Nagyon bejött nekünk az új Fit for an Autopsy lemez

2019. 10. 30. - 13:00

Will Putney-nak bejött az élet. Amellett, hogy az egyik legsikeresebb deathcore zenekarban dalszerző/gitáros, elismert szakember hangmérnökként és producerként is. Olyan zenekarok albumai fűződnek a nevéhez, mint a Pig Destroyer, Misery Index, vagy a Grammy-jelölt Bloodlust a Body Count-tól. Mindezek mellett az STL Tones cég egyik új erősítőszimulátorának signature modellje is az ő nevét viseli, tehát minden túlzás nélkül generációjának egyik emblematikus figurájáról van szó.

Hazai pályán az előzetes nyilatkozatok alapján várható volt, hogy érezve a műfaj határainak szűkösségét, a paletta óvatos bővítgetése lesz várható.

Ez esetben ez a kortárs stilusok, de leginkább a metalcore felé nyitást jelenti. Az eddig megszokott stacatto riffek és breakdown-ok dallamosabb szólókkal és kvázidallamos refrénekkel egészültek ki. Nagyívű, tiszta énekdallamokról természetesen nincs szó, a három-négy hangból álló többszólamú, „együttüvöltős” részek a Gojirát idézik, bombasztikusnak szánt formában.

A franciákkal szemben viszont a tökéletes, miliszekundra editált hangzás kicsiszolja az emberi tényezőt a zenéből, így ez a stilisztikai nyitás legnagyobb kerékkötője is egyben. Egy hangmérnök gitárossal nagyon nehéz kiszállni abból a versenyből, ahol a hangerő maximalizálása és a technikai tökéletesítés mindennek az alapja, és valószínűleg régen elértük a limitet ebből a szempontból. Már csak a karakterépítésben vannak lehetőségek, amiket a dalszerzés előnyére, vagy hátrányára lehet megvalósítani és ezzel el is jutunk a zeneírás kiindulópontjához, azaz a hagyományos értelemben vett RIFFEK szerepéhez a groove-okkal szemben. Ebböl a szempontból a legjobban sikerült darab az album utolsó trackje, a Napalm Dreams, amit az ösrajongók biztosan köpni fognak, de ebben valósul meg hibátlanul a műfaji karakter megtartása egy tágasabbra vett, zeneibb megközelítésben. Ez a dal akár a The Ocean legutóbbi lemezén is elfért volna.

Minden lehetőségükkel a kezükben sincsenek irigylésre méltó helyzetben az amerikai zenészek, egy tökéletesre épített ház belsejébe kényszerülnek, ahonnan nehéz feladat lesz a kérót kifelé bővíteni.

Értékelés: 9/10

– Vikomt

 

Élőben februárban is bemutatják nekünk a lemezüket a Thy Art Is Murder, Carnifex, Rivers Of Nihil és az IAM társaságában. Iszonyat nagy buli lesz! https://www.facebook.com/events/679213585890377/

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN