A széles körökben elismert svéd death metal Dismember frontembere, Matti Kärki egy nemrégi interjúban elhintett némi megerősítést azzal kapcsolatban, hogy nemsoká új albumot remélhetünk tőlük.
A Hells Headbangers által készített interjúban Kärki így nyilatkozott: „Tudom, hogy csinálnunk kell valamit. Először is, a stílusunkál kellene vagy szeretnénk maradni, de akkor is valamilyen szempontból másmilyennek kell lennie, mert sok az olyan banda, akik mindig ugyanazt csinálják. Szóval meg kell találnunk az új pozíciónkat, hogy mit csinálunk. Jelenleg azt hiszem, van pár riffünk. A fiúk írogattak otthon. Még nem hallgattuk meg. Még nem csinálunk semmit. Az egyetlen dolog, amiről beszéltünk, hogy igen, új albumot kell írnunk. És meg kell találnunk a módját, hogy három különböző országból is tudjunk zenét írni – Fred az USA-ban, hárman Svédországban, egyvalaki Belgiumban… Meglátjuk, mi lesz, mivel még csak beszéltünk róla.”
Fred Estby dobos már előzőleg is érintette a témát a Metal Rules-zal való beszélgetésében tavaly augusztusban, amikor a dalszerzést érintő, a Dismember történetéből fakadó kihívásokról beszélt. „Egyáltalán nem nehéz. Az a helyzet, hogy van egy licencszerződésünk a Nuclear Blasttel. Megvan a lehetőségünk, hogy megírjunk még egy vagy két albumot. Nagyszerű. Bármikor csinálhatjuk, amikor akarjuk, ami nekünk még tökéletesebb. Annyi időt vehetünk igénybe, amennyit akarunk, és meg is tesszük, mert nem fogunk olyat kiadni, amit félgőzzel írtunk.
Nagyon kritikus szemmel fogjuk nézni, főleg hogy ilyen sok idő telt el a legutóbbi album óta. Szeretem azt a Dismember albumot, amin én nem is játszom, ami 2008-ban jelent meg. Nagyszerű album. Hogyha ma ki akarsz adni egy albumot újra összeállt bandaként 2023-ban vagy ’24-ben, jobban kell igyekezned, mint valaha. Nem lehetsz szégyellős. Nagyon kritikusan fogunk hozzáállni, és ehhez idő fog kelleni, mert nem ugyanabban a városban élünk és lógunk együtt mindennap.”
Ha mindez az információ nem lenne elég, még Richard Cabeza basszusgitáros is megerősítette a banda lemezírási szándékait, amikor májusban RichardMetalFan-nak adott interjút: „Persze. Igaz a hír. Hogy mikor? Azt most nem tudom neked megmondani. De már beszéltünk arról, hogy új zenét írunk. Most külön-külön írunk, még nem kezdtünk el közösen bandaként zenét írni.
Az elmúlt pár évben minden időnket a koncertezés meg egyebek töltötték ki. De azt hiszem, egyre csak közeledünk. Meglátjuk, mi történik jövőre, 2025-ben. Talán tényleg elkezdünk összerakni pár számot. De biztos, hogy érkezni fog egy új Dismember-album. Semmi kétség. De nagyon nagyok magunkkal szemben az elvárásaink új album kiadása kapcsán.”
Forrás: MetalInjection





