Akusztikus Ensiferum először Európában – és Magyarországon!

A szuperül sikerült nagylemez és a mégnagyszerűbb magyar koncert után ismét hamarosan láthatjuk a finn epic/folk csatametalos Ensiferumot, méghozzá nem is akármilyen műsor keretében. Az északiak 2018 decemberében a zenekar életében először akusztikus turnéra indulnak Európában. Az “Ensiferum Acoustic” egy további különleges elemmel egészül ki: Netta Skog kilépése után a csapat billentyűs nélkül maradt, azonban a turnéra mindenképp úgy gondolták, ki kell egészülniük egy ötödik taggal is, így az akusztikus körútra Laura Dziadulewicz fogja soraikat erősíteni, mint billentyűs. Budapestre december 5-én érnek el, Facebook-esemény ITT!

A basszusgitáros (akivel tavasszal interjúztunk is) így mesélt a közelgő turnéról, amely december 5-én érkezik Budapestre: Miután 2016-ban letoltunk egy sikeres kis akusztikus kört Finnországban, aminek a helsinki felvételét ki is adtuk DVD-n, úgy döntöttünk, végre elérkezett az idő, hogy Európába is eljuttassuk ezt a produkciót, mert mi és a közönség is nagyon élveztük. A Medeia-ban is zenélő Laura Dziadulewicz fog velünk énekelni, akit már az Unsung Heroes Celestial Bond című dalából ismerhettek, mert azt ő énekelte. Mint tudjátok, az Ensiferum-dalokban mindig voltak akusztikus elemek, ezekre a koncertekre pedig olyan dalokkal fogunk érkezni, amiket nemigen játszottunk még Finnországon kívül. Olyan dalokat is hallhattok, amiket direkt erre az alkalomra hangszereltünk át, hogy beleilljenek az akusztikus szetbe. Persze ne aggódjon senki, ez nem egy balladaest lesz, a régi kedvencek egy részét is elhozzuk új köntösben, úgyhogy akusztikus moshpitre fel!”

Jegyek 4500 forintos áron már kaphatók: https://tixa.hu/ensiferum_durerkert

 

Egy kis kedvcsináló, de aki nem akarja lelőni a poént, az várjon decemberig 🙂

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/