Jack Owen igazán kiemelkedő karriert tudhat magáénak a death metal szcénában. A Cannibal Corpse egyik alapítótagja, ahol 1988 és 2004 között játszott, majd a Deicide-ban folytatta karrierjét 2016-ig, 2017 óta pedig a Six Feet Under tagja.
20 évvel a Cannibal Corpse-ból való kilépése után kellemes emlékként tekint vissza 1994-es albumukra, a The Bleeding-re (ami az utolsó kiadvány az eredeti vokalista, Chris Barnes szereplésével). Nemrég egy interjúban Owen azt nyilatkozta, hogy ez a kedvenc albuma, melynek sikerét szimplán annak tulajdonítja, hogy időközben jobb zenészekké és zeneszerzőkké váltak:
„Ez majdnem hogy egy reklámértékű evolúció a death metal zeneszerzésben, mert a ‘Tomb’ kíméletlen és brutális volt. [Olyan számok voltak rajta, mint az] ‘Entrails Ripped From A Virgin’s Cunt’ meg ilyenek. Kicsit több időnk volt, és az egész telet egy kísértetházban töltöttük. Nem tudom pontosan, mi okozta ezt az evolúciót. Talán a sok turnézás és az, hogy fejlődtünk a hangszereinken, valamint hogy rájöttünk, hogy akkor egy kicsit fontosabb volt a dalszerzésünk. Ez a kedvenc albumom. Bármikor meg tudom hallgatni.”
„Az első négy album nagyon egyedi a maga nemében. Az ‘Eaten’ thrash, a ‘Butchered’ túlkomponált, de jó értelemben, a ‘Tomb’ kíméletlen és erőszakos, a ‘The Bleeding’ pedig ilyen ‘lassítsunk és koncentráljunk’.”
Ami a modern death metalt illeti, Owen a Necrot-ot és a nemrég megjelent albumukat, a Lifeless Birth-öt emelte ki.
„Várom a Necrot-ot. Csak ülök és várok az albumra. A ‘Drill The Skull’-t már vagy százszor meghallgattam.” Majd hozzátette a Necrot-tal kapcsolatban: „Az emberek azt mondják róluk, hogy úgy szólnak, mint az Autopsy. Szerintem is, de egy kicsit jobbak.”






