HANGFOGLALÓ – Pályázat induló és kezdő előadók és zenekarok részére

2024. 09. 16. - 22:12

Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium tizenegyedik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

 

A pályázat célja, hogy ösztönözze és támogassa azoknak az induló és kezdő zenekaroknak, előadóknak az első lépéseit, akiknek a produkciói színvonala alapján feltételezhető, hogy gazdagítják a magyar könnyűzenei kultúrát és számíthatnak a közönség érdeklődésére. A Hangfoglaló Program további alprogramjaival együtt komplex támogatási rendszerben kívánja segíteni az alkotókat tehetségük kibontakoztatásában és szakmai fejlődésükben.

A program során induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítése, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítása áll a középpontban.

Olyan induló és kezdő előadók, zenekarok indulhatnak a pályázaton, melyek:

  • legfeljebb 1, nem szerzői kiadású nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek,
  • maximum 2 olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint 5 alkalommal játszott a pályázat megjelenését megelőző 12 hónapban.

A teljes pályázati program rendelkezésre álló tervezett keretösszege 50 millió forint, a  benyújtott pályázatonként igényelhető maximális vissza nem térítendő támogatás mértéke 4 millió forint. Előadónként, zenekaronként azonos formációval csak 1 pályázat nyújtható be.

A pályázat mellékletét képező és benyújtandó hang- és képanyag alapján a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma előszűrést végez, az alábbi három fő kategória szerint:

  • hangszerekkel, élőben előadott pop/rock/metal
  • elektronikus zene/hip-hop/trap
  • jazz

 

Az előszűrésen megfelelő pályázók élő, színpadi meghallgatáson vesznek részt, amelyre Budapesten kerül sor. A meghallgatás pontos idejéről, helyszínéről a pályázók legalább 7 nappal korábban értesítést kapnak. A meghallgatáson való részvétel a sikeres pályázat feltétele. A meghallgatáson a Hangfoglaló Program Kollégium által felkért – a magyar zenei élet képviselőiből álló – zsűri értékeli a produkciókat, és tesz javaslatot a Kollégiumnak a Hangfoglaló Program által a 2024/2025-ös évadban támogatandó előadókra, zenekarokra.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. október 25-én éjfélig lehet. Bővebb információk ITT érhetők el.

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN