Avantasia – Moonglow (2019) – 2 vélemény 1 album

Február 15-én jelent meg a metalzenét teljesen új szintre emelő Tobias Sammet vezette Avantasia legújabb albuma, a Moonglow. Ezt a friss korongot ketten is górcső alá vették, összevetve, hogy kinek mi tetszik vagy nem tetszik az albumban. Rendhagyó módon az új Avantasia albumról két kritikát is olvashattok  – vajon mi okoz egyetértést és miben különböznek a nézőpontok? Ti kivel értetek egyet?

ELŐADÓ: Avantasia
ALBUM: Moonglow
MEGJELENÉS ÉVE: 2019
STÍLUS: power / szimfonikus opera- metal
HONLAP: http://www.avantasia.net/
ÉRTÉKELÉS: 9.5/10 // 7/10

 

 

 

A lelkes

Hihetetlen, hogy már lassan húsz éve annak, hogy Tobias Sammet fejéből kipattant az első szikra egy metal-operára – ami ma a fantáziadús The metal opera címet viseli. Habár úgy tűnt, az Avantasia csak egy mellékprojekt marad, az Edguy ügyeletes ripacsa, Tobi nem állt le, és a mókametál helyett egyre több figyelmet szentelt a metáloperának. Húsz évvel, hét albummal, és pár világkörüli turnéval később itt az újabb mestermű. Mert – spoilerveszély – ez egy kibaszott mestermű.

Megőrülök a konceptalbumokért, és élek-halok a történetekért, az Avantasia történetei pedig velem együtt nőttek fel: a kissé bugyuta fantasyklisékből Sammet szépen lassan haladt az egyre inkább spirituális témákat feszegető sztorik felé.

A Mystery of Time a létezés kérdéseire keresett választ , a Moonglow pedig hasonló mélységekbe (magasságokba?) viszi a hallgatót: egy olyan teremtményről szól, aki egy új világba csöppen, ám ott nem találja a helyét, így a sötétségbe menekül, hogy ott menedékre leljen. Sötét-romantikus, Tim Burtonös ihletésű az alapkoncepció, és ezzel együtt a zene is: néhol sötét, néhol lágyan elringat, a dallamos metal-hard rock mezsgyéjén egyensúlyozó riffekből pedig néha kiszakad egy-egy musicales darabka.

A sok stílus egybegyúrása mellett a rockzene különböző szeleteiben tevékenykedő énekesek együtt-tevékenykedése is megér egy misét. A már bebetonozott énekesek (Michael Kiske, Geoff Tate, Atkins, Jorn Lande, Eric Martin, Bob Catley…) mellett új arcok is felbukkannak: Hansi Kürsch a Blind Guardian-ből és Mille Petrozza a Kreator-ból. Ők egyébként a Book of Shallowsban olyan – ha nem jobb! – énektémákat kapnak, mintha az a saját anyabandájukból származna.

A női hangot a bűbájos Candice Night (aki szintén először vesz részt a projektben) képviseli a kötelező, a túlságosan is slágeres Moonglowban. Az Avantasiának még ez is jól áll – ahogy jól állt a Lost in Space, vagy a Mystery of a Blood Red Rose is a korábbi lemezekről.

Persze nem állhatom meg, hogy ne tegyek említést kedvenc énekesmről, Kiskéről. A magasztalást most hanyagoljuk, viszont eléggé észrevehetően ugyanolyan dalokat és énektémákat kap Tobitól. Igen, nagyon jó és szép, hogy újra és újra megmutathatja a hangját, hogy áriázhat kedvére, én is imádom – de valljuk be, az ügyeletes Misi-ária, a Requiem for a dream néhol már kísértetiesen hajaz például a két lemezzel előbbi Clock Hands Freeze-re. Ettől persze még egy ugyanolyan bombaerős dal – csak hát másolás-beillesztés.

Csak ismételni tudom magam: ez egy remekmű. Év albuma. Megmutat mindent, amit a metalban szeretek (na jó, nem, skótduda nincs). Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: eklektikus. Ha nincs most sok időd, de kíváncsi vagy, mire számíthatsz a következő egy órában: csak hallgasd meg a nyitódalt, gyönyörűen összefoglalja az egész albumot. Epikus, játékos, felemelő, és fantasztikus dallamok mindenütt.

A csalódott

Azt is mondhatnánk, hogy amihez a német szimfo-metal ikon, Tobias Sammet nyúl, az arannyá válik a keze alatt, ám ha ezt a zene „nyelvére” akarnánk átfordítani, akkor fogalmazzunk úgy: amilyen koncepciót megálmodik, és ahogyan azt megálmodja/álmodta, abból finoman szólva sem sült ki még túl rossz végeredmény az Avantasia idén már húsz éves fennállása óta. A három évvel ezelőtt megjelent Ghostlight-ra alaposan felkaptam a fejem, nemcsak azért, mert számos személyes kedvenc tűnt fel az albumborítón, hanem azért is, mivel őszintén reménykedtem némi zenei polírozásban, hiszen a Ghostlightot megelőző lemezek esetében már nagyon munkálkodott bennem az „egy kaptafára készült” érzés. Mindez három évvel ezelőtt megjelent anyag hallgatása közben úgy oldódott fel, hogy tulajdonképpen radikális változást most sem alkalmazott az Avantasia szép számú csapata. Ezt a néhány sorosra nyúlt múltidézést csak azért akartam leírni, hogy mindenki értse, miért is vártam annyira az Avantasia újbóli stúdióba vonulását, hiszen erősen bíztam benne, hogy nem dobják a sarokba azt az irányt, amin a Ghostlight-tal elindultak. No de elég a múltidézésből, nézzünk a jelent, hiszen három év elteltével valóban ideje volt a folytatásnak, melyet immáron kézbe is vehettünk Moonglow címmel.

A vendégzenészek névsora most is relatíve hosszúra nyúlt, amiben amúgy semmi meglepő nem lenne ennek a projektnek az esetében, esetleg a Kreator-nagyfőnök, Mille Petrozza neve tűnhet ki, mint a keményebb műfaj jeles képviselője, aki a Book of Shallows nótában tűnik fel, minimális sötétebb árnyalattal fűszerezve az amúgy tempós, magával húzó témákat. Ha már a témáknál, és a számoknál járunk: a lemezre ezúttal tizenkét tétel került fel, ami teljesen átlagos mennyiségnek hathat, ám most sem maradunk monumentálisabb szerzemény nélkül, hiszen már az első, Ghost in the Moon is közel tíz percre ültet le, és a The Raven Child sem a legrövidebb tételek között jegyezhető. Soknak tűnik, de mindez észrevétlenül telik el, hiszen percről-percre valami újat hallhatunk a dalokban, így az elsőtől az utolsó számig egyfajta utazáson veszünk részt Tobias Sammet egészen földöntúli világába.

Nem szeretném az elsőtől az utolsóig, percről percre elemezni az anyagot, egyrészről, mivel bármelyik Avantasia lemez esetében ez komoly kihívás lenne, másrészről az előnyöket szeretném elsősorban kiemelni, hiszen nem hunyhatunk szemet afelett, hogy az albumnak vannak gyenge pontjai, méghozzá az én fülemnek nem is egy. Mindvégig az az érzés munkálkodott bennem, hogy ezúttal tényleg ki akartak lépni abból a bizonyos komfortzónából, és valami újat akartak elénk tárni, ám valahogy elcsúsztak, és túl messze mentek, hiszen nekem sok helyen kicsapongó, túlzsúfolt, nehezen követhető a zene.  Mielőtt valaki megrettenne, hogy az összes negatív jelzőt ráborítom a csapatra, megnyugtatom, hogy erről szó sincs, hiszen el kell ismernem, hogy ezek mellett egy erős és izgalmas lemez született, ami egy időre egészen biztosan kielégíti a rajongókat. Ha lehet tanulságot vonni ebből a megjelenésből, akkor számomra az az, hogy lám, közel két évtized elteltével is lehet fejlődni mind zeneileg, mind pedig dalírásban, még akkor is, ha a végeredmény nem egészen passzol az én szájízemhez. Egyelőre még ismerkedünk a lemezzel, hiszen annyira monumentális, hogy egy ideig biztos lejátszóközelben lesz. Azt pedig tudjuk, hogy a puding próbája az evés, így májusban irány a Barba Negra Track!

Írta: Jakubovics Ivett / Tancsik Mátyás

Köszönjük a Nuclear Blast-nek!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/