Emlékszem, amikor az első Sas koncertemre betévedtem, még nem tudtam, hogy mire is számíthatok. Oda álltam az első sor környékére, és vártam, hogy legyen valami. Nem számoltam pontosan, de maximum 5 másodperccel a buli kezdete után már valaki teli talppal fejberúgott, kiborult a söröm, és vigyorogtam. Valahogy egyből átjött a hangulat és tudtam, hogy jó helyen vagyok. Azóta eltelt pár év, túléltem néhány Sas koncertet és sikerült egy kicsit jobban megismerni a bandát mind zeneileg, mind emberileg. Aztán jött a nagy bejelentés, hogy az Eagle Has Landed ebben a formában már nincs többé. Kicsit nehezemre esett megérteni a helyzetet még a „búcsú koncert” után is, szóval nem voltam rest kifaggatni a zenekart a hogyanokról és a miértekről.
Vége egy korszaknak a zenekar életében, lement az „utolsó” koncert. Hogy éreztétek magatok a bulin? Milyen érzések kavarognak most bennetek?
Farkas Péter alias Pí (ének / sampler): A koncert maga zseniális volt, de ez az esetek nagy részében amúgy is borítékolható. Az egymás és a zenénk iránti szeretetet mindig is éreztem, bárhol is szólaltunk meg. Legyen az próbaterem, vagy koncert, a „csínk” oltári.
Érzésvilágomra a szomorúság és talán a sajnálkozás most a legjellemzőbb. Az igazán sokkoló rész az utolsó próba volt nekem. Kétszer játszottuk el a szettünket gyakorlás alatt, és az első kör után a dohányzóban realizálódott bennem az, hogy a körülöttem lévő 5 ember közül, nagyon nagy valószínűséggel hárommal már nem fogok együtt zenélni próbán. Nem láthatom többé őket egy szűk, intim világban megnyílni, közönség és minden cécó nélkül. Az volt az utolsó alkalom, hogy főként „zeneileg”, térben és időben a lehető legközelebb kerüljünk egymáshoz. GYHJÁÁÁÁ, ez azért szomorú, na… Viszont volt még egy utolsó, méltó lezárása a közös zenei életünknek, a Düreres buli, amiért nagyon hálás vagyok a zenekart itthagyó tagjainak. Még egyszer odekentük a nép száját, ahogy illik.
Tari Bálint (ének): Remekül sikerült szerintem az este, egy igazi sírva vigadás volt. A színpadon azt éreztem, mindenki gátlások nélkül, minden mindegy alapon, még egyszer kiteszi a lelkét és ezt rettenetesen szeretem. Aki muzsikált már ilyen közegben az tudja, hogy ennél felszabadítóbb nincs, mint egy jó szex, tehát elmondhatom, hogy boldog voltam, aztán szépen lassan üres lettem. Remélem fel tudom majd tölteni magam ismét…
Kovács Dóra (gitárok): Iszonyat jó buli volt, ugyanakkor rohadtul nehéz is. Engem annyira megviselt ez az egész, hogy aznap enni sem tudtam, aztán az utolsó dal utolsó riffjeinél le is kellett tennem a gitárt, és el kellett szaladnom „levegőzni” – sosem történt még ilyen, de a stressz és az érzelmek teljesen levertek… Bár szeptemberben a srácok bejelentették a hírt, hogy nem folytatják tovább velünk, ez az egész bennem csak akkor realizálódott igazán, amikor megvolt az utolsó próba, és kiköltöztem a teremből… Szóval valamilyen szinten rettegtem a koncerttől, mert tudtam, hogy nehéz este lesz érzelmileg. 2017 óta nyomtuk ilyen formában, életem legcsodásabb évei voltak, a legeslegjobb barátaimmal. Ez sokkal több számomra, minthogy egy zenekar nem ebben a formában megy majd tovább… Ráadásul a Sas a gyermekem, szóval jobban megvisel, mint egy átlag banda alakulása. Idő fog kelleni ahhoz, hogy ennyi mindent megemészthessek.
Gróf Adolf (dobok): A koncerten vegyes érzelmek voltak bennem. Egyrészt hogy ez a zene mennyire jól tud működni ennyi év után is és még én is bele tudok gondolni újabbnál újabb dolgokat a saját játékomba „mer’ belefér” a zenébe. Másrészt mert ez volt az utolsó bulim így a srácokkal, és szar volt benne lenni ebben a keserédes hangulatban, amit ez a buli képviselt valahol. Úgy gondolom, számomra ez így volt kerek, hogy a legelső (azt hiszem) sas buli a régi Dürer kistermében volt, és szamomra a legutolsó az új Dürer kistermében. De szerencsére egy tök jó kis hangulatos koncertet tudtunk adni amiben a közönség is maximálisan kivette a szerepét, ezért köszönettel tartozom nekik a többi fellépő zenekarnak és persze a sasnak is.
Kicsit szűkszavú volt az a Facebook post amit a banda státuszával kapcsolatban kiraktatok. Tegyük rendbe a dolgot egy kicsit az olvasók és a rajongók számára, mi is történt most a zenekarral?
Pí: Mivel én a „maradó” táborban vagyok, nem szeretnék erre nagy részletességgel válaszolni. Többnyire, így kívülről tekintve, nagyon mély és személyes dolgok történtek a szétválás hátterében. Semmi egyértelműen negatív szar, „csak” betoppant az élet komolyabbik, felelősségteljesebb oldala…
Bálint: Nem tenném tisztába, mocskos rockerek vagyunk, még mocskosabb dolgokkal. 😊
Adolf: Magam részéről a hosszú éveken átívelő lelki gyötrődéseimnek vetettem véget azzal, hogy nemrég kibírtam jelenteni a többiek előtt négyszemközt, hogy nem szeretnék tovább a zenekar tagja lenni. Ez egy kínkeservesen lassú és hosszú folyamat volt mire el tudtam egyáltalán jutni ide. Amit nem kívánok senkinek, mert kegyetlenül őrjítő és felörlő tud lenni az, hogy amit szeretsz csinálni azokkal akikkel alapvetően jóban vagy és ha találkoztok együtt tudtok nevetni, beszélgetni stb., azt mégis el kell engedd a saját személyes ellenérzések miatt amik inkább a zenekar működésével, a zenész mibenlétével kapcsolatos dolgok sem mint személyes egymás elleni dolgok lennének. Értem ezt úgy, hogy nálam az ismeretségünk, barátságunk egy alap dolog volt amióta van a Sas, megélt ez a barátság ennyi idő alatt sok jót, sok rosszat. Viszont egy jó ideje azt éreztem, hogy az aktív zenészi mibenlét, a zenekari jelenlét volt háttérbe nyomva. Személy szerint nem szerettem volna ha ez a kelleténél jobban befolyásolja az egymás felé érzett gondoltaimat, érzéseimet és a tapasztalt változásra való hajlam hiányában úgy gondoltam, jobb ha most hagyom el a zenekart minthogy belerokkanjak a tehetetlenségbe vagy elkezdjünk egymásban kárt okozni a megnemértettségünk miatt.
Hallgatóként elég sikeresnek mondanám a zenekar munkásságát. Rengeteg koncert, egyedi stílus és hát országszerte sokat látni embereket „sasos cuccokban” flangálni. Hogy tekintetek vissza az elmúlt időszakra?
Pí: Soha nem gondoltam volna, hogy egy zenekar működhet ilyen jól, mint ahogy a Sas működött. Néha, már-már gyanúsan jól ment a sorunk 😀 Az tuti, hogy mi is leraktunk egy pár nagyon szép útjelzőt az itthoni „metálélet”-nek. Megmutattuk, hogy lehet még bátrabban zenét írni és előadni. Hogy nem csak panelekben lehet gondolkodni, még egy olyan szűk keretrendszeren belül is, mint a deathcore. Minden zenésznek kívánom azt az érzést, mikor egy dalról azt gondolja, hogy „áááá, lehet, hogy ez túl sok lesz?”, és aztán a közönségen látja a pozitív hatásokat. Így rádöbbenve, hogy nincs olyan, hogy túl sok.
Bálint: Az élet leginkább organikus. Ha néhány ember összeáll és csinál valamit, hagyni kell kibontakozni és bízni a másikban, akkor lesz egyedi, és nem olyan mint…. Sasban mindenki hozzáadhatta azt, ami benne volt, szerintem ettől működött/működik az arculatunk.
Adolf: Számomra mindig egy fel nem fogható dolog volt az a sok szeretet és támogatás amit kaptunk, legyen az a közönség soraiból, vagy akár más zenekarok, zenekartagok vagy úgy unblok az underground bármely területéről. Örülök neki, hogy kvázi bármely agymenésem teret nyerhetett akár zeneileg, akár megjelenésben, vagy csak ötlet szinten, és nem kellett betennem a fejem egy dobozba, hogy: „na, akkor csak ezen belül gondolkozz kérlek”. Volt egy csomó jó koncert, egy rakat együtt lógás, én meg rengeteget tudtam fejlődni zeneileg a játékomban azzal, hogy engedték nekem a srácok, hogy sz*passam magam a filljeimmel, mert tudták, hogy azokat nem felvágásból tettem bele és hittek benne hogy a jó célt szolgálja: a jobb és kerekebb zenét. Úgyhogy mint dobos, mint zenész én óriási szabadságot érezhettem ezen a fronton.
Ezzel a felállással sikerült elérni azokat a célokat, amiket kitűztetek magatok elé?
Pí: Talán a fesztiválozás maradt csak ki.
Dóra: Én büszke vagyok arra, amit elértünk. Nyilván mindig lehetne minden jobb, de számomra mindennél többet ad az, amikor meglátok egy random saspólót, vagy új arcokat, akik aztán később buli közben a színpad előtt őrülnek meg.
Adolf: Többnyire igen. Bár azért maradt még bőven a zsebben 😀
Mik voltak azok a mérföldkövek a zenekar életében amikre szívesen visszaemlékeztek?
Pí: Dürer pince. A Mérföldkő. A legundorítóbb, de egyben a legihletőbb hely VALAHA… Azok a próbák (vagy inkább privát koncertek?) voltak a legjobb évek. 10-15 ember betuszkolva egy lukba, mindent mindennel fogyasztás, mi meg közben órákon keresztül ismételve játszuk a dalainkat és gyakorlunk. Körülöttünk számunkra kedves emberek, vagy néha vadidegenek élvezkednek a rettenetesen nagy hangerőn játszott, mocskos riffjeinken. Mindezt heti kétszer. Az esszenciánkat ez a hely adta, és szerintem mindannyiunk visszavágyik oda…
Bálint: Csatlakozom Pí-hez a Dürer pince adta az alapját az egésznek, király vibe volt! Plusz, számomra Jani bekerülése. Nem feltétlenül éreztem hiányát előtte a basszusgitárnak, de rádöbbentett, hogy rosszul éreztem.
Dóra: Dürer Pince. Atyaúristen. Ami ott zajlott, az leírhatatlan, mindenkinek köszönöm, aki ennek valaha is a részese volt. Random zacskó sörök, füst, gördeszka, eszméletlen zenék, herkás lépcső, és a Sas. Életem meghatározó élménye marad örökké. Bálinttal egyetértve, Jani érkezése is hatalmasat emelt a zenekaron, és nekem mérföldkő a ’Devil’ klip is – szerintem tök jó lett a végeredmény, és a fogadtatásai is.
Adolf: A herkás lépcső a pinyóban:D A kakasülő meg az aljában a Sasok Sorsa újság tapéta amit egyszer láttunk, lefényképeztünk majd köddévált:D. A sok psytrance buli utáni teremben alvásom, majd pizza rendelés, aztán a zenekar üdvözlése akik megérkeznek a megbeszélt próbára:D Amikor totálon, deszkával mentem el a sarki boltba mégtöbb piáért, hogy a mulatozás folytatódhasson, a pince bugyraiban. A Szopatagi Öko és Ifjúsági tábor a Karmásokkal, Matsumoto Kitekivel, Gyuluskával, meg a többiekkel.😃 Na meg az egyre nagyobb termes, nívósabb koncertek, sokatok megismerése.
Hogyan tovább? Filmes hasonlattal élve kérdem, hogy mire számíthat a közönség a jövőben? Eagle Has Landed reboot, spinoff, folytatás vagy kasza?
Pí: Valahol a folytatás-spinoff tengelyen lesz szerintem a válasz. Még képlékeny. Írtunk 6-7 elég jó dalt az elmúlt években, azokkal lehet valamit kezdeni…
Jó lenne a klasszikus metál hangszerelésű felállást (élő dob, gitárok, basszusgitár) is tovább vinni, mert azért valljuk be, működik… Viszont nagyon érdekes lehet egy ettől eltérő hozzáállás is, sokkal több kísérleti megoldással, mint amennyit az élő hangszerek megengednek. Basszusgitár helyett is mehetne szintetizált basszusszólam is vagy az élő dob helyett 372 layer-ből álló sample áradat. Lehetne ebből az egészből egy furcsa crossover, durva metál riffekkel megáldott kegyetlen elektronikus dobokkal, élvenyúzós basszusokkal, és horror sound design-al. Na meg a 2 ének, angolul, magyarul, kazahul, üzbégül, latinul tökmindegy… Meglátjuk. Producerként mindent megfogok tenni azért, hogy akármilyen felállással is, de a Sas esszenciája érezhető legyen a jövőben.
Bálint: Több, mint 15 év hörgés után, lehet csinálnék valami mást is. Lehetőségek száma végtelen, hogy mit csináljunk, merre induljunk, remélem tudjuk egymás inspirálni a jövőben is!
Dóra: Én őszintén bízom abban, hogy Bálinttal és Pível megtartjuk a motivációnkat, és mindaz, amit eddig a Sas adott nekünk, előrébb lendít majd minket, át a nehézségeken. Semmiképp sem szeretném kukába dobni azt, amibe szívemet-lelkemet-ennyi időmet és pénzemet beletettem. Részemről, ha ezt nem sikerül folytatni, akkor abban sem vagyok már biztos, hogy bármi másba belefognék, szóval mindent egy lapra teszek fel…
Zenekari életet kicsit mellőzve, most azért a magánéletre is szabadul fel idő, energia. Ki merre veszi az irányt, mire fordítotok több figyelmet?
Bálint: Megpróbálok egészségesebben táplálkozni.
Dóra: Maximális fejlődés mentális- és zenei vonalon.
Adolf: Ezt nem tudom pontosan megjósolni, mert Alvin szavaival élve: már a halál sem biztos! 😃 De szeretnék a magánéletemre és önmagamra is nagyobb hangsúlyt fektetni, és jobban odafigyelni az igényeimre. Talán még a dob oktatás is szóba jöhet. Nem tudom, sok a terv.
Ennyi év tapasztalattal a hátatok mögött, mit tudnátok tanácsolni a mostani szárnyaikat bontogató zenekaroknak? Mi azt amit mindenképp vegyenek számításba és mi az amit messziről kerüljenek el?
Pí: Nekem a legnagyobb tanulság, hogy az emberi/baráti közelség fontosabb szempont egyzenekar működésében, mint amennyire gondoltam. Én naiv, pusztán a zenei közelséget elégnek gondoltam. Ez nem így van. Ha nincs stabil, bensőséges és nem utolsó sorban AKTÍV kapcsolat a tagok között, akkor csak idő kérdése, míg az életeinek más területei fontosabbá válnak és ezzel együtt a szétesést előidéző faktorok is megjelennek. Ha nincs szoros kapocs, a széthúzó erőnek nincs ellenállása és a „szakítás” elkerülhetetlenné válik.
Bálint: Szerintem egy zenekar olyan, mint egy párkapcsolat. Egyezzenek az elképzelések és rengeteg őszinte kommunikáció. Csupaszítsátok le egymás előtt a lelketek, mert csak időhúzás lesz, aztán az idő az egyetlen véges dolog egy életben.
Dóra: Kitartás, türelem, kompromisszumok, kommunikáció, és barátság. Ha ez megvan, nagy baj nem lehet. Ha igazán hiszel abban, amit csinálsz, úgyis magától fog szárnyalni a dolog (hopp, a klisé 😀 – de igaz).
Adolf: Fuuu, ebből könyvet tudnék írni… haha. Fontos a jó viszonyt ápolni, és túl látni azon hogy egy-egy őszinte egymás felé tett gondolat nem a másik inzultálását, hanem az egymás megértését hivatott előidézni. Kell ismerni a másikat, de nem kell tudni róla mindent, viszont fontos figyelni rá, merni kell beszélni, és vállalni ezek következményét – ami k*rva nehéz! Viszont, mivel ez egy csapatmunka is egyben, azért valahol el is kell választani a barátságtól, mert vannak zenekari kötelességek, amiket ugyancsak nem szabad háttérbe szorítani, és egy ponton muszáj munkaként tekinteni erre, különben az egész belesüpped a lustaságba. Úgy gondolom, a folytonosságban van a kulcs, folyamatosan csinálni, mert így tapasztalsz, jót és rosszat egyaránt. Keresni mi adja azt amiből meríthetsz, mert többnyire azért nyitott kapukba futhat bele az ember, ahelyett hogy csak várja mikor jön az ihlet. Minden ötlet lehet jó, csak nem biztos hogy épp ott és épp akkor. Tehát a nagy számok törvénye alapján minden gondolat, ötlet, riff, bármi lehet jó, csak sok legyen belőle, ha meg valami mégsem hasznos vagy szükséges, azt el kell tudni fogadni. Ha szereted csinálni akkor úgy sem lesz akkora nagy nyűg foglalkozni a dologgal és mellette még mutatod is a másik felé hogy próbalkozol, csinálod, nem hagyod egyedül a társaidat. Ja és kell egy zenekarvezető!
Valójában hova szállt le a sas?
Pí: Gyanútlan hallgatók tobozmirigyébe.
Dóra: Remélem, hogy a lelketekbe. <3
Adolf: Remélem nem szállt le véglegesen, csak megpihent.
Köszönjük!
Készítette: V
Fotók: Benkő Bálint /// VidaniPhoto
