Bő két hét és Budapestre érkezik a Nightwish!

2018. 11. 3. - 11:29

Bár a kiemelt állójegyek már rég elfogytak, sima állójegyből és ülőjegyből is van még bőven a november 20-i, Budapest Arénában megrendezendő Nightwish koncertre! Tehát aki még nem szerezte be a magáét, gyorsan tegye meg, ugyanis igazi múltidéző programmal tér vissza a dallamos metalvilág egyik legnagyobb neve! Akinek nem számítanak a spoilerek, nézzék meg maguknak Setlist.fm-en, mégis milyen dalcsokorral érkezik a finn (angol, holland) csapat! Ugye meggyőző?

Mondhatni, hogy a csapat a Decades (Évtizedek) válogatáslemezét turnéztatja, amiről itt írtunk – alaposan visszanyúlnak ezzel a zenekar múltjába, minden bizonnyal nosztalgikus pillanatokat okozva a régebbi rajongóknak. Úgy tűnik, nagyon benne van most a csapat a múltidézésben, ugyanis legutolsó anyaguk, amit még Tarja Turunennel vettek fel, újrakiadásra kerül. Minek a jele lehet ez a sok nosztalgia?

A legutóbbi, nem válogatásanyag, amit a Nightwishtől kaptunk, a Vehicle of Spirit , minden bizonnyal azért, mert a maestro, azaz Tuomas Holopainen, Auri névre keresztelt szólóprojektjén dolgozott – kritika ITT! A lényeg továbbra is: újra elcsíphetitek ezzel a mindig hatalmas show-val érkező, garantáltan felejthetetlen élményt okozó produkciót nyújtó szimfonikus metal csapatot, ha november 20-án ellátogattok az Arénába, pláne, hogy még egy nagyon tehetséges csapatot megtekinthettek a Beast in Black személyében!

Jegyek még itt kaphatók: https://www.ticketportal.hu/event.aspx?ID=48649&fbclid=IwAR1TlBtXj6XwFt2N2N1–G8QqDCP_FYGkvdohxfu4pjLkMb6S_WKguH5pWk

A várható időrend:
kapunyitás / doors: 18:00
Beast In Black: 19:10
NIGHTWISH: 20:30

Írta: Vica

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN