Magyarként magyar együttesek kiadványára várakozni, majd azt végül meghallgatni, s azokat olykor-olykor (vagy annál többször!) megszeretni egy egész más élmény. Magyarként egyrészt sokkal több hazai zenekart ismerünk, mint mondjuk albánt, bolgárt, vagy connecticut-állambelit (észrevetted, hogy a skandináv államokat taktikailag kihagyom?), köztük jobbat is, gyengébbet is, ezért a véleményünk néha részrehajló is lehet, mondván, a „magyar zenekarok sz@rok”! Önmagunkkal, így talán nemzetünkkel is talán sokszor kritikusabbak vagyunk, talán épp azért, mert arra vágyunk, hogy egy-egy jó banda kapcsán érezhessünk egy kis nemzeti büszkeséget – „igen, ők egy magyar zenekar, és hallgasd csak, milyen jók?!” Várjuk, hogy színre lépjen egy-két-három banda, akiket nem „csak azért” hallgatunk, mert a szomszéd Laci a gitáros, vagy mert közösen béreljük a próbatermet, vagy „hát mert ők is magyarok”, hanem egyszerűen azért, mert jók. Mert minőségi zenét játszanak, mert értenek a hangszereikhez, mert újítani akarnak és tudnak is. Azt hiszem, a Tiansen ezt az igényt kielégíti, a pontoknak megfelel, a külföldi haveroknak pedig büszkén mutogatható – nézd, ők magyarok!
2023. május 2-án jelent meg a budapesti Tiansen második stúdióalbuma, az EMERALD, mi pedig a Metal.hu-nál természetesen nem mehettünk el mellette csak úgy, elvégre ők az ország egyik legígéretesebb metalzenekara. A csapat 2018-as debütalbumát anno körberajongta a sajtó (egyébként nyilván joggal), szóval a srácok-lányok vállán nem kisebb teher feküdt, mint megugorni a saját maguk által felrakott lécet.
Az anyag elképesztő eklektikus és mégis egységes. A fő kikövezett útvonal a progresszív metal, amelyet a könnyűzenei, sokszor már fősodratúnak titulálható énekbeli, dallambeli, s olykor ritmusbeli megoldások tesznek felhasználóbarátabbá. Tiansenék úgy játszanak (esetenként) pop metalt, hogy a „könnyed” jelző az embernek eszébe sem jut, legfeljebb Radó Éden énekdallamai és stílusa miatt, mert egyébként kimondottan súlyos hangszeres szekció adja az album törzsét.
Az EMERALD semmiképp sem egy „easy listening” album, a dalok néha-néha már zsúfoltnak tekinthetőek, de ezt én igazából élvezem is – az easy listening általában untat. Mondjuk olvasni vagy tanulni erre a zenére nem fogsz, az tuti! A Tiansen kitalálta azt, hogy hogy lehet a döngölést és a szexet úgy kombinálni, hogy abból ne szörnyszülött legyen, hanem egy igazi élvezetes produktum. Az egyetlen dolog, ami esetleg az élvezet rovására mehet bizonyos emberek számára, az az, hogy valakik számára ez az album már-már túl sterilen hangozhat, de 2023-ban így szokás albumot keverni és masterelni, meg ez egyébként is abszolút ízlés dolga.
A zene többezer frekvencia éppúgy mélységén, mint magasságán át körülölel, az ember pedig értően maga elé meredve figyelheti, ahogy például lassanként visszakapcsolódnak a pillanatra megpihent a hangszerek a Poisoned-ben, de nem is az előző zúzdát folytatva, hanem egy „adult oriented progrock banda” legkeményebb pillanatát visszaadva.
Ha már majdnem besokallnánk a mézédes dallamoktól, akkor jól jöhet az Ajtók Mögött disszonáns felütése majd igazi punk rockos, haragos folytatása – jól olvastátok a címet, ez a dal magyarul szólal meg, ami szintén szuper jól áll a csapatnak, és remélem, lesznek még magyar dalok a jövőben is! Itt van az újabb meglepi is: a Tiansen eddig csak minimálisan érdeklődött a hörgés és rokonai iránt, ebben a dalban azonban hallunk bizony férfi harsh vocalt is, ráadásul Éden is „magából kikelve” kiabál egy jó pár sornyit. Csak kár, hogy Tari Bálint screamje ennyire alighallhatóra lett keverve, igazi jó ízt ad a dalnak! Szerencsére az albumzáró Awkward Silence-ben aztán ő is kiteljesedhet, és a prominensebb harsh vokál egy nagyon jó karaktert ad az amúgy is igazán szerethető, elsőre is ütő dalnak, amiben a millió riff közül az egyik egy minimálisan még az In Mourning-ra is emlékeztet…
Külön kiemelendő még az Emeralds of Happiness kezdeti, fullosan groove metalos húzású kezdete, ami meglehetősen meglepően hat a dal címét elolvasva, aztán fél perc elteltével már vált is a dal egy ugribugri ritmusba, és az intrónak már csak az utóíze köszön vissza hallgatás közben. Ez a kétféle zenei megoldás olyan szinten ellentmond egymásnak, tökéletes arra, ha meg akarjuk lepni/viccelni egy-egy metalos barátunkat – elsőre hallásra egész sokkoló lehet, hogy ez a két téma ugyanannak a dalnak a része, de mégis működik – és pont ebben rejlik a Tiansen zsenialitása. Azt hiszem, a csapat egyik eddigi legkeményebb dala, kíváncsi vagyok, hogy fognak majd bomlani-omlani rá a hajkoronák a lemezbemutatón!
Az EMERALD megjelenésével rajongók és a sajtó is szerintem azt kapta, amire számított: komplikált, és a LEGTÖBB esetben füllel még követhető struktúrák és ritmusok, mindezt fogyaszthatóvá fűszerezve slágeres énekdallamokkal. Örüljünk annak, hogy van egy Tiansenünk, és szurkoljunk nekik, mert még sokra vihetik!
Írta: Vica
