Kevés olyan banda van az országban, amelyik 28 év aktív működés alatt nem adott ki egyetlen nagylemezt sem, de az biztos, hogy idén eggyel kevesebb lesz. A ’96-ban alakult Igor ugyanis pont ennyi idő – és három EP – után szánta rá magát, hogy összetákoljon egy teljes albumot, ami nemes egyszerűséggel a zenekar nevét viseli, és most májusban lát napvilágot.
A felvezető klipes dal a My Plague címet kapta, ennek ellenére semmi köze a Slipknothoz, annál több a black metalhoz, nem is csak Csihar Attila miatt, hanem a riffeknek is van egyfajta blackened színezete. Meg hát eleve egy erdőben zajló, fekete-fehér klipről mi más juthatna eszünkbe, mint a black metal?
A trió tagjai Szabó Márton (gitár, ének), Szabó Péter (basszusgitár), és Ördög Gábor (dob) egyébként maguk is közismert arcok underground körökben, többek olyan zenekarokból lehetnek még ismerősek, mint a Haw, a Bridge to Solace, a Havária, vagy a The Devil’s Trade különböző felállásai. A lemez fizikai megjelenése május végére várható, de aki nem szeretne lemaradni a limitált CD és kazetta kiadásról az már most elő tudja rendelni a webshopunkból a lemezt.
Az albumot Szűcs Szabolcs (Choke City, Superbutt) felügyelete mellett rögzítették a Templom stúdióban, és további közreműködőkkel is jócskán megtűzdelték a nyolc dalt, lásd az alábbi számlistát.
1. NTR
2. Hydra (feat. Ördögné Borika)
3. The Untouchable (feat. Szabó László & Hudák Máté)
4. Ako
5. My Plague (feat. Csihar Attila)
6. Daily Grind (feat. The Devil’s Trade)
7. Petrov (feat. Molnár Péter & Sefcsik Márton)
8. Grossberger
Az Igor legközelebb május 15-én koncertezik Budapesten a Dopaminban, a német Ancst és a hazai VLKN társaságában, az estén mindhárom banda lemezbemutatózni fog.





