fbpx

Motionless In White – Disguise (2019)

ELŐADÓ: Motionless In White
ALBUM: Disguise
SZÁRMAZÁS: USA
MEGJELENÉS ÉVE: 2019
STÍLUS: Metalcore, Gothic Metal
HONLAP: https://www.motionlessinwhite.net/
ÉRTÉKELÉS: 8/10

 

A 2005-ben alakult zenekar kétségkívül az egyik legfelkapottabb banda jelenleg az USA-ban, legfőképpen azok körében akik már unják a napjaink tucat-zenekarait és egy kicsit színesebb metalcore-ra vágynak, mondjuk ami kicsit meg van spékelve horror elemekkel. Röviden ez a Motionless In White, akik most elhozták az ötödik stúdióalbumukat nekünk.

A zenekarnak mondhatni saját stílusa van zeneileg, a külcsínt tekintve leginkább egy Marilyn Manson utódzenekarként szokták őket aposztrofálni, ami valljuk be erős túlzás, ez a dark, goth, feketére festett férfi test, fehérre mázolt arc és erős smink nem egyedi és nem az öreg találta fel, nekem mindenesetre ez az elvont sötét horror vonal bejön. Shame on me. Zeneileg viszont a sajátos stílus inkább több stílus sikeres ötvözése, van ebben durva és dallamos metalcore, gothic metal, kicsi industrial, szintetizátor, plusz egy adag Cradle Of Filth-féle black metal hatás, a vokál pedig néhol tényleg hasonlít Marilyn Mansonéra, így teljesedik ki a saját elmondásuk szerint „Horror metal” fogalma.

Bár ez az ötvözet inkább volt igaz a korai albumokra, az akkori elvontabb, sötétebb, érzés már megkopott, azóta a srácok mondhatni beálltak a sorba és inkább egy emészthetőbb irányvonalra álltak rá, viszont azt nagyon is jól csinálják. Ugyanis a nagy áttörést hozó Reincarnate album után leszerződtek a Roadrunner Records-hoz és azt meg ugye tudjuk hogy a nagy kiadók szeretik ha nem csak a rétegek rétegének lehet eladni egy albumot. Ezért is lehet az, hogy a következő Graveyard Shift bennem nem hagyott nagy nyomot, az album egy erőtlen próbálkozásnak tűnt „a nagyon is meg akarjuk találni a tökéletes stílust” folyamatban, pár dalt leszámítva mondhatni törtymörgésnek hatott a korábbi anyagokhoz képest. Így kellett most megváltania a világot az új albumnak.

Nekem már az jó előjelnek hatott, hogy az album megjelenése előtt lehozott dalok, mint a Brand New Numb, Undead Ahead 2: The Tale of the Midnight Ride és természetesen a Disguise elég jól szóltak, már azt engedte sejtetni hogy ez az album talán nem az előző folytatása lesz. És valóban, úgy néz a srácok feltámadni látszanak, az egész anyag egyben van, valahogy tök jól hozza a korábbi mészárlós és horrorisztikus hangulatot úgy hogy közben élvezhetően slágeres szinte az összes szám. De az is igaz, hogy a lemez kb. fele erős mint a Disguise</cOde>Undead Ahead 2 vagy a Thoughts and Prayers dalok, emellett viszont vannak rádióbarát és kifejezetten langyosabb dalok is az Another Life vagy a Catharsis személyébenEzek ellenére mégis nagyon nem tudok olyan dalt mondani ami felesleges lenne az albumon, az egész úgy jó ahogy van. Ami még pozitív, hogy a számokba jól bele vannak szőve a szintis elemek és a samplerek, korábban túlságosan is kilógtak ezek a részek a dalokból, most viszont teljesen rendben vannak. Bár lényegében a korong már inkább egy újvonalas, alternatív és modern metalcore anyag, ami viszont MIW stílusában van megírva és feljátszva, összességében egy jól hangzó lemez lett, amit bármikor elő lehet venni. Ráadásul minden dal kicsit más stílust hoz, vannak meglepetések mint ahogy a Reincarnate korongon is volt, ez számomra csak értékesebbé teszi a lemezt.

Nem mondom azt, hogy ez az album végül megváltja a világot, viszont sokkal erősebb, izgalmasabb és hallgathatóbb mint az előző, szinte minden számnak megvan a helye és bennük az ami élvezhetővé teszi azt. Az biztos, hogy nagyon jól alkalmazza az úgymond „trendi metal” elemeket, ami nem feltétlenül baj, ha ez volt a cél. Ez a lemez tökéletes lehet vezetéshez az éjszakában, grillezéshez a feketébe öltözött barátokkal, gyanútlan járókelők ijesztgetéséhez hullának sminkelve, de első sorban a lemez annak ajánlható, aki szereti a dark vonalat, de nem veti meg a metalcore-os menetelést sem és szívesen meghallgatná hogyan játszik el Marilyn Manson a Bring Me The Horizont tagjaival Korn dalokat egy könnyed nyári délutánon. Ha valóban volt egy ilyen stíluskeresés a banda (és/vagy a kiadó) részéről, akkor állj, ne keressenek tovább, megtalálták.

Írta: Bányai Gábor “Bányu”

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/