Fellépők: Death Angel, Annihilator, Testament
Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest
Időpont: 2017. 11. 18
Fotók: Hammert Concerts, Románszky Attila
Mesterhármas. Így is lehetne fogalmazni a múlthét szombat kapcsán, amikor is három, a műfajában koronázatlan királynak számító thrash brigád szállta meg a Barba Negra Music Club-ot, hogy a hűvös és szürke novemberbe vigyen egy kis életet, na meg egy kis színt. És, hogy mit alkotott a Bay Area béli Death Angel, a kanadai Annihilator, és a szintén Bay Area thrasher óriás Testament, arról alább olvashattok.
Mire odaértünk a Death Angel kezdésére, már mondhatni 90%-ban telt ház, és elképesztő hangulat fogadott, ami jól mutatta, hogy igazi metál ünnep van készülőben.
Én magam részéről nem igazán hallgattam még őket, inkább csak füleltem, de amit láttam és hallottam, attól máris eltűnt az előző 6 napi munka fáradságának minden hatása.
Elsősorban az tetszett, hogy nem volt túlbonyolítva a színpadi kép, mintha az 1980-as években jártunk volna, csak a zenekar neve jelent meg a hátuk mögött, és pár fénynyaláb. De a hangzás valami isteni volt. Most először éltem meg talán a Club-ban, hogy az előzenekarnak is olyan hangosítása van, mint a ’főzenekarnak’ (bár egy ilyen estén azért ez az elvárható). Itt még majdnem teljesen hátul álltunk, de legalább az egész helyet körbe tudtam nézni, a már javában csápoló emberektől kezdve, a hátul sörözgetőkön át.
Aztán jött egy kis szünet és jött a Jeff Waters vezette, kicsit zúzósabb, pörgősebb vonalon mozgó Annihilator. Itt már fokozódott a hangulat, amit a közönség közepéből kijövő fanatikusok fáradsága árult el… itt bizony már beindult durvábban a pogó. Nagyon tetszett itt is az az egyszerűség, amivel a színpadra léptek, nem bonyolították túl, csak zúztak. Az az egy bánatom volt, hogy ilyen hamar abba kellett hagyniuk, még elhallgattam volna őket legalább 1 órán keresztül.
De a szabály nagy úr, így valamivel fél 10 előtt pár perccel levonultak a színpadról, behúzták a függönyöket, és elkezdődött a készülődés…
…majd este 10 órakor elsötétült a színpad, és még fél korsónyi fröccsel a kezemben megláttam Chuck Billy-t és bandáját, a Testamentet, ahogyan az intro után beledurrantanak a Brotherhood of The Snake-be. A hideg is kirázott, hogy élőben hallhatom többek között ezt a dalt is. Bár a hangosítással mintha kicsit gondjaik lettek volna, azért eléggé jól szólt. Ez után következett a minden fület kielégítő Rise Up, a More Than Meets the Eye, amitől pár éve elsőre beleszerettem ebbe a zenekarba, majd az új lemez másik klipes nótája, a The Pale King. Eddig minden gyönyörűen haladt, egészen a Signs of Chaos-ig, ahol is jött egy kihagyhatatlan (én kihagytam volna) gitárszóló… mert ugye a koncerten nincsen elég. Nem volt hosszú, nem is az volt a baj, de nálam ott valami elszakadt, és már nem tudtam olyan fanatizmussal végig állni a koncertet, ahogyan 2 hónapja már vártam ezt az estét.
Még előszedtek olyan remekműveket, mint a Low, vagy az old school vonalról a First Strike Is Deadly. A végére pedig jöhetett két igazán kemény darab, a Practice What You Preach és az Over the Wall.
Nem tudom, hogy ki hogy van/volt vele, de nekem valahogy nem esett le az állam a Testamenttől, az előzenekaroktól annál inkább. Mindent összevetve vagány kis este volt, de az idei legjobb koncertek közé nem fér sajnos be.
Írta: Románszky Attila
