Rockmaraton Fesztivál beszámoló – 4. nap.

Vica:

Minimális felmelegedéssel folytatódott a Rockmaraton negyedik napja, már nem akartunk megfagyni a sátorban, ami természetesen azért a jókedvünkre is kihatott, még úgyis, hogy azért már csak fárad az ember fialánya. A mai nap a thrash metalé volt elsősorban, főként a HammerWorld nagyszínpadon. A metal.hu sátorban viszont már korán kezdtünk, a The Tumor Called Marla nevű budapesti modern metalos szextett indította kvázi korareggel ezt a napot, és nekem kábé a kedvenc marlakoncertem lett, talán csak a születésnapi Düreres bulijuk volt jobb. Mélyre hangolt gitárok, feszes tempó, összetett témák, megjegyezhető, cukin karakteres hangszínű énekeslány, és énekesmosómedve, egyre jobban szeretem ezt a csapatot!

A Magort még akkoriban hallgattam sokat, amikor 2010 környékén a Tankcsapdával léptek fel maroknyi ember előtt, úgyhogy nagyon örültem, hogy már ők is nagyszínpadon tolhatják a kreatív hc-s néha metalcores témáikat.

Utánuk jött Smici kétszer, a Bloody Roots majd a Moby Dick élén. Érdekes megoldás volt ez így, remélhetőleg nem volt megterhelő, számunkra biztosan nem, mindkét csapat nagyon jó bulit tolt. A Bloody Roots-cal legfeljebb az a problémám, hogy sajnálatos módon már nagyon rég nem jött ki új anyaguk, pedig olyan jó lenne új dalokat is hallani. Volt azért újdonság, ugyanis volt egy live premier, a Hozd el uram című dalt először játszották élőben, nagyon jó volt. Ennél jobb csak az lett volna, ha még Ficzek Andris is velük lett volna, ugyanis egyrészt ő írta a szövegeket, másrészt vokalistaként nem csekély mennyiségben működött közre a Roots két albumán, ebben a dalban pedig különösen számottevő rész az övé, úgyhogy akár egy sampler is segített volna. De nem panaszkodom, mert a Bloody Roots programja minden éven, amikor vannak, kötelező esemény a Maratonon, és mindig nagyon élvezem.

Megnéztük még a The Wedding at the Slaughterhouse buliját is, már az ő koncertjük is kötelező progi, a „suttyócore” jeles képviselői szintén egy nagyon odatevős bulit rittyentettek, folyamatosan ment a pogó („aki nem moshol, buzi!”), a cirlepitek, és még egy jó nagy wall of death is összejött. Alapvetően covereket játszanak a srácok, de úgy képzeljétek el, hogy Élő sakkfigurák I need a hero-val keverve, Pancsoló kislány livepremier, Mézga főcímdal, Szomorú szamuráj – tipikus végigvigyorgós, táncolós buli, a keménymag még a levonulás utáni elektronikus zenére is pogózott még.

 

Hasonló élmény volt a Gutalax, két évvel ezelőtt láttam őket ugyanott, és tudtam, hogy idén is teljes mértékben kötelező programpont. Már egész délutántól látszódott, hogy itt ma grindcore fog szólni, egyre nagyobb számban jelentek meg a vécépapírba és különféle maskarákba öltözött emberek. Toi Toi Story, Total Rektal, és további csodálatos dalokat hallottunk, egymásodperces „Meshuggah covert”, és egyéb táncdalokat. Ment folyamatosan a stagedive, lányokat-fiúkat nyomtak fel a színpadra, bár túl sokáig senki sem élvezhette a fentlétet, mert a biztonságiak azért leterelték a ácsorgókat, de így is mindenki tudott úgy bulizni, ahogy szeretett volna – nem tudtam megszámolni, nem biztos, hogy volt újrahasznosítás, de valahol 30 és 300 közötti darab guriga vécépapírt dobált el a közönség. Nem is csoda, hogy az utolsó dal alatt már egy tucatnyi odarendelt takarító várta, hogy vége legyen, és mehessen be takarítani.

Az ukrán Jinjer koncertjére majdnem akkora tömeg gyűlt össze, mint a Soulflyra, ami azt hiszem, azért önmagában egy hatalmas elért eredmény. Pár évvel ezelőtt még kábé bandaszámba sem vették őket, most meg majdnem főműsoridőben voltak a nagyszínpadon, de azt kell mondanom, meg is érdemelték. Ez a négy srác és lány olyan profi műsort tolt le, hogy elég sok embernek tátva maradt a szája. Ez biztosan az a buli volt, amire csomó, csak úgy odatévedő ember is ottmaradt. Tatjana Smajluk nemcsak dekoratív, de van neki egy olyan kiállása, hogy nem tudod levenni róla a szemed, és nem csak azért, mert úgy néz ki, mint aki alufóliába öltözött reggel véletlen. Nem gondoltam volna, hogy ezt a típusú technikás modern death metalos djentes grooveos ennyi ember megmozgat, de ahhoz képest a dedikálásukra is rengetegen ott voltak. Nyilván ebben azért hatalmas szerepe van Tatjánának is, mert bár van pár női hörgős, azért ennyire „durva” zene mellé igencsak elütő az, hogy egy icipici nő hörög, de ő emellett még a tiszta énekben is vérprofi, bármelyik másodpercben probléma nélkül vált át egyik énekstílusról a másikra, és ez élőben is tökéletesen ment neki. Végigheadbangelős mozgós buli volt, alapvetően nem az én zeném annyira, csak bele akartam nézni terv szerint, de annyira jó volt végül, hogy az utolsó másodpercig ott maradtam.

 

TM:

Ha péntek (este) akkor sör, és thrash-szoktam mondani viccesen, de azért valóságalapja is van általában, csakúgy, mint a tegnapi napon is volt. Soulflyt látni ismét élőben, de előtte némi hazaival megspékelni az alapozást? Több mint tökéletes, így elég korán is elindítottam a napot, először csak egy-egy kisebb színpad műsorához ténferegtem el, majd az Auróra buliján találtam magam. Nem vagyok Vigiék buliján gyakori vendég mostanában, ám tinédzser éveimet erősen meghatározta, így kellemes emlékeket generált már az első számtól kezdve. Ha valakinek aznap ez volt az első koncertje, akkor garantáltan megkapta a kedvet a folytatáshoz, hiszen a punkos hármas kellően hozta a jó hangulatot a klasszikus nótákkal. Pont az ő koncertjük közben kapott el minket egy nagyjából negyed órás hidegzuhany az égből, de amilyen hamar jött, olyan hamar ment is tovább.

A Moby Dick, Bloody Roots buliját természetesen szintén a kötelező megnézendők közé soroltam, és amit fentebb olvashattatok róla, azt nem tudom jobban kiegészíteni, mindkét koncert nagyon feszesen, és stabilan szólt, rendesen felkészített minket a tovabbiakra..

Az est előrehaladtával számomra nem volt kérdés, hogy a Soulfly bulijára jó helyet szorítok, így a kezdés már ha nem is a legelső sorokban, de jó helyen ért. Max Cavaleráék nem ritka vendégek felénk, tavaly nyáron megfordultak a Dürerben, akkor meg nem is számítottam rá, hogy ilyen hamar viszontláthatom őket. Tavaly még csak hírek voltak az új Ritual lemezzel kapcsolatosan, ám nemrég valójában is kézbe vehettük, nem véletlen, hogy erről a lemezről is pörgették a nótákat, a klasszikusok mellett. A Prophecy-t például egész korán eltolták a műsorban, és jól válogatták össze a setlistát. Bevallom, láttam már nagyon gyenge produktumot Maxék csapatától, legutóbb a Return to the Roots bulin tűnt fél-erőbedobásnak, illetve Maxon is meglátszik, hogy nem 20 éves. Ennek ellenére most tényleg formában voltak, a dobok mögött pedig a fiatalabb-Cavalera generáció jeles képviselője ült, amit pedig a dobok mögött lenyomott, az tényleg egy nem mindennapi teljesítmény volt, szinte egy edzésnek is elment volna, akkora erőbedobással játszott. A hangosítás is rendben volt, semmi kásásság, inkább húzós gitárok, és jó dobsound. Talán néhány percig keveseltem Max gitárját, de az is hamarosan helyreállt, és az is lehet, hogy csak az én vájtfülűségem akadékoskodott. Ha jól számolom, ez volt a hatodik találkozásunk, de ez a buli minden tekintetben benne van az első háromban. Amilyen gyakori vendégek, még azon sem lepődnék meg, ha egy őszi bulit, vagy egy jövő évit bejelentésének. Persze, maradjunk a realitások talaján, erre vajmi kevés az esély jelen állás szerint, de biztos, hogy a következő alkalomkor is jelen leszek.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/