Pár hete jelent meg a Casketgarden idén 20 éves lemezének újrakiadása digipackos CD-n és színes splatteres bakeliten. Ennek kapcsán kértük meg a Casketgarden gitárosát és zenei agyát, Tóth Balázst, hogy meséljen egy kicsit nekünk erről az időszakról, osszon meg régi storykat a megjelenés kapcsán, és a dalokról is mondjon pár szót.

Az Open the Casket, Enter the Garden a második Casketgarden lemez, és az elsőhöz hasonlóan a szlovák Metal Age Productions hozta ki. A megjelenési dátum elég zavaros, mert akkoriban nem volt streaminghez meg miegyébhez kötve, tehát a dátum körülbelül az a nap, amikor a kiadótól megkaptuk a CD-ket. Az biztos, hogy ez 2006 februárjában történt.

Az album már úgy emlékszem a 2005 novemberi HammerWorldben szerepelt a hangpróbán, amit amúgy meg is nyert. Mivel, 1993-tól olvastam a magazint, ez számomra ilyen mesébe illő dolog volt, szegény Lénárd Laci 9 pontos kritikájáról nem is beszélve. (Itt fontos megemlítenem, hogy addig az évek során rájöttem, hogy amire LL 9-est adott és durva zene volt, az nálam általában 10-est ért, haha. Direkt vadásztam az LL által 9-re értékelt death/thrash/black metalokra addig is. Szóval ez számomra hatalmas dolog volt.) Terjesztésre egyébként az akkori Hammer Records is átvett jó néhány darabot a Metal Age-től. Durva, hogy mindez 20 éve történt már…

Az album összes dala amúgy a This Corroded Soul of Mine (TCSOM) után született, nem volt az első albumról megmaradt dal, és nincs rajta újrafelvett demós szám sem. Az összes tétel a TCSOM felvételeinél és a koncerteken megtanult leckék alapján lett kigyakorolva, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy végre metronómra próbáltunk és ezúttal sikerrel is jártunk, haha.

Összeségében a lemez szerintem sokkal inkább egyben van mind előadás, tracklist, hangzás és stílus tekintetében is. Egy kicsit eltolódtunk az At the Gates felől a modern thrash felé, mert olyan bandákat hallgattunk ekkoriban, mint a Dew-Scented, The Haunted, Carnal Forge, Terror 2000, Darkane és az gyors, mániákus riffelés nagy hatással volt ránk. Viszont ennek ellenére, illetve talán épp a melodeath, a modern thrash és egyéb, főleg doom/death bandák keverékéből szerintem ekkorra már kialakult a Casketgarden hangzás is.

A felvételek ismét a szolnoki Denevér stúdióban, Cserfalvi “Töfi” Zoltán felügyelete mellett történtek, de most már többnyire saját hangszerparkot és erősítőket használtuk. Az album a zenekar koncertek szempontjából legaktívabb éveiben jött ki. Több kisebb európai fesztiválon (pl. az akkor még gyerekcipőben járó Brutal Assaulton is) felléptünk, szinte minden hétvégén koncerteztünk. Mindenki egy irányba húzott és ez szerintem abszolút hallatszik az anyagon, amit én személy szerint a legjobb Casketgarden lemeznek gondolok. Szövegileg az Open the Casket, Enter the Garden dalait lazán köti össze egy központi gondolat: vajon hagyunk-e hátra magunkból valami értékeset miután meghalunk? Ezt kellett volna, hogy közvetítse a borító is…

Viszont azzal mindig is gondjaim voltak. Eredetileg egy teljesen másik ötletem volt a frontra, de az valamiért nem tetszett a kiadónak. A végleges verzió aztán rohammunka eredménye lett: a kiadó főnöke már kérte az anyagot, és adott egy határidőt. A kiadó designere, Miso Sestak (aki a TCSOM borítót is készítette) viszont épp nem volt ihlete teljében (ezért is volt a Hammeres kritika mellett egy pólóminta) és tényleg borzalmas ötletekkel állt elő. Végül két hónapot csúszott az anyag emiatt, de így is az utolsó pillanatban készült el a borítót és nem is lett valami jó a végeredmény.

Nagyon boldog vagyok, hogy Costin Chioreanu-nak (At the Gates, Arch Enemy stb) köszönhetően, most méltó csomagolásba került ez az újrakiadás. Costin egyébként pont az utolsó At the Gates albumhoz készült egész lemezes videó munkálatai közben szakított időt a mi borítónkra. Az anyagot a Miracle Sound-ban Vári Gábor (Thy Catafalque, Wall of Sleep stb) remasterelte vinylre és CD-re, amit a Metal.hu kiadó hozott ki, rendeléshez a link.

The First Handful of Soil… (instrumental)

Ez volt az utolsó előtti dal, ami összeállt. Nem intronak indult, azért is közel 3 perc. Valahol a lemez közepe táján képzeltük el, de túl sok dal volt ott már hasonló hangnemben és kicsit monotonná tette volna a lemez közepét. Kipróbáltuk első dalnak, mivel koncerteket is ezzel kezdtük és úgy működött a lemezen is. Egy groove-os téma, néha talán a Black Label Society szelleme is felsejlik benne. Nem véletlenül hiszen Zakk Wylde az egyik kedvenc gitárosom. A kitartott, disszonáns utolsó hangot, a stúdióban találtam ki és biggyesztettem a végére és így faszán belevezeti az embert a lemez lényegi részébe.

Open the Casket

Az egyik kvázi címadó szám. Ugye “Casket Garden” nem lehetett a lemez címe, mert a Dismember lenyúlta (őőőőő…vagyis…), de mindenképpen valami definitív címet akartam volna, amiben szerepel a zenekarnév. Utólag elég buta lemezcím, viszont akkor huszonévesen -és nagy valószínűséggel részegen- tetszett, haha.

Zeneileg ezt a számot szerintem sikerült olyan bunkóra venni, amennyire csak lehet. A fő- illetve verze riff egy igazi egyszerű dzsi-dzsi, ami viszont a gyors tuka-tuka dobokkal nagyon hatásos. Szerintem miután megszületett nem volt olyan koncert, ahol nem játszottuk.  Eredetileg a terv az volt, hogy az “Enter the Garden”-nel keretbe foglalják a lemezt, de ahogy említettem végül jött a “The First Handful…”, ami átírta a dolgokat.

A szöveg itt egyfajta Casketgarden ars poetica, csináljuk, ami nekünk tetszik szemben mindennel, mert ez tesz boldoggá. “Open my casket to see my face smile” 

Spirit Unseen, Body Unknown

Említettem, hogy az album „vajon hagyunk-e hátra magunkból valami értékeset miután meghalunk?” kérdéskörre épül. Ez a dal is ezt feszegeti. Mai kifejezéssel ez a dal az NPC (non-playing character a számítógépes játékokban) emberekről szól, akiknek komolyabb céljaik nincsenek, nem akarnak túl sokat az élettől, csak tengenek-lengenek. A Mosonmagyaróvár jellegű kisvárosban ez akkoriban nagyon jellemző dolog volt. Azt hiszem nem mondok nagy dolgot, hogy igazából a Casketgarden tépett minket ki onnan, egy csomó dolgot a banda miatt tanultunk vagy értettünk meg és láttunk másképp. Baromira jól esett, amikor a Casket feloszlása után sok móvári környéki banda jelent meg a színtéren (Beerzebub, Mongoose, Wichthrone stb), akik rácsatlakoztak erre és hivatkozott ránk, sőt még a klippjeikben is mutatták a TCSOM lemezt. Azok a srácok mind ott voltak a hazai koncertjeinken annak idején.

A dal az egyik legkomplexebb zeneileg az albumon, nem is működött annyira élőben, nagy koncentrációt igényelt figyelni a szerkezetére meg az apró nüanszokra és a technikás kétlábdobozásra. Alig ismétlődik meg ugyanaz a riff 2x ugyanúgy és/vagy ugyanolyan sorrendben a dalban. Viszont az egyik személyes kedvencem a lemezről.

Why the Vultures Cry? 

Az Open the Casket mellett a lemez másik “koncertslágere”. Szerintem ebben a dalban minden benne van, amiben a bevezetőben beszéltem: dallamos death metal, thrash riffek, death/doomos hangulat a középrészben. Imádom ezt a dalt.

A szöveg itt is hasonló témakört taglal, mint az előző dal. Igazából eljutunk odáig, hogy a cél nélküli életnél, jobb, ha keselyűk falnak fel. De mivel csak száraz csontok maradnak utánad, igazából még őket sem érdekled, haha.

One More Lie

Ez valami szakítós szám, haha. Az Agregatoros Mikus “Tass” Tomival akkoriban sokat emaileztem, és megegyeztünk, hogy ők és mi valójában “párkapcsolatos death metalt” játszunk, haha. Arról szól, amikor adsz valakinek még egy esélyt, de aztán egy szempillantás alatt eljátssza a dolgot, pedig te még mindig hittél benne. Zeneileg egy groove-osabb tétel, valahol azt írták alapfokú matek metál -amivel fején találta a szöget. Nagyon bírom ezt a dalt is.

A Grief History
Az “A Brief History of the Universe” című könyv címén egy csavar (utalva a második demónkra egy picit). A könyv címe elég ironikus, mert hogyan is lehetne röviden elmondani az Univerzum történetét?

Amikor elkezdtem írni a szöveget igazából az ismétlődő történelmi sémákról (politikai ismétlődések, háborúk, békés időszakok stb) akartam írni, viszont a dal kevesebb, mint 3 perc, szóval, hogy is lehetne ekkora világmegváltó témáról írni benne? Ekkor jutott eszembe ez a könyv és a cím. A dalt zeneileg is úgy rendeztem, hogy a közepétől ismétlődnek a részek és majdnem szimmetrikus. Nincs rendes verze/ refrén szerkezete, de mégis van valahogy.

Poisonvein 1010011010
A szöveg arról, hogy valójában már minden csak egy termék, egy vonalkód. Durva, hogy ezt már 2005-ben is így láttam.

Zeneileg talán ez a leginkább At the Gates-es dal a lemezen, de itt ott van egy kis Nevermore-os és Testamentes íz is. Szintén nagy személyes kedvenc, imádom a hangulatát. Érdekes módon koncerten annyira nem működött annyira, talán túl egyenesvonalú dal. Olyan igazi “album dal”, de párszor játszottuk azért. Costin Chioreanu készített hozzá most egy videót a borító születéséről. Rábíztam melyik dalt választja és ez tetszett neki legjobban.

To Relive My Carnage

Ez a Poisonveinhez hasonlóan nagyon ütött a próbateremben és a lemezen, de a koncerten szintén túl egyenesvonalúnak bizonyult. Kevésszer játszottuk.
Imádom ezt a dalt, az egyik legerősebb a lemezen. Pont most tanulom újra egy playthrough videóhoz, és nem tudok nem vicsorogni játék közben annyira kemény az egész. Mai fejjel talán jobb lett volna, ha nem egy bpm az egész, hanem picit belassítjuk a metronómot egy pár helyen, leutánozva a természetes ingadozását a próbatermi verziónak, de amúgy király dal.

Van egy ilyen vonatos zakatolása, meg groove-ja a dalnak és emiatt a szöveg is egy arcról szól, aki sínre fekteti a fejét és várja a vonatot, de mikor már a feje a sín és a kerék között van, utolsó agyműködése az, hogy meggondolja magát. Vidám dolgok ezek, haha.

…Alone as God
Megmondom őszintén, már nem tudom mi ihlette a szöveget. Lehet, hogy ez is “párkapcsolatos”, haha. A szöveg Péter apostol (a fószer, aki kakasszóig háromszor letagadja, hogy köze lett volna Jézushoz) történetének tűnik így utólag, de valószínűleg csak egy metafora valakire.

Ez a dal volt az első Casket dal, ahol a szöveg és a zene párhuzamosan született. Ez baromi jó módszer, ha azt akarod, hogy a zene közvetítse a szövegi rész ziláltságát, hangsúlyait stb. Groove-osabb dal egy death/doomos melankolikus refrénnel és thrashes beindulással a vége felé. Van benne egy akusztikus gitáros rész meg basszuskiállás- minden, ami kell. Album dalnak íródott, viszont ez meg baromira működött élőben.

Enter the Garden

A másik “címadó” dal. Az Open the Casketet és ezt az album keretbe foglalásán kívül az is összefogja, hogy a refrén alap akkordmenete igazából ugyanaz. A dallam felette és a dal többi része viszont teljesen más. Ez egy sokkal thrashesebb, és technikásabb tétel, mint amaz, jó kis kapkodós dobolással és a közepén egy tök szép középrésszel, ami ilyen Fear Factory meets In Flames jellegű dolog akart lenni. Ez a dal készült el utoljára a lemezhez: stúdiózás előtti utolsó héten.
A szövegről nehéz beszélni ennyi év után, mert már nem tudom pontosan mire gondolt a költő. Itt is egy vallási gúnyolódás az alap.

CD Bonus: A III. Világháború Előtt (Moby Dick Cover)

Eredetileg a “BálnaVadÁszok” című Moby Dick tribute lemezen szerepelt. Érdekesség, hogy már a lemez után vettük fel, viszont előbb jelent meg. Pont hazatértünk a stúdióból amikor csörgött a telefon és a Moby Dickes Smici volt a vonalban. Azt hittem szívinfarktust kapok. Kérdezte, hogy nincs e kedvünk résztvenni ezen a tervezett tribute lemezen. Tudni kell, hogy Musitz Peti (gitáros) és én imádtuk az első 3-4 Moby Dick lemezt. Az Ugass Kutya! az első magyar metal lemezeink egyike volt. Kértem egy kis időt a válasszal, épp amiatt, hogy akkor vissza kellene mennünk Szolnokra felvenni, meg egyáltalán melyik dalt válasszuk. 3 dalt tudtam elképzelni: Ilyen ez a Század, Zokog a Lelkem és ez. Smici mondta, hogy az Ilyen ez a századot már valaki választotta. A másik kettővel kezdtem molyolni. A Zokog a Lelkemről kiderült, hogy azt határidőre nem tudnám annyira “Casketesíteni”, amennyire a fejemben élt. A III. Világháború viszont baromi jó The Haunted dal lehetne pár változtatással. És pontosan ezt is tettük. Az elejére kreáltam egy intrót müezzin énekkel, Hitler és George W. Bush idézetekkel, még a végére írtunk egy tök új lezárást, amire Cserfalvi “Töfi” Zoli szólózott hatalmasat. Amúgy szerintem ez az egyik, ha nem “A” legjobb Casketgarden felvétel produkciós szempontból.

Amikor Smicinek átküldtem, felhívott és azt mondta -és ez most nem vicc, tényleg szó szerint ezt mondta: “Balázs, ez egy ATOMTÁMADÁS”- majd kiugrottam a bőrömből, haha. Smici és az H-Music volt olyan kedves és engedélyezte, hogy szerepeljen a CD és digitális kiadványokon a dal. A vinylre is felfért volna egyébként, de azon eredeti számsorrendet akartuk megörökíteni, mivel ez az első alkalom, hogy ilyen formátumban is megjelenik a cucc.