Amikor egy emberként lélegzik és tapsol a közönség – Powerwolf koncertbeszámoló

Kvázi a fesztiválszezont előhírnöke, hogy koranyártól már a nyílt Barba Negra Track-ben tudunk bulizni, fűbenülni, sörözni, a szabad ég alatt koncertezni. A szezon közepén, majdnem nyárközép ünnepén, a napfordulókor ért el hozzánk a 2010-es évek vége power metal szupersztárjainak a turnéja, a Powerwolf és a Beast in Black fellépésével. A budapesti csomaghoz még hozzácsapták a Dalriadát is, hogy így legyen teljes az élmény.

Mivel ez egy open air helyszín, este 10-kor legkésőbb el kell hallgattatni a gitárokat, így a három fellépő megléte elég szoros menetrendet és korai kezdést jelentett, de mivel aznap csak meleg volt és nem kánikula, így ez szerintem senkinek nem jelentett gondot, a Dalriada pedig legalább még egy jóadag embernek megmutathatta magát – ha egyáltalán volt olyan, aki még nem annyira ismeri őket.

A nyári meleg ellenére már délután 1-3 között egyre csak gyűlt a tömeg a Tracknél, így az előrehozott (köszönjük!) kapunyitás után nagyon kevéssel az első sorok tömve lettek, így léptek színpadra a mára már csak részben soproni folkerek. A már hegyet-völgyet országot-világot megjárt Dalriada a szokásos gúnyájában állt színpadra, szerencsére most teljes tagsággal, tehát élő furulyával.

Pont a rengeteg tapasztalat miatt (hely, a hajdani koncertek kis klubokban 30-100 ember előtt, hangmérnök beleértve!) azért a profizmus sugárzott is, de még így is mondhatni az este ők vitték a hitelességben a prímet. Végre egy jól szóló Dalriada koncert, szuper helyükön lévő énekek, kiváltképp Ficzek András, még a felvételtől is jobban, akár egy teljes oktávot ráhúzva dalolt nem egy esetben, és végre tényleg hallottuk őt is és Laurát is úgy, ahogy azt kell. Persze a hangszeres szekció sem volt rest, nyilván az Európa-turné után ez nekik csak rutin volt, de a magyar közönség az azért a magyar közönség, így igyekeztek is magukat odatenni, mentek a szokásos hülyülések és pózolások. Persze rövid volt a buli, de azért szerencsére a Walesi bárdok, és az egyik személyes kedvencem az új érából, a “Thury2” így is belefért. Emellett még bónusz, hogy nem az enyhén tinglitangli Hajdútánccal zárják már le a showt, a  már említett,”Magyarországon nem nagyon szabad kihagyni” közönségénekeltetős szavalóversenyes A Walesi Bárdok szerintem sokkal jobb lezárás. Maximális riszpekt Binder Laurának a hörgésért és károgásért, de innen azért hiányzik a régi megszokott férfihörgés.

A Beast in Black bulijáról nehéz mást mondani, mint hogy Yannis, Yannis, Yannis! Alapvetően az ő zenéjük nem egy óriási megoldás, a heavy metalt kombinálják a ’80-as évek szintis rockzenéjével és hangzásával, csak épp egytől-egyig magas szinten képzett zenészek által előadva – kvázi minden nemzet a legjobbjai közül eresztett valakit a csapatnak, a magyarokat Molnár Máté képviselte. Egy ponton, amikor magyarul beszélt a közönséghez, egy kisebb csapat el is kezdte kántálni, hogy Wisdom, Wisdom. Ekkor egy egész aranyos gesztus volt tőle, hogy Máté egy gyors seregszemlét tartott, és elmondta, hogy egyébként itt van Bodor Máté és Nagy Gábor is a helyen, szóval több, mint a felük kvázi jelen van… Ez egyrészt egy pozitív szignál v olt a közönségnke arra is, hogy a srácok jóban vannak, tudnak egymásról, szívesen gondolnak egymásra, stb… Hát, ki tudja.
Persze Wisdom nem hangzott el, de volt persze Sweet True Lies, Blind and Frozen, meg az összes többi sláger is, és annak ellenére, hogy ilyenkor még azért csak süt az a nap, az embertömeg közepe már elég erőteljes mozgásba kezdett. Nehéz szavakba foglalni a bulit, egyszerűen egy pompás minőségű produkció volt, a metalnak az az iránya, amire táncolni is lehet akár, de azért megvolt a közönségnek az a része, aki már ekkorra is bőven leizzadt az ugrálásról, ugyanis a Beast in Blacket dicséri, de többen elsősorban miattuk érkeztek az este!

A főfellépő Powerwolfra igencsak tömöttre telt meg a színpad előtti rész, nem is csoda, az elmúlt 9 évben hatalmas népszerűségre tett szert a csapat. Emlékszem, a 2010-es csillebérci Metalfesten felléptek Budapesten, és kábé senki nem tudta, kik ők, de még rémlik, hogy nem egy ember úgy jött szembe, hogy úristen, ez a Powerwolf állati volt! Hát, most itt vannak a Track színpadán, nagyobb show-val mint valaha, és ugyan olyan jóminőségű dalokkal. Hazugság lenne nem megemlíteni, hogy egy idő után mintha egy picit egy kaptafára épülnének a dalaik, latin kántálás, templomi orgona, hejjegetés-hujjogatás, meg valami elképesztően fogós refrének. Nagyon tudatosan van az egész produkció felépítve, minden dalban megvan egyrészt a headbangelős, az ugrálós, az együtténeklős rész, a rész, ahol lehet hejjegetni, a rész, ahol a dalcím benne van a refrén szövegében, így mindenki magabiztosan tud együtténekelni… A közönség ilyen szintű bevonása a buliba NAGYON meghálálja magát, ezt lehetett látni a közönségen.

Sokszáz koncert után én MEGLEPŐDTEM, hogy mekkora energia áradt a közönségből, és hogy a publikum arányában mekkora hatalmas, óriási része csápol és tapsol. Tényleg majdnem minden embernek fent volt a keze és részt vett a buliban, becsületesen majdnem teljes másfél órán át, töretlen lelkesedéssel. Ilyet nem minden nap tapasztalni, a Powerwolf valamit nagyon tud. Rengeteg elemmel egészítik ki a zenéjüket, most is alapból egy vászon hullott le, mielőtt belekezdtek a Fire and Forgive-be, de a teljes produkció már-már egy színházi előadásra emlékeztetett, a díszletek színpadszerűek voltak, állványok, térbeli elemek, rengeteg tűz és fény “háromdében”, füstölő, papi öltözet, arcfestés.

A Powerwolf tagsága egyébként meglepően stabil, a legtöbben már öreg rókák, vagy farkasok, vagy mik, mármint ha a tagságot nézzük – a tagság nagy része 2003 óta együtt van, leszámítva a dobost, basszusgitáros meg ugye nincs – nyilván ők is élvezik ezt az egészet. Falk Maria Schlegel tuti – a frontember őt mindig teljes nevén szólítja, általában ő az ugribugri ember, aki segít a közönség aktiválásában-animálásában, a második kommunikátor, de amikor éppen nem kell billentyűjét nyomogatnia, akkor is simán beáll a gitárosok mellé pózolni.
És akkor még a lassú dalokról, a közönség énekeltetése mellett a telefonok vakujának bekapcsolásáról és lengetéséről nem is ejtettem szót, az a rengeteg fény egészen megható volt (tuti azért kiszámolták előtte, mikor lesz kb. világos, ha már egyszer most volt a napforduló), le is videóztuk, mert gyönyörű volt élőben a Where the Wild Wolves Have Gone, tényleg.

Engem azért érdekel, merre visz a Powerwolf útja, mert ez a formula bevált, a dalok mesteriek, csak tényleg kicsit hasonlítanak már, bár megérteném azt is, ha nem akarnak ilyen rizikós lépést tenni, meg alapból hülyén is venné ki magát, ha hirtelen egy teljesen más tematikát kezdenének nyomni. De én maradok kíváncsi és várakozó, a koncertért és a kitervelt produkcióért, koncepcióért maximális kalapemelés jár a németeknek. Voltak új elemek is, mint például a műhó, és úgy általában elég sok technikus sürgött-forgott a zenekar körül, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

Parádés módon kényeztetve voltunk aznap este a Trackben, ugyanis a Powerwolf is egy kifogástalan showt nyomott, magas szintű produkcióval, megfelelő kommunikációval (“akkor most sikítsanak csak a lányok!”), szuper setlisttel (csak meglett a végére a Werewolves of Armenia is azért), merítéssel minden érából – nekem mindig is a Bible of the Beast-Blood of the Saints éra marad >A< Powerwolf-éra, ugyanis akkoriban ismertem meg őket, és a nosztalgiafaktort nagyon nehéz kizárni, de ígyis egy nagyon-nagyon jó koncert volt, és a saarbrückeniek még egyáltalán nem fáradtak el, de a rajongók sem!

Írta: Vica

Fotók: Dani

Köszönjük szépen a Hammer Concerts-nek!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/