8 év után új PAIN-albumot adott ki PETER TÄGTGREN – megérkezett az ‘I Am’

2024. 05. 17. - 16:03

Legutóbbi nagylemezét, a Coming Home-ot 2016-ban adta ki Pain nevű projektjével a death metal Hypocrisy zenekart is alapító svéd Peter Tägtgren, úgyhogy a rajongók joggal követelhettek már egy új LP-t. Peter az industrial projekt egyetlen hivatalos tagja, dalait egyedül írja, producereli és keveri a saját stúdiójában, a The Abyss-ban. Minden hangszert ő maga vesz fel – a dobok kivételével, melyeket 25 éves fia, Sebastian Tägtgren szokott feljátszani. Az élő koncerteken is Sebastian dobol, rajta és Peter-en kívül pedig Sebastian Svalland gitáros és Jonathan Olsson basszusgitáros teszi teljessé a felállást.

 

Az I Am albumról korábban már hallhattuk a single-ként kiadott 2021-es Party In My Head, majd a 2023-ban napvilágot látott Revolution, valamint az idén kihozott Go With The Flow és Push The Pusher című számokat. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez a négy dal vezeti a toplistát az albumon, véleményem szerint ezek jóval erősebbre sikeredtek a maradék hét számnál – első két hallgatásra azok legalábbis sokat nem váltottak ki belőlem. A korábban kiadott slágeres dalokhoz viszont szórakoztató videóklipek is készültek, amik kiváló összhangban vannak Peter megunhatatlan egyéniségével és humorával – ha eddig nem tetted, melegen ajánlom, hogy hallgasd és nézd meg őket!

 

Az I Just Dropped By (to say goodbye) nyitódalnál mondjuk meg kell hagyni, hogy szép felvezetése lett az albumnak. Egyből a lovak közé csap, és tökéletesen reprezentálja, hogy az albumon az elektronikus-industrial-os irány dominál inkább a metallal szemben. A dalszövegek szokásosan szögegyszerűek tudnak lenni, ami számomra néhol zavaró hanyagságnak tűnik, de hiszem (legalábbis bízom benne), hogy egy ekkora zenei múlttal rendelkező zenész nem bíz ilyesmit a véletlenre, és inkább csak a stílusa része a lényegre törő fogalmazás.

 

Elsőre annyit tudok mondani, hogy jó album lett, vannak benne slágerek, amint említettem, de jó, és ennyi. Több PAIN-dallal voltam már úgy, hogy elsőre nem fogott meg, majd többszöri hallgatás után egyszer csak rájöttem, hogy hé, ezt imádom. Hátha a lemez újonnan felbukkant dalaival kapcsolatban is megtörténik még ez a csoda.

 

Az I Am albumot megtalálod minden online platformon.

 

Egy új videó is érkezik ma este 19:00-kor (CET) a Don’t Wake The Dead-hez, 20:00-tól pedig Peter élőben jelentkezik majd az Instagramon!

 

 

 

 

 

 

 

Barbi

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN