Nem csak egy újabb koncertlemez: az INQUISITION élőben is magával ránt a sötét mélységbe

2026. 11. 2. - 18:36

Inquisition – For the Burning of All Holiness CD 2026
Inferna Profundus Records

A koncertlemezekkel mindig hadilábon állok egy kicsit. Egy igazán erős koncert ugyanis nem pusztán abból áll, amit később hangfelvételen vissza lehet hallgatni. Ott van a helyszín, a hangerő fizikai ereje, a zenekar jelenléte, a közönség reakciója és az a nehezen meghatározható atmoszféra, amely vagy kialakul az adott estén, vagy nem. Éppen ezért egy koncertalbum számomra akkor igazán jó, ha nem egyszerűen hibátlanul dokumentálja az eljátszott dalokat, hanem valamennyit képes konzerválni abból is, ami a színpad előtt történik.

Az eredetileg Kolumbiában létrejött, de hosszú ideje az Egyesült Államokban működő Inquisition persze már régen nem az a zenekar, amelynek helyét vagy jelentőségét különösebben magyarázni kellene. Több mint három évtizedes, gazdag életmű áll mögöttük, és mára megkérdőjelezhetetlen helyet vívtak ki maguknak a black metal nemzetközi élmezőnyében. Ráadásul mindezt egy olyan, az első pillanatokban felismerhető saját zenei nyelvvel tették, amelyet aligha lehet összetéveszteni bárki máséval.

Az Inquisition esetében ráadásul van összehasonlítási alapom. Kétszer láttam őket élőben, és mindkét koncert nagy élmény maradt. Kevés zenekarnál tapasztaltam ennyire erősen azt a szinte hipnotikus hatást, amellyel képesek megbabonázni a jelenlévőket. Mindezt ketten. Nincs szükségük színpadnyi zenészre ahhoz, hogy megszólaltassák azt a súlyos, sötét és különös zenei világot, amelyet a stúdiólemezeiken felépítettek.

A For the burning of all holiness legfontosabb erénye számomra éppen az, hogy ebből a pokoli koncertatmoszférából meglepően sokat sikerült átmentenie. Nem érzem sterilnek, nem olyan, mintha az utómunka során minden élő élt lekerekítettek volna róla. Megmaradt benne az Inquisition nyers ereje, ugyanakkor minden lényeges részlet a helyén van. Dagon gitárja önmagában képes olyan teret kitölteni, amelyhez más zenekaroknak két gitár és basszusgitár szükséges, Incubus pedig elképesztően biztos alapot épít alá.

És természetesen ott van Dagon utánozhatatlan vokálja. Az a robotzombi és időnként valamiféle kecskedémon hangját idéző előadásmód, amelyet nehéz bármi máshoz hasonlítani, élőben is ugyanolyan természetességgel ül a zenén, mint a stúdióalbumokon. Ami kiragadva akár bizarrnak vagy komikusnak is hathatna, az az Inquisition világában tökéletesen a helyén van. A monoton, ismétlődő riffekkel együtt már-már valamiféle beteges kántálássá válik, és jelentős része annak a hipnotikus hatásnak, amelyet a zenekar koncerten képes létrehozni.

A lemezen hallható koncertet 2022. május 14-én, a finn Steelfesten rögzítették, és a tizenhárom szám közel egyórás keresztmetszetet ad az Inquisition munkásságából. A műsor összeállítása azonban korántsem valamiféle kötelező jellegű, minden korszakot végigjáró best of. A Magnificent glorification of Lucifer négy szerzeménnyel különösen hangsúlyosan van jelen, miközben az Invoking the majestic throne of Satan, az Obscure verses for the multiverse és a Black mass for a mass grave egyetlen dallal sem képviselteti magát.

Külön érdekesség, hogy a koncert rögtön két olyan szerzeménnyel, az A Hidden ceremony of blood and flesh és a Crown of light and constellations kettősével indul, amelyek 2022-ben még kiadatlanok voltak. Csak később kerültek fel a Veneration of medieval mysticism and cosmological violence albumra. Vagyis a Steelfest közönsége nem valamelyik régi klasszikussal kapta meg az első ütést, hanem két akkor még ismeretlen Inquisition-dallal. Utólag, az album ismeretében hallgatva különösen érdekes visszatérni ezekhez a korai élő változatokhoz.

A program tehát nem történeti áttekintésként működik. Három teljes nagylemez kimarad, más korszakok jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, a múlt mellé pedig akkor még a jövőhöz tartozó szerzeményeket is odatették. Mégsem érezni rajta törést: az eltérő időszakok dalai ugyanabba a sötét, rituális koncertfolyamba olvadnak. Talán éppen ez mutatja legjobban, mennyire egységes világot épített fel az Inquisition az évtizedek során úgy, hogy közben a lemezeik természetesen nem egyformák.

A kiadvány nálam a Metal Box változatban landolt, amelynek körítése is méltó az anyaghoz. Különösen jól sikerült a borító részletgazdag, fekete-fehér grafikáját használó felvarró, és ugyanez a motívum matricaként is bekerült a dobozba. Apróságok ezek, de egy ilyen gyűjtői kiadásnál éppen az számít, hogy ne véletlenszerűen mellédobált extráknak hassanak, hanem szervesen kapcsolódjanak a kiadvány egészéhez. Maga a démonikus, archaikus hatású grafika is tökéletesen illeszkedik ahhoz a világhoz, amelyet az Inquisition zenéje képvisel.

Ha valaki még soha nem látta őket, egy hangfelvétel természetesen nem fogja teljes egészében visszaadni azt, milyen előttük állni, amikor ez a két ember elkezdi felépíteni a maga sötét univerzumát. Aki azonban már megtapasztalta ezt, annak a For the burning of all holiness nagyon gyorsan előhívhatja az emlékeket. Nekem legalábbis megtette.

Nem egy stúdiólemezek közé ékelt, kötelező élő kiadványt hallok benne, hanem egy olyan koncertdokumentumot, amelynek valóban van létjogosultsága. Mert az Inquisition esetében nem pusztán az a kérdés, hogy élőben el tudják-e játszani azt, ami a lemezeken hallható. El tudják. Ketten is. A sokkal nehezebb feladat az volt, hogy abból a különös, sötét és szinte rituális atmoszférából is sikerüljön valamit rögzíteni, amellyel koncertjeiken maguk alá gyűrik a közönséget.

A For the burning of all holiness pedig pontosan ezt teszi. (9)

Írta: lez_stygian

LEGFRISSEBB CIKKEK

LEGKÖZELEBBI KONCERTEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN