Novemberi metal szemle

24099232588_n2

Az alábbiakban szerkesztőségünk a teljesség igénye nélkül szemezget Nektek egy kicsit az elmúlt hónap legfontosabb külföldi és hazai rock/metal eseményeiből, híreiből, történéseiből. Ha szeretnétek, elérhetőségeinkre Ti is küldhettek be információkat, híreket! Alábbi, novemberi szemlénket egy kis borongós, fagyos délutáni forró teázás, forraltborozás vagy egyszerűen csak koncert előtti sörözés mellé ajánljuk. Kellemes olvasást kívánunk!

Faith No More

November 9-én elhunyt az amerikai alternatív metál legenda, a Faith No More első énekese, Chuck Mosley. Mosley 1984-től négy éven át volt a zenekar tagja, mellyel két albumot is megjelentetett, a We Care A Lotot, valamint az Introduce Yourselfet. A Faith No More után a Bad Brains nevű hardcore punk formációban tevékenykedett, de más projektjei, illetve vendégszereplései is voltak. Az 57 évet élt énekes/gitáros halálának okán a családja közleményt adott ki:

“2017 november 9-én elhunyt  Charles Henry Mosley egy hosszú józan időszak után. Közöljük halálának módját abban reménykedve, hogy másoknak segíthessen és felhívhassa az emberek figyelmét a józanságért való küzdés fontosságára. Hátrahagyta partnerét, Pip Logant, két lányát, Ericát és Sophiet, továbbá unokáját, Wolfgang Logan Mosleyt, akik a temetés költségeire adományokat is elfogadnak. További információk hamarosan.”

Megjelent az Imágó zenekar első videoklipje

Idén, 2017 év elején hosszas tagkeresés után megszületett az Imágó zenekar. A csapatot Mazán Attila (Gyöngyvér), Zsoldos Ádám (Ex-Rejected), Baranya Márton (No More Gravity) és Sturcz Kristóf (Lifehack, Basket Case) alkotja. A dalok folyamatosan készülnek a próbaterem mélyén, de ezek közül egy már rögzítésre került és videó is készült hozzá. Aki szereti a dallamos és egyben zúzós, borongós hangulatú dalokat és szívesen veszi a magyarul megfogalmazott gondolatokat, az bátran kattintson a videóra.”

A zenekar Facebook oldala

Megjelent a Dreamgrave új kislemeze Monuments címmel

Monuments I. – The Anxious címmel megjelent a szegedi prog rock/metal Dreamgrave új EP-je, a nemzetközi prog szcénában több sikert is elért 2014-es Presentiment album után. A 3 tételes EP végighallgatható, letölthető, megvásárolható a zenekar Bandcamp oldalán, vagy Facebookon keresztül. A teljes produkció ismét a Miracle Soundban, Vári Gábor vezetése alatt készült. A következő két rész (The Mad and The Imperious) átlagosan 9-10 havonta fog érkezni.  Mint a Presentimentnél, itt is egy koncepció köré írta (és írja) a dalokat a zenekar.
A Monuments egy kislemezhármas – a zenekar három EP-t tervez kiadni egy közös koncepció mentén: The Anxious, The Mad és a The Imperious alcímekkel, melyek a mai, egyre uniformizálódó világról mesélnek és azt taglalják, hogy ebben az emberek milyen módon adják fel önmaguk identitását.

Feltöltés, transzformáció és feldolgozás alatt állunk mindannyian: a Monuments című szám – és maga a koncepció is – az egyéniségek elporladó egységesülésének tendenciájáról szól, mely a megfelelés önként választott kényszerébe taszít minket, elkerülhetetlenül. Hozzászokunk az eltermékesített, előre feldolgozott, gyors és eldobható világunkhoz, és közben szorongunk, megőrülünk, vagy domináljuk a folyamatot. E három aspektus formálja jelen és a következő két kislemez dalait.

Dreamgrave FacebookDreamgrave YoutubeDreamgrave SpotifyDreamgrave honlap

Mans Not Hot

Elméletileg már köszöbön van (még mindig nincs dátum, csak hogy 2017) a We Butter The Bread With Butter soronkövetkező lemeze. Még év elején kaptunk egy klippes dalt a korongról, de azóta nagy volt a csend. Közel egy évnyi várakozás után mutatott némi életjelet a zenekar, kihoztak egy deathcore-os feldolgozást, Big Shaq álltal igencsak híressé vált  Mans Not Hot-ból. Remélhetőleg ez már egy konkrét előszele az új albumnak is.

WBTBWB Facebook

A pogány black metal Nemere ismét aktív!

Öt év szünet után ismét zenél a  Nemere, és ezzel egyúttal, november 1-jén megjelent az első nagylemezük, a Vérmező. A pogány black metal banda 2007-ben alakult, 2009 és 2010-ben jelentmeg két demó, de 2012-ben, miután felvételre került a Vérmező, egy hosszú kihagyás vette kezdetét. A digitális kiadás után a lemezt és a merch-öt is tervezi a zenekar még ez év decemberjére. A zenekar több projekten is dolgozik, újra belevágnak a metal életbe: “Egy videoklipet is leforgattunk, ez előreláthatólag december végén vagy jövő év elején fog napvilágot látni, valamint szeretnénk a zenénket újra megmutatni az embereknek koncertek által is. December 9-én lesz az első koncertünk 5 év kihagyás után Sátoraljaújhelyen, és szeretnénk ez után több alkalmat és lehetőséget megragadni, hogy jelen legyünk a hazai metál élet palettáján. Ezeken kívül újabb kiadványok is vannak már készülőben, bár ezekről majd a maguk idejében!

Az album meghallgatható online:

 Nemere Facebook – Nemere bandcamp

Bury What’s Left – megjelent az új lemez!

Lost in the Valley of Death címmel megjelent a székesfehérvári projektzenekar legújabb albuma. A digitálisan elérhető és megvásárolható hanganyag 6 új dalt tartalmaz. A kicsit nem-evilági hangulatú, progresszíves-atmoszférikus-death metal ízű zenéjük nem igazán bekategorizálható, de minőségi anyag, meghallgatásra ajánlott!

Bury What’s Left Facebook – Bury What’s Left Youtube – Bury What’s Left Bandcamp

Unmuting Absolution – Online az első dal!

A friss, de annál komolyabb magyar kezdeményezés, az Unmuting Absolution a hetekben hozta ki első zenei anyagát, a Losing Time c. dalt egy szöveges videó kíséretében. A zenekar így nyilatkozik a debütálásról: “új banda vagyunk, a szándékaink komolyak, 2 single után decemberben jelenik meg a nagylemezünk”. A Web of Fate c. lemez 2017 decemberében várható.

Unmuting Absolution Facebook – Unmuting Absolution YoutubeUnmuting Absolution Deezer

Trivium a Dürer kertben

A tavaly nyári, első magyarországi koncert után most újra hazánkba látogat az idén megjelent The Sin And Sentences névre keresztelt új lemezével, az amerikai metalcore formáció, a Trivium, amely lemezbemutató koncertet fog nekünk tartani a budapesti Dürer kertben. Vendégei a szintén amerikai Power Trip és a brit Venom Prison. Érdemes lesz kilátogatni, hiszen az új lemez eléggé erősre sikeredett, és biztosan régi nagy kedvencek is a tarsolyba kerülnek majd.

Trivium-Dürer kertTrivium Youtube

Machine Head – Beyond the Pale

2018. január 29-én jelenik meg az amerikai groove/thrash óriás Machine Head 9. stúdióalbuma, a Catharsis, aminek meg is jelent az első beharangozója a Beyond the Pale személyében. Robb Flynn-ék pedig a lemezmegjelenéssel egy időben a hátukra veszik a világot, hogy bemutassák, mit kotyvasztottak össze ez idő tájt a falak között. Április 20-án pedig mi is meghallgathatjuk mindezt élőben, még pedig a Barba Negra Music Clubban, ahol is az utóbbi években nagyon jól bevált, előzenekar nélküli, önálló monstre show-al érkeznek a srácok.

Machine Head-Barba Negra Music ClubMachine Head Youtube

Nightwish – Koncert a Budapest Arénában!

A Tuomas Holopainen vezette finn szimfónikus metál együttes 2018 márciusában indul majd 9 hónapos turnéra, amit Amerikában kezdenek el, de ősszel elnéznek Európa felé is, ahol minket is megtisztelnek egy különleges koncerttel a Budapest Arénában. November 20-án este, egy ritkán hallott dalokat is felvonultató műsorra lehet számítani. A turné előtt pedig egy dupla válogatás lemez is megjelenik Decades címmel március 9-én.

Nightwish-Budapest ArénaNightwish Youtube

Képzelt Város

Az elmúlt egy évben tagságában, így hangzásában is megújult a 2005-ben alapított, Képzelt Város névre hallgató budapesti formáció. Ezt a közeljövőben több hangzóanyag formájában is igyekeznek megmutatni, ennek első bizonyítéka az alább meghallgatható/ megtekinthető Homing című számuk, klipjük. Ha a srácok felkeltették az érdeklődésedet, látogass el december 8.-án a Kumplungba, ahol a Trillion és az ÉK társaságában fognak egyet zúzni!

Képzelt Város FacebookDec. 8.-i koncert eseménye

Atomic Playboyz – Divatshow és Metal a Trafóban!

A 2013-ban alakult, sleaze/ glam/ hard rock stílusokban nyomuló Atomic Playboyz december 6.-án egy igazán őrült estét fog tartani a IX. kerületi Trafóban. Az Outlaw’s Night out – Atomic Playboyz koncert és Extreme Fashion Show by Norbi Ramone névre keresztelt hepaj alatt koncertjüket egy extrém divatbemutató fogja földobni, vagy fordítva. Különlegesség, hogy a megmutatásra kerülő extrém, rockos, őrült göncöket maga a banda énekese, Norbi Ramone tervezte, szabadjára engedve a benne lakozó kreatív energiákat.

Szóval akik vevők a hasonló különc bulikra, azok feltétlenül legyenek ott! ROCK! SHOCK! POP! és EXTREME FASHION!

Atomic Playboyz FacebookDec. 6.-i est eseménye

STORY – Megjelent a bemutatkozó lemezük In Aeternum címmel.

Megent a Story zenekar debütáló albuma In Aeternum címmel. A győri alakulat ugyan még 1989-ben alakult, mostanra értek meg a dolgok annyira, hogy egy komplett lemez kiadásra kerülhessen. A power-thrash metalban utazó banda az egész lemezt elérhetővé tette a youtube-on! Tanuljátok a szövegeket, mert a dalok be is lesznek mutatva, méghozzá 2018. február 17.-én a győri Bridge klubban!

Story FacebookStory honlapIn Aeternum (2017) – Story YouTube

Tears of Kali – Megérkezett a debütáló lemezük!

Három évig kb. titokban dolgozott a Tears of Kali névre hallgató formáció, ám mostanra végre előrukkoltak bemutatkozó anyagukkal, mely a Dive into Ascension nevet viseli és 10 számot tartalmaz. A masszív elektronikát, perkákat, keleties népzenei hatásokat is magán viselő formáció leginkább a djent stílushoz köthető. A hat tagú formációból több személyt is egykori Niburta tagként ismerhetünk, ám mind nagyon tehetséges zenészek, élükön énekesnőként pedig Ledényi Patrícia áll, ő a 2012-es The Voice legjobb 48 hangja között szerepelt. Az október 29.-én megjelent album hamarosan fizikai kiadást is kap, az első Tears of Kali koncertek pedig 2018. januárjában esedékesek.

Alább a banda több elérhetőségét is megtalálhatjátok majd, ám előbb hallgassatok bele a Nova Prospect-ből ismert Besnyő Gabi mellékszereplésével készült Moon Ritual-ba:

Tears of Kali FacebookTears of Kali YouTube

Nova Prospect – December 1.-én új EP a 10. jubileum alkalmából!

Idén a 10 éves jubileumát ünnepli a kecskeméti Nova Prospect! Legutóbb 2015-ben hoztak ki hangzóanyagot, a szinte hibátlanra sikeredett Szemben az Óriás képében. Idén a kerek évforduló alkalmából egy új EP-t adnak ki Fényhozó címmel, a megjelenés pedig holnap, december 1.-én esedékes! A kislemez koncepciója egyértelmű; a banda hangzásvilágának két pólusát igyekeznek vele bemutatni. Míg a címadó a mélyrehangolt, zúzósabb, metalosabb oldalát mutatja meg a zenekarnak, addig a másik új szám, a Vigyázó a melankolikusabb, epikusabb, lágyabb hangvételt tükrözi. Utóbbival egyébként a 2018-as A Dal című műsorba is jelentkeztek. Ezeken túl, még további egy új számot fog tartalmazni a kislemez, valamint két különleges tracket.

Alább a zenekar megannyi elérhetőségét találhatjátok meg, ám előbb hallgassatok bele a holnap megjelenő új kislemez címadójába, a Fényhozóba:

np_fenyhozo_cover

Nova Prospect – Fényhozó EP (2017)

Nova Prospect Hét Zenekara interjú a metal.hu-n

FacebookYouTubeSongwhip – Instagram

DivideD – Megjelent a Modolus!

A novemberi HammerWorld magazin extra CD mellékleteként jelent meg a 2014-ben alakult, budapesti divideD első nagylemeze, a Modolus. A banda hangzását szinte lehetetlen behatárolni és körülírni; többek között a heavy- és power metal-os elemektől kezdve, az elektronikus betéteken át, a groove-os, indusztriális hangzásvilág és még egy kis synthwave is megjelenik a dalaikban. Ezt a Modolus 12 nótájának változatossága és pozitív eklektikussága is méltó módon tükrözi. Az idén nyár elején (is) megrendezett Wacken Metal Battle különdíját elhozó együttes debütalbumát 2018. január 12.-én fogja bemutatni a XV. Stagediving Fesztiválon.

divideD Hét Zenakra interjú a metal.hu-n

XV. Stagediving Fesztivál eseménye

FacebookYouTubeHonlapSoundCloudTwitter

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/