fbpx

Sabaton – The Great War (Nuclear Blast, 2019)

Előadó: Sabaton
Album: The Great War
Származás: Svédország
Megjelenés éve: 2019
Stílus: power/heavy metal
Honlap: https://www.sabaton.net/
Értékelés: 9/10

 

A metalos közvélemény általában az egy zenekarral kapcsolatban, hogy akkor tudnak hosszú időn keresztül sikeresek maradni, és megtartani rajongótáborukat, ha időről-időre valami újat dobnak be a kondérba, és hajlandóak arra, hogy néhány évente ki mernek lépni a komfortzónából, még akkor is, ha a kimenetel kétséges (mennyi és mennyi album született már így, nem igaz?!) Van azonban egy másik csoport is, akiket éppen nem hibáztathatunk azért, mert nem forgatják meg minden egyes lemezen gyökeresen a dolgokat, hiszen már az elinduláskor valami olyan, kőbevésett, és viszonylag rendhagyó, extrém koncepciót dolgoztak ki, amire akár évtizedek óta vevő marad a publikum, és nem fordulnak el fintorogva a csapattól akkor sem az új lemez hallatán, ha az azon hallható egyveleg már mind ismerős lehet a fülnek. Joakim Brodén csapatát, az idén éppen második X-et betöltő Sabatont is pontosan ebbe a kategóriába lőném be, hiszen bizonyára senkit nem érint hatalmas spoilerként a tény, hogy zenéjüket mindig a háborúk, történelmi események köré építettek, sőt, a zenei megoldásokban sem történt történelmi fordulat (ha már Sabaton, akkor fogalmazzunk így).

Alapvetően mindennek ellenére is a többezer rajongóval együtt szívembe zártam őket, de a három évvel ezelőtti The Last Stand dobással annyira nem sikerült olyan szoros barátságot kötni, mint azt vártam, így mit volt mit tenni, türelmesen vártam az újabb ütközetre, számításaim pedig éppen be is jöttek, hiszen nagyjából az idei évre csináltam helyet a polcon az új korongnak. A megjelenés időzítése persze lehetne véletlen is, mondván, mostanra értek be az új nóták, és a koncerthegyek mellett most volt idejük felvenni az új anyagot, de ennyire azért nem lehetett színtelen a dolog. Egyrészről előzetesen már be volt harangozva, hogy a húszéves jubileum kapcsán most még nagyobb, váratlanabb, és monumentálisabb alkotással készülnek, illetve, hogy az első világháború (Nagy Háborúnak is nevezett történelmi esemény) témáját sokkal jobban kivesézik, folytatva a 2016-os lemezt, konceptalbumot építve fel. Külön érdekesség, hogy a mostani lemez munkálatait éppen 2018. november 11-én kezdték meg, amely egyben a századik évfordulója is volt a nagy világégésnek. A borító is beszédes, utolsó részletig kidolgozott, nem árulok el különösebb titkot azzal sem, hogy Joakimék ismét a magyar művésszel, Sallai Péterrel dolgoztak együtt, így a kinézet most is az ő keze munkáját és fantáziavilágát dicséri.

Háborús zenei hőseink ugyan elég sokszor elszórták azt a hírmorzsát, hogy valami újjal, szokatlanabbal fognak kísérletezni, urambocsá’ most már kissé kételkedve fogadtam az infót, na de feltépve a lemezt rejtő fóliát, és betolva a korongot, hamar minden rendeződött bennem, amikor megszólalt a The Future of Warfare. Oké, tipikus Sabaton-íz, erős indítással, ám bólogatásra késztető, menetelős riffhalmaz. No, de ne legyünk gonoszak, újdonság azért mégis akad, hiszen két kiadást is begyűjthetünk az újból, az egyik a szimpla The Great War, amelyen csak a számok pörögnek, míg a tartalmasabb kiadáson, azaz a History Version lemezen a számok előtt és után egészen korrekt narrációt kapunk az események előrehaladtával, ez pedig színesebbé, sőt, éppen hogy kissé tudományossá teszi.

A technika fejlődése, és valószínűleg a közönség modernebb hangzásra való igénye őket sem kerülte meg, a hangzást kimondottan modern köntösbe öltöztették, patinás keveréssel, ám a Nuclear Blasttól nem is igazán várnánk mást. A háttérben egész észrevétlenül bontakozik ki időről-időre a sampler, főleg a gitárszólók környékén, ezt is könyveljük el részint újításnak, hogy egyelőre csak a pozitív jellemvonásokat halmozzam, de tény, hogy aki már az első percekben kiszámíthatatlan megoldásokra számít, bizony lehet, hogy meghúzza a száját. Jelentős túlhúzás időben sem történt, a bővített kiadás is összesen negyvenkét perc, ami engem speciel nem zavar, sőt, örülök, hogy inkább a tartalmon van a hangsúly, az viszont kiválóan felépített. A kezdeti, szinte visszafogott menetelgetés után, melyet az első harmadban gyorsan el is lőnek, észrevétlenül kerekedik ki a zene és az események, illő egy konceptalbumhoz. A történet alaposan végigvisz minket az első világháború eseményein, indulva Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával, és azt azt követő eseményekkel, végigkalauzolva minket a háború végeztéig, melynél ismét visszaváltanak a visszafogottabb, már-már csendesebb tempóra.

A fokozatosság egyébként jelen esetben tényleg szó szerint értendő, mert ahogy a dalok haladnak előre, úgy teljesedik ki a teljes zenei kép, tartalmas szólózások, az ikergitáros megoldásokról már nem is beszélve, amelyek az én gitárközpontú fülemet kimondottan simogatták, már amennyire az urak zenéje ebben az esetben simogatóan tud hatni. Vannak persze töltelékszámnak is elmenő darabok, mint a Devil Dogs, vagy Red Baron, amelyeket bármelyik előző lemezre rá lehetett volna még szorítani, de ezen újdonságok említése már csak azért is fontos, mert a csapat által beharangozott szokatlan húzások javarészt tényleg ezekben az apróságokban mutatkoznak meg. Hogy fokozzam a tömjénszórást, vannak például egyértelműen a színpadra született szerzemények ezúttal is, a The Attack of the Dead Man szinte az utolsó hangig rimánkodik az élő közönségért, de néhány dalt leszámítva mindegyiket el tudom képzelni élőben, bár az a tény még egyelőre nem nyitott lap, hogy mik azok, amelyek tényleg fel fognak csendülni a publikum előtt is. A záró (egyben outro tétel) az In Flanders Fields szintén nem tekinthető klasszikus értelemben vett Sabatonnak, hiszen itt egy John McCrae vers megzenésítése történt különös hangulatvilágú kórussal, ami méltó, és egyben nagyon szép lezárása ennek a tartalmas műnek.

Bár úgy gondoltam, nagyobb bajban leszek az értékeléskor, sokadik hallgatás után viszonylag könnyen született meg bennem az összegzés és a leendő pontszám, mert bár a kilencedik lemez betudható egy kötelező jellemvonásokat felsorakoztató alkotásnak, mégis magukhoz mérten lett itt újdonság szép számmal, így talán azon rajongó arcok is visszatalálnak a Sabatonhoz, akik az előző években egy legyintéssel elintézték őket. Valahol olyan érzésem van, mint amikor valaki újat akar kifőzni, de fél, hogy elrontja, így csak óvatosan, hellyel-közzel nyúl a fűszerespolc eldugottabb részéhez. A végeredmény mindenesetre egy tudatosan felépített egész, nem kérdés, hogy most is győzelmet arattak maguk felett. Bár mostanában nem kellett itthonról túl sokat zarándokolni ahhoz, hogy élőben is hallgathassuk őket, számomra a találkozás az utóbbi időben elmaradt, így fokozott izgalommal várom a budapesti találkozást. Kilenc pont, és a csatát eldöntöttnek nyilvánítom.

Írta: TM

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/