Kik mérik össze erejüket az idei Wacken Metal Battlen?

Idén újra Magyarországon is megrendezik a Wacken Metal Battle-t. Tíz csapatot választott ki a szakmai zsűri arra, hogy megmérettethessék magukat azon a versenyen, amelynek fődíja nem más, mint egy fellépési lehetőség a világ legnagyobb metal fesztiválján, a németországi Wackenen. A szavazásba a közönség is bekapcsolódhat, mindenkit szeretettel várnak a döntőre június 2-án a Barba Negra Track-be. Kis kedvcsinálóként, esetleg segítségként, nézzük meg, kik is mérik össze tudásukat.  Esemény itt! Gyertek el ti is szurkolni és szavazni június 2-án!

Archaic

Minőségi thrash metal a javából, olyan zenekari tagokkal, mint a Divided-ból és megannyi tribute zenekarból ismert Jósa Tamás, vagy a Salvus-ból ismert Erdélyi Péter, hogy csak párat említsünk. Eredetileg a csapat 2004-ben alakult, 2005-ben meg is jelentettek egy lemezt, ezután viszont a második album 12 évet váratott magára. Mondjuk nem hiába, a How Much Blood Would You Shed To Stay Alive minőségi darálásával a szakma és a közönség elismerését is elnyerte. Hallgassátok meg az alábbi, nagyon vad gitárszólóval fűszerezett dalukat:

The Tumor Called Marla

A fővárosi modern metalos szextett különlegessége, hogy egyaránt van férfi és női énekesük is, dalaikat így (és nagyon mély gitárokkal) adják elő. Ötéves születésnapjukat ünnepelhették nemrég, és ezidő alatt magas ambícióiknak köszönhetően csak egyre népszerűbbek és népszerűbbek. Zenéjük egyszerre metalos és dallamos. Sok jót írtunk már róluk hasábjainkon, úgyhogy szóljon inkább egy dal Marláéktól:

Tiansen

Azt hiszem, a Tiansen nevét nem lehetett az elmúlt év során nem hallani. Szemtelenül fiatalok és szemtelenül jó zenét játszanak. Alapvetően pop metal témákban utaznak, de kiegészítik funkys, progressszív és rockos elemekkel is. Egy nagyszerűen összerakott produkció, valószínűleg a Wacken legfiatalabb fellépői lehetnének – bár ezt a zene alapján senki nem tudná megmondani.

Dungaree

2014-ben alakult a csapat, és 2016-ban, 2018-ban jelentettek meg lemezeket. A zenére leginkább a stoneres behatások, a nyers zene és a hangos metal jellemzi.  Hallgassátok inkább meg magatokat a jó kis darálós, agresszív gitártémák és southernes stílusú ének egyvelegét:

Eviternity

Az Eviternity 2015-ben az As We Fly Away zenekar utódzenekaraként. 2018-ban végre elkészült az első EP-jük Delusions címmel. A prog death metalos zenekarra leginkább az “álomszerű” melódiák, a stadion rockos énekhatás, kiegészülve egy pillanatra sem megálló gitárokkal és olykori hörgésekkel jellemzők, néha be-be néző durvulással, amitől az énekes részek csak még különlegesebbek.

Mudfield

Az együttes modern metal vonalon mozog, őszinte és egyszerűen értelmezhető magyar szövegekkel, tiszta énekkel, kreatív gitárhangzással, sodró témákkal. 2018-ban adta ki a békés megyei csapat az első lemezét, amikor lemezszerződést kaptak a Keytracks Hungary kiadótól. Így jött létre a Sárrét című bemutatkozó nagylemez, ami idén február 15-én jelent meg. Ezután közös turnéra indultak a Leander Kills-szel.

Perfect Pill

A budapesti Perfect Pill zenekar több, korábbi formáció ötvözésével alakult, azzal a céllal, hogy a tagok addig meg nem valósult zenei ötleteit összegyúrva létrehozzanak egy a 90-es évek rockzenéin alapuló, mégis modern hangzású zenekart. Zenéjükben a dallamos rockzene világa találkozik grunge és progresszív hatásokkal. 2018 tavaszán jelent meg első albumuk MAZE címmel, amely elsősorban az felnőtté válás útkeresésére és a jelen környezet hatásainak problémáira keresi a választ, és állítja szembe a kitűzött célokkal és az idő múlásával. Néhány klipük egész sikeresen futott a YouTube-on, a Svédországban forgatott Mission a Music Channel Rock Chart első helyét is megjárta. 2019-ben újabb dalpirulák látnak napvilágot az ősszel megjelenő új EP színeiben. Erőteljes férfiének és enyhe funkys hatás jellemző rájuk, máskor meg a Queens of the Stone Age-s fíling.

Phrenia

A Phrenia kiinduló célja az volt, hogy olyan zenét szerettek volna készítsenek, amit az elektronikus és metál műfaj kedvelői egyaránt szívesen hallgatnak. 2013 márciusában alakult meg a tényleges zenekar a többi tag csatlakozásával. A feldolgozások mellett ekkor már saját számokat is írtak. Az év vége felé megjelent az első demójuk, ami után rögtön nekiláttak az első saját album készítésének.  2016 elején leforgatták harmadik videoklipjüket Adele Hello-jának átdolgozására Szabó Endrével. A  Million Miles névre hallgató bemutatkozó anyag is ez évben készült el, május 15-én jelent meg egy vadonatúj videoklip társaságában, ami az említett album Perfect Lie című számára készült. A csapat célkitűzésének megfelelően remekül vegyíti a különféle elektronikus hatásokat, hangokat, témákat, de emellett nagyon odafigyelnek a metal és az ének minőségére is, amik így egy igazán slágeres egyveleget alkotnak.

Red Swamp

Stoner metal, pardon, smoker metal. A 2015-ben alakult Red Swamp sajátos módon keveri a stoner és sludge hatásokat – zenéjük leginkább a Black Sabbath, a Down, a Pantera, a Lamb of God és a Clutch egyedi ízű keverékeként jellemezhető. Már első, 3 számos házi demójuk dalaival bekerültek a 2015-ös Talentométer Tehetségkutatóba, ahol először a Metal műfaj abszolút nyertesei lettek (zsűri- és közönségdíj), majd a Döntőn 5 műfaj legjobb képviselői közül vitték haza a verseny fődíját. Nem tétlenkedtek sokáig: 2016 nyarán kiadták Tiszassippi című nagylemezüket (a göteborgi metálmester Jens Bogren közreműködésével), amely kiemelkedő visszhangot kapott mind itthon, mind az országon kívül a szakma és a közönség részéről is (pl. 9/10 pont a Metal Hammer újságban, év albuma a Hands of Doom blogon). Ősztől 18 állomásos lemezbemutató turnét szerveztek maguknak 4 országon keresztül. Volt alkalmuk nyitni a stoner-rock legenda Clutch előtt, ahol az amerikai zenekar managementje választotta ki őket előzenekarnak.

Stabbed

A Stabbed 2013-ban alakult meg Kecskés Attila gitáros vezetésével Székesfehérváron. A zenekar a progresszív / sludge / groove / post metal stílusok saját értelmezésű fúziójával dolgozik az egyedi hangzáson. Zenéjük a 90-es évek végének, 2000-es évek elejének hatásaiban gyökerezik, kihallhatóak benne a Gojira groove-orientált témái, az Opeth és a Katatonia sötétsége, összetettsége, de van benne a Machine Head pusztító lendületéből és a Meshuggah-ra annyira jellemző matekos szigorból is. Rendhagyó, éles dinamikai váltásokkal és dühvel átitatott találkozása ez a groove- és a posztmetalnak, ami az eltérő stílusok dacára egyben van, kerek és kirobbanóan energikus.

Gyertek el ti is szurkolni és szavazni június 2-án!

Összeállította: Vica

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/