokat. Az a fontos, hogy mindennel mértéktartó maradj. Persze, szórakozz, érezd jól magad, hiszen csak ez az életed van, de fontos a feladataidat is ellátni – este szuper koncertet fogunk adni, tehát nem tehetem meg azt, hogy megiszom egy üveg whiskeyt, mert az hatalmas tiszteletlenség lenne a ma megjelentekkel szemben.

Már tíz éve nem hallhattunk tőletek népdalfeldolgozást. Terveztek még ilyesmit csinálni a jövőben?

Igen! Folyamatosan voltak és vannak ötleteink, minden lemezfelvételnél próbálunk összehozni valamit, de sosem sikerül elég jól. Az Ensiferum eléggé ambiciózus, nem szeretnénk lejjebb adni, és csak felvenni egy népdalt torzított gitárral meg hörgéssel, és ennyivel elintézni. Szeretnénk átadni a népdal eredeti értékét, de kiegészíteni valami sajáttal is, és ez egyébként nem is annyira könnyű. De amúgy igen, folyamatosan foglalkozunk ezzel az ötlettel. Az is felmerült, hogy készítenénk egy akusztikus albumot, mert játszottunk pár akusztikus bulit, és jól sikerültek. Azon az albumon aztán feldolgozhatnánk pár népdalt, amit szeretünk. Semmiképp sem a legnépszerűbb, legalapabb dalokat szeretnénk elővenni, hanem inkább a személyes kedvenceinket. De még várat magára az ötlet, le kell ülnünk és át kell gondolnunk a prioritásainkat, mert ez egy nagyon lassú munkatempójú zenekar. Ha valamit csinálunk, minden erőnkkel dolgozunk rajta és teljesen arra koncentrálunk.

A folkos témánál maradva. Az Ensiferum zenéje mindigis folk metal féleség volt, pedig az első albumokon még alig használtatok népi hangszereket. A mostani albumokon pedig már egyre többet hallhatunk belőlük, és a tiszta ének is egyre többször felüti a fejét. Milyen ok húzódik meg emögött, vagy csak természetes zenei fejlődés, változás?

Természetes változás. Úgy vagyunk a népi hangszerekkel, hogy nem feltétlen kell őket használnunk, mindig az adott dal, vagy dalrészlet határozza meg. Tudom, hogy ez kicsit hippisen fog hangozni, de az a döntő, hogy milyen a dal lelke, és azt milyen hangszer tudja a legjobban kifejezni. Egyes népi hangszereket kimondottan szeretünk, nagy rajongói vagyunk a nyckelharpának és a kantelének. Az első albumon csak pár fúvóst és kantelét hallhatsz, aztán azóta több is csatlakozott. A jövőben pedig meglátjuk… A lemezírás nem úgy működik, hogy előre eltervezzük, hogy mit szeretnénk rá, nem szabjuk meg előre, hogy bizonyos elemeket mindenképpen szeretnénk használni. Ugyan ez van egyébként a tiszta énekkel is, csak dalról-dalra haladva kipróbáljuk, hogy mi az, ami működik.

Nos igen, elég meglepő volt, hogy a legutóbbi albumotokon több dalnál is a hörgős verzió volt alternatív verziónak nevezve, és a tiszta énekes volt a sima.

*nevet* Na igen. Amikor megírtuk azt a két dalt, a Don’t You Say-t és a God is Dead-et, rögtön tudtuk, hogy azok mindenképp tiszta énekkel lesznek majd. Viszont miután felvettük, jött az ötlet, hogy „Hé, Pete (Petri Lindroos, ének, gitár – a szerk.), hisz itt vagy, gyere, próbáljuk csak ki így, csak a poén kedvéért”, és akkor rájöttünk, hogy igazából tök jól hangzik, úgyhogy miért is ne rakjuk rá az albumra? Szóval nem volt szándékos.

IMG_4469

Mindannyian kétnyelvűek vagytok – hogyan működik ez egy turné során, milyen nyelven gondolkodtok? Mi a helyzet a dalszövegekkel? A nagy részüket angolul írjátok – ez azért van, hogy a rajongók jobban értsék, vagy számotokra egyszerűbb így, esetleg így jobban megéri?  

Nos, igen, és szerintem két nyelvvel bírni nagyszerű. Mindig várom a turnékat, mert akkor lehetőségem nyílik angolul beszélni. Szeretem szinten tartani, és ha egy nyelvet nem használsz, lassacskán elkopik. Sok külföldi barátom van, akikkel majdnem minden nap beszélek, ami szintén szuper. Az idegennyelv-tanulás egy nagyon jó befektetés.

Az angolul való dalszövegírás nagyon természetesen működik. Bizonyos részek finnül jönnek ki, de ez sem olyasmi, amit előre betervezünk, hogy esetleg „itt legyen egy finn rész”. Csak kitalálunk egy jó kis finn dalszöveget, ami illik a dal hangulatához és dallamához, és akkor belegyúrjuk a dalba. A finnben nagyon sok a magánhangzó, nagyon jó finnül énekelni. Meg persze az anyanyelvünkön sokkal jobb és mélyebb dalszövegeket tudunk írni, nem kell a nyelvtanon stresszelni, sokkal természetesebb folyamat, és persze irodalmibb metaforákat is tudsz használni. Ezért mindenképp szeretem a finn részeket is meghagyni, de sosem volt meg a késztetés, hogy esetleg muszáj lenniük. Abban viszont biztos vagyok, hogy az Ensiferum szövegeinek fő nyelve az angol, és elég furcsa is lenne ezen változtatni.

Dolgoztál óvódapedagógusként, így gondolom van rálátásod a híres-neves finn oktatási rendszerre. Mit gondolsz, mi teszi annyira jóvá és elismertté?

Az, hogy egyenlő. A finn oktatás lényege az, hogy mindegy, honnan jössz, legyen az a legdurvább finn gettó… oké, Finnországban nincsenek gettók, de mindegy, honnan jössz, az oktatás elérhető és ingyenes, és a legszegényebb faluból is válhat belőled orvos, anélkül, hogy hitelt kellene felvenned. Mindenki egyenlő esélyekkel indul – ez valami olyasmi, amit a világ minden gyereke meg kellene, hogy kaphasson. Tudom, hogy ez ilyen idealisztikus hippi szarságként hangzik, de hosszútávon, száz, vagy inkább ötszáz év múlva szerintem valóra válik, mert az emberiségnek fejlődnie kell. Ez az irány, amelybe haladunk, az összképet nézve legalábbis.

Szóval optimista vagy…

Hát, igazából realista. Egész biztos vagyok benne, hogy ez meg fog történni, csak mi már akkor nem leszünk életben. Mondjuk akkor még élni szeretnék, amikor a Marsra lépünk, azt nagyon meg szeretném nézni. Azelőtt nem fogok meghalni, nem vagyok hajlandó! *nevet*

Felmerülnek problémák a turné alatt a szállással, étkezéssel, vagy nektek ez már mind el van intézve előre? Történt-e esetleg olyan, hogy valaminek magatoknak kellett utánamenni?a

Az efféle turnékon nincs hotelfoglalásunk, a turnébuszban alszunk, amit nagyon jónak tartok, mert a buli után csak lezuhanyzol és mehetsz is pihenni – vagy, persze, vannak, akik elindulnak kifele és buliznak tovább. Fogalmam sincs, hogy a fenébe bírják ezt minden egyes este! Én személyszerint az ilyen hosszabb, pihenőnap nélküli turnékon, mint a mostani, ami hat hetes, nem is igazán iszom. Egy buli sem annyira fontos, hogy elcsessze a másnapi koncertet.

Egyébként a turnézás nagyon könnyű számunkra, nagyon kiváltságos helyzetben vagyunk mint zenekar. Persze nem vagyunk azért egy Metallica, még kocsim sincs, otthon busszal járok… Viszont nagyszerű, hogy egy ilyen turnén egy profi csapattal dolgozhatunk együtt. Nekünk csak a koncertre kell összpontosítanunk, mert mindent megcsinálnak helyettünk. Sőt, nem is engednek minket semmit sem csinálni, még egy ládát sem vihetünk, mert elküldenek a francba! *nevet* Hiszen ha eltöröd az ujjad, akkor vége a turnénak… Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen szituációban lehetünk.

Mi volt az a “make power metal great again” kiírás a Facebook oldaladon?

Hát, mondjuk úgy, hogy az Ensiferum egy nagyon aktív zenekar, de még így is maradnak szabadnapok az évben, amikor nem turnézunk… és valami készülőben van… Nem Ensiferumos cucc, hanem saját, személyes dolgom…  A következő hetekben kiderül.

(Szerk: A vártnál korábban történt a bejelentés, Sami Hinkka önálló zenekaráról van szó: https://www.facebook.com/metaldefacto/)

Vannak el nem kezdett, de soha be nem fejezett dalaitok, papírfecnik dalszöveg-részletekkel, riffekkel, ilyesmi?

Rengeteg ötletünk van. Valahol ez is az Ensiferum szépsége, hogy több tucat nyers ötlet vár kidolgozásra. Majd ősszel leülünk pár hétre, és átnézzük, hogy kinek mije van. Van már pár dalötletünk, de még persze korántsem egy teljes album. Csak átbeszéljük a jelenlegi ötleteket, aztán meglátjuk. Valószínűleg 2019-ben még nem várható semmi, de 2020 elejéről már lehet szó. Persze nehéz így években saccolni, mert van olyan a zenekar életében, hogy fél évig semmi nem történik, aztán jön egy kéthetes intenzív próbatermezés, és hirtelen megszületik egy csomó dal.

De van esetleg valami olyasmi, ami már 5-6 éve csak vázlatformában van, és nem lett befejezve, mert sosem találtátok megfelelőnek? Vagy ha van egy ötletetek, akkor azt mindig véghez is viszitek?

Dehogyis, pont az ellenkezője. Az I Will Never Kneel c. dal első demóját 2010-ben készítettem el, megvolt 2-3 dalrészlet, de egész a mostani albumig nem fejeztem be…

És mi a helyzet a Bonus Song c. dallal? Azt meddig tartott megírni?

Tizenöt perc.

Van tervben hasonló viccdal, vagy egyéb hasonló zenei mókázás?

Nem, nemigazán. A Bonus Song akkor született, amikor a kiadónk szólt, hogy kéne még egy cover vagy egy bónuszdal. És mivel nem nagyon készítünk covereket csak azért, hogy legyen egy coverünk, meg már amúgy is a stúdiózás folyt, úgy voltunk vele hogy „A picsába is, kell még egy bónuszdal… Hát írjunk egy Bónuszdalt!”. Úgyhogy bementünk a stúdióba, lenyomtuk a felvétel gombot, összeraktuk a dalt 15 perc alatt, másik 15 perc alatt írtam hozzá szöveget, és kész volt.

Élőben játszottátok már?

Nem…

Tervezitek?

Neeeeeem! *nevet*

Esetleg egy csatakrészeg közönségnek? 

Hát, max a 25. jubileumi DVD-re, mint a második vagy inkább a harmadik visszataps-dal. Esetleg… Igazából sosem volt tervben, tényleg csak azért írtuk, mert hát kellett nekik egy bónuszdal, kaptak egy bónuszdalt. A Metal Blade amúgy imádta!!!

Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál ránk és az interjúra. Szuper beszélgetés volt, őszintén tudom mondani, hogy szerintem remek, becsülendő hozzáállásod van az élethez, zenéléshez, közönséghez, meg úgy mindenhez, egy élmény volt!

Köszönöm én is és köszönöm a kedves szavakat!

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/