Milyen lesz az új Rhapsody album?

2019. 06. 2. - 08:57

Mint ismeretes, újra összeállt a „régi” Rhapsody, a Turilli/Lione névvel fémjelzett csapatban ismét a zeneszerző-zsenit és az énekes-zsenit láthatjuk együtt, és már az első lemez is nagyon közeleg. Július 9-én a dunaújvárosi Rockmaratonon lépnek fel! Luca Turilli így mesél a Zero Gravity-ről:

Tapasztalatlan fiatalokként elkövettünk pár hibát, ezeket semmiképp sem akartuk megismételni. Megegyeztünk a koncepcióban, és abban, hogy az egészet nagyon komoly módon akarjuk felépíteni, hogy a Rhapsody névhez és a bandánkhoz komolyság fűződjön. Beletettük szívünk-lelkünk, és ezt az album komoly identitásán keresztül is szeretnénk kifejezni. Fabio Lione és én nagyon komolyan vesszük a zenét, soha nem a saját szórakoztatásunkra, csak úgy mókából írtunk dalokat, ezért is volt fontos, hogy az új, Turilli/Lione Rhapsodyhoz egy komoly imidzset és grafikát is építsünk, és ez a komolyság kiterjedjen a fotókra és a videókra is. Egy olyan imidzs kell, ami azt tükrözi, akik most vagyunk, és kik akarunk lenni mint művészek.

Az első döntés a logó modernebbé varázsolása volt, és az első albumunk címének a Zero Gravity-t választottuk. Összegyűjtöttük az új dal- és szövegötleteket, és így megszületett az új zenekar stílusa – a szimfonikus metal egy új verziója, 2019-re aktualizálva, Fabio elképesztő énektudása köré felépítve. A tipikus szimfonikus és filmzenés elemek mellett, ami már a Rhapsody védjegyévé vált, sok kemény gitárt is használunk, kicsit a modern produkciókra hajazva, találhattok Queen-es komplex énektémákat, progresszív metal elemeket a’la Dream Theater, különféle népi hangszereket, romantikus és dzsesszes zongorarészeket, amiket igazán imádok játszani, mindenféle elektronikus hangok. Nagyon sok új hangszert próbáltunk ki: szitár, szaxofon, banszuri, és mindenféle ritka nép ritka hangszerét a világ minden pontjáról, ezek mind megtestesítik azt a változatosságot, amit nyújtani akarunk a zenénkkel. Ebben a zenekarban nincsenek korlátok, és a művészi szabadság szülte meglepetések garantáltak!

Írta: Vica

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN