ROCKMARATON napi bontás ajánló – SZOMBAT

2024. 06. 28. - 12:20

A szombati nap hozza el a fesztivál legnagyobb húzónevét, a brit Judas Priest személyében, akik több mint 50 éves pályafutásuk alatt semmit sem veszítettek erejükből, ezt pedig a csapat idén kiadott 19. stúdiólemeze is hangsúlyosan alátámasztja. Bőszen ajánlott megnézni még a feröer-szigeteki viking metal Tyr, a skandináv death metal egyik meghatározó alakja a Hypocrisy, és a finn folk-metalos Moonsorrow zenekarok koncertjeit is. A szombati nap azonban nem csak ezekből a fellépőkből áll: lássuk a maratoni medvét!

 

BORSODI NAGYSZÍPAD

 

A fesztivál egyik csúcspontját a szombaton fellépő Judas Priest fellépése fogja jelenteni. A legendás zenekar Rob Halford vezényletével még mindig iszonyatos lendületben van, erre kiváló bizonyíték az idén megjelent legújabb Invincible Shield című nagylemezük is. 50 éves pályafutásuk alatt, sikerrel vívták ki maguknak az ikonikus státuszt, köszönhetően a jellegzetes Priest gitárharmóniáknak és Halford karizmatikus frontemberi tevékenységének: ennyire magas hangtartományokban mozgó énekre ugyanis nem sokan képesek. Az olyan időtlen albumok, mint a British Steel, a Screaming for Vengeance vagy a Painkiller metal bandák több ezrére hatottak. Bizonyára a klasszikus dalok mellet némi ízelítőt kapunk a bivalyerős friss albumos szerzeményekből is!

 

A Judas Priest előtt, a feröer-szigeteki Týr hozza el nekünk a dallamos progresszív folk metalt, igazi viking módra tálalva. A Týr zenéje hasonlatos egy ódához, az ősi harcosok bátorságához és szelleméhez. Tavasszal jelent meg legújabb, Battle Ballads című nagylemezük amit egy észak-amerikai turné keretében mutattak be nemrég, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy játszanak nekünk majd pár új dalt a Rockmaraton színpadán is. Bár Vörös Attila gitáros nem tagja már a formációnak, van további magyar kötődésünk a zenekarhoz: Tadeusz Rieckmann egyben a honi Rivers Ablaze dobosa is, játékát öröm lesz hallani!

 

 

HELL NAGYSZÍNPAD

 

A Hypocrisy legendás név, talán keveseknek kell őket jobban bemutatni. A Peter Tägtgren (gitáros / dalszerző / énekes) vezette formáció a 90-es évek eleje óta aktív résztvevője a svéd extreme metal színtérnek. Eleinte agresszív és obskurús death metalban utaztak, majd ésőbb a progresszívebb és dallamvezéreltebb vonal lett a jellemző. A szövegvilág is változott: a kezdeti sátánista világot felváltotta a scifi és a Földönkívüli élet. Meg a Roswelli incidens. Nem először járnak nálunk, de aki esetleg még nem látta volna őket, azoknak itt a remek alkalom egy vérbeli zúzásra, űrbéli hajóroncsok közt!

 

A 2007-ben alakult post / HC / metalcore műfajban utazó Annisokay legutóbb tavaly októberben járt Magyarországon, azon belül is Barba Negra színpadán. Zenéjükben bátran ötvözik az elektronikus zenei hatásokat a metal és metalcore különféle alstílusaival, széles spektrumot bejárva az énekelhető refrénektől a pincébe hangolt gitárokkal megtámogatott filmzenei hangulatokig, mindezt megfejelve társadalmi problémákat, emberi kapcsolatokat és hasonló fajsúlyos témákat körbejáró, gondolatgazdag szövegekkel. Most ismét itt a lehetőség, hogy megtekinthessük őket, hogyan is sulykolnak fesztiválkörülmények között!

 

 

A zenekar, aki felrakta Domoszlót Magyarország zenei térképére, az több mint 20 éve töretlen lendülettel és kitartással lett hazánk egyik legszerethetőbb rock bandája. A Road már akusztikus verzióban is bizonyított, de a Rockmaraton színpadán biztosan el fognak hangzani olyan slágerek mint a Ne mondd vagy a Nem elég, de biztos lesz pár dal a legújabb Senki Kedvéért Nem Fékezünk című anygukról is. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hazai zenekarunkat, a Down For Whatever-t talán ugyancsak keveseknek kell bemutatnunk, modern metal és metalcore elemekkel tűzdelt zenéjük, valamint sok helyen mély mondanivalóval felvértezett szövegeiket már rengetegen tudják fejből, most meglátjuk mennyire tanulták már be az új nótákat a rajongóik! Az idei Metal Battle nyertese, egyik személyes kedvencünk a Türböwitch fogja ismét legyalulni mindenki arcát a whiskytől bűzlő thrash / speed metal ocsmányságaikkal. A full underground zenekarkánt indult formáció megmutatta, hogy mekkora potenciál van bennük! A német Wacken Open Air fesztiválon való fellépésük előtt még a Hell nagyszínpadon is megcsodálhatjuk, hogyan is szólnak full hangerőn a Napalm To Posers vagy a Fuck Off in Hell című slágereik!

 

 

METAL.HU ARÉNA

 

A 90-es évek közepén alakult, de a kétezres évek eleje óta aktív igazán a finn Moonsorrow. A pagan / folk metal stílus egyik zászlóshajója fogja felpörgetni a hangulatot a Metal.hu Arénában és vélhetően hűsítő északi dallamokkal fognak szolgálni a nagy nyári melegben! Legutoljára 2016-ban jelentkeztek nagylemezzel, ezért reméljük a koncertezések mellett  a stúdióban is újra aktívak lesznek a közeljövőben. Egy biztos: heroikus nótákból nem lesz hiány, van miből válogatni!

 

Belgium egyik thrash/speed metal élcsapata, az Evil Invaders már több alkalommal járt nálunk (köztük a Rockmaratonon is) és minden egyes alkalommal elsöprő erővel és tempóval szántották fel az összes színpadot. Aki nem riad vissza a feszes tempóktól, a visítós vokáloktól és a szegecsektől, annak ott a helye az első sorban! Fast Loud’n’Rude! Kis hazánk főnixmadárként életre kelt kult csapata, a Monastery olyan erővel és intenzitással robog előre az utóbbi években, mint még nagyon senki itthon ebben a műfajban. A nagy, nemzetközi turnékon is résztvevő death metal bandánk már nem csak idehaza, de külföldön is egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. Élőben pedig egyre rutinosabbak és profibbak, úgyhogy az ő fellépésüket sem ildomos elszalasztani a stílus kedvelőinek! Hatalmas zúzásra és arcletépésre számíthatunk az Omega Diatribe koncertjén, akik extreme groove metal zenéjükkel fognak lesújtani az Aréna gyanútlan közönségére. Tavaly év végén megjelent hibátlan Deviant lemezükkel baromi magasra tették a lécet, nem csak maguknak hanem a honi zenekaroknak is.

 

 

…és ha ez még mindig nem lenne elég, a szombati napon olyan hazai együttesek fogják megmutatni magukat, mint az NFR, Tiansen, Zorall, Auraleak, From the Sky, Stress, Radar. Tengeri Püspök, valamint a Morhord. Bárki megtalálhatja stílusban a kedvére valót, legyen az hard rock vagy heavy metal, de az elvontabb és durvább zenét játszó bandák közül is érdemes lesz párat lecsekkolni. Ezen a szép hétvégi napon (sőt vasárnap is) valóságos műfajkavalkád lesz látható / hallható és ha nem vagy elég finnyás, meg fogod találni a neked megfelelő muzsikát a Rockmaraton fesztiválon!

 

 

Jó szórakozást kívánunk, hamarosan találkozunk!

 

Minden fontos információ IDE KATTINTVA elérhető!

 

Írta: Steve Gore

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN