Egy másik világra nyíló kapu: interjú Okoi-val és Fabian-nal (Bölzer)

A Dürer-ben tartott remek fellépésük után Okoi és Fabian majdnem egy órát szánt arra, hogy elbeszélgessünk a zenéről , a tízhúros gitárokról és a természet erejéről. Fogadjátok szeretettel a svájci Bölzer-rel készített interjút!

Milyen volt az új anyag fogadtatása, milyen visszajelzéseket kaptatok? Mennyire vagytok elégedettek?
OKOI: Hát maga az album egyelőre még nem jött ki, csak egy dalt jelentettünk meg. A kezdetek kezdetén az volt a terv, hogy november 15-én a mi kiadónk Bandcamp-oldalán jelenik meg az anyag, de sajnos a nyomdai munkálatok elhúzódtak, úgyhogy végülis áttettük ezt az egészet november 29-ére, tehát ez a hivatalos megjelenési időpont.

Igen, és hogyan fogadták a rajongók az “A Shepherd in Wolven Skin” dalt?
OKOI: Hát meglehetősen jól, de igazából nem szenteltünk túl sok figyelmet a visszajelzésekre, hogy teljesen őszinte legyek. Baromi sok dolgunk volt az utóbbi időben – például meg kellett tennünk minden előkészületet, hogy ez a turné rendesen lemenjen –, úgyhogy meglehetősen elfoglaltak voltunk. De azért amennyire utánanéztem, túlnyomóan pozitívak voltak a visszajelzések… de igazából nem tudom pontosan.

Van egy kérdés, amit kivétel nélkül minden interjúalanyomnak felteszek: meg tudnád határozni a saját szavaiddal, hogy pontosan milyen műfajt játszotok?
FABIAN: Ez igazából valami olyasmi, amit soha nem definiáltunk saját magunk számára, mivelhogy meglehetősen tág spektrumból érkeznek a minket inspiráló hatások és mi ezeket a műfajokat gyakorlatilag beépítjük a zenénkbe.
OKOI: Az eredeti hatások az extrém metal felől érkeznek, igazából ez az a műfaj, amelyben a mi zenénk gyökeredzik. Megtalálhatod benne mindenféle olyan zene hatását, amiket szeretünk, például a black vagy death metal-t, de igazából egy meglehetősen tág spektrumból érnek minket a zenei hatások, ahogyan azt Fabian is említette az előbb. Én személy szerint nem nagyon szeretem ezt a kategorizálást – ha lehet, próbálunk ettől tartózkodni –, ugyanakkor az is teljesen érthető, hogy vannak, akik szükségesnek tartják ezeket használni. Egy szó mint száz, én igazából az extrém metal-nál maradnék.

Nem olyan régen alapítottak új kiadót, és azonnal át is költöztetek. Igazából miért érdemes saját kiadót alapítani?
OKOI: A lehető legnagyobb függetlenségre törekedtünk az összes létező fronton, és ez az az alapvető hozzáállás, ahogy hosszú évek óta megközelítjük a dolgokat – ez az az út, ahogy a kreatív folyamatokat elképzeljük, magát a zenekart, és az egész bizniszt mögötte. Tudod, idővel az ember egyre bölcsebb lesz, és a végén már eljutsz addig, hogy el tudod dönteni, hogy ezt az utat választod-e vagy sem, amikor kínálkozik a lehetőség. Ez baromi sok munka, és igazából nem nagyon hinném, hogy az emberek döntő többséget érdekelné az egész gépezet ezen része. De számunkra ez még kezelhető – legalábbis valamennyire előre tervezhető –, és igazából ez egy kaland, amit ki akartunk próbálni.
FABIAN: És igazából a múltban is az volt a helyzet, hogy a dolgok döntő többségét így is – úgy is mi magunk csináltuk. A régi kiadó csak a terjesztésre és a logisztikára koncentrált, az összes többi maradékot – a dizájnt, a kreatív részt – mi tettük hozzá.
OKOI: Igazából ez már logikusnak tűnt egy jó ideje, és látszott, hogy meg fog történni. És amikor meg akartuk jelentetni a Lese Majesty-t, akkor már mindketten éreztük, hogy eljött az idő, hogy ezt meglépjük.

És hogy álltok az idővel? Nemcsak a zenekar az, amelyiknek a működésében tevékenyen részt vesztek, hanem emellé még bejött egy kiadó is a képbe. Hogyan tudjátok az erre szánt időt beosztani?
Hát ezt majd meg fogjuk látni, de igazából a munka oroszlánrésze már a hátunk mögött van – legalábbis ami ezt a kiadványt illeti. És igazából ez ugyanaz a történet lesz megint, ha valami újabb anyagot akarunk kiadni. Elképzelhetetlen mennyiségű munka volt az egészet az alapoktól, a kezdetektől fölépíteni… meg egy csomó olyan dolgot megcsinálni, amibe most inkább bele se menjünk. Viszont kiadtuk az összes régebbi anyagunkat is, úgyhogy most azok is elérhetők.

Ez valami teljesen eszméletlen mennyiségű munka lehetett.
OKOI: Igen de jó érzéssel csináltuk.
FABIAN: Én úgy érzem, hogy az egy hatalmas lecke volt, egy nagy tanulási folyamat, és most már itt van ez a gépezet, amelyik működik – és nem gondolnám, hogy a jövőben nagyon sokat kellene szenvednünk vagy szerencsétlenkednünk vele.
OKOI: Igen, úgyhogy mostantól újra az egész cucc kreatív részére fókuszálhatunk.

Egy másik kérdés, amelyik az időbeosztással kapcsolatos: van saját családotok?
OKOI: Nem, nincs, gyerekek sincsenek.

Lehet hogy túlzottan személyes a kérdés, de volt-e esetleg lehetősége édesapádnak, Paul Ubana Jones-nak – aki köztudottan szintén zenész – lehetősége megtekinteni titeket fellépés közben?
OKOI: Igen, de csak egy párszor; egyszer vagy kétszer Új-Zélandon, és talán egyszer Európában. Tudod, ők a világ túlfelén élnek, úgyhogy nem jutnak el túl sűrűn a fellépéseinkre. Apukám és anyukám – akárcsak Fabian szülei – rajongói a zenekarnak, és tiszta szívükből támogatnak minket, és igazából mindent megtesznek azért, hogy segítsenek minket.

Tehát ha jól értem, akkor édesapád büszke rád?
OKOI: Az bizony!

Egy kicsit más kérdés: a gitárod. Ha jól sejtem, ez egy egyedileg készített hangszer. Megtennéd kérlek, hogy bemutatod magát a műszert, és beszélsz egy kicsit a hangolásról és a húrokról?
OKOI: Aha, persze. Amin játszom, az egy tízhúros gitár, és ezt használom amióta a Bölzer létezik. Annak idején egy BC Rich Bich gitáron játszottam egy csomó ideig, és igazából mindig mélyebb hangokat, mélyebb hangolást szerettem volna, de ez nem volt lehetséges egy normális menzúrával. Úgyhogy bariton gitárra kellett hogy váltsak, aztán volt egy egyénileg készített gitárom, de azzal a legkevésbé sem voltam boldog, és azután csináltattam ezt a hangszert, amelyikkel nagyon-nagyon elégedett vagyok. Igazából a tervek között szerepel további gitárok készíttetése, amelyeknek a súlya kicsit talán jobb – ez fontos a turnézás szempontjából. A húrok kiosztása teljesen alap, annyi az eltérés egy normál gitártól, hogy A-ra vagyok hangolva, és a felső négy húr dupla, míg az alsó két basszus húr nem az. A négy pár dupla húrból a felső két pár úgy van megcsinálva, hogy oktávra vannak hangolva egymástól a húrpárok tagjai, a két alsó húrpárnál pedig prímre – tehát ugyanazt a hangot hallani –, így helyből egy természetes kórus-effekt áll elő. A legalsó két húrt igazából nem lenne sok értelme megduplázni.

A dupla húrok közül az egyik vékonyabb, a másik meg vastagabb – ez pontosan miért is van így?
OKOI: Ezek egy oktávnyi hangközre vannak egymástól, és a húrpár mélyebb tagjának vastagabbnak kell lennie. különben lógni fog.

Használsz bármilyen speciális effektet? Hogyan vannak bekötve a pedáljaid?
OKOI: A gitárból jövő jelet ilyen-olyan módokon szétosztom egy csomó csatornára. Három gitárerősítőt használok – vagyis három gitárjelem van, ha jobban tetszik –, és két basszusgitár-csatornám. Ebből egy nagyjából a hallható tartomány környékén van – megközelítőleg egy vagy inkább két oktávval az alsó húr hangja alatt –, a másik pedig egy tiszta, teljesen átlagos jel, amelyik a basszuserősítőbe megy.

Ki találta ki ezt a húrkiosztást és hangolást, meg ezeket az effekteket? A te ötleted volt, hogy így csináld?
OKOI: Igen, az utolsó nyolc évben igen. De ez egyáltalán nem valami baromi bonyolult dolog egy csomó más gitáros felszerelésével összehasonlítva. Egy jó cimborám – Hanno a Mantar-ból – teljesen kütyüőrült, úgyhogy nagyon sokáig ő adott nekem baromi jó tippeket, hogy mit csináljak és hogyan. Igazából ő is valami hasonlót csinál egy teljesen eltérő hangzásvilággal – hát igen, ez egyfajta kihívás volt, és tulajdonképpen nagyon sokat lehetett tanulni abból, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Ez az egész…
FABIAN: …ez tulajdonképpen egy ma is meglévő tanulási folyamat…
OKOI: …igen, ez próba-szerencse alapon ment.

Tehát ez az egész dolog a felszereléssel egy próba-szerencse jellegű tanulás volt?
OKOI: Igen, és most már meglehetősen ragaszkodom ehhez a felálláshoz és a beállításaimhoz. Tulajdonképpen hat vagy hét éve ugyanezeket használom, ugyanezeket az erősítőket, ugyanezt a gitárhangszínt. Csak és kizárólag a gitárerősítőt használom torzításhoz, Orange erősítőket használók, és az egész hang, az egész hangszín javarészt rájuk támaszkodik, tehát meglehetősen fontosak.

Tehát ha jól értem, akkor jelenleg ez az egyetlen egy darab gitárod van, amit a színpadon láttunk?
OKOI: Igen, jelenleg igen.

És mi történik akkor, ha valami gond van, például húrszakadás?
OKOI: Olyan nagyon-nagyon ritkán történik, ha odafigyelsz a húrokra, én pedig rendszeresen cserélem őket. Istenigazából az volt a terv, hogy két új gitárral jövök erre a turnéra, de a hangszerkészítő mester egészen egyszerűen nem készült el velük, úgyhogy vele elváltak az útjaink – és ez meglehetősen szerencsétlen helyzet, mivel nagyon vártam, hogy azok a hangszerek elkészüljenek, legalább lett volna póthangszer a fellépésekhez.

Tehát tartalék hangszer nélkül játszol a színpadon, teljesen egyedül. Használsz bármilyen segítséget, például backing track-et?
OKOI: Egyáltalán nem.

És mi történik, ha hibázol?
OKOI: Hát, igazán súlyos hibát nagyon-nagyon ritkán követünk el, persze aprókat pedig folyamatosan. Igazából mi nem gondoljuk magunkat hihetetlenül technikás zenészeknek, és nem nagyon figyelünk arra, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen, így nem foglalkozunk mindenféle technikai bűvészkedésekkel meg ehhez hasonlókkal.

Ezt értem, de ettől függetlenül azért mindenki követhet el hibákat…
OKOI: Igen, mindannyian hibázunk tulajdonképpen folyamatosan, de azért nem követünk el olyan jelentős hibákat, amik romba döntenék az egész fellépést vagy az egész dalt. De ha valami visszavonhatatlanul elcsesződik, akkor is improvizálsz, megpróbálod valahogy improvizálással helyrerakni, és ennyi. De amit kérdeztél: az teljesen kizárt, hogy backing track-et használjunk.

Esetleg nem merült még föl bennetek, hogy többen legyetek, például hogy legyen egy harmadik zenekari tag aki gitározik vagy basszusgitározik, vagy pedig tökéletesen elvagytok a kétfős felállással?
FABIAN: A múltban egy csomószor elgondolkoztunk ezen…
OKOI: …amikor mi megalakultunk…
FABIAN: … amikor megalakultunk, akkor igazából ez egy háromfős zenekar volt.
OKOI: Kipróbáltuk egy rövid időre, és nagyon nem működött.
FABIAN: Tulajdonképpen ki kellett hogy rúgjuk a basszusgitárosunkat, merthogy nem nagyon akart ezzel a projekttel foglalkozni – és egyszercsak azt vettük észre, hogy ketten vagyunk ott a fellépésen, mivel hogy nem találtunk basszusgitárost, és igazából ezzel kezdődött ez az egész kétfős felállás.
OKOI: És igazából ez egy olyan dolog, ami nagyon-nagyon összekovácsolt minket a kezdetek kezdetén – és egy idő után azt mondtuk magunknak, hogy oké, mi most ebben a helyzetben vagyunk, és valahogy meg kell csinálnunk ezt a fellépést… és ez működött így. És igazából fantasztikusan éreztük magunkat abban a légkörben, amit mi ketten teremtettünk meg, és erre a jövőben már lehetett építeni. Persze a kezdetek kezdetén az egész hangzás sokkal egyszerűbb és csupaszabb volt. Nagyon sokszor kérdezik tőlünk, hogy nem kellene-e esetleg egy basszusgitáros, és van egy csomó indok, hogy miért nem. Ez az egész projekt úgy kezdődött, hogy csak mi ketten voltunk, és ez kialakított köztünk egy egészen speciális kapcsolatot, egy a barátságot, és igazából nagyon sokat számít az az esztétikai dolog, a zenei ízléssel kapcsolatos dolog, ami meghatározza, hogy merre is szeretnék menni. Ezen okok miatt úgy gondolom, hogy nincs hely egy harmadik ember számára – ennek nem lenne semmi értelme, akkor inkább egy új zenekart hoznék létre.

Egy picit még a zenéről és az egész folyamat kreatív részéről: tanultál te valamikor is zenélni?
OKOI: Nem.

Apukádtól sem?
OKOI: Ő adta az első gitárt a kezembe, és ő mutatta meg az első akkordokat, aztán volt egy pár órám a suliban, amikor népdalokat meg ehhez hasonlókat tanultunk, de onnantól ez számomra inkább önképzés volt. Klasszikus gitáron játszottam nagyon sokat… az azért nem volt annyira egyszerű mutatvány, akusztikus gitáron klasszikus darabokat gyakorolni egy csomó időn keresztül, de aztán ez is elmúlt. Idővel aztán elkezdtem mindenféle keményebb zenéket hallgatni, Nirvana-t és Metallica-t meg mindenféle old school cuccokat, amikor olyan 15-16 éves lehettem, szóval innen indult ez az egész.
FABIAN: Nekem annak idején voltak dobóráim egy pár éven keresztül, még kölyökkoromban…
OKOI: …igen, ez az alak egy csomó mindent saját maga tanult meg a metal-ról.
FABIAN: Igen, amikor elkeztük ezt a zenekart, én a legkevésbé sem voltam metal dobos. Tulajdonképpen hard rock zenekarokban játszottam előtte, aztán elkezdtem metal-t hallgatni és az ment és egy pár évig, de szerintem életemben nem dupláztam még azelőtt, hogy a Bölzer-t el ne kezdtük volna.
OKOI: Ebből a szempontból is fontos a demo anyagunk, tökéletesen mutatja, hogy te hogyan tanultad meg ezt a fajta dobolást.
FABIAN: Igen, azt gondolom, hogy tisztán ki lehet hallani a rockos dobolást, a nagyon egyszerű ritmusokat, amiket szeretünk… és igazából hallani, hogy az ütés ereje számít a sebesség vagy a nagyon komplex technika helyett.
OKOI: Itt leginkább arról van szó, hogy el kapjunk egyfajta ritmust.
FABIAN: És én továbbra sem játszom technikás dolgokat… például nem csuklóból ütöm a pergőt, hanem a teljes karomból, mert annak idején így tanultam meg, és így is játszottam. Annál a tempónál, amivel most játszunk, ez még többé-kevésbé elmegy, de amikor megpróbáltam gyorsabban játszani – vagy akár technikásabban –, az igazából nem passzolt ehhez a projekthez, úgy érzem, hogy nyersességre és erőteljes ütésekre van szükség.
OKOI: Egyszerűen nem működne, hogyha ő valami hiperprofi szupergyors ütésekkel dolgozna – szimplán nem illene ehhez a zenéhez. Pontosan, ahogy Fabian mondta: ez a nyersesség és ez az őszinteség az, ahogy én magam is játszom.
FABIAN: Igen, ez leginkább is az attitűdről szól.

Igen, ez viszonylag tisztán látszott, amikor elkezdődött a fellépés: jól érezhetően átjött az energia, és folyamatosan az az érzésem volt, hogy tényleg az történik, amit a zenekarnév leír.
OKOI: Igen, igazad van, ott a pont. Ez a zenekarnév tulajdonképpen leírja azt az egész utat és folyamatot, ahogy mi létrehozunk és megvalósítunk dolgokat.

…akárcsak egy bulldózer…
OKOI: Nem, semmi köze nincs a bulldózerhez, az teljesen más tészta, ez csak egy röhejes fordítás, amit pár idióta kitalált. Igazából a villám és a villámlás a kulcs itt, ez egy metafora, ami összekapcsolja a filozófiánkat azzal, hogy mit is hozunk létre zeneileg. Igazából van még egy csomó vetület, ami egyfajta mélységet ad ennek a szónak: hit, halál… bármilyen olyan változás, amelyik az embert hirtelen elbizonytalanítja, vagy bizonytalan helyzetbe hozza…önreflexió, változás, a természet ereje…
FABIAN: …a természet erejéből fakadó ősenergia…
OKOI: …igen, pontosan… ezek nagyon őszinte és nagyon alapvető dolgok. Mint Fabian is említette, a természet erői, és az élet… így is baromi sok fantasztikumból táplálkozó szövegünk van. Leginklább is filozófia, történelem, esztétika, meg az ehhez hasonlók.

Tehát ezek a dolgok inspirálnak titeket, ezekből táplálkoznak a dalok, ezek hatnak rátok?
OKOI: Igen.

Hogyan születnek a dalok, hogyan írjátok a számokat?
OKOI: Mivel én vagyok a fő szövegíró, én írom meg a szövegeket és a zenét, de kulcsfontosságú, hogy Fabian és én leüljünk és összerakjuk magát a dalt, mert különben egy kupac pucér riff lesz a végeredmény. Tehát igazából én hozok egy csomó ötletet a próbaterembe, illetve van, hogy a próbateremben közösen dolgozunk ki ötleteket. Még olyan is előfordul, hogy utazás közben – a repülőn vagy a vonaton – lesz olyan ötletünk, amit később zenei formába öntünk; igazából ez egy lassú folyamat, ami egy csomó időt igényel. Próbálunk arra törekedni, hogy az egész alkotási folyamatnak meglegyen a maga ritmusa, és a legkevésbé sem erőltetjük. Tudjuk, hogy nem lenne kielégítő a végeredmény, ha erőltetnénk, úgyhogy egy csomót kotlunk a dalokon.

Maga a dalírás egy folyamatos próbálkozás, egy próba-szerencse dolog, vagy pedig minden egyszer csak összeáll a fejedben és kész dalok vagy részletek születnek anélkül, hogy hozzá kéne nyúlni bármi?
OKOI: Amit csak el tudsz képzelni; nagyban függ attól, hogy hogyan érzed magad, hogy milyen szellemi állapotban vagy aznap. Egy csomószor nekiülök, hirtelen megírok valamit, aztán azt lehet használni úgy, ahogy van, de általában nem ez a jellemző. Mint ahogy említettem is, a folyamat nagyjából az, hogy van egy csomó ötletünk, és ezeket próbáljuk egy adott kontextusban összerakosgatni. Ha megy, akkor jó, ha nem megy, akkor meg megpróbáljuk máshogy, és hagyjuk a dolgokat ülepedni egy csomó ideig. Szóval látod, viszonylag nehéz rövid mondatokba önteni; ez egy meglehetősen hosszú folyamat. Azt gondolom, hogy a mindennapi élet is meglehetősen fontos az egész dolog szempontjából, hogy mi az, amit emberként mindeközben megtapasztalsz, és ezek a pillanatok – amik gyakorlás vagy zeneírás közben megmaradnak – alapvetően meghatározzák, hogy milyen zene születik.

A dalaitok állandóak, vagy pedig változnak az idővel?
OKOI: Na ez egy érdekes kérdés, mivel mi is úgy érezzük, hogy az idővel folyamatosan változnak. Persze nem gyökeresen, de azért lehet érezni, hogy van mozgástér.
FABIAN: Igen, egészen biztosan. Mi mindig meglehetősen szigorúan azt játsszuk, ami a felvételen van, merthogy maga a felvett anyag jelzi azt az állapotot, amikor a dal kőbe lett vésve. De ezután, különösen hosszú évek alatt, van egy csomó változás, persze nem lényegesek, csak apróbb nüanszok, de határozottan vannak. De a dalok egésze nem változik sokat.
OKOI: Én azt gondolom, hogy pontosan ugyanúgy változik, mint minden ember, és igazából te sem vagy már pontosan ugyanaz, mint aki a demo felvételekor voltál. Így hát igen, amikor nyolc-kilenc éven keresztül játszunk valamit, akkor az egy nagyon picit de máshogy fog hangzani.

Megint egy személyes kérdés a családoddal és a származásoddal kapcsolatban: édesapád brit és nigériai, édesanyád svájci , és te hosszú ideig Új-Zélandon éltél. Melyik az a kultúra és melyik az a nemzetiség, amelyiket a legközelebb érzed magadhoz?
OKOI: Otthon érzem magam egy csomó helyen a világban. Otthon vagyok Európában és Svájcban azon nyilvánvaló ok miatt, hogy ott születtem és hogy beszélem a nyelvet. Szintén otthon vagyok Új-Zélandon azon teljesen egyértelmű ok miatt, hogy a fél életemet ott töltöttem. De igazából a világban nagyon sok helyen otthon érzem magam. Imádok utazni, imádom a mozgást, és nem szeretek túl sokat a seggemen ülni. Imádom az európai történelmet, mindig lenyűgözött, de igazából hasonlóan szoros a kötődés a családi hátteremhez. Ugye meglehetősen sok helyről származik a családom, és nagyon szeretnék egyszer például Afrikába eljutni és ott lehetőleg hosszabb időt eltölteni – azt gondolom, hogy az egy hihetetlenül lenyűgöző dolog lenne számomra.

Szóval nem jártál még Nigériában?
OKOI: Nem, soha, de ott van a bakancslistám legelején.

Már csak két kérdés maradt hátra, és abból az egyiket félig-meddig meg is válaszoltad. Mi a szerepe számotokra a villámnak, ami ott van rajtatok tetoválásként, a nyakatokban nyakláncként, benne van a zenekar logo-jában és a kiadótokéban is?
OKOI: Ez több szempontból is kötődik a zenekar nevéhez. A svájci német dialektusban nagyon szoros kapcsolat van a Bölzer szó és a villámlás természetes ereje között, ez tulajdonképpen csapás, változás, energia, ami egy megváltoztathatatlan helyzetet teremt. Ezt aztán persze tovább lehet vinni a hit, a halál és az élet irányába. Számomra ez igazából a megvilágosodást, a fényt is jelenti, ez a szó magában hordozza villámlás erejét is.

Az utolsó kérdés, amit mindig megkérdezek: mit jelent a zene és mit jelent a metal számotokra?
OKOI: A zene tulajdonképpen a mindenséget jelenti számunkra, de nem csak számunkra, hanem nagyon sok ember számára. A zene egy beszélhetetlen nyelv, de azért meg lehet szólalni rajta még akkor is, ha soha nem lesz az anyanyelved. Azt gondolom, hogy egy igazán lenyűgöző, misztikus dolog. A zene egy mágikus erő – meg lehet mozdítani vele az embereket, befolyásolni lehet vele az embereket, meg lehet változtatni az embereket oly módon, ahogy arra semmi más nem képes.
FABIAN: Számunkra ez egy közös alap, ahonnan el tudunk indulni, amiből ötletek jönnek létre. Ezek az ötletek aztán persze továbbfejlődnek, és innen fejlődhetünk mi is tovább mint barátok és személyiségek.
OKOI: Meg ez igazából egy játék is, egy kapu egy másik világra: a zene segítségével úgy tudsz kommunikálni másokkal, ahogy sehogy máshogy. Ez ugyanaz, mint a művészet, ugyanaz a közvetítő közeg, csak annak egy picit más része.
FABIAN: És igazából a zene egy konstruktív és előremutató kifejezése egy csomó olyan dolognak, amit amúgy csak hurcolnál magaddal, és negatívan hatna rád – de zene formájában kifejezni egy hihetetlen katarzis.
OKOI: Az bizony!
FABIAN: Ebből a szempontból meglehetősen egészséges dolog.
OKOI: Az gondolom, hogy egy nagyon primitív, de kulcsfontosságú szerepe van, ahogy említetted is. Ez egy szelep, amelyik segít leereszteni a gőzt, ugyanakkor egy csomó inspiráció, növekedés, változás, megvilágosodás, fejlődés forrása is egyben. És azt hiszem, hogy ez egy olyan dolog, amelyik a gyengeségeidet és az erősségeidet egy teljesen más oldalról mutatja.

 

Írta: Á