Hiinaar – XIX, interjú Veres Gáborral

Mint ahogy azt már megírtuk, fizikai formátumban is megjelent a Watch My Dying-os Veres Gábor szólóprojektjének albuma, ami nálunk is megrendelhető. A nagyon eklektikus szólóanyaghoz elkészült az első klip is, amit egy Gáborral készült interjúval együtt adunk közre Nektek!

 

 

Mesélj kicsit magadról, hogy kerültél kapcsolatba a zenével?

Még a 80-as években, általános iskolás koromban találkoztam rockzenével. Osztálytársak voltunk Gödöllőn az AMD-s Sezával, meg Turan Khannal, aki azóta rapper lett az NKS-ben, de régen így hármasban hallgattuk a klasszikus heavy metal albumokat. Az egész suliban nagyon sok volt a metalpólós gyerek, de ez utólag abban a korszakban normális lehetett. Később több iskolát megjártam, és mindig segített, hogy azonnal megvolt a közös hang a magunkfajta figurákkal.

Nevedet leginkább a Watch My Dying-gal azonosítják, na de milyen úton jutottál odáig? Mik voltak a korai próbálkozások?

Nógrádban, ahol tizenéves voltam, annak idején nem lehetett túl sok dolgot csinálni fiatalként, zenéltél és/vagy ittál. Életem legelső zenekara a Hentesbárd együttes volt vagy 27 éve. Komolytalan társaságként tisztességes hangszerek híján azzal zajongtunk, ami épp kéznél volt, viszont óriási élményekkel gazdagodtunk. A zenélést basszusgitárosként kezdtem, aztán néhány év után rájöttem, hogy hiába akkordozom rajta, így gitárra váltottam. Jó sok formációban részt vettem, egyik-másikkal demók is megjelentek, amiket kazettán, postai csomagként terjesztettünk. Ezeknek egy része még négysávos szalagos magnón készült. Imádtuk, mert elevenen és levegősen szóltak, előtte csak sima kazettás magnóval szerencsétlenkedtünk. A WMD nagyjából a nyolcadik zenekar volt, amibe bekerültem. Olyan kiváló nevű bandák tagja voltam többek között addig, mint a Krematórium, Warfare, Abstract Butchery, Consecration,vagy a frappáns Terrae Sole Calentes.

Hogy jött képbe a WMD?

Esztergomba költöztem a polgári szolgálat után, és ott ismerkedtem meg Eszenyi Imivel. Épp zenekart készült alapítani a Christian Epidemic után, ahol addig játszott. Gitárost kerestek, de akkor pont nem volt cuccom és a többiek sokkal jobban is játszottak nálam, így lelkes mikrofontulajdonos lettem végül. Kezdetben a szövegek angolul és magyarul is megvoltak, ezért lett angol neve a zenekarnak. Később az angol elmaradt, mert a mi esetünkben a magyar jobban működött.

Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél WMD révén?

Összefoglalhatatlan néhány sorban, de a két legfontosabb, hogy sosem szabad konzervkaját enni turnén, illetve hazaindulás előtt kétszer is ellenőrizni kell, hogy minden hangszer visszakerült-e a buszba. Ezekről többet nem szívesen mondanék.

Korábban említettél egy negyvenkettes listát, ami fontos neked. Mit lehet erről tudni, mik szerepelnek ezen a listán?

Mivel a fél életemet ebben a WMDkabala 42-es szám fétisében éltem le, sokszor eszembe jutott, hogy miket szeretnék elérni, ha megérem ezt az életkort. Ezekről rengeteg dolog megvalósult, rengeteg meg nem. Meglett a három gyerek, vannak megint hangszereim, van fedél a fejem felett. Játszhattunk olyan zenészekkel/zenekarokkal egy színpadon, akikről álmodni sem mertem volna, Opeth, Meshuggah, Fear Factory, Philm, Dark Tranquillity, meg vagy 1000 másik. Eljutottunk egy csomó országba, és még a Mónika Showba is sikerült bekeveredni. Végül meglett egy album is, amin ismét hangszeresként szerepelek és így bezárult a kör. Ami még nincs meg, az az anyagi/időbeli szabadság, az angolom se olyan jó mint szeretném és nem sikerült még teljesen végigolvasni a rétsági könyvtárat sem, de ezeken azért még rajta vagyok.

A régi bandáidnak mi lett a sorsa?

Egyik sem aktív már, sőt amennyire tudom, egy-két kivétellel mindenki befejezte a zenélést. A Hentesbárd felélesztését nagyon szeretnénk továbbra is mindannyian, de nehéz ezt egy felnőtt életmóddal összeegyeztetni.

Hogy jött a Hiinaar ötlete?

Sok év kihagyás után újra hangszertulajdonos lettem, és a saját szórakoztatásomra elkezdtem dalokat írkálni. Nem volt velük semmiféle terv, de egy Bandcamp oldalt készítettem, hogy a barátaimnak ne kelljen egyesével elküldözgeti a zenéket. Mivel ezt fel kellett címkézni valmilyen névvel, egy távírati stílusú írásmódú WMD dalcím lett a nyertes. Könnyű megjegyezni, és a hangulata kifejezte azt a fajta mélységet, amit szerettem volna zeneileg is megvalósítani.

Volt előre elgondolt koncepció a Hiinaarral kapcsolatban?

Ha a lemezre gondolsz, az ennek a bizonyos negyvenkettes listának volt az egyik sarkalatos pontja. Jó dalokat akartam csinálni a barátaimmal, illetve olyanokkal, akiknek inspirál a személye és a zenéje. Nagyjából ennyi volt az összes előzetes agyalás. Koncepció leginkább az elkészítési módban és a hangszerelésben volt. Ha az ember saját magának állít fel szabályokat egy-egy feladat elvégzéséhez, akkor azok rengeteget segítenek, hogy ne vesszen el a lehetőségek tömkelegében. Itt az volt a terv, hogy minden teljes mértékben a zenélés öröméről szóljon, ne a határidőkről, kötelező körök lejárásáról, egymással kötött kompromisszumokról, anyagi szempontokról. Például, hogy mindenki azzal a felszereléssel dolgozzon, ami otthon kéznél van, ne kelljen időpontokat egyeztetni és rengeteget utazgatni felvételek meg próbák miatt. Így az album nagy része háztartási körülmények között, barkács módszerekkel készült, teljesen online módon. Cserébe abszolút szabadsággal és mindenféle görcsöléstől mentesen csinált a dalokkal mindenki amit csak akart.

Egyaránt van magyar és angol nyelvű dal is a lemezen. Mi alapján dőlt el, hogy melyik milyen legyen?

A WMD miatt majdnem minden énekes megkérdezte, hogy nagyon ragaszkodom-e a magyarhoz, én meg igyekeztem mindig elmagyarázni, hogy ez nem egy szólóalbum, azt csinálnak, amit szeretnének. A Lassan a világnál Budai Petur pl hezitált egy darabig, de a magyart kényelmesebbnek érezte, míg másnál ez fel sem merült. Vegyes nyelvű albumon még sosem dolgoztam. Csak így utólag látom, hogy maga a nyelvhasználat is hasonló szerepet játszik, mintha egy plusz hangszer megjelenne néhol. Szerintem kifejezetten feldobja, hogy van két magyar nyelvű dal is, felkapja rá az ember a fejét.

Készül a WMD album is. Nem okozott gondot a két mű megvalósítása?

A WMD-vel most nem albumot készítünk, inkább dalsorozatnak nevezném, amik az elkészülés után meg is jelennek egyesével. Ha a végén úgy látjuk, lehet még belőlük CD formátum is, de felesleges lenne még egy évet azzal várni, amíg összejön egy albumra való belőlük. Most épp egy új dalon ücsörgünk egy ideje, és miattam készül ennyire lassan. Húsz év eltelével nem szeretnék mindent ugyanúgy csinálni, és a jelenlegi évem-életmódom se annyira egyszerű, hogy olyan kényelmesen dolgozzak vele, mint a XIX albummal. Mindenestetre a kettő készítése egyáltalán nem ütötte egymást.

Rengeteg vendég zenész szerepel a listán. Ők hogy kerültek képbe?

Főleg olyanokat szerettem volna ezzel megkeresni, akiket személyesen is ismerek, és megvan az a fajta közös nevező és nyitottság, amit igényel egy ilyen album elkészítése. Néha már a zenei alapok írásánál hallottam fejben egy-egy énekes hangját, máskor meg utólag gondoltam át, hogy hangszerelésben mi hiányzik még egy-egy téma teljes kibontásához. Néha a többiek csak egész rövid részeket készítettek, de teljesen meg tudták változtatni az alapokat, gyakorlatilag berendezték azt az üres házat, amibe érkeztek.

Mindenki saját kútfőből tett hozzá, vagy konkrét elképzelésed volt, hogy kinek milyen szerep jut?

Maximum elmondtam, hogy milyen részeket gondoltam verzetémának, vagy refrénnek, hol legyenek a szólók. Nem akartam túlinstruálni, hiszen eleve amiatt a karakter miatt kerestem meg mindenkit, amit ma saját zenekarában csinál. Viszont érdekes lett a végére, hogy mindenki elkezdte feszegetni a határokat, Ritzel Ani és Mihály Gergő is előjött olyan extrémebb hangképzéssel, amit amúgy nem szoktak csinálni. Bencze Mártonról meg azt sem tudtam, hogy köze van a csellóhoz, erre az ének után odakent még két szólót, komoly meglepetéseket okozott mindenki.

Van olyan zenész, akit még szerettél volna szerepeltetni, de nem jött össze, és miért?

Bátky Zolival és Makó Dáviddal is beszéltünk-terveztünk, de mindketten lemezt készítettek közben. Remélhetőleg lesz folytatás, és ott összejönenk a közös dalok.

Zenei stílusok egész sora lelhető fel az albumon, akár egy dalban több is. Lehetetlen bekategorizálni. Te mégis hogy jellemeznéd, ha be kellene mutatnod stílusok szempontjából?

A dalszerzés úgy működött, hogy elsősorban tempókon, groove-okon gondolkodtam napokig, fejben találtam ki egy csomó alapot, utcán, kocsiban, vonaton. Ezeket jegyzeteltem a telefonba. Utána improvizatív módon ezekre gitároztam. Dalonként egyetlen nap alatt, riffek megírásával, feljátszással együtt. Nem akartam nagyon mélyre hangolt, nagyon torzított gitárokat, arra ott a WMD. Ha menet közben észrevettem, hogy valamire akaratlanul elkezd hasonlítani, vagy zsánerben gondolkodom, akkor kukáztam. Akkoriban nagyon sok Leproust, Ihsahn-t, Pain of Salvationt, Oranssi Pazuzut hallgattam, ha ezek nem köszöntek vissza a dalokról azonnal, akkor örülök. És ez eddig csak az én részem, még tizenöten tették bele az ötleteiket, ennyiféle nézőpont keresztmetszete lett az egész album.

Az egyik új dal így végződik: „És az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni” Emögött lapul sztori, vagy valami belsős poén?

Ez Márai Sándor Füves könyvéből való idézet, ami önmagában egy egész fejezet. Delcsik Balázs Cadaveres-basszusgitáros mondta fel telefonba. Jópár évvel ezelőtt együtt koncerteztünk Erdélyben, és hajnal három felé egy panzió folyosóján beszélgettünk irodalomról, Márairól. Többek között olyan kérdések kapcsán, hogy miért is egyetlen darab kockás inggel vágott bele Balázsunk ebbe a négynapos utazásba, kb. ez volt a válasza rá. Mindezt félig énekelve/ordítva, de erre már én sem emlékszem egész pontosan.

Említetted korábban, hogy a XIX elkészülte nem volt időhöz kötve. Mennyi időbe telt összehozni így az albumot?

Az első ötlettől számítva nyolc hónap telt el a végleges master elkészítéséig. Nem azért, mert ennyi folyamatos munka volt vele, hanem mert mindenki akkor csinálta, amikor épp ráért. Az elején még én is jó ötletnek gondoltam, hogy magam keverjem az egészet, holott nem értek hozzá. Ezt az elképzelést később sokszorosan újra kellett gondoljam, hahahaha!

Mi volt a legnagyobb előnye ennek a kötetlenségnek?

Rengeteg dolog leegyszerűsödött egy normál zenekari működéshez képest, azáltal hogy online történt minden, de máskülönben ennyi taggal esélytelen lett volna. Nem kellett próbálni, utazgatni, felszereléssel küzdeni, defektet kapni, emberi időben dolgozni, meg ilyenek.

Hogy érzed, az XIX megfelel az elvárásaidnak? Változatnál valamit rajta?

Nem nagyon voltak előzetes elvárásaim azon kívül, hogy jó legyen készíteni, így ezt sikeresnek mondanám. Ha ez másoknak is tetszik, az már ajándék. Egy-két apró nüansznyi apróság van, amin tekernék utólag 0.1-03. decibelt, de kb ennyi, tényleg. Olyan zenék születtek, amiket tíz, vagy húsz év múlva is elő lehet venni és működni fognak.

A hétköznapi életben mennyire van jelen a zene? Befolyásolja a mindennapjaidat, a családi életedet a zeneszerzés és a koncertezés?

Elég kevés zenét hallgatok, mióta egy nagyon zajos helyen dolgozom, és megtanultam értékelni a csendet. A munka, a családi élet és a zenélés meg … nagyjából egymással ellentétes vektorú erők. Lehet ezt szépítgetni, meg eufemizálni, de HA NEM EBBŐL ÉL VALAKI, és van közben több gyereke, akkor el kell fogadni, hogy a környezete totál bolondnak könyveli el és jobb esetben ráhagyja, amit csinál. Nekem szerencsém van ebből a szempontból, többnyire nyugton hagynak a kis belső világomban és én is igyekszem fülhallgatóban csinálni mindent. Nem szétcsapva érkezem haza koncertek után sem, stb. De persze nemcsak a nehézségek vannak, a gyerekek imádják ha együtt zenélünk valamit.

Mik a terveid a közeli, illetve a távoli jövőre nézve?
A legközelebbi a függőben lévő WMD-s ötletek megvalósítása, és egyéb remek időtöltések. Távolabbi tervként pedig van ezer. A konzervkaja mellett az is komoly tanulság, hogy zenei ötletekről csak az elkészülésük után szabad beszélni.

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/