Augusztusi metal szemle

Sziasztok! Tudjuk, hogy ezt most fájdalmas lesz hallani, de vége a nyárnak. Irány újra az esőben munkábamenetel, az új iskolaév, az őszi szemeszter  –  viszont ezzel együtt az őszi klubszezon is! Reméljük, mindenkinek nagyszerű, fémzenében gazdag nyara volt, eljutottatok a számotokra érdekes fesztiválokra, eseményekre! Mi itt írtunk a Rockmaratonról, itt a FEZEN-ről, és itt a Fekete Zajról. Most pedig vessük bele együtt magunkat az őszi-téli szezonba, mert a fővárosi (még létező) klubok nem nagyon fognak egy szusszanásnyi időt sem hagyni, annyi jobbnál-jobb koncert, turné érkezik el hozzánk. Addig is nézzük meg, mivel foglalkoztak zenekaraink a nyár végén, és mit terveznek az őszre.

Kylfingar – új album és turné

A nyáron megjelent a magyar viking metalos Kylfingar legújabb kiadványa, amelyet az országban egy turné keretében be is mutatnak. A csapat így mesél az aktualitásokról: “Július 6-án azonban végre megjelent a Világok Határán a Nail Records gondozásában 12 dallal, köztük három instrumentális tétellel. Hosszú, rögös, várakozásokkal teli út áll mögöttünk, de most végre megismerhetitek a kölpények újabb kalandjait és egy epikus utazásra invitálunk Titeket. A dalszövegek ezúttal is magyar nyelvűek és ugyanúgy merítenek az óészaki mitológiából, a koraközépkori történelemből és személyes érzelmeinkből, mint eddig is. szeptember 20-án a Dürer Kert középső termében, a Northern Winds turné hazai állomásán olyan északi hatású folk metal zenekarokkal játszunk együtt, mint az orosz Kalevala, a svéd Grimner és az argentin (!) Vorgrum. A Kalevalával két és fél éve már játszottunk együtt ugyanitt, az a buli akkor teltházas volt – hasonló reményeket fűzünk most is hozzá! Új lemezünk CD formátumban, és a hozzá kapcsolódó pólók elérhetők lesznek e koncerten is a merchpultban, illetve megrendelhetők online a zenekar Facebookján és mailben. Mind a Világok Határán, mind a korábbi Halhatatlanok album elérhető online is az ismert platformokon a Spotify-tól a Google Playen, Deezeren, iTunes-on és Amazonon át a Bandcampig. A turné többi állomása egyelőre még nem publikus, de izgalmas körnek ígérkezik!”

Kylfingar FacebookKylfingar YoutubeKylfingar Bandcamp 

Esperfall – új magyar szimfonikus metal üdvöske!

Már meghallgatható a csapat első, öt dalt tartalmazó EP-je nálunk is! “A zenekar 2016-ban alakult, javarészt olyan tagokból, akik már különböző egyéb formációkban játszottak már/játszanak még (Riverlust, Sorronia, Darkenstone, Nightquest – Nightwish tribute, Bastards of Bodom – Children of Bodom tribute, Manomore – Manowar tribute). A metal zenén belül nem igazán tudjuk és nem is akarjuk magunkat egy konkrét stílusba bekategorizálni, mert úgy érezzük hogy inkább több különböző irányzat változatos egyvelege a mi zenénk. A bemutatkozó 5 számos EP-nk – A Leap Of Faith – augusztus 11-én került nyilvánosságra a zenekarral együtt.”

Második EP-jén dolgozik az Idióták zenekar

Az igazán fiatal zenekar a Tolna megyei Bátaszéken alakult 2013-ban. Jelenleg második EP-nken dolgozunk (az első Végtelen Hétvége címmel megtalálható a Youtube-on), mely a Túl Komoly címet viseli. Ezen a kislemezen már keményebb hangzást és komolyabb hangvételt is választottunk, stílusunk a laza punkosból a bólogatós metálosabb felé módosult. Ennek a kislemeznek az első, címadó tételét most adtuk ki egy szöveg videó formájában.  A kislemez további dalai közül egyhez videó klip is fog készülni, a maradék három pedig nyár végétől lesz elérhető a zenekar Youtube valamint Bandcamp csatornáján, emellett pedig koncerteken CD formátumban is elérhetőek lesznek. Ősszel egy többállomásos turnén szeretnénk bemutatni a kislemezt, és a jól bejáratott városok mellett új helyekre is igyekszünk majd eljutni.

Everwood – meghallgatható a legújabb daluk!

A szinte klasszikus felállásban rögzített stúdiófelvételen a debütáló Mind Games lemezünkről ismert Rábel Tamás tért vissza a dobok mögé. Emellett örömünkre szolgált, hogy a Gyöngyvér és Imágó zenekarokból jól ismert Mazán Attila gitárosként működött közre a dal felvételénél. Erdős Viktor az éneklés mellett a basszusgitáros teendőket is ellátta, Tänczer Attila billentyűs-dalszerző pedig a tőle megszokott módon a szintetizátort kezelte. Az Everwood tavaly ünnepelte fennállásnak 20 éves évfordulóját. Három világszerte megjelent nagylemez és számtalan koncert után, egy hosszabb pihenőt követően most új stúdiófelvételt rögzítettünk. Úgy gondoljuk, hogy ebben a dalban minden benne van, ami a zenénket valaha is meghatározta: rock, dallam, ritmus, érzés és hangulat. Dallamorientált klasszikusan modern hard rock/metal zene lett a stúdiózás végeredménye.

Leecher – Kowalsky dalt dolgoztak fel

Kis meglepetéssel készült a csellómetalos Leecher: rajongóiknak egy feldolgozást készítettek és rögzítettek,  a Kowalsky meg a Vega Ennyi Csak című dalához. Hallgassátok meg, szuperül sikerült!

Bemutatkozik a SallyAnne!

Megjelent a magyar djent/prog/synthwave metal csapat első dala! A zenekar így mesél a munkákról: “Eklektikus zenei ízlésű tagok kerültek egy fedél alá, aminek eredményeként megszületett ez a fúzió. Természetesen a metál zene iránt kialakult már-már egészségtelen érzelmi kötelék hozott minket össze és nagyon jól meg is értjük egymást. Az alapfelállás korábban zenélt már együtt, viszont akkoriban egy sokkal szigorúbban vett “elvárt” koncepció szerint írták a muzsikákat. Keménykedés, hörgés, minden, amit a klasszikus metál-szféra elvár. Idővel úgy érezték, hogy szeretnék szabadjára engedni a fantáziájukat és kipróbálni magukat egy színesebb, számukra nem megszokott felállásban. Studió projektként indultunk, majd kiforrta magát a muzsika és így lettünk mi. Lírai női ének, 80-as éveket idéző lófasz mégis modern hangzás. A dalok témáikat tekintve különböző életszituációk feldolgozásáról szólnak, de ez sincs kőbe vésve, ami jön, az jön, ha jól esik, megírjuk. A hangzóanygag megjelenését tekintve úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy új koncepcióval, mégpedig azzal, hogy nem a szokványos módon publikáljuk a zenénket, nem albumot írunk, nem adunk ki lemezt, hanem folyamatosan adagoljuk a hallgatóságnak a dalainkat. Reméljük, hogy a zenénkben ti is találtok majd valamit, ami előbbre visz, ami elgondolkodtat, vagy kimozdít.”

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/