Az estét, a punk-HC alapú, experimental post-black metal-ban utazó KAZAL zenekar nyitotta, és már a kezdés előtt, a színpad mögül kiszűrődő pokolbéli üvöltésekből tudni lehetett, hogy igencsak súlyos eseménynek nézünk elébe. Ez pedig csak ráerősített azokra az elvárásaimra, amiket az előzetesen tőlük hallott anyag alapján támasztottam a csapat felé. Tehát rendesen kíváncsi voltam.
Aztán egyszer csak mintha megnyílt volna föld, és az összes pokoli szörnyeteg rászabadult volna a világra, megjelentek a srácok. A banda frontembere, Siket Dániel (Csimpi) a hely szűkössége miatt a színpad előtt foglalt helyet, azonban ezt jól láthatóan senki nem bánta, ettől függetlenül elképesztő, földöntúli energiával töltötte meg helységet. Az úriember teljes fordulatszámon pörgött végig, egyetlen pillanatra sem volt hajlandó megállni, hol a mikrofon kábelét tekerte a nyaka köré éneklés közben, hol a közönség egy tagjával együtt üvöltötték az adott dal sorait, tehát mind szóban, mind képekben is komoly kihívást jelentett, hogy felvegyük a tempót és ezt az őrületes performanszt leírjuk, megörökítsük.
Orgánuma is hozta azt a hangulatot, amit lelki szemeim előtt egy ördögi szeánsz aláfestő zenéjéhez társítanék, szóval engem megvett kilóra. Természetesen nem feledkezhetünk meg a hangszeres szekció tagjairól sem, akik tökéletesen alátámasztották ezt az igazán friss, lendületes előadást, epikus, hidegrázósan disszonáns gitárjátékkal és dobhártyaszaggató dobtémákkal. Rendkívül üdítő módon a hangzásviláguk kevésbé hajaz a klasszikus black metal bandákéra, köszönhetően az erős hardcore-punk beütésnek, így pedig egy abszolút egyedi, modern egyveleget hoznak létre, amit élőben egy teljesen új szintre emelnek, és ezt élvezet hallgatni. Dalaik leginkább az emberi belső fejlődési folyamatait, és azok fázisait dolgozzák fel. Általuk egyértelműen közelebb kerülhetünk a saját lelkünk sötét oldalához, valamint annak elfogadásához, (és talán) megértéséhez. Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, az az, hogy szívesen hallgattam volna még őket. A show látványos volt, magával ragadó és kellőképpen agresszív. Jobb nyitányt el sem tudtam volna képzelni ennek az estének. Kőkeményen feladták a leckét az őket követő Iffernet-nek.
Az átállás alatti kis szünet során volt időnk szusszanni, közben szépen-lassan egyre többen és többen lettünk a helyszínen. Majd kisvártatva egy újabb démoni hang töltötte be a teret, mire azonnal a színpad elé özönlött mindenki, ugyanis következett a francia black metal duó, az Iffernet. Ez a gitár-dob felállás értelemszerűen teljes egészében elfért a színpadon, a zenekar két tagja pedig felváltva énekelte a dalokat. Ezúttal egy igazi, klasszikus, esszenciális black metal szett-et hallhattunk. Náluk sokkal dominánsabbak voltak a lassú, kissé vontatottabb ritmusok és a fájdalommal telített vokálok, és csak hogy ide is kapcsolhassak egy érzékletes képet, így képzelem el az örök kárhozatra ítélt lelkek mélyről jövő, kétségbeesett segélykiáltásait. Mindez szerintem kitűnő recept egy ilyen bulihoz, nagyon tetszett ez a fajta nyers, mindenféle sallangtól mentes megközelítés. Éppen ezért nem is hiányoltam a korábban látott felfoghatatlan pörgést, néha elég volt csak hagyni, hogy a dalok súlya tegye a dolgát és ha kell, seggreültessen. Itt tényleg azt kaptad a maga teljesen lecsupaszított valójában, amire számítasz, természetesen kifogástalan előadásban. Az atmoszféra önmagában megteremtette azt, hogy az ember képes legyen megélni a saját belső fájdalmait, sőt, fürdőzhessen ebben a szívszaggató mocsárban néhány röpke perc erejéig. Nem véletlenül követelt tőlük ráadást a közönség.
Közvetlenül a koncert végén meglehetősen nehezen találtam a szavakat, olyannyira letaglózó élmény volt. Két merőben eltérő nézőpont egyazon műfajon belül, mégis mindkettő tökéletesen működött és passzolt a stílushoz. Ahogy ültem a nézőtér szélén, néztem, ahogy pakolják el a felszerelést, és néha megjelenik egy-egy rajongó, bakelittel a kezében, hogy aláírást kérjen, csak az járt a fejemben, hogy szeretném a saját perspektívámat is mégjobban szélesíteni, mert akkor ehhez a két bandához hasonló gyöngyszemekre bukkanhatok. Hálás köszönet nekik, hogy erre újonnan sikerült ráébreszteniük. Remélem még keresztezik egymást az útjaink…
Írta és fényképezte: Lőrincz Dóra





