A brazil Fossilization 2021-ben debütált He Whose Name Was Long Forgotten című EP-jével. Bár igazán súlyos, Incantation hatású death/doom bandákból manapság nincs hiány (elég a Spectral Voice-ra, a Void Rot-ra vagy Sewer Fiend-re gondolni), a Fossilization zenéje egyből feltűnést keltett. Mesteri módon alkalmazták a zajos, lassú témák és az intenzív brutalitás kontrasztját, ami ugyan az említett nevek után nem szolgálhat a meglepetés erejével, azonban ez valahogy más volt, egy még a megszokottnál is töményebb reprezentáció, ami féktelenségéből kifolyólag távolabb is sodródott a doom metal alapoktól. A figyelemfelkeltésben a profizmusra utaló jeleknek is fontos szerep jutott, ami gyakorlott zenészeket sejtet. A két fős banda mindkét tagja régebbre visszanyúló zenei háttérrel rendelkezik, amik közül a kiemelkedőbb nevek a hasonló stílusban utazó The Black Coffins és a Jupiterian. A debüt EP-t követően viszonylag feszült várakozás előzte meg a Fossilization visszatérését, amire idén szeptemberben került sor a Leprous Daylight címet viselő nagylemez megjelenésével.
A csalódás kizárhatósága már a munkálatok és a megjelenés híre nyomán borítékolható volt, és ezt az album megjelenése sem volt képes megcáfolni. A Leprous Daylight mind témák, mind intenzitás és hangzás terén a műfaj legkiválóbb kiadványai között foglalhatta el helyét a legtöményebb formában előadott válogatott borzalmakat zúdítva a hallgatótáborra. Az érem másik oldala azonban az, hogy a death/doom legbarátságtalanabb aspektusa esetén is ugyanaz a szabály érvényesül, mint a többi, a zenei extrémitást a legszélsőségesebb formájában űző irányzatánál (például war metal, brutal death vagy goregrind). Ennek pedig az a két legfőbb vonzata, hogy elég kötött, szigorú szabályokat tartat be, amik nem sok mozgásteret engednek az egyedibb, kreatívabb megközelítésre. Ezek mentén következetesen haladva elég nehéz rossz végeredményt produkálni, azonban ezeket átlépve, bárminemű kompromisszumnak, progressziónak, populáris tendenciának, vagy dallamosításnak engedve az eredmény nagy eséllyel bukáshoz vezet. A Leprous Daylight esetében azonban az extrém intenzitás képes teljesen elfeledtetni azt az egységes és lényegében elég primitív koncepciót, ami a stílus alapjait adja, de nem is engedi az olyan lesújtó mélységekbe való elveszést, ami a death / doom egyik meghatározó jellemzője. A lehúzó, letargikusabb atmoszféra itt is felbukkan ugyan, de a masszív brutalitás ezt jelentősen kompenzálva a mérleg másik oldalára helyezi a hangsúlyt. Ez azért is érdekes, mert akarva-akaratlanul a legősibb death / doom bandákkal mutat analógiát. A Fossilization a maga kiforrottságával visszafelé haladva közelítette meg azt a dalstruktúrát, amit a ’90-es évek elején az elnyújtott témákkal még csak kísérletező, kiforratlan death metal bandák alapoztak meg, átmenetek nélküli, éles váltások formájában és persze megközelítőleg sem ilyen szintű intenzitással.
A Leprous Daylight a műfaj rajongói számára potenciális kedvenc, igazi mestermű lett.
Kiadta az Everlasting Spew Records.
Fossilization FB: https://www.facebook.com/fossilization
Írta: Oroszi István
