Két évvel ezelőtt kicsit kétkedve mentem el az első Heilung koncertemre, mert nem tudtam elképzelni, hogy ez az egész hogy fog működni élőben. Videókat tömkelegével láttam már a zenekarról, de nem tudtam kisilabizálni, hogy hol a trükk. Sokkal nagyobb nevű zenekarok, sokkal kissebb performansszal is véreztek már el a színpadon. Úgy voltam vele, hogy ha mást nem is, de ha pár jó képet lövök a formációról, akkor már megérte. Szerencsére pillanatok alatt kiderült mi a fortélyuk, vagyis hát a varázslat, ami nem más mint maga a zenekar és a profizmus.
Ennek fényében ugrottam neki a hétfői koncertnek is, hogy most majd jól odafigyelek a részletekre így második nekifutásra, és készítek pár frankó képet. Abban biztos voltam, hogy a látvány ismét pazar lesz. Ebben megerősített az is, hogy újfent fel volt díszítve a Red Stage mindenféle gallyakkal, ágakkal meg bokrokkal. Baromi hangulatos és látványos, bár egy földhözragadt természet igenlő zenekarnál nem tudom mennyire értékelte ezt az akciót a környék növényvilága. Na de ez csak szörszálhasogatás, nem kötekedni jöttem.
Az este bemelgítő zenekara a svájci avantgard metalt játszó Zeal & Ardor volt. Nem tagadom, csak halvány fogalmam volt erről a bandáról. Tudtam, hogy létezik, tudtam, hogy elég nagyot mennek mostanság, és pár számuk mintha meglett volna már korábbról is amikor feldobta a Spotify. De átfogó, mély ismeretem nem volt velük kapcsolatban, ami abból a szempontból hibátlan, hogy teljesen nulla elvárással, kíváncsian álltam oda a színpad elé. A színpad elé, ahova elég népes társaság szálingózott be már a kezdésre is. Mivel olyan „szerencsés” helyzet alakult ki ezen a rendezvényen, hogy a fotózás mellett a beszámolót is én nyertem meg, az első három számot nem is boncolgatom. Amikor lehetősége van az embernek képeket készíteni a fotós árokból az első három szám alatt, akkor annyira befókuszál, flowban van, hogy ha agyonüttök sem tudom mit játszottak a nyitányon. Miután végeztem a dolgommal, sikerült egy kellemesen szellős helyet fognom, és felvenni a koncert ritmusát. Sokat ekézik a helyet, amiért tud borzasztó rosszul is szólni, de szerencsére erről most szó sem volt. Meglepő módon egyből az tünt fel, hogy ez most nagyon össze van rakva, kihallani mindent amit hallani kell. Szerintem pont a korrekt hangzás / hangosítás volt az, aminek hatására odaszegeződött a színpadra a tekintetem. Nem tartott sokáig, beszippantott az egész és fogvatartott.
Nyugodtan kijelenthető, hogy egy best of szettel érkezett a Zeal & Ardor. Persze a rajongócsalogató, jól bejáratott dalok mellett hoztak egy jóadagot a nemrég megjelent GREIF albumról is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lógtak ki a sorból a friss anyag számai, de ezt inkább úgy értelmezem, hogy baromi széles és változatos az a skála, amin a zenekar mozog. Nem rosszabb, nem jobb, csak más. Az addig oké, hogy nem kimondottan az az arconpörgős breakelve pogozós zene (bár lehetne), de az feltünő volt, hogy a közönség elég nagy nyugalomban bólogatta végig a produkciót. Sőt, megkockáztatom, hogy a színpadon nagyobb buli volt, hiszen az ezúttal két plusz énekessel felvonuló csapat láthatóan remekül érezte magát nálunk, örömzenéltek. Összességében egy rossz szavam nincs a koncertre, sőt, azóta is nonstop pörög a GREIF szóval elérte a célját az előadás. Egyedül azt sajnálom, hogy balga módon elfelejtettem a merch környékére menni, pedig így utólag nagyon szívesen támogatnám őket. Nagyon tetszetős, minimalista pólók voltak terítéken mint kiderült, amik még az én hab testemen is jól mutatnának.
A szünetben amíg a többiek frissítőért álltak sorban, vagy éppen a dohányzóban témázgattak, én már a fotós árok felé vettem az irányt, nehogymá’ lemaradjak egy másodpercről is a Heilung-ból. Ez egy más jellegű cikk témája, de azt azért megjegyezném, hogy hiába tágas a Barba Negra fotósoknak kialakított tere, most sikerült nyomorogni egy kicsit, annyian voltunk. Szóval ezúton is bocsi az első sortól, amiért a terebélyes hátamat nézhették egy ideig… Ezen a ponton lehetne lustálkodni, alibizni és copypastelni a két évvel ezelőtti koncert beszámolóját, mert szinte koppra ugyan az volt a teljes produkció. Mindenki döntse el magában, hogy ez jó vagy rossz, de én inkább a jóra szavaznék. Olyan szintű varázslat amit a Heilung művel, amivel nem lehet betelni. Valószínúleg így volt ezzel Csihar Attila, a Mayhem frontembere is, hiszen a szemfülesek kiszúrhatták őt csukjában cameózni egy feature erejéig a Heilung harcosai között. Férfiasan bevallom, én erről vakegér módjára lemaradtam, de hát mire jó az internet ugyebár… Mint ahogy a felvezetőben említettem, most is kerestem a trükköt, hogy mégis hogy a francba lehet ennyire egyben hangzásilag ez a brigád, ennyifélefajta nem éppen szokványos hangszerrel. Passzolok. Most vagy a fél koncert samplerről ment, amit azért elég erősen kétlek, vagy a szakemberüknek jár a technikusi Grammy-díj. Arra már kár is karaktert pazarolni, hogy az ének milyen volt. Tessék berakni bármelyik számot az internetről. Na PONT olyan. Hibátlan. Magáról a szeánszról és a látványról nem gondolom, hogy oldalakat kéne írnom, mert a képek önmagukért beszélnek, de azt mindenképp ki kell emelni, hogy valószínúleg nem működne ennyire a zenekar, ha nem lenne mellé az igényes, hiteles és látványos tálalás és hát maga a „show”. Ezt az audiovizuális orgiát egyetlen dolog tudja csak árnyalni. Ez pedig a kedves közönség egy része. Lehet én vagyok öreg meg hisztis meg minden, de fel nem tudom fogni, hogy miért kell egy koncertet végigbeszélgetni és végigvideózni. Manapság sok cikk és banda foglalkozik ezzel a témával és egyáltalán nem alaptalanul. Oké, csináljon az ember egy képet a telefonjával, meg egy snittet, hogy „itt is voltam ám”, de hogy az egész koncertet végigveszi RÁADASUL VAKUVAL, az azért kritikán aluli.
A setlist sem változott sokat a korábbihoz képest, egy dal, a Tenet került be a repertoárba. Igazából mindegy is, mert a Heilung előadását egy teljes, egybefüggő ceremóniának / rituálénak érdemes kezelni, nem pedig dalokra szabdalt koncertnek. Persze azért az Anoana most is külön figyelmet érdemelt a részemről, és ismét hidegrázós – libabőrös élményt nyújtott. Kicsit hátrébb pozícionálva magamat a tömeg mögé, úgy vettem észre, hogy másnak is hasonló extázist okozott. Többen is rögtönzött sámántáncba kezdek kint, a szakadó esőben, ami azért elég menő hangulatot és látványt biztosított hátulról is.
Lehetne még hosszú ódákat zengeni erről az eseményről, de igazán csak akkor élheti bele magát az ember, ha a Heilung-ot élőben látja. Ezúton buzdítanék mindenkit, stílustól és kortól függetlenül, hogy legközelebb ne hagyja ki ezt a csodát, mert egy életreszóló élmény.
Írta és fényképezte: VDP
