Pennhurst

SZERKESZTŐSÉGÜNK MINDEN HÉTEN KIVÁLASZT EGY BANDÁT, AKIT MEGTESZ A HÉT ZENEKARÁNAK. ENNEK KERETÉN BELÜL AZ ALAP INFORMÁCIÓKON ÉS HALLGATNIVALÓN TÚL OLVASHATTOK EGY RÖVID INTERJÚT 5 ALAP+PÁR SPECIÁLISAN A BANDÁRA VONATKOZÓ KÉRDÉSSEL. A BANDÁK KIVÁLASZTÁSÁNÁL SEM AZ ISMERTSÉG FOKA, SEM A METALON/ROCKON BELÜLI MŰFAJ, SEM A SZAKMÁBAN ELTÖLTÖTT IDŐ NEM SZÁMÍT. AZ EGYETLEN KITÉTEL, HOGY HAZAI VAGY MAGYAR VONATKOZÁSÚ LEGYEN, AZ EGYETLEN FOKMÉRŐ PEDIG A MINŐSÉG. ÍGY MEGISMERKEDHETTEK SZÁMOTOKRA EDDIG ESETLEGESEN ISMERETLEN, SZÍNVONALAS TEHETSÉGEKKEL, REMÉNYTELJES FELTÖREKVŐ TITÁNOKKAL, ILLETVE RÉGEBBI ISMERT BANDÁKRÓL IS SZEREZHETTEK ÚJ INFORMÁCIÓKAT.

Név: Pennhurst

Műfaj: Nu Metal

Megalakulás éve: 2014

Város: Budapest

Alakulás…
A Pennhurst egy 2014. január elején alakult 5 tagból álló budapesti Nu-metal formáció. Az alakulás nem a megszokott módon történt, Scizo és Maniac egy elmegyógyintézetben ismerkedtek meg, miközben kezelésük folyt….
A hosszas beszélgetések alkalmával bebizonyosodott, hogy mindkettőjük számára a legfontosabb a zenekar alapítás! Sorsuk elválaszthatatlanul egybeforrt.
Az intézetben sok érdekes egyéniséggel találkoztak, céljuk egy olyan formáció létrehozása volt, melynek kivétel nélkül minden tagját, az intézetben kezelés alatt álló betegek alkotják. Hosszas társkeresés után sikerült társakra lelniük és együtt megszökniük Addicteddel, Panickyvel és Paranoiddal.
A zenekar tagjai a rájuk legjellemzőbb viselkedésformák, tulajdonságok alapján keresztelték át magukat: Scizo, Maniac, Addicted, Paranoid, Panicky.
Illetve a csapat nevét is egy Amerikai elmegyógyintézet ihlette, a Pennhurst!
A banda koncerteken való megjelenése sem mondható átlagosnak, a tagok az intézetben viselt kényszerzubbonyt, különböző maszkokat, illetve gézből készült szemfedőt viselnek…
Azóta sok mindenen keresztülmentek.

Elért eredmények…
2015-ben kiadták önálló gondozásban első 7 dalos kislemezüket, ami a “Losing Control” nevet viseli. A többségében angol nyelven íródott számok mellé, azért került egy agresszív magyar dal is, az Add Végre Önmagad!
2015 novemberében, Németországban 5 alkalommal kísérték el az Ektomorf legénységét Európai turnéjukon.
A turné állomásai: München (Backstage), Lindau (Vaudeville), Ludwigsburg (Rockfabrik), Frankfurt (11-er) és Nürnberg (Hirsch) voltak.
2016-ban az immár elkötelezett zenekarrá összeforrt együttes, megnyert egy Tankcsapda zenekar által meghirdetett felhívást, melynek eredményeként szerepelhetett a banda a 2016. november 22. -én megjelent “Dolgozzátok fel!” duplalemezes Tankcsapda albumon, a “Köpök rátok” című átiratukkal, melyre videoklip is készült.
A klip sikeresen debütált, 2 hét alatt elérte a 20.000 –es nézettséget! Videók terén még 2 koncertklip színesíti a palettát, melyeket a zenekar 2016. őszén tárt a nyilvánosság elé.
2017 április 28-án, a Tankcsapda meghívásának eleget téve, a Pennhurst fellépett a Papp László Budapest Sportarénában Lukács Laciék vendégeként! A zenekar 45 perces műsorát kellően intenzív előadás is kísérte, melyről több nevesebb medium is pozitív kritikákat írt!
2018 tavaszán a zenekar ismét részt vett egy 3 állomásos mini turnén, ahol az Ektomorf közönségét melegítette be, intenzív 40 perces műsorával! Majd augusztus 18-án a Depresszió zenekar vendégeként a Barba Negra Track-ben lépett színpadra! Ezután október 18-28-ig egy 11 állomásos Európa turné következett, melyben az Omega Diatribe és a King Furia-val karöltve 5 országot érintve ( Magyarország, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Szlovákia ) a csapat végigzúzta esténként a 40 perces műsorát! A koncertezés mellett a zenekar nekilátott a dalszerzésnek, a csapat az első nagylemez tervezett megjelenését 2019 tavaszára tűzte ki!

A zenei stílusról…
A Pennhurst zenéjében sok féle stílus keveredik, mely a Magyar zenei palettán  jelenleg egy hiánypótló, üde színfolt! Megtalálható benne a Nu-metal agresszivitása mélyre hangolt, effektezett gitárokkal, scream betétekkel, tiszta, fülbemászó refrénekkel. Nagy hangsúly helyeződik a rap énekstílusra, valamint az elektronikus zene elemei, főként a dubstep díszítik a dalokat!

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

Maniac: Egyszerűen a Nu Metal! Imádjuk ezt csinálni, más nem is nagyon jönne őszintén belőlünk! Illetve szeretnénk az emberek felé olyan üzeneteket közvetíteni, amik akár megoldást is nyújthatnának a mindennapjaikban jelen lévő problémákra!

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

Maniac: A cél a csillagos égJ Sorlemezeket szeretnénk csinálni, a hazai fesztiválok állandó szereplői szeretnénk lenni, valamint szeretnénk a Nemzetközi porondon is sikereket elérni! Elismert, sikeres zenekarrá szeretnénk válni! Egyszóval mindent el szeretnénk érni amit ezzel a műfajjal el lehet érni!

 

 Mint írtátok a bemutatkozásban, a nu-metal hiánycikk itthon, pedig mai napig az egyik legnépszerűbb stílus világszerte. Mi lehet ennek az oka?

Maniac: A magyar mentalitás kicsit más mint külföldön! Azt gondolom, hogy a Nu metal mondanivalójával nehezen tudnak itthon azonosulni a zenehallgatók, éppen ezért a zenekarok sem erőltetik ezt nagyon! Ha keménykedni szeretne valaki akkor túl laza számára a Nu Metal, ha populáris zenét szeretne játszani az adott zenekar, akkor pedig túl kemény a Nu MetalJ De mi pont ezt imádjuk!

Mekkora nálatok a dalszövegek szerepe a zenén belül? Milyen forrásból származnak az inspirációk a szövegek megírásához? Van a dalok szövegei között összefüggés, vagy inkább aktuálisan felmerülő témákat dolgoztok fel?

Maniac: Természetesen nagyon fontosak a szövegek! Én azt gondolom, hogy sokkal fontosabb mint a zene! Nálunk aztán tényleg minden megtalálható a palettán: Szól egy két dal a szerelemről, politikáról, Elmebajról, stb… Ami éppen az adott dal hangulatához illik, azt a lehető legjobban elkapja Schizo!

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

Maniac: Természetesen koncertezni szeretünk jobbanJ De igazából mindent szeretünk ami a zenekarral kapcsolatos! A stúdiónak is van egy külön feelingje meg a koncertnek is! Abból próbáljuk mindig a legjobbat kihozni amit éppen csinálunk!

Kik a fő inspirációitok, a zenén belül és kívül?

Maniac: természetesen a stílusunkba tartozó zenekarok: Korn, Slipknot, Machine Head, Limp Bizkit, stb… De például a basszusgitárosunk a bluest is nagyon szeretiJ így a lemezen hallhatóak lesznek igazi 6/8 – os blues dalokJ

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

Maniac: Mindenre nyitottak vagyunk ami a maga nemében jól van megcsinálva! Inspirációt igazából mindenből lehet meríteni, amit aztán az ember a saját stílusára formál! Pl. én nagyon szeretem az elektronikus zenéket, főként a dubstepet, így a  dalainkba elég sok dubstep betét van! De pl. A rap zenét is szeretjük, így sok rap rész is helyet kapott a dalinkban!

A hétköznapokban milyen előnyöket, vagy éppen hátrányokat hoz az ember életében egy aktívan turnézó, koncertező zenekar?

Maniac: Természetsen van előnye is és hátránya is! Nyilván amikor a családtól távol vagy az annyira nem jó érzés, viszont úton lenni, baromkodni, estéről estére más helyszínen zúzni pokolian jó dologJ Mi ezt választottuk egy életre! Panaszra nincs ok

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/