fbpx

A szerkesztőség kedvencei 2019-ben

A naptár ismét a decembert, az év utolsó hónapját mutatja. Hideg van, elővettük a felvarrós dzsekiket, a tornacipőket is felváltják a bakancsok, lakat került egy időre kedvenc szabadtéri szórakozóhelyeinkre, és a fesztiválok helyén is csak üres placcokon járhatunk-kelhetünk, ha arra tévednénk véletlenül az év ezen szakaszában. Ilyenkor már kissé erőtlenebbül kelünk fel a fotel és fülhallgató kötelékéből, hogy koncertre izzítsuk magunkat, össze sem lehet hasonlítani egy kellemes nyáresti elindulással kedvenc helyeink felé. Mindez nem hangzik túl vidáman, de a metalélet ebben az időszakban sem áll meg, csupán falak közé szorul, és kezdetét veszi a klubbuli-szezon, ami szerencsére idén is tartogatott kellemes meglepetéseket majd’ minden műfajban, így valljuk csak be, semmi okunk nem volt fanyalogni sem a fesztiválokon, sem pedig a négy fal között.

Az év végéhez való közeledés egyben azt is jelenti, hogy ilyenkor kicsit alaposabban elmerengünk, melyek voltak számunka a kedvenc koncertek, avagy hányszor és hány rendezvényen fordultunk meg (sokan ilyenkor bizonyára a csuklójukon található temérdek szalagra pillantanak), és persze izgatottan figyeljük a jövő évi bejelentéseket, amiknek már most is se szeri, se száma. Mindemellett eszünkbe juthatnak kedvenc csapataink lemezei is, amelyek az idén láttak napvilágot, gondolkodhatunk, vajon idén beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket, netalán ebben a körben kicsit csalódtunk bennük, vagy másra számítottunk? Bízunk az előbbiben, hiszen egyre inkább azt látjuk, hogy a metal kezdi a második fénykorát élni, az újabb alakulások is egyre jobban a lovak közé csapnak, és erősebbnél erősebb anyagokat dobnak fel a polcainkra. Ezekben a napokban-hetekben szerkesztőségünkben is egyre többször előkerült a kérdés, megy ilyesfélén szól: “Neked mi volt a kedvenced az évben?” Nehéz dönteni a rengeteg élmény közül, ám megpróbáltuk a lehetetlent, és összeszedni, nekünk mely bulik, és lemezek okozták ezúttal a legkellemesebb meglepetéseket, na meg persze tűkön ülve várjuk a jövő évi dömpinget…


Dani

Az év külföldi albuma

Szó mi szó, idén sem könnyítette meg a döntésem a metalvilág felhozatala, ami a legjobb külföldi albumot illeti. Főleg úgy nehéz dönteni, és kiemelni egyetlen albumot a a sok közül, hogy nincsenek fix kritériumok, ami szerint értékelhetném a produktumot, ezért teljesen szubjektíven szinte lehetetlen legjobbat kinevezni. Több stílus megannyi képviselője is a maga módján kiemelkedőt alkotott, amiket butaság lenne egymáshoz mérni. Hogy is lehetne szembeállítani egymással az As I Lay Dying – Shaped by Fire, Devin Townsend –  Empath, The Agonist – Orphans és a Rotting Christ – The Heretics albumait? Mindegyszálig kiemelkedő alkotások lettek idén a saját stílusukban, és megérdemelnek egy szavazatot. Persze volt még itt Soilwork, Jinjer, Leprous, In Flames meg…áh…úgyis tudjátok… Viszont ha mindenképp egyet kell, hogy válasszak, akkor én a The Agonist – Orphans albumra voksolnék. Mégpedig azért, mert ezzel az albummal hatalmas lépést tettek előre az előzőhöz képest, tudtak igazi meglepetést okozni, és a mai napig rendszeresen előveszem az albumot.

Az év hazai albuma

Itt azért picivel könnyebb dolgom volt a választásban, mert két album volt idén, ami kérdezés nélkül a földbe döngölt, de egyben ez is a legrosszabb, mert választani viszont képtelenség. Ez a kettő nem más, mint a Heedless Elegance – Wanderer és a Needless – Heresy
Mind a két zenekar olyan nemzetközi szintű albumot hozott össze, amik számomra messze kiemelkednek a többi közül, és olyan tehetségre utalnak, amire igenis fel kell figyelni. Szóval ha ennyi luxust megengedhetek magamnak, akkor én őket egy osztott első helyre jelölném.

Az év koncertje

Devin Townsend – 2019.11.30 Barba Negra. Nincs mit mondanom…nem volt kérdés.


Vica

Szintén gondban vagyok, nagyon erős év volt mindhárom kategóriában, úgyhogy nem fogom magammal megtenni azt a szörnyű lépést, hogy csak egyet írjak mindenhova. Azért lenne ez, mert annyira nem emelkedett ki semmi, vagy mert egyszerűen bitang erős a mezőny? A másodikra voksolok.

Az év külföldi albuma

Borknagar – True North.

Rengeteg albumot imádtam az idén, de ez az egy talán nem kérdés. Nem kertelek, hallgassátok:

Fontos még megemlíteni az Ategnatost az Eluveitietől, ugyanis az Everything Remains As It Never Was óta szerintem a legerősebb anyaguk, Anna Murphy Fabienne Ernire cserélésével nálam csak nyertek, és bár van riffújrahasznosítás, egyszerűen szuper zenei csomag. Nagyon szívesen és sokat hallgattam az új Leproust (ezt rengeteget), az Aephanemer Prokoptonját (de nálam a Memento Mori-t nem előzi meg, viszont ezzel végre áttörtek), a Jinjer végre nálam is beérett, és az Insomnium új anyaga bár a konceptlemez Winter’s Gatet nem múlja felül, szintén szuper melodic death anyag.

 

Az év hazai albuma

Unalmas leszek és lemásolom a Danit. Nélküle is ezt írtam volna. Osztott első helyen a Needless Elegance a Heedless Elegance – Wanderer és a Needless – Heresy. Bitangerős, kreatív, tényleg világszínvonal. Dalnak azért mást rakok be, hallgassátok.

Honorable mention: a méltatlanul alulértékelt Salvus – Irtás.

Az év koncertje

Én lemaradtam a Devinről sajnos, pedig mesélések alapján itt lenne. Ennek hiányában itt most nincs top 1. Volt rengeteg jó, de elképesztő nehéz kiemelni. Rengeteg bulin voltam, ami egyrészt megkönnyíthetné a dolgom, de sokkal inkább megnehezíti. 41 bulin voltam, ha az egy este fellépő előzenekart, különleges vendéget, közösen főbandaként fellépő zenekarokat mind-mind egy rendezvénynek számolom, akkor is, ha minden bandára tomboltam. Külön-külön meg sem merem számolni…

De akkor listázzunk, mi is volt nagy élmény? Talán egyrészt az, hogy a Shokran végre eljutott az országba, és egy elképesztően erős bulit nyomtak le, hasonképp, mint a  Grai – mert átlagos koncertélménynél valahogy jobban átéltem, és Irina Zybina énekesnő egy csodálatos teremtés. Ide jöhetne még az Insomnium is a végre kellőképp színes és variált setlist miatt, de hozzá tett a végre nekik megérdemelt slot és majdnem a megszólalás is. Még január 25-én járt itt az Amorphis, szinte már olyan rég volt, hogy igaz sem volt, viszont egy olyan érzelmi töltetű buli volt, szintén tökéletes setlisttel (mondjuk amilyen albumokat írnak mostanság (és nemcsak), nehéz is lenne másmilyen dallistával érkezni), hogy mindenképp ide kell kerülniük. Azon kívül? Volt sok erős, megmozgatott az Eluveitie lemezbemutató, de imádtam egyben a Rotting Christ+Moonspell kombót az A38-on, kordon nélkül, sokkal bensőségesebb érzéssel, mint egy Negrás koncert. Dalriada 15 éves buli pár arcomra mosolyt csaló régiség miatt. Vagy “csakúgy-alapon” lemenni Győrbe The Tumor Called Marla+Heedless Elegance+Flout+58-ra.


Ágoston

Az év külföldi albuma

Volt főnököm minden évértékelő beszédét a következő mondattal kezdte: “Az idei évünk átlagos volt. Biztosan jobb, mint a következő, és biztosan rosszabb, mint az előző”. Amennyire igaz volt ez a céges ügyek egy részére, hát annyira hamis az idei zenei felhozatalra. Még billentyűt sem ragadtam, de ezzel máris teljesen meg vagyok lőve – a lehető legpozitívabb értelemben.Nos, ez nem egy túl egyszerű dolog. Önmagában a tízes skálán történő pontozás is hihetetlen mennyiségű szubjektív elemet tartalmaz, és ha ezt az egészet még megfejeljük azzal, hogy a szubjektíven megítélt kedvenceket össze is hasonlítjuk, akkor teljesen kontrollálhatatlan lesz az egész. A mennyiség okán csak képek villannak be – például idén jelent meg kedvenc szeszkazánom, Abbath új albuma –, de az idei zenék alaposabb seregszemléje után úgy döntöttem, hogy egy Lengyelországból érkező versenyző fogja a díjat kapni. Nem, nem a gombamód szaporodó Batushka-k: az egyszer nagyot szólt, de tulajdonképpen onnantól a jobbik esetben is csak ismételni lehet az alapötletet. Számomra az összes megkérdőjelezhető dologgal együtt is a Mgła és az Age of Excuse album vitte el a pálmát egy átláthatatlanul szoros versenyben.

Az év magyar albuma

Ezzel a kategóriával nincsenek problémák tulajdonképpen több mint egy fél éve, különösebben gondolkodnom sem kell rajta. Az Ahriman Őskő című albuma számomra az első, a második, a harmadik, a negyedik (itt hosszabb szünet következik), a háromszáztizenhatodik, a háromszáztizenhetedik és a háromszáztizennyolcadik helyet vitte. Aggasztóan hosszú szünet után sikerült Lédeczy Lambert-éknek egy olyan anyagot összerakniuk, ami szerintem veri az Ahriman eddigi anyagait is, határozottan és jól érezhetően kiemelkedik a magyar élmezőnyből, és véleményem szerint nemzetközi elismerésre is méltó.

Az év koncertje

Az idei évben nemcsak, hogy hihetetlen mennyiségű nemzetközi fellépő érkezett Magyarországra a black – death műfajából, de tulajdonképpen egyetlen kivétellel mindannyian csodálatos fellépéseket produkáltak. Úgyhogy csemegéznék a listáról: a Krisiun-t a teljesen őszinte stílusa miatt lehetne nevezni; a Belphegor-nál azt hiszem, nem kell külön indokot mondani. Az Amorphis is fantasztikus volt… úristen, lassan egy éve…, és a Niklas Kvalforth vezette Shining szerintem működése egyik legjobb koncertjét adta május végén. Júniusban ugye volt a könnyes Slayer búcsúbuli – amit alanyi jogon is simán fölpakothatnának valahova a listának legtetejére. Az ősz pedig egy mármár átláthatatlan felhozatallal nyitott: Der Weg einer Freihet, Ultha, Amenra a nehezebb black metal-ból, aztán Swallow the Sun a könnyedebb fellépők közül (basszus, milyen mezőny már az, ahol a StS számít könnyednek), Bölzer, Dødheimsgard… összeszalad a nyál a számban, komolyan. És akkor mondjuk a Nordjevel-t és az Einherjer-t is meg lehetne említeni… Månegarm… és ugye ezek a főzenekarok voltak csak, hát igen, jó dolgunk van, na. Szívem szerint minimum őket nevezném megosztva első helyre, de tudom, hogy ilyet nem lehet, úgyhogy egy szimpla első helyet szeretnék kérni az UADA-nak a fantasztikus agyamat-eldobom műsort produkáló fellépésükért.


TM (Tancsik Mátyás)

Az év külföldi albuma 

Mindig “félek” kicsit az évvégi összegzés közeledtétől, hiszen nálam ez sosem könnyű feladat, és igencsak gondolkodnom, osztanom-szoroznom kell. Idén sincs ez másképp, hiszen 2019 olyan dömpinget hozott magával megjelenés szempontjából a metal minden műfaján belül, hogy bevallom őszintén, az elmúlt napokban csak fogtam a fejem, mit emeljek ki, annyi aktuális kedvenc volt az évben, és simán lenne vagy fél tucat kiadvány, amit be tudnék ebbe a kategóriába suvasztani. Oké, igyekszem redukálni, engedjétek meg, és legyen három! Hatalmas öröm volt számomra, hogy Lindemannék csapata ismét munkába lendült, és új, tulajdonképpen hibátlan albumot tett le elénk, így a Rammstein új lemeze mindenképpen a legkellemesebb meglepetés volt, ráadásul hetekig nem került fel a polcra, mert szinte két naponta előkerült hallgatásra. Semmi sallang, zeneileg kissé más, de remek lemez született, már akkor tudtam, hogy év végén mindenképpen szerepelni fog a listában.

Ha a személyes kedvenc műfajomat, a thrasht nézem, akkor nem maradtunk erős hallgatnivaló nélkül ilyen téren sem, az amerikai Flotsam&Jetsam csapata már év elején ellőtte a puskaport a “The End of Chaos” megjelentetésével. Talán bátorkodom kijelenteni, hogy az egyik legerősebb lemezt tették le az asztalra, nekem ezzel sikerült is a középső éra gyengébb lemezeit totál megbocsátani nekik. Minőségi riffelgetés, sound, és tempó, igazi régies ízzel. Bőven vetekszik az első lemezekkel, itt a helye a listában, nem is kérdés…

A lista harmadik helyén viszont keveset kell gondolkodnom, ez a nyertes viszont egyértelműen a D-A-D idén megjelent lemeze, a Prayer For The Loud. Nem mondom hogy ritka, de nem is túlzottan gyakori, hogy egy akkora életművel rendelkező csapat, mint a több mint harmincéves dán D-A-D, ennyi idő elteltével is ennyire változatos és minőségi korongot tud hozzápakolni a diszkográfiához, ráadásul ezt a véleményemet csak megerősítette a decemberi találkozásunk az A38 fedélzetén. Nem tudok többet hozzászólni, ezt bizony hallgatni kell, és hallgatni, hallgatni…minden mozzanatát imádtam!

Az év magyar albuma 

Hazai pályán sem volt gyenge évünk, itt kettőt emelnék ki, ami különösen közel került hozzám, és mondhatjuk, hogy a legtöbbet forgattam. Elsőként én is a Needless – Heresy lemezét emelném ki, hihetetlenül ütőképes lemezt tettek elénk a dánszentmiklósi srácok. Egyedi hangzásvilág, különleges megoldások, és feszesség jellemzi a lemezüket, keresve sem találtam gyenge pontot, pedig bizony mondom, nem egyszer, és nem tizenegyszer hallgattam meg. Tűkön ülve várom a folytatást!

Másik kedvencként az Omen – Halálfogytiglan lemezét említeném. Aki ismer, tudja, és sokszor, sok cikkben meg is írtam, hogy magyar heavy metallal kezdtem a zenehallgatást, és ez a szerelem a mai napig töretlen, nem csoda hát, hogy ezeket a megjelenéseket várom talán a legjobban, az Omen pedig elő is rukkolt vele. Stula személye, na meg persze hangja új színt vitt a zenekar életébe, és hangzásába, ez pedig az új lemezen is jelen van. Egyből, és könnyen szerethető, fülbemászó dallamok, a nevükkel szinte fémjelzett heavy hangzás, és 100% Omen. Sajnos idén az útjaink keveset keresztezték egymást, hogy élőben is rongyosra hallgassam az új munkákat, de jövőre nem kérdés, hogy néhány találkozást szeretnék bezsebelni…

Az év koncertje

Hát, megint csak nem a legegyszerűbb kategória… Ennek kivételesen az az oka, hogy ez az év számomra nem kecsegtetett túlzottan jó eredményekkel az eltervezett koncertek tekintetében, mivel sajnos rengeteg olyan bulira nem sikerült eljutnom, amit nagyon terveztem, vagy a személyes kedvencek között szerepel/szerepelt volna. Persze nem ennyire fekete-fehér a dolog, hiszen ezt leszámítva is rengeteg buli részese voltam, ebben a pontban viszonyt tényleg estig tartó felsorolás lenne az összeset elmondani, ami kedvenc volt az évben, így nagyon nehezen, de csak egyet mondanék: Airbourne! Régen vágytam viszontlátni az ausztrál rockereket, és ez a vágyam is teljesült idén, ráadásul minden várakozásomat felülmúlva. Iszonyú profi technika és hangzás, páratlan hangulat, amihez egy kiváló setlista is párosult, tényleg nem találtam rossz részt a buliban. Nagyon várom a következő találkozást, őszintén remélem, hogy jövő évben is elnéznek felénk, de legalább egy környező ország valamelyikébe.


Bányu

Az év külföldi albuma

Idén azt hiszem nagyon el voltunk látva jobbnál jobb albumokkal, köztük olyanokkal amikre ősidők óta vártunk (új Tool). Ezek közül számomra kiemelkedőek voltak: Crystal Lake – Helix, 3TEETH – Metawar, Thy Art Is Murder – Human Target, Slipknot – We Are Not Your Kind, Blood Eagle – To Ride In Blood And Bathe In Greed I-III. És dobpergés közepette most jön a befutó, ami mindenkinek (még nekem is meglepetés), szóval nálam az én külföldi albuma: Motionless In White – Disguise. Soha nem gondoltam volna hogy egy ennyire mainstream zenekar (most ezt értsük jó értelemben) le tud tenni az asztalra valami olyat, amit egyszerűen nem tudok kiütni a lejátszási listámból, de a Motionless In White megcsinálta.

Az év magyar albuma 

Nos, mint minden évben, így idén is számomra itt már bonyolultabb a helyzet, mivel valahogy nekem nem jönnek szembe a hazai bandák és (egyértelműen a saját hibámból) nem is nagyon vetem magam bele a keresésükbe. Ebben az évben nekem három album menetelt nagyot, ők a Faminehill az Ascend albummal, a Perihelion – Agg lemeze, de a legtöbbet a Slytract új albuma pörgött nálam.

Az év koncertje

Nos koncertből volt bőven, én viszont annál kevesebbre jutottam el (arra fogom, hogy készülök a még durvább 2020-as évre). Nem is mennék bele nagyon egyenként, inkább rátérek a lényegre: lehet emocionális és történelmi jellege miatt vagy csak simán azért mert brutálisan jól sikerült, de az év koncertje nekem a Slayer búcsúzása volt a Sportarénában. Pont.


Forray Tomi

Az év külföldi albuma

Az idei év kiemelkedően erős volt, rengeteg jó lemez jelent meg, aminek nagyon örülök, mert ez azt jelzi, a metal zene tovább erősödött, és ezt a nagy zenei portálok lejátszási listái is alátámasztják. Nem próbáltam meg sorrendet felállítani a lemezek között, csak felsorolom azokat az előadókat, akiknek az idei lemezét nagyon szeretem, elég komoly lista lett: Abbath, Aephanemer, As I Lay Dying, Blood Incantation, Borknagar, Cannabis Corpse, Carnafex, Cattle Decapitation, Fit For An Autopsy, In Flames, Infant Annihilator, Jinjer, Killswitch Engine, MGLA, Mayhem, Rammstein, Shadow Of Intent, Slipknot, Thy Art Is Murder, Tyr.

Az év magyar albuma 

Perihelion, Slytract, Needless nálam az idei Top 3, az pedig csak külön öröm, hogy mindegyik zenekar lemezét megtaláljátok nálunk a shop-ban \m/

Az év koncertje

Idén sajnos én se voltam túl sok koncerten a család gyarapodása miatt, de egyértelmű, hogy Slayer búcsúkoncert, a Volt-os Slipknot, és Rockmaratonos Phil Anselmo and the IllegalsThe Southern Oracle / Gutted koncertek voltak nálam az év fénypontjai. 2020-ban pedig ami lesz, hát elég nagy hülye leszek ha nem mozdulok ki, mert jövőre szinte mindenki jön ide játszani, baromi erős lesz, nagyon várom már! 🙂