,,A zene az érzelmeinkhez szól” – interjú Sully Erna-val, a Godsmack frontemberével

A márciusra halasztott koncert, a zeneipar, és a durva gyerekkor ilyen, és hasonló témák kerültek elő az amerikai Godsmack frontemberével folytatott beszélgetésünk során. Sully Erna mesélt nekünk pókerről, filmszerepekről, és megosztotta véleményét a Grammy-díjátadóval kapcsolatosan is. A csapat március 28-án érkezik Budapestre, a Barba Negrába, esemény itt!

Nagyon szerettük a tavaly megjelent When Legends Rise-t, bár mindenképp feltűnik, hogy különbözik azért a klasszikus Godsmack anyagoktól. Többször találkoztunk azzal, hogy a zenekarok újféle stílusokkal kísérletezgetnek – ti is közéjük tartoztok?  

Inkább arról van szó, hogy fejlődünk, változunk mint emberek és mint zenekar is. Fontos, hogy továbbra is olyan zenét írjunk, amit magunk is szeretünk, de az is, hogy a zenekar fejlődjön. Ha mindig újra és újra megírjuk ugyan azt az albumot, abban nincs semi különleges. Inkább folytatjuk ezt az utat, meglepjük az embereket, és valami frissel, újjal szolgálunk számukra.

Elég komoly karrier áll a hátatok mögött, rengeteg elismeréssel, Grammy-jelölésekkel, filmzenékkel. Mit tartotok a legnagyobb elismerésnek, vagy mire vagytok személyesen a legbüszkébbek?

Azt hiszem, arra vagyok a legbüszkébb, hogy több mint húsz év után is együtt van a zenekar békében, összhangban, egyensúlyban. Ezt nagyon nehéz elérni és fenntartani, négy teljesen másmilyen és máshonnan érkező srác esetében. Ha folyamatosan együtt vagytok zenekarként, elég sok az akadály, amit muszáj közösen vennetek, rengeteg kihívás jön szembe. Képesek voltunk minden bonyolult helyzettel szembeszállni, megoldani azokat, és nem feloszlani. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb.

Hogy lehetséges összetartani a bandát ennyi even át? Jó barátságban vagytok?

Igen, barátok vagyunk, sőt, leginkább fivérek. Törődünk egymással és odafigyelünk egymásra. Aztán találkozunk, turnézunk, csináljuk a munkánkat, úgyhogy persze megvan a “biznisz” része is a dolognak, de emellett egy igazi család is vagyunk. Ebbe beletartozik a turnécsapatunk is, vannak a roadok között olyanok, akik már szintén réges rég óta velünk vannak, rájuk is családtagként tekintünk, ez az egész nagyon fontos számunkra.

Több Grammy-jelölést kaptatok, azonban végül nem nyertetek – ez nagy csalódás volt?

Nos, igen, akkoriban eléggé, mert az ember fellelkesül, odautazik… Jó tud lenni az az érzés, hogy elismerik, amit csinálsz, a zeneipar elismeri a sok kemény munkát, amit belefektetsz. De természetesen már maga a jelölés is egy hatalmas eredmény számunkra. Főként mostanság, hogy a Grammyben több rockzenei kategóriát is megszüntettek. Nagyon bízunk benne, hogy azokat újra visszateszik, hiszen annyi történelmi és ikonikus rockzenekar volt – AC/DC, Led Zeppelin, Aerosmith… Nem érezzük fairnek, hogy a Grammy kiválogat pár zenei stílust, amik szerintük fontosak, és csak azokban a kategóriákban jutalmaznak. Ők egy zenével foglalkozó szervezet, és egy ilyen szervezetnek igenis minden stílusú zenét el kellene ismernie. A zene az embereket egy érzelmi szinten érinti meg, és erre nemcsak a pop meg a country zene képes!

Persze mi végülis nem a különféle díjakért írunk zenét meg turnézunk, hanem azért csináljuk, mert szeretjük, ez az egész az életünk és személyiségünk része, és egyszerűen élvezzük a dalok felvételét és eljátszását.

A kétezres években iszonyatosan népszerű volt a zenekar. Alapvetően volt egy elképzelésetek, hogy ilyesmi hard rock zenét írtok, ami akkor a fénykorát élte, vagy csak írtátok, ami jött belülről, és szerencsétek lett?

Egy olyan városból származunk, ahol nagyon nehéz volt gyereknek lenni. A körülmények annyira durvák és kemények voltak, hogy azt hiszem, ez is szerepet játszott abban, hogy ez a típusú kemény rockzene ilyen vonzó volt számomra. Egyfajta szelep volt, amin keresztül kiengedhettem a feszültséget.  Megvan benne ez az agresszív hangulat, igazi keménykedős , egyszerűen hasonlított a környezetre, ahol felnőttünk. Nem is igazán lep meg, hogy a zene, amit hallgattam, meg amit már a Godsmack előtt is írtam, mind a hard rock műfajába sorolható. Olyasmiket írtunk, amit mi is szívesen hallgattunk, aztán persze ahogy teltek az évek, újabb és újabb bandák lettek meghatározók:  Alice in Chains, Tool, Nine Inch Nails, Soundgarden – huszonévesekként mind ezeket a zenekarokat hallgattuk. Ez, meg a korábbi zenekarok, mint a Led Zeppelin, Aerosmith, Judas Priest voltak azok, amik elindítottak az úton. Azt hiszem, az első albumunk tényleg csak egyfajta kísérletezés, összegyűjtöttünk egy csomó dalt, amit szeretünk, és olyasmit írtunk. A másik fele a dolognak pedig pontosan úgy van, ahogy mondtad – sok múlt a szerencsén. A megfelelő időben voltunk a megfelelő helyen, és ez sokat számított. Rengeteg a tehetséges ember a Földön, akiket sosem fedeznek fel, mert a szerencse szerepet játszik a sikerben.

Van-e valami tervetek a zenekar 25. évfordulójának megünneplésére?

1995-ben alakult meg a banda, de csak 1998-ban írtunk alá lemezszerződést. Szóval a hivatalos 25. évforduló majd csak 2023-ban lesz. Végülis 2020-ban lesz 25 éve, hogy elindult a zenekar… Nem tudom, melyiket kellene megünnepelni. Azt ünnepeljük meg, hogy összeraktuk a bandát, vagy azt, hogy lett szerződésünk? (nevet) Azt hiszem, személyesen az lenne a legjobb, ha 2020-ban csak szűk, zenekari körben, meg pár közelebbi csapattaggal ünnepelnénk, mondjuk elmegyünk vacsorázni. Nyilvános 25. születésnapi built valószínűleg csak akkor csinálunk, ha már megünnepelhetjük azt, hogy 25 éve létezik a Godsmack nyilvánosan, a közönség számára is, ami meg ugye 1998.

Mertétek volna akkoriban álmodni, hogy ilyen népszerű és hosszú életű lesz a zenekar?

Nem, nem hiszem hogy bármelyikünk meg tudta volna mondani, hogy eddig kitartunk. Csak csinálod amit szeretsz, jól érzed magad, és minden évért hálás vagy. Nem hiszem, hogy amikor elkezdtük, bárki mondta volna, hogy 25 év múlva is létezni fogunk.

Majdnem két évtizede, hogy a ti dalotok volt a Scorpion king főcímdala, és a Prince of Persia videojátékban is szerepelt. Biztos nagy siker volt, szeretnétek még ilyesmiben részt venni?  

Imádunk filmekhez zenét csinálni, és ha kapunk még ilyen lehetőséget, biztos megragadjuk. Tényleg csak azon múlik, hogy mikor jön egy jó lehetőség. Nagy sikere volt, és ha kínálkozik ilyesmi, akkor nagyon szívesen!

Te játszol számítógépes játékokkal?

Nem. Nincs időm. (nevet) Nagyon elfoglalt vagyok.

Élvezel elfoglaltnak lenni?

Nos, igen, jobb, mint unatkozni. Jobban élvezem ezt, mint hogy unatkozzak, úgyhogy próbálom is magam lefoglalni.

Tony Rombola fia halála után elhalasztottátok a turnét. Biztos nagyon nehéz lehet egy ilyen tragikus eset után is gondolni  arra, hogy igen, van egy zenekar, egyszer majd folytatni kellene a turnét és újra koncerteket adni…

Természetesen mindannyiunkat nagyon megviselt, hiszen olyanok vagyunk, mint egy család, és nagyon jóban voltunk a fiával, egy csodálatos ember volt. Tony döntése volt ez, kellett neki egy kis nyugi, sok időt töltött a családjával és a felépüléssel. De szerintem sem tőle, sem a feleségétől nem hangzott el egyszer sem, hogy ne tudnánk befejezni a turnét. Nagyon tisztelem őt, hogy túl tudott jutni mindezen, és továbbra is tudott még a zenekarra is gondolni, meg arra, hogy folytassuk a turnét, és koncertezzünk a rajongóinknak.

Szóbakerült a durva gyerekkorod, erről akarsz még mesélni?

Mint mondtam, egy elég durva városban nőttem fel, ahol rengeteg volt a bűnözés, erőszak, bandák és drogok. Apám kiskoromban lelépett, anyám elvált, úgyhogy igazából magamat neveltem annak, amit önmagam el tudtam képzelni „férfi” címszó alatt. Nagyon nehéz volt akkoriban, de persze sok mindenre megtanított – megtanított hogyan legyek erős, és hogy éljem túl a legdurvább szitut is. Nem bánok semmit, de azt semmiképp sem mondhatnám, hogy könnyű, vagy boldog gyerekkorom lett volna.

Volt pár kisebb és nagyobb filmszereped, de az egyik, ami különösen feltűnik, az az, hogy szerepeltél egy kis bolgár filmben, a Benzin-ben. Ez hogyan jött?

A film főszereplője, Assen Blatechki rajongónk. Egyszer találkoztunk és tök jóban lettünk, és szerette volna, ha elvállalok egy kis szerepet a film végefelé. Nem is tudom, csak belementem, jópofa volt, rövid volt, fasza volt.

Van egy szólóprojekted is, ami egy teljesen más zenei megközelítést érvényesít. Mennyiben különbözik a szólóprojekt és a Godsmack zenéjének írása?

Teljesen más. A Godsmackkel van egy formulánk, amit használunk, egy bevett hard rock-alap. A szólóbandában viszont a világ minden szabadsága az enyém, azt csinálok, amit akarok, felfedezhetem a dzsesszt, bluest, világzenét, tök mindegy, van lehetőségem ezt mind felhasználni.

Mennyiben más ezek előadása koncerteken?

Teljesen más. A Godsmack egy nagyon energikus, pörgős show, a szóló cucc pedig inkább a zene megéléséről és a zenészekről szól.

Amikor a szólóprojekttel koncertezel, a közönség főként Godsmack fanokból áll, vagy azért elválik a kettő?

Van persze átfedés a két zenekar közönsége között, de azért elég más emberek jönnek a szólóbandára, mint a Godsmackre. Kétféle zene, de persze így is vannak sokan olyanok, akik mindkét zenét élvezik.

Vannak már megszokott arcok, akiket újra meg újra látsz a koncertjeiteken?

Persze, vannak mindig ismerős arcok, de mindig rengeteg az új arc is.

Rengeteg hangszeren játszol a gitár mellett. Mit gondolsz, ha ma nem a Godsmackben lennél, akkor is zenélnél valamilyen formában?

Nem igazán tudom ezt megválaszolni, fogalmam sincs, több évtizedről van már itt szó. Ki tudja, mivel foglalkoznék…

Háromévesen kezdtél zenélni – ki volt az, aki elindított ezen az úton, ki adta neked az első hangszert?

A szüleim. Az apám zenész volt, és mindig mentek a zenekari próbák a pincénkben, úgyhogy általa alakult ki a kapocs a zenével. A házunk mindig is zenével teli volt.

Részt vettél jótékony programokban, mint például a Haiti katasztrófa utáni adománygyűjtés, ami nagyon szuper. Viszont tágabban nézve, a metal szcénában elég kevés ilyesmi van. Mit gondolsz, lenne lehetőség hasonló dolgokra, metalos adománygyűjtésre, jótékonykodásra?

Persze, el tudom képzelni, de ennek a megszervezése valaki más dolga lesz.

Régebben gyakran résztvettél profi pókrmeccseken. A mai napig folytatod ezt, vagy inkább már csak hobbi?

Néha még játszogatok, de nem igazán.

Miért hagytad abba?

Nem hagytam abba, csak nagyon elfoglalt vagyok. (nevet)

Mire számíthatnak a rajongók a márciusi magyar bulin?

Egy nagyon pörgős, erőteljes showt várhattok a Godsmacktől, nagyon jól érezzük magunkat a színpadon. Egy igazi szórakoztató, energikus show, szerintem nagyon jól fogják magukat érezni az emberek, még akkor is, ha nem ismerik a zenénket. Bármikor elhozhatsz valakit egy Godsmack bulira úgy, hogy nem is ismeri a bandát, és jól fogja magát érezni, ugyanis igyekszünk minél interaktívabbak lenni, és sokat kommunikálni a közönséggel. Úgy gondolom, jó buli lesz mindenki számára, és már alig várom, hogy ott legyünk!

Várod már a turnézást és hogy Magyarországra gyertek?

Persze, minden országot imádunk, mindenhol nagyon király lenni! Imádjuk az új dolgokat, úgyhogy már nagyon várjuk.

Köszönjük szépen!

Ugyan, persze, én köszi.

Készítette: Vica, Bányu, Dani

Köszönjük az Universal Music Hungary-nek!

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/