Július 24.-én két igazi legendát láthatott vendégül a Barba Negra Red Stage a Fear Factory és a Machine Head személyében. A Machine Head-et már láttam két alkalommal viszont a Fear Factory-t (akkor alakultak amikor még meg sem születtem) eddig még nem sikerült elcsípní élőben. Megláttam a facebook posztot és azonnal tudtam, hogy na ezt nem kellene kihagyni. Ráadásul a Fear Factory a Demanufacture a második stúdióalbumukkal érkezett hozzánk és azt játszották el az első daltól az utolsóig. A lemez 1995-ben látott napvilágot, úgyhogy egy igen régi és meghatározó albumról van szó, mind a stílus és mind a Fear Factory történetében is.
Tény, hogyha a Barba Negráról van szó akkor sosem fogok nagy elvárásokkal érkezni egy koncertre és ezt ismételten jól is tettem, hogy nem úgy mentem oda, hogy na én majd most olyan hangosítást kapok, hogy leesik az állam. Szerencsére azért a negatív csalódástól se esett le az állam. Egy szokásos Barba Negra hangosítás volt. Szegény Milo Silvestro (énekes) hangjából pláne a clear voice-ból alig lehetett hallani valamit a hörgésből még csak – csak, de az se volt az igazi. Pedig nagyon jó hangja lenne a srácnak. Kissé túl volt tolva a dob (a lábdob különösen) és elnyomott majdnem mindent. Sosem fogom felfogni ezt, hogy miért nem lehet a Barba Negra hangosításával kezdeni valamit. Nem, nem a külföldi hangosító cseszik rá. Senkinek ne legyenek ilyen illúziói, hogy a világ összes hangosítója külföldről összeesküdött a Barba Negra ellen és pont itt veszik semmibe és előtte, meg másnap, meg máshol már tök jó. Nem, egyszerűen itt nem tudom mi a fene lehet ez, ami miatt nem lehet megoldani, hogy élvezhető legyen a hangzás minden bandánál és ne csak minden 5 évben 1 zenekarnál legyen jó a sound. De oké befejeztem, nem vekengek többet a hangzáson, akármennyire is bassza a csőrömet.
És akármennyire is szuper dobos szerintem a Peter Webber, nem feltétlenül csak a dobot hallgattam volna egy ilyen koncerten. Milo rettentő ügyes énekes, ismétlem nagyon remélem, hogy fogom még hallani a hangját koncerten. Dino iszonyat energiával létezik a színpadon, látszik rajta, hogy igazán szereti. Nekem az is meglepő, hogy ő mennyire nem változik az évek során pedig most már lassan 59 éves lesz. Látszik rajta a kor, de valahogy konzerválta őt a metal.
Milo végig kommunikált a közönséggel és mozgatta őket. Folyamatosan ment majdnem a pogó és a circle pit. Örültem, hogy mire kezdett az együttes megérkezett a közönség is, mert őszintén, kissé aggódtam amikor még kapunyitás után úgy fél órával is volt hely az első sorban. De szerencsére megérkezett a sok mozogni vágyó metalarc, kitettek egy erős fél házat kb. és gyakorlatilag a meleg ellenére sem álltak meg egy percre sem az egész koncert alatt. Remek módon megalapozták a hangulatot. Amúgy le a kalappal, aki abban a kegyetlen hőmérsékletben ezt így végig pogózta meg rohangálta, én belőlem úgy folyt a víz, hogy csak headbangeltem. Amúgy csak én emlékszem rá rosszul vagy valóban eddig azért jóval több ember szokott összejönni a Machine Head koncertekre?
Összességében tudtam élvezni a hangzás ellenére is a bulit, de nagyon – nagyon sajnálom, hogy nem mentem a turné másik helyszínére, hogy halljam is és nem hiszem, hogy lesz legközelebb ezzel az albummal. Illetve ami csalódás volt, hogy a milánói koncerten több számot játszottak.
Az elhangzott dalok:
1. Demanufacture
2. Self Bias Resistor
3. Zero Signal
4. Replica
5. New Breed
6. Dog Day Sunrise
7. Body Hammer
8. Flashpoint
9. H – K (Hunter – Killer)
10. Pisschrist
11. A Therapy For Pain
Egy viszonylag gyors átszerelést követően legördült a függöny és megjelent a színpadon a Machine Head díszlete. Hatalmas LED falak ahogy ezt már megszokhattuk tőlük. Most talán még szebb díszlettel érkeztek, mint a múltkor. A Machine Head egy tökéletes gépezet. Úgy össze rakva, hogy minden pillanata meg van tervezve a shownak és a Machine Head egyenlő a Robb Flynn-nel. Többektől is hallottam, hogy Dino Cazares (a Fear Factory gitárosa) a diktátor jellem, de szerintem inkább Flynn az.
Továbbra is hiányolom a bandából Logan Mader-t hiszen az egyik kedvenc gitárosom, de ennek ellenére egy nagyon erős felállással játszott most a zenekar. A Decapitated bárdistájának, Vogg-nak, azaz Waclaw Kieltyká-nak azért külön örültem a gitárosi poszton. Flynn meg egy olyan frontember, aki, ha felmegy a színpadra és megszólal akkor tuti, hogy oda fogsz rá figyelni. Nekem nagyon tetszett a koncert, de igazából semmi váratlant nem hoztak. Pontosan, tökéletesen hozták, amit eddig láttam tőlük.
Ennek ellenére engem mindig meg tud venni ez a tökéletes színjáték vagy sem a színpadon, de ahogy ezt már kifejtettem a Zolinak is, (Figyelek! 😉 – a szerk.) én mást keresek a koncerteken, mint sokak. Nekem ez: ahogyan ők kiállnak a színpadra és habár van koreográfia és fel is van építve az egész percre pontosan, akkor is szép tud lenni mert nekem tetszik, ahogyan látom az összemosolygást, a nevetést, a kacsintást és amivel abszolút meg lehetett nyerni engem, azok a fények voltak. (Engem már kevésbé tud megfogni pusztán a profi kiállásával egy produkció. – a szerk.) Kissé érdekes volt az, amikor a Flynn éppen beszélt a közönséghez márpedig elég sokat beszélt. Az a felülről jövő kissé isteni fény a feje felett… Van, aki szerint sok, amit beszél a színpadon, de így is azért olyan 100 percet tisztán játszottak. De legalább szépen fotózható volt. Alapvetően az egész koncerten nagyon szépek voltak a fények és csodákkal határos módon még a hangosítás is javult valamelyest. Bár itt meg kissé Robb hangja lett előtérbe tolva minden más rovására, de amikor beszélt és nem énekelt, akkor meg nehezen lehetett hallani, hogy na most akkor mit is mondott pontosan.
Nem meglepő módon Flynn is megemlékezett a turné kezdetekor meghalt Ozzy Osbourne-ra. Elmondta, hogy ő a legnagyobb Black Sabbath rajongó ezen a Földön. Gondolom van még jó pár ember a Földön rajta kívül ugyan így. Sajnos nekünk már csak ez a konferálós megemlékezés jutott a Darkness Within előtt, amit Ozzy-nak ajánlott Flynn meg az intro de Linzben az első két dal a War Pigs és a Children Of The Grave voltak. Sajnos hozzánk ezt már nem hozták. A 6. daluk úgymond közönség szavazós volt: ordítással szavazhattunk, hogy a Aesthetics of Hate vagy a Blood for Blood szólaljon meg. Szerintem amúgy nagyon mindegy volt, hogy éppen mennyire ordítottunk, a Blood For Blood-nál ha az adott estére a másik dal van kiírva, akkor az lesz eljátszva. Amúgy egyszer egy ilyennél megérné megbeszélnie a közönségnek, hogy maradjon csöndbe teljesen az egyik opciónál és nézzük meg akkor mi fog történni.
Látvány elemnek vagy showelemnek kaptunk hatalmas felfújható Machine Head feliratú kalapácsokat majd Machine Head feliratú dobókockákat és miközben éppen a strandon labdázva éreztem már magam még egy kis konfettit is kaptunk a nyakunkba. Meg pirót. Hatalmas show, amit ők elénk tettek, tökéletesre csiszolva. Ez a turné ugye a lemezbemutató turnéja lenne, de ennek ellenre is csak három dalt kaptunk az új albumról az Unatoned-ról. Értem, hogy elég nagy életművel rendelkeznek ahhoz és elég sok alap dallal, amik nélkül én nem nagyon tudnék elképzelni Machine Head koncertet. Számomra az egyik ilyen alapvetés, a Davidian és enélkül nem tudom elképzelni egy fellépésüket sem.
Amit én hatalmas csalódásnak éltem meg az az volt, amikor Flynn a közönségbe dobott kalapácsoknál be kellett mondja, hogy ne eresszék már le. Komolyan miért nem lehet semmit sem értelmesen kezelni ebben az országban? Jó inkább ebbe a dühöngésembe bele se megyek, mert a rossz hangzás után erről oldalakat tudnék szintén írni. De számomra ez végtelenül szomorú.
Jól éreztem magam a koncerten, minden hibájával együtt, és ha már elmegyek, nem támasztok nagy elvárásokat a Barba Negrával szemben, akkor még ez valahogy / valamennyire abszolválható is. Arról sosem fogok nektek írni, hogy mennyire hosszú a sor a pultnál vagy a wc-n, mert se a pult elé nem fogok beállni, sem pedig a wc sorába, úgyhogy ezeknek a méltatását meghagyom másoknak.
Az estén elhangzott dalok:
(Diary Of A Madman számból lett az In Comes the Flood intro)
01. Imperium
02. Ten ton Hammer
03. Choke On the Ashes Of Your Hate
04. No We Die
05. Is There Anybody Out There
06. Aesthetics Of Hate
07. Old
08. Outsider
09. Locust
10. Bonescraper
11. Bleeding Me Dry
12. Darkness Within
13. Bulldozer
14. From This Day
15. Davidian
16. Halo
Képek: K-Photos Hungary
Írta: Olivia d’Evil
