Az októberi Sear Bliss / Rivers Ablaze turné utolsó állomásait idézzük fel Nagy András és Pál Zoltán szemein / emlékezetén keresztül, avagy következzék a Heavenly Down záróepizód.
7.NAP, 10BAR, TRNAVA, SZLOVÁKIA
A mélypont. Minden szempontból. Pedig olyan szépen indult a nap… A hotel szomszédságában volt egy pláza, amiknek a felső szintje általában az éhes shoppingolók igényeit hivatott kielégíteni. Előző nap néztünk nagyokat, mikor Marci egy egész pizzát bevert reggelire, most mi is felrúgtuk az összes hasonló íratlan szabályt. Ketten Bandóval pad thait ettünk kora reggel, sörrel kísérve, a többiek pedig jókora burgereket tömtek magukba. Kajakómától ellustulva indultunk neki az előttünk álló 4 órás útnak a Szlovákiába. Turnékon mindig van, hogy egy aktuális lemez „bennragad” a „lejátszóba”, ezúttal az új Blood Incantation-t hallgattuk sokadjára (a sokat emlegetett Marduk turnén az első Limbonic Art volt az aktuális kedvenc). Mielőtt a klubba mentünk volna, elfoglaltuk a szállásunkat, majd a becsekkolásnál választottuk magunknak reggelit másnapra, a kizárólag szlovák nyelven íródott étlapról. Biztosra mentünk, mert mindannyian a Hemendex nevű ételt választottuk. Felmentünk a szobákba, és egyből egy szellőztetéssel indítottunk, de ahogy kinyitottuk az ablakot, a keretben tanyázó poloskák szépen berepültek a szobába. A 10Bar nevű klub egy nagyon szimpatikus helyszín, remekül van berendezve, és mikor láttuk, hogy van kivetítő, megnyugodtunk, hogy végre a vizuált is el tudjuk sütni. Nem hiába hoztuk el azt a pendrive-ot! Amire sajnos nagyon nagy szükség is volt, mivel a pakolás során kiderült, hogy a vadi új háttérvásznunkat elegánsan ott felejtettük az előző helyszínen, a színpadon precízen kifeszítve (az utolsó pózolós buli fotón szépen látszik is). Ez a felismerés akkora léket ütött a lelkesedésünkbe és az általános kedélyállapotunkba, hogy mindenki magába roskadva ücsörgött csak a klub egy-egy pontján. Én pl. flipperezéssel próbáltam jobb kedvre deríteni magam, mérsékelt sikerrel, Bandó pedig elment kiszellőztetni a fejét a városba a szemerkélő októberi esőben és bánatában beült néhány sörre egy csendes kocsmába, ahol saját elmondása szerint figyelemelterelés gyanánt órák hosszat nézett egy unalmas tenisz meccset. Az estét a Bohemyst koncertje indította, majd utánuk a szervező, Matúš saját zenekara, az Ohen lépett a színpadra, akik klippremiert is tartottak egyben, ami elég látványosra is sikeredett. Ezután olyasmi történt, amire azt gondolom, hogy itthon nem nagyon lenne példa. A Rivers Ablaze introja alatt szépen elkezdett hazaszivárogni a közönség. A zsűri kb. fele fogta magát, és az utolsó két zenekarnak esélyt sem adva eloldalgott. Oké, hogy hétköznap, meg holnap matekdolgozat, de az ilyesmi abszolút nem hiányzik az embernek, amikor épp romokban hever. Ettől függetlenül a koncertet becsülettel, mindent beleadva lenyomtuk, mert akik kíváncsiak a produkciódra, azokat meg kell tisztelni azzal, hogy nem vesszük félvállról a fellépést. Hazafelé még beugrottunk egy benzinkútra néhány jó éjszakát sörért, de annyira ki voltunk purcanva minden téren, hogy a szállásra érve csak beraktuk őket a hűtőbe, és kidőltünk, mint a rohadt nád
8.NAP, VIPER ROOM, BÉCS, AUSZTRIA
A mélypontról csakis felfelé vezet az út, de azt mi sem gondoltuk, hogy a turné talán legjobb koncertje következik. A hemendex arcba gyűrése után indultunk el a közeli osztrák fővárosba. Mivel temérdek időnk volt, lófráltunk egy kicsit a Shopping City Süd épületkomplexumaiban, és az ebédünket is ott költöttük el. Így esett az, hogy míg a ritmusszekció és Balázs jófajta Schnitzellel csillapították éhségüket, mi egy keleti all-you-can-eat éttermet választottunk. Futószalagon mentek körben az ételek, és azt kaptál le az asztalod mellett ülve, amit csak akartál. Jó magyarokhoz híven összeettünk mindent, az édes-savanyú komondortól kezdve a polipon át a sült banánig. Miután ismét fityiszt mutattunk a mértéktartásnak, elmentünk az esti koncerteknek helyt adó Viper Roomba. Ez az állomás nem önálló buli volt, hanem becsatlakoztunk a Vienna Metal Meeting warm-up minifesztiváljába. Ezen a napon sajnos Riversék nem tarthattak velünk, így ők a szabadnapot kihasználva Sopronban, Tadeusz szüleinél töltődtek fel. Legnagyobb örömünkre terülj-terülj asztalkám fogadott minket, így ismét kénytelenek voltunk asztalhoz ülni. Azok a sokat emlegetett farkastörvények, ugye. Egyébként legutóbbi ittjártunkkor nyertek ismét bizonyosságot ezek a szabályok, mikor is Vozi csak a pizzájának a felét ette meg, mondván a másik fele jó lesz a koncert utánra. A biztonság kedvéért jó nagy VZ monogramot is kanyarított a dobozra. A kedves olvasó biztosan kitalálta, hogy annyit ért, mint a strandon az értékeidre terített törölköző. Mire a koncertnek vége lett, a pizzának hűlt helye volt, Vozi pedig vígasztalhatatlanul szomorú lett. Ezt a tanulságot azóta is szeretjük az orra alá dörgölni, szóval ebbe a naplóba is kénytelen voltam beleírni. Na de mivel nem kizárólag enni mentünk oda, a koncertről is ejtenék pár szót. Az osztrák közönséget sokszor és sokan illették a halvérű, ill. sült hal jelzőkkel. Amit viszont itt produkáltak, az valami elképesztő volt. Zúztak, hejjegtek, énekeltek, egyszóval fantasztikusan telt a színpadon töltött egy órácska. Mivel már egy ideje a 1100 Year Ago-ban (avagy az Oh My Lord-ban) közönségénekeltetést csinálunk, itt sem tettünk másként. A zsűri már az első refrénnél zúgott, és még az utána következő akusztikus kiállás alatt is üvöltötte a fúvós témát. Ki hitte volna?! Ezt a váratlanul nagy sikert meg is kellett ünnepelni, és kapóra jött, hogy a szervezők nem csak egy hűtőt, hanem egy egész bárpultot a fellépők rendelkezésére bocsájtottak önkiszolgáló jelleggel. Készültek a long drinkek, nyíltak a sörök, az előző napi búskomorságnak már nyoma sem volt. A szervezők, Moritz és Roman nagyon kitettek magukért, jókat sztoriztunk is velük, illetve összecimboráltunk a Bucovina és a Countless Skies zenekarokkal, de a többi banda is nagyon szimpatikusak volt. Bécsből Szombathelyre vezetett az utunk, mivel úgy számoltuk, hogy költséghatékonyabb lesz, ha hotel helyett inkább hazamegyünk egy éjszakára, ha már úgyis útba esik a másnapi maribori koncertre
9.NAP, MC PEKARNA, MARIBOR, SZLOVÉNIA
Maribor tényleg közel van Szombathelyhez, így a délelőttöt egy kis grillezéssel töltöttük Bandóék kertjében, ill. teraszán a kellemes októberi napsütésben. Ennek megfelelően jó hangulatban vágtunk neki az előttünk álló 2 órás útnak. Jókedvünket csak fokozta, hogy cseh barátaink, a Bohemyst segítségével egy halvány reménysugár derengett fel a Csehországban felejtett molinónk visszaszerzésének ügyében. Az is kiderült, hogy sorstársainkká is váltak egyben, mivel ők meg másnap Trnavában felejtették ott az ő háttérvásznukat. Aggodalomra azonban semmi ok, akik ott voltak a Barba Negrában a lemezbemutató koncertünkön, láthatták, hogy az ő színpadi dekorációjuk is visszakerült hozzájuk. Ekkor azonban ezt még nem tudhattuk, ahogyan a mi alig pár koncertet megélt molinónk sorsa is kétséges volt. A maribori MC Pekarna klub elég érdekes környezetben található. Egy nagy udvar része, amin belül több klub is van, és az egésznek van egy fura törvényen kívüli hangulata. Az összes fal tele van fújva graffitivel, és az este beköszöntével szépen be is indult ott az élet. A környéket ellepték a szórakozásra vágyó fiatalok, akik között akadtak eléggé fura szerzetek is. A mi koncertünk helyszínének szomszédságában pl. egy olyan klub található, ahová a promoter nem igazán ajánlotta, hogy átnézzünk. Ahogyan ő fogalmazott, a zenei felhozatallal még nem nagyon lenne probléma, de a kemény drogok használatával már akadna. A szervező szerint az itthoni koncertdömping ott is tetten érhető, elmondása alapján a környéken aznap 6 különböző metal koncertet rendeztek, nyilván különböző helyszíneken. Ennek megfelelően sajnos a nézőcsúcs-döntés elmaradt, de akik ott voltak, azok nagy lelkesedéssel adták át magukat a két magyar zenekar műsorának. A szervező Dejan is régi cimboránk, nagy köszönettel tartozunk neki ezért a koncertért. Egyébként ő egyike azon keveseknek, akiknek a Grand Destiny a kedvenc Sear Bliss lemeze. A szokásos koncert utáni lazulásnál Oszinak az az ötletet támadt, hogy ott marad ő is velünk afterezni egy kicsit, és mivel a szálláson volt egy üres ágy, azt el is foglalta később. Így a Rivers nélküle indult útnak a lakóbusszá átalakított járgánnyal, mi pedig még halálra ítéltünk pár üveg üdítőt. Az eddig is nyilvánvaló volt számunkra, hogy Oszi igazi hardcore sztori-mesélő, de az éjszaka folyamán az is kiderült, hogy horkolásban is feketeöves. Sietve teszem hozzá, hogy nálunk is vannak igazi őstehetségek e téren
10.NAP, BACKSTAGE, MÜNCHEN, NÉMETORSZÁG
Írnám azt, amit eddig kb. mindig, hogy eseménytelenül telt az út Münchenig, de ez szerencsére nem lenne igaz. Történt ugyanis, hogy a Bohemyst énekese, Radek összekukázta az ott felejtett molinónkat Ceske Budejovicében, és átadta egy barátjának, aki a München felé épp útba eső Wels mellett dolgozik. Vasárnap lévén, el is rejtette egy ipartelepen egy számzáras fém konténerbe, amit legnagyobb meglepetésünkre simán megtaláltunk, benne a szajréval. Ennek annyira megörültünk, hogy a molinó visszaszerzéséről még egy videót is készítettünk, a darkweben még mindig elérhető. A Backstage Klub egy három teremből álló komplexum, ezúttal a legkisebb teremben jutott nekünk hely. Ideje volt, mert eddig mindig csak a közepes, ill. a nagyteremben játszottunk. Mikor beléptünk, kicsit elszomorodtunk, mert hiába volt a sok hűhó, a színpad kialakítása miatt a molinót nem tudtuk kitenni, csak a két keretes dekort oldalra. De ennyi baj legyen! Michael barátunk, a koncert szervezője régóta lelkes támogatója a Sear Bliss-nek, igen fasza gyerek, most is nagyon kitett magáért. A beállás után megrohantuk a catering szekciót, és immár sokadjára tömtük magunkat tele. A Backstage-ben minden egyéb mellett az ellátás is mindig elsőosztályú. Vozinak van egy furcsa szokása, állítása szerint ha jóllakott, akkor tüsszög. Nos, Münchenben a 10 nap alatt sokadjára hallgathattuk meg az épp aktuális tüsszentőrohamot, szóval elégedetten nyugtáztuk, hogy gitárosunk bőségesen falatozott a sült csirkecombból. Ezen az estén további két zenekar csatlakozott hozzánk, név szerint a Hrast és az Eridu. Utóbbi zenekar keleties témákat is szőtt a black metal alapú zenéjébe, és műsorukat egy csinos hastáncos hölgy műsora is színesítette. Hollandiától eltérően itt nem divat a vasárnapi koncerteket matiné jelleggel korai időpontra szervezni, ezért kicsit tartottunk is a dologtól, de félelmünk alaptalannak bizonyult. A megjelent több mint 100 ember láthatóan és hallhatóan jól szórakozott, és becsülettel megvárták a műsor végét, pedig addigra már éjfél körül járt az idő. Nagy örömünkre itt is találkoztunk magyarokkal, és volt olyan is, aki Erfurtban látott minket, és mivel tetszett neki a műsorunk, a távolság ellenére ide is eljött. Ő kifejezetten örült, hogy a két koncert setlistje eltérő volt. Már csak ezért is megéri variálni a műsoron. A koncert után megcsináltuk az ilyenkor szokásos turnézáró fotót a színpadon, majd rövid búcsúzkodás után Riversék útnak is indultak Budapest felé. Mi a klub területén lévő szálláson hajtottuk álomra fejünket, de még mielőtt ez megtörtént volna, elzarándokoltunk a catering részlegre, és a biztonság kedvéért még búcsúzóul magunkba gyűrtünk pár csirkecombot, elvégre ahogy a népi bölcsesség tartja, ki mint eszi szárnyát, úgy alussza álmát
11.NAP, ÚTBAN HAZAFELÉ
Mivel mindenki szeretett volna mielőbb hazaérni, elég korai indulást céloztunk meg, amit sikerült is megvalósítani. A hazaútról egy Leberkäse Semmelen kívül sok emlékem nincs, ugyanis szó szerint végigaludtam az utat. Ez is azt mutatja, hogy azért a 10 nap alatt sikerült lelakni magunkat. Ettől függetlenül, ha valaki másnap megkérdezte volna, hogy indulhatunk-e egy újabb hasonló körre, a kérdés végét meg sem várva szedtem volna elő újra a gurulós bőröndöt.
Írta: Nagy András és Pál Zoltán
