fbpx

,,Egyikünk sem tudná megcsinálni azt, amiben a zenésztársa jó” – Interjú az Aephanemer zenekarral

[For the English version, click here!]

Korábban már lemezkritikával jelentkeztünk egy nagyszerű francia melodeath csapat, az Aephanemer legújabb albumáról, a Prokoptonról. Az album, a zenekar múltja és a dalírási folyamat kapcsán beszéltünk az alapítótag-gitárossal, Martin Hamiche-sal és az énekes/gitáros Marion Bascoul-lal.

Mikor és hogyan született meg az Aephanemer?

Martin: Az első kislemez, a Know Thyself, 2014 januárjában jelent meg, amikor az Aephanemer még egy egyfős projekt volt. Ezután nemsokkal elhatároztam, hogy jó lenne zenekarrá fejlődni, ami végülis 2014 márciusa és májusa között valósult meg. Úgyhogy mondhatjuk, hogy az Aephanemer 2014 elején született meg, de az Aephanemer mibenléte egy folyamatosan fejlődő valami. A Prokopton-on hallható zenei és szöveges részek egyre precízebbek és összetettebbek, sokkal inkább, mint a Memento Mori-n, legalábbis szerintünk.

Már az Aephanemer-korszak előtt is töltöttél fel videókat YouTubera, ez egy tudatos brandépítés volt, és tudatosan igyekeztél ezzel a csatornádat promótálni, mint egy előkészítés?

Martin: Egyáltalán nem, csak szerettem dalokat írni és eljátszani őket. Nem volt semmiféle zenei hátterem, szóval ilyesmi fel sem merült bennem, hogy brandet építek, és egy nap majd főállású zenész leszek; ez teljesen elképzelhetetlen volt. Egy időben muszáj volt dalokat írnom, hogy jobban legyek, igazából az első Aephanemer dalok is így születtek.

Felmerült esetleg, hogy bevesztek egy ötödik zenekartagot?

Martin: Természetesen néha felmerül, de van elég okunk arra, hogy egyelőre ezt ne valósítsuk meg. A jelenlegi állapotokban több problémát okozna, mint amennyit megoldana. De a jövőben talán meglépjük.

Megváltoztatja a zenekari dinamikát az, hogy lányok is vannak a csapatban?

Martin: Nem hiszem, a személyiség fontosabb mint a nem, és a személyiségek szuperül működnek a zenekarban! Remélhetőleg az emberek sem gondolnak ránk másként amiatt, mert lányok is vannak a bandában. Mi csak négy ember vagyunk, akik azzal törődnek, hogy a lehető legjobb zenét írják!

Eddig mire vagytok a legbüszkébbek mint zenészek és zenekar?

Martin: Rendszeresen kapunk üzeneteket mindenféle emberektől, akik elmondják, mennyire szeretik a zenénket, és sokan azt írják, hogy átsegítette őket egy-egy nehéz időszakon. Ezért zenélünk elsősorban – valami jót teszünk a világgal és az emberek életével, és erre nagyon büszkék vagyunk.

Milyen nehéz egy kezdő, de már az underground köztudatban valamelyest jelenlévő bandának, mint ti, új lehetőségek után kutatni?

Martin: Nehéz munka, de nagyon szeretem csinálni. Napi több órát töltök azzal, hogy felkutatom Európa összes fesztiválját egészen a legkisebbekig, jelentkezek, írok nekik, megtervezem a dolgokat és lejegyzem ezeket. Ugyanez a koncertszervezőkkel, magazinokkal, meg minden egyébbel. Alacsony a sikermutató, de ettől csak még nagyobb és izgalmasabb kihívás! Igazából így pihenek két dalírás közt!

Emellett tudom, hogy ez a fajta “lehetőségkeresés” sok zenésznek inkább csak kín. Egy kimondottan introvertált, gondolkodó folyamat, olyan embereknek, akik egyedül szeretnek dolgozni, teljes ellentétje a “networkingnek”, kapcsolatépítésnek, ahol viszont emberekkel kell találkoznod, meghívni őket egy sörre, kialkudni valamit… A legtöbb zenész inkább így szerez lehetőségeket, de én ezt utálom. Nem tudok barátságot színlelni, annyira gáz érzés. És az sem pálya, hogy más emberekre legyek utalva. Biztos vannak dolgok, amikhez csak a kapcsolatokon keresztül tudsz hozzájutni, de eddig szerencsére már elértünk ezt-azt, és annak nagyon örülök.

Hogy néz ki nálatok a dalírás?

Martin: Először szövegtémát keresek. Bár nem én írom a dalszöveget, a dalokra mint történetekre gondolok, csak épp a konkrét szavak nélkül. Nem tudok úgy dalt írni, hogy nem tudom, miről fog szólni. Ezután sok idő megy el azzal, hogy próbálom a lehető legjobb dallamokat megtalálni, ami a dal “szíve” lesz majd. Számomra a dallamok a legfontosabbak, és a legjobbak megtalálása a legnehezebb feladat, de a legkielégítőbb is. Ha már felépítettem a dal “dallamprogresszióját”, tehát, hogy milyen sorrendben lesznek a dallamok a legjobbak, betömöm a lyukakat riffekkel, vagy még több dallammal. Utolsóként pedig megírom a többi hangszert: billentyű, basszusgitár, dob.

Általában akkor megy a legkönnyebben a dalírás, ha nem foglalkozom vele minden egyes nap. Kell minden dalírási időszak után egy párnapos szünet, hogy újratöltődjek kreativitásban, ez alatt a pár nap alatt nem is hallgatom meg az addig megírt dolgokat, mert hozzászokok a dalokhoz, és már nem tudom objektívan megítélni. Ha kész a zenei rész, elküldöm a többieknek, és Marion megírja a szöveget.

Marion: Martinnal általában már az első dalok születésekor átbeszéljük az album tematikáját. Elég természetes módon áll össze, egyébként is sokat beszélgetünk és sok a közös témánk, nagyon hasonló a világnézetünk és a művészi meglátásaink. Általában Martin ad egy címet a dalnak, ami kifejezi a körülbelüli témát, vagy hangulatot, már akkor is, ha nincs konkrét ötlete a szövegre. Akkor én nekiállok agyalni a választott témán belül, és találok valamiféle személyes kötődést vagy értelmezést, és így írom meg a dalszöveget a már kitalált és elnevezett kompozícióhoz.

Hogy kerültetek kapcsolatba a lemezborító készítőjével?

Martin: Már a Know Thyself EP idején is Niklas Sundin-nal dolgoztam, a weboldalán keresztül kerestem fel. Tavaly ismét felkerestem a Prokopton album borítója kapcsán, mert nagyon elégedettek voltunk vele.

Szoktál zenét hallgatni, tudod még élvezni? Vagy túl sokat elvesz a zene értékéből az, hogy hallod a stúdiómunkát, vagy egyéb technikai apróságokat?

Martin: Őszintén nem igazán érdekel a produkció, csak a zene maga: a dallamok, riffek, az ének. Simán hallgatok régi, tömörített Mp3 fájlokat, demókat, de még MIDI fájlokat is, ugyan olyan beleéléssel, mintha hiperszuper 2019-es kiadványok lennének. Tudom, hogy a legtöbb ember ezzel nem így van, ami igazából tök normális, úgyhogy arra törekszünk, hogy a lehető legjobb minőségű anyagot adjuk ki ilyen tekintetben is!

Elég összetett szövegeket írtok, ráadásul angolul, ami nem az anyanyelvetek. Ez mennyire nehéz?
Marion: Köszönjük szépen! Nagyon igyekszem a szövegírásnál, mindenképp a legtöbbet akarom magamból kihozni, de ahogy mondod, nagyon nehéz nem az anyanyelveden írni. Nehéz megfelelő módon megfogalmazni a dolgokat, költői képeket és kifejezésmódokat, a lényeg megtartása mellett meg pláne! Amikor még az első albumhoz, a Memento Mori-hoz írtam a szövegeket, nagyon nehéz volt. Azóta azért már kialakítottam a saját írási metódusaimat, nagyon sokat keresgélek a megfelelő idegennyelvű szó, rím, szófordulat után. Igyekszem körülvenni magam az angol nyelvvel, sokat olvasok angolul.

Mennyiben járul hozzá a dalokhoz a többi zenekartag?

Martin: Marion írja az összes szöveget, és Mickaël általában még finomítja a dobrészeket, 10-20%-nyi változtatásokról van szó. Sok olyan zenekar van, ahol mind együtt írják a zenét, de ez nem működne az Aephanemerben. Mindenki másban jó, mások a képességei, és egyikünk sem tudná megcsinálni azt, amit a zenésztársa csinál.

Egész sok a filozófiához kapcsolódó dalszövegetek. Tudatosan kerestek ilyen filozófiai témákat, vagy egyszerűen csak szeretitek ezeket a dolgokat, és így adja magát a téma?

Martin: Marionnal alapvetően sokat agyalunk ilyeneken, persze nem vagyunk filozófia-szakértők meg semmi, de nagyon érdekel az ókori filozófia, főként a sztoicizmus. Ez egy olyan filozófiai iskola, ami egyébként is nagyon segít a negatív érzelmeket, mint a düh és szorongás kordában tartan, jobb emberré válni, és gyakorlati tanácsokkal lát el. Szóval nem ilyen elméleti dolog, hanem igencsak konkrét. Ha érdekel, keress rá a YouTube-on a “The Epictetus Handbook”-ra, és hallgasd meg az első öt percet.

Melyik a legkomolyabb és legkevésbé komolyabb dalotok és miért?

Martin Nem hiszem, hogy bármelyik dalunk komolyabb vagy kevésbé komoly, mint a többi. Mindegyiket ugyan azzal a hozzáállással és ugyan abban a lelkületben írjuk.

Mennyire érzed szilárdnak a jelenlegi felállásotokat?

Martin: Marion, Mickaël és én nagyon komolyan gondoljuk a profi zenészi pályát, ez már önmagában egy erős kapocs közöttünk. Ugyan azok a céljaink, és képesek vagyunk minden szükséges dolgot megtenni azért, hogy nőjön a banda, akár a munkánkat ott hagyni, hogy el tudjunk menni turnézni, vagy többezer eurót befektetni a zenekarba. Lucie még diák, őt nem annyira mozgatja a profi zenészség, számára fontosabb az egyensúly a különféle tevékenységei közt. Egyelőre nagyon megfelel így mindenkinek a szituáció.

Gondolkodtatok azon, hogy később olyan klipet is forgattok, aminek például története van?

Martin: Természetesen igen, de egy sztoris videóhoz sokkal több anyagi erőforrás kell az extra jelenetek és színészek miatt – nem nagyon engedhetjük meg ezt magunknak, de talán a következő videónál!

Szeretnél bármit hozzátenni?

Martin: Köszönjük szépen az érdekes interjút, és remélhetőleg hamarosan eljutunk Magyarországra is!

Készítette: Vica

Fotók: Aephanemer Facebook oldal

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/