fbpx

Interjú Hváll-lal, a Vreid zeneszerzőjével és dalszövegírójával

Most éppen turné kellős közepén jártok; mennyire vagytok fáradtak?

Mennyire tűnünk fáradtnak? (nevet) Ez a turné vége, így természetes, hogy pusztán magától a turnézástól elfáradtunk. A fellépések nagyon fontosak, és ma este ennek a koncertnek a során hihetetlen mennyiségű energiát kaptunk és teljesen újraéledtünk. Fantasztikus volt a hallgatóság, és képesek voltunk maximumot, a lehető legtöbbet nyújtani. Ez egyszerűen fantasztikus volt, azt hiszem, hogy az egész turné során ez volt a legjobb fellépésünk és hallgatóságunk.

Az utolsó albumotok 2018-ban jelent meg. Milyenek voltak a visszajelzések, milyen volt a fogadtatás?

Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, a kritikák is nagyon jók voltak, és természetesen ez egy nagyon jó érzés. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy egyre többen és többen érdeklődnek a zenekar iránt az utóbbi időben. Kiadót is váltottunk, jelenleg a Seasons of Mist-nél vagyunk, és ők nagyon jók, nagyon kiváló munkát végeztek a számunkra, és azt kell hogy mondjam, hogy az album promotálása egészen kiváló volt. De innentől fogva rajtunk a sor, a feladat következő része már a mienk: útra kelni, koncerteket adni, annyira jó koncerteket, amennyire csak lehet. Olyan koncerteket, amelyek képesek azt az energiát átadni, ami a zenénkben van. Azt hiszem, ez az év nagyon jó volt a számunkra.

Hogyan kategorizálnád a zenéteket, milyen zenét játszotok?

Szerintem ez a te feladatod (nevet)…

…persze, meg tudom én ezt tenni…

…az ilyesmi engem nem nagyon érdekel – másfelől meg megértem azt az igényt, hogy valamilyen módon dobozba lehessen tenni azt, amit játszunk. Számomra ez csupán zeneírás, olyan zene írása, amit szeretek – számomra ez egy hobbi, egy szívemhez közel álló elfoglaltság. Igazából a zenénkben megvan a ’70-es évek rock-ja, a heavy metal, a korai thrash metal-tól a black metal-ig minden – és pontosan ezért nem is igazán tennék rá címkét. Igazából semmilyen dobozba  nem passzolunk bele, de mi ezen az úton járunk.

A dalszövegek egy csomószor angolul vannak, és elég gyakran norvégül – ez mitől függ?

Ez igazából az érzésektől, az egésznek a sodrásától függ. Amikor elkezdünk leírni ötleteket, szövegrészleteket, szavakat, akkor igazából ezek csak első gondolatok, amiket később követünk. Igazából soha nem gondolkozom azon, hogy hogyan legyen, hogy norvégok legyenek-e a szövegek vagy sem. Alapvetően nagyon sokat írok – nem is feltétlenül csak dalszövegeket –, és időnként fölírok valami, jegyzetet vagy szavakat, és aztán csak követem az egésznek a sodrását, és majd meglátjuk, hogy mi is lesz belőle. Hogyha van egy pár soros szövegem norvégül, és az gondolom, hogy az illik a dal atmoszférájához, akkor abba az irányba fogok menni – hogyha ez az angol, akkor meg azon az úton fogok haladni.

Ha jól tudom, ti egy speciális dialektusát beszélitek a norvégnak, a sognamal-t – igaz ez?

Igen, ez teljesen így van. Ez egy nagyon furcsa dialektus, egy régi nyelv maradványa, nem sokan beszélik még a norvégok között sem, és az egy meglehetősen egyedi tájszólás. Természetesen Norvégiában bárki más is megérti, de azért a többségnek nagyon oda kell rá figyelnie.

Mi a különbség a sognamal és a nynorsk vagy a bokmål között?

A furcsa dolog az, hogy Norvégiában nagyon-nagyon sok tájszólás van, minden egyes területnek megvan a saját dialektusa. Ezzel együtt viszont két írott nyelvünk van, a bokmål és a nynorsk. A tájszólásoknak a döntő többsége nem igazán kapcsolódik az írott nyelvhez, és ez egy kicsit bonyolulttá teszi a dolgokat – de igazából engem nem nagyon érdekel az írott nyelv, számomra a legfontosabb az az, hogy megőrizzem annak a területnek a tájszólását, ahonnan én származom.

A Vreid a Windir maradványaiból született meg – de hogyan alakult meg a Windir?

A Windir-t Valfar (Terje Bakken) hozta létre még nagyon fiatalon. Elkezdett zenét írni és zenélni, először gitáron és harmonikán játszott, később basszusgitáron és billentyűn. Igazából soha nem volt egy jól megfogható pillanat, amikor a zenekar megalakult – ez igazából az ő egyéniségének a fejlődése volt, amikor elkezdett zenét írni. És amit tudni kell: mindannyian barátok voltunk, azonos településen éltünk, szomszédok voltunk, a unokatestvéreink közeli rokonok voltak, és mi gyakorlatilag ugyanazon a zenén nőttünk fel. Amikor mi elkezdtük ezt a zenekart, akkortájt ő is elkezdte megvalósítani a saját ötleteit, amik iránt nagyon elkötelezett volt. Én nem gondolom, hogy valami hihetetlen nagy tervei voltak – elkezdett zenét írni, abban továbbfejlődni, és igazából ez az egész az ő személyiségének a kivetülésévé vált.

Mik a szerepek a zenekarban, ki a felelős a zeneírásért és a szövegekért?

Én írom a dalszövegeket és a zenét, de zenekarként szorosan együtt dolgozunk a megzenésítésen és azon, hogy hogyan is dolgozzuk ki a főbb ötleteket. Ha ez megvan, akkor csinálunk egy pár előzetes felvételt, és utána már mehet is maga a felvétel: a dobbal kezdünk, utána a basszus, aztán meg a ritmusgitárok, utána jöhetnek a gitárok, és legutolsóként a hangsáv felvétele következik. Tehát igazából az én ötleteimből indulunk ki, és azok végül az egész zenekar munkájává fejlődnek tovább.

 

És hogy volt mindez a múltban Terjével?

A kezdetben ez Terje saját dolga volt. Ő nekiállt zenét írni, és nagyjából így készültek az első demo-k és az első két album. Később Steingrim, a dobosunk dobolt neki, de igazából minden hangszert saját maga játszott fel. Az idő múlásával aztán szeretett volna egy komplett zenekart, és szeretett volna valaki mást is bevonni a zeneírásba – tehát kicsit már másképp akarta csinálni mindezt. Az 1184 album előtt úgy döntöttünk, hogy innentől együtt dolgozunk tovább, így az 1184-et és a Likferd-et én és Terje közösen hoztuk össze.

 

Miből táplálkozik az inspirációtok?

Ó, annyi mindenből („fogd rövidre”, szólt bele Sture) – Alice Cooper, Metallica, death metal, norvég black metal.

 

A természet és a környezet nem inspirál? Sogndal meglehetősen szép hely.

Ez igazából egy természetes dolog számunkra – ez nem valami olyan dolog, ami külön inspirálna, ez igazából csak egyfajta magunkkal cipelt örökség.

Tanultál bármikor is bármilyen hangszerem játszani, vagy csak szimplán el kezdtél gitározni?

Ebben a zenekarban mindenki autodidakta, soha nem volt semmilyen zenei képzésünk, csak szimplán megfogtuk a hangszert és elkeztünk játszani.

 

Oké, de miért gitáron vagy basszusgitáron?

Valahogy érdekesnek találtam, és én is szerettem volna ilyesmit csinálni. Amikor egy kicsit alaposabban elmélyedtem például Lemmy vagy Cliff Burton munkáiban, akkor teljesen magával ragadott a basszusgitár. A kezdetekben én igazából csak zenét akartam írni – szóval így kezdődött minden, de nincs szorosabb kapcsolatom a hangszerrel. Számomra sokkal fontosabb a zeneírás, így ennek az egésznek csak egy része a basszusgitár.

 

Hány fellépésetek vagy turnétok van egy évben?

Hát az attól függ. Az utóbbi évben nem volt túl sok, mivel az új albumon dolgoztunk. Átlagosan olyan két-három turnénk szokott lenni, de ez évről évre változik. Próbáltuk összeszámolni, hogy hány fellépésünk volt eddig, és úgy nagyjából ötszázig jutottunk. Ennek során körülbelül huszonöt országba jutottunk el – itt tartunk most.

 

Ha nem a stúdióban vagytok és az albumon dolgoztok, vagy nem turnéztok,  akkor mivel foglalkoztok? A Vreid a fő elfoglaltságotok jelenleg, vagy pedig van valamilyen civil munkátok is?

Mindenkinek van egy civil munkája, ez biztosítja a megélhetést, mindig is így volt, amióta elkezdtük. Ezt a zenekar nagyon fontos számunkra, de így legalább nem függünk tőle – és ez így azért sokkal érdekesebb, és nem lesz belőle egy nyomasztó helyzet, amikor megállás nélkül csinálnod kell valamit, mert ebből élsz. Én szerencsés vagyok, a zeneiparban dolgozom, egy nagy rock- és metal-fesztivál szervezésében veszek részt, a zenekarok szerződtetésével meg hasonló dolgokkal foglalkozom. De mindenkinek megvan a napi elfoglaltsága, és amikor turnézni megyünk, az olyan számunkra, mint egy nyaralás, mint egy jó kis nyári szünet. Különösen a magas árszínvonalú országokban – ilyen azért akad Skandináviában – gyakorlatilag lehetetlen megélni az extrém metal-ból, és nagyon könnyen prostituálódhatsz: egyre inkább arra vagy kényszerítve, hogy újabb és újabb albumokat készíts, és egyre több és több fellépést és turnét kell hogy bevállalj. De ha történetesen mással foglalkozol, akkor nagyon értékeled, hogy ha elmehetsz koncertezni, akkor azzal foglalkozhatsz.

Hogyan áll mindehhez a család? Megértik, elfogadják ezt a fajta időtöltést?

Persze, abszolút. Igazából több mint húsz éve élek együtt a feleségemmel, úgyhogy ő már nagyon jól tudja, hogy mire is számíthat tőlem (nevet), és egyáltalán nem egy nagy meglepetés számára, hogy ezzel foglalkozunk. Én azt hiszem… illetve azt remélem, hogy megértik, hogy ez egy számunkra nagyon kedves elfoglaltság, és megértik azt is, hogy mindez mennyire sokat is jelent számunkra, és hogy mennyire szerencsések is vagyunk, hogy ezzel foglalkozhatunk, és a zene révén járhatjuk a világot.

 

A családtagok – feleségek, gyerekek – eljönnek megnézni apát fellépés közben?

Pár évvel ezelőtt mindkét lányomat el kellett vigyem egy fellépésre, mivel a feleségem elutazott, így senki nem tudott vigyázni rájuk. Jobb híján elvittem őket a koncertre, és a fellépés előtt felültettem őket a színpad szélére – tulajdonképpen a keverőpultba. Ekkor hat és kilenc évesek voltak, és a kicsi konkrétan elaludt a fellépés alatt.

 

A múltban Norvégiában egy meglehetősen kemény black metal színtér volt, ami azért elég sokat változott – hogy látod mindezt?

Hát igen, meglehetősen sokat változott a black metal színtér azóta, hogy kialakult. Ők tényleg igazi úttörők, igazi pionírok voltak, valamit teljesen egyedit hoztak létre – és mindemellett nagyon fiatalok voltak. De ezek a zenekarok azóta sokat változtak – nagyon sok új zenekar jelent meg azóta, akárcsak mi magunk is, és ezek a zenekarok különböző irányokba fejlődtek. Én azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog egy zenekar számára az, hogy valamilyen egészen  egyedi dolgot tudjon mutatni, mintsem hogy ők legyenek a következő nagy durranás. Igazából tegyél valamit teljesen egyedit – hogyha valahogy le kéne írnom a norvég műfajt egy mondatban, akkor talán ez lenne a legfontosabb ismérv.

Mit gondolsz Norvégia szerepéről a második világháborúban?

Szerintem a háború során nekünk pici, de fontos szerep jutott. Nagyon kicsi ország vagyunk, igazából nem volt semmi jelentős katonai erőnk, így pár nap alatt elfoglaltak minket. Az érdekes dolog az az, hogy ezután az ellenállás folyamatosan harcolt, harcolt és harcolt, soha nem adták fel, és részt vettek számos olyan szabotázsban, ami később a világháború során jelentősnek bizonyult. Igazából a legfontosabb azonban az a mentalitás, hogy soha nem add fel, akkor sem, ha elnyomnak, akkor sem, ha ők vannak többen – csak harcolj tovább a szabadságodért. Most persze nagyon könnyen elfogadjuk ezt, amikor egy jóléti társadalomban élünk itt Norvégiában – azt gondolom, hogy ezt nagyon fontos tisztelni, becsülni, és természetesen soha nem szabad elfelednünk.

 

Mit jelent számodra a zene, és mit jelent számodra black metal?

Ez csak zene. Tudod, ki mondta ezt? Kristoffer Rygg az Ulver-ből. Ő mondta, hogy ez csak zene… csak zene.

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/