MONASTERY turné napló 1. rész

2023. 12. 20. - 20:02

December 16.-án zárult a hazai Monastery 14 állomásos nyugat-európai turnéja, amin olyan nevekkel együtt osztoztak esténként a színpadon, mint a Belphegor, Arkona és az Atrocity. Ez volt a zenekar fennállásának első igazán nagy lehetősége, hogy megmutassa nemzetközi szinten is, hogyan értelmezik a súlyos death metal-t! És mint ahogy ígértük nektek, készült egy beszámoló is erről a nem mindennapi körútról, méghozzá a zenekar fiatal frontembere, Kovács Roland tolmácsolásában! Az élménybeszámoló hosszússága miatt két részletben olvashattok róla, így most következzen a turné első szakaszának sztorija. Öveket becsatolni, turnébuszra fel!

 

 

1. nap – Aarburg – Svájc 2023.12.01.

Átszelve Ausztriát és Németországot megérkeztünk Aarburg városába! Ez egy tök nyugis kis svájci város 6700 lakossal. Lakóautónkkal zötyögve a Musigburg nevű klub hátsó bejáratát céloztuk meg, ahol a plakátokat látva teljesen eldobtuk az agyunkat hogy milyen zenekarok léptek ott fel az elmúlt években, évtizedekben! Asphyx, Crypsopsy, Gorgoroth csak hogy pár nevet soroljak! Mi érkeztünk meg elsőnek, a hely befógadóképessége 500 fő volt, elfoglaltuk a backstaget ami egy balkonon volt és az Atrocityvel osztoztunk rajta, felmértük a terepet! Egy kisebb várakozás következett, ezalatt kipihentük az ATA igazolással járó fáradalmakat (erről majd kicsit később fogok értekezni hosszabban), valamint az utazást ami havas tájakon vezetett! Nem sokkal utánunk, viszont jelentős késéssel megérkezett a busz ami a zenekarokat és a stábot szállította! Megtörtént a bemutatkozás egymásnak, elég rideg volt a hangulat! A feszültség tapintható volt, látszott hogy nem állt még össze a koncepció sem a fejekben, sem a gyakorlatban.

 

Egy ismerős arcot is megpillanottunk, Vörös Attila személyében, aki mint kiderült Helmuth (Belphegor) gitártechnikusa volt az egész turné alatt!

 

Kinyílt a hatalmas utánfutó, amiben mérhetetlen mennyiségű rack és doboz volt! Kipakolás után kezdődött csak az igazi matek! Az átláthatatlan mennyiségű cucc a színpad előtt nagyon nem festett jól, annak tudatában hogy nem kis késéssel érkezett meg a nightliner….

 

Először a Belphegor dobja érkezett meg a színpadra, majd a gitár ládák, erősítők. Az igazi probléma akkor adódott, mikor felkerült az a dob amin a 3 másik zenekar osztozott, tehát mi is. Kicsit kezdtünk is izgulni a fejetlenség láttán. Az aggodalmunk sajna minket igazolt! Akármennyire is próbáltuk megoldani a dobbal kapcsolatos nehézségeket, nem sikerült! Mindenki a saját problémáival volt elfoglalva, érthető módon és nem igazán volt  aki abban a pillanatban tudott volna nekünk bármilyen segítséget nyújtani. Sajnálatos módon, jobbnak láttuk hogy a feltételek miatt nem toljuk le a bulit aznap este. Úgy döntöttünk hogy tovább állunk a következő helyszínre, de előtte egy ismerős magyar család meghívására beugrottunk hozzájuk egy fasza kis vacsira és fürdésre! Bíztunk benne, hogy másnapra kicsit gatyába lesz rázva a dolog és tudunk pusztítani egyet Milánóban.

 

 

2.nap Milano, Olaszország-Slaughter Club (2023.12.02.)

Aarburgból 292 km kocsikázásra volt a második nap helyszíne Milanoban.  Ez egy „mini” fesztivál volt, aminek mi a második napján léptünk fel! Megérkezett a merchünk is Spanyolországból, amit a kiadónk készített. Izgultunk hogy az előző napi dolgokból tanulva, sikerül-e kiküszöbölni a dob miatt adódó problémákat! Örömmel vettük, hogy sikerült! Megérkezett a nightliner, kipakoltuk az utánfutót és látszott hogy minden sokkal szervezettebb az előző naphoz képest, kezdett olajozott lenni a gépezet. Felépült a színpad, összeraktuk az általunk és az előttünk játszó helyi zenekar által használt dobszerkót! Elfoglaltuk a backstaget, majd lazulás következett. A catering nagyon profi volt, hideg kaja volt először, majd később meleg étel is amit általában mi a koncert után burkoltunk be.16:00-kor volt a kapunyitás és örömmel láttuk hogy szépen érkezik a közönség is! A Deathcrush nevű banda játszott előttünk, majd mi következtünk 17:45-ös kezdéssel. A hangosító srác és a színpadi technikusok is profi munkát végeztek! Amikor színpadra álltunk, egy iszonyatosan jó érzés fogott el minket, csak az volt bennünk hogy egy hatalmasat aprítsunk és nyomot hagyjunk a közönségben is! Az intro után bele is csaptunk a lecsóba, életem talán eddigi egyik legszebb fél órája következett! Óriási élmény volt a teremben összegyűlt embernek prezentálni az új albumról számokat és pár régit is. Hatalmasat lendített rajtunk a vastaps és a színpad előtti mosh pit is! 😀 Az olasz közönség nagyon energikus és csupaszív volt! Sokan közülük nagyon jó visszajezést adtak nekünk a koncertről mind a webes felületeinken, mind élőben is. Rengeteg videó készült rólunk, amin megjelöltek minket! Innen is hatalmas köszönet az milánói hallgatóságnak! Kurva jók voltatok. Kicsit magunkhoz tértünk, majd indultunk Franciaországba. Több mint 800 km várt ránk!

 

 

 

3. nap Limoges, Franciaország- „CCM John Lennon” (2023.12.03.)

Hajnalban érkeztünk meg az olasz-francia határra, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy az Alpok alatt vezető alagút reggel 5 óráig zárva tart a hatalmas hó miatt! Laza, -15 fokos hidegben éjszakáztunk az alagút előtti parkolóban, sok alvásra nem számíthattunk, mert még a java távolság előttünk állt! Hajnali 5-kor amikor megnyílt az alagút, el is startoltunk Limoges városa fele. Délután kettő órára kellett érkezni a turné menetrend szerint, amit sikerrel teljesítettünk. A többi zenekar még nem volt a helyszínen. Mi addig informálódtunk a klubban az ott dolgozóktól (hangosítás, backstage). Itt volt a legkomolyabb öltözőnk, marha nagy, jól felszerelt, külön zuhanyzó, volt egy nagy kanapé, szóval profi volt a hely! A színpad is hatalmas volt, kényelmesen elfért rajt a 4 zenekar cuccokkal együtt! Megérkezett a nightliner, segítettünk a pakolásban, majd megnéztük a Belphegor, az Arkona és az Atrocity beállását is! Amikor színpadot kaptunk Joris az Atrocity dobosa egyből a segítségünkre sietett, segített összerakni a szerkót és ezután ez így is maradt az egész turnén, Alexandernek is hatalmas köszönettel tartozunk aki az Arkona dobos, ő is mindig kézséggel állt hozzánk. Mindketten fantasztikus zenészek és emberek! Kényelmesen volt időnk beállni a motyóval, a helyiek itt is profik voltak! 18:40-kor kezdtünk el hegedülni, itt is nagyon szép számban voltak rajtunk a fémzenét kedvelő sorstársak 😀 ! A visszajelzések alapján itt is örömmel vettük, hogy az emberek szeretik amit csinálunk és nagyon élvezték a koncertünket! A francia közönség bár nem olyan pörgős, mint az olasz hallgatóság volt, viszont rendkívül lelkesek és odaadóak! Sokukkal beszélgettem utána, örültem a pozitív véleményeknek! Itt végre megtudtuk nézni a többi zenekart is. Az Atrocity egy zsigeri old-school cucc, ami igen közel áll a szívemhez. Az Arkona egy teljesen más dimenzióba repíti el az embert, hangulatos muzsika. A Belphegor pedig egy brutálisa profi produkció, Helmuth véresen komolyan gondolja azt amit a színpadon előad, kicsit fostam is nehogy megszálljon valami olyan erő, amit rohadtul nem akarok :D! Bődületes hangzással csapták agyon a közönséget, ami nem utolsó sorban Lukasznak a hangosítónak volt köszönhető! Tele energiával vártuk a másnapi koncertet Párizsban!

 

 

 

4. nap Párizs, Franciaország-Petit Bain (2023.12.04.)

Lassan, de biztosan megérkeztünk Párizsba. Keresztül nyargaltunk a városon, a klubhoz érve pedig egy ismerős látvány fogadott minket! Rakpart, és egy hajón kialakított klub! Na, ismerős?  A párizsi buli egy A38-hoz hasonló hajón lévő klubban volt aznap este, csak ez a hajó nem a Dunán, hanem Szajnán várta a közönséget és a zenekarokat. Itt szinte egyszerre érkeztünk a többi zenekarral, lepacsiztunk mindenkivel. Amit külön jó volt látni, hogy kezdett összeszokni a társaság, néha már elcsattant egy poén is, na meg belefért egy kis röhögés! Eskü nem akarom ismételni magamat, de tudjátok mi jött! Pakolás, pakolás, na meg még egy kis pakolás! Megkajáltunk érkezéskor, a segítőnk és barátunk Kristóf, aki végig velünk volt a turné alatt, lebeszélt mindent a helyi emberkékkel, elintézte a merchünket Dominikkal aki a turné managere is volt egyben, nem utolsó sorban a Hate nevű zenekar gityósa! Szokásos színpad összerakás, soundcheckek, majd következtünk mi! A hangosító, egy visszafogott blues, jazz zenét kedvelő emberke volt, kicsit be is fostunk hogy úgy fogunk szólni mint  Muddy Waters . Épp ellenkezőleg történt, orbitálisan jó hangzást dobott nekünk össze, a Franciaországban lévő 102 decibeles hanglimit ellenére is! 18:00 volt a kapunyitás, mi kezdtük az estét 18:35-kor! Bakker amikor megláttuk, hogy közel teltház van, nem hittünk a szemünknek. Iszonyat jól esett hogy ennyien kíváncsiak ránk! A francia közönség itt is jelesre „vizsgázott”. A visszajelzések alapján talán mi is! Rengeteg videó készült, fogyott a merch is szép számban. A helyiek között volt egy fickó aki francia létére elég jól beszélt magyarul, elmondta hogy rengeteget túrázott nálunk! Ami külön király volt, egy francia ember szájából, Párizsban magyarul hallani azt hogy kurva jó bulit adtunk aznap este! Ez mindennél többet ért nekem/nekünk! Egyébként ő a Garmonbozia promoter iroda embere volt, akik ezt a csomagot elhozták Franciaország 4 városába. Párizsban ő felelt azért hogy minden faszán és olajozottan működjön! Koncert után úgy voltunk vele, csak megnézzük már azt a „vasdarabot” Párizs szívében, szóval kicsit elbámészkodtunk az Eiffel-toronynál, de már az agyunkban a másnapi lyoni koncert járt, természetesen azt is profin szerettük volna megcsinálni.

 

 

 

5. nap Lyon, Franciaország-La Rayonne (2023.12.05.)

Párizs után összekapartunk hamvainkat, majd pár óra lakóautózás után megérkeztünk Lyonba. A helyet meglátva ámultunk és bámultunk. Hatalmas komplexum, a nightlinernek külön mélygarázsal. A színpad pedig monumentális volt, talán a nagy Barbahoz tudom hasonlítani méreteiben. Közel 1000 férőhelyes volt a klub. Nagy lelkesedéssel töltött el minket, hogy egy ekkora színpadon tudunk játszani este! Szokásos menetrend szerint halattak a dolgok, mindenki megérkezett időben, a többit meg már tudjátok, nem szeretnélek untatni titeket. Bőven volt hely a díszleteknek amiből nem volt kevés, a Belphegor hatalmas molinója full picinek tűnt a háttérben!

 

18:00 kapunyitás, majd 18:30-kor belecsaptunk a muzsikálásba. Itt is jól szóltunk, a zenekari oldalunkon egyébként ezt megtudjátok nézni egy videó formájában és talán azt is lehet látni, hogy mekkora hely is volt ez valójában. Szép számban volt itt is a francia közönség viszont ez a hely elnyelte őket, a szó jó értelmében véve! A koncertünk alatt itt is bólogattak az emberek, habár mint mondottam az itteni közönségek visszafogottak, de pont emiatt volt nagy öröm számunkra hogy megtudtuk mozgatni a buksijukat! Helyi metal magazin is nagyon jó véleménnyel volt rólunk, írtak is egy szuper cikket. Készültek videók itt is és hála az égnek a tapsból sem volt hiány! Rengeteg fotó készült rólunk, a külföldi fotósok egyébként mindenhol nagy lelkesedéssel és profin megörökítettek minket, hozzáteszem nehéz dolguk volt. Köztudottan nem vagyunk kifejezetten szépségversenyre igyekvő emberek. Összefoglalva a bulit nagyon élveztük, és végre frankón hallottam magam a kontrollban is! Innen is köszönjük Lyon a hangulatot, a helynek pedig a profi munkát és a cateringet! Egyébként egy kis poén a végére, az Atrocityvel közös zuhanyzónk volt, amit függöny hiányába rommá áztattunk, de másnap Alexel a frontemberrel nagyon jókat poénkodtunk a dolgon. Fújtunk egy kicsit, majd következett Épinal.

 

 

 

6. Nap Day off-valahol Franciaországban

Marha jól esett egy kis pihenés, Épinal nem volt vészesen messze Lyontól ezért tudtunk kicsit többet aludni, megbeszéltük a dolgokat, kielemeztük a bulikat, kávéztunk, nézegettük a francia csajokat. Ezt a részt most a feleségek, barátnők ugorják át!  Szóval rendeztük sorainkat, feltankoltunk az elengedhetetlen banánból, ami nagy „barátunk” volt a turné alatt, de ez a barátság nem furcsa a magyar metal zenészek körében, szerintem sokan tudják kinek a nagy kedvence még ez a gyümölcs, igaz ő nem „death metalos” 😀 A pihenő után pedig elindultunk Elzász-Lotaringia szívébe Épinalba!

 

 

7. nap Épinal, Franciaország-La Souris Verte (2023.12.07.)

Megérkeztünk kényelmesen, a város tényleg festői környezetben volt, dombok, zöld erdők, patakok. Tudjátok, mint a mesében! Maga a klub a belváros szívében volt, kicsit szűkös volt a parkolás de mi is és a nightliner is megoldotta a dolgot! A pakolás itt már annyira nem volt egyszerű, mivel egy kicsit nagyobb távot kellett megejteni a sok rack-el és a merches dobozokkal! Közös erővel, azért ment a dolog. Ez egy kulturális központ volt egyébként, nagyon frankó „mély” színpaddal, tehát a cuccoknak itt is volt hely bőven! Külön pozitívum, hogy a színpad mellett hatalmas hely volt pakolni a zenekaroknak. A helyi emberek nagy szeretettel fogadtak minket itt is, szokásos hely bejárás, kaja, majd a színpadra pakolás. A decibel limit itt is érvényes volt természetesen, mint bárhol Franciaországban! A hangosító lelkesen dolgozott velünk, a fénytechnikusnak elmondtuk, hogy milyen színpadképet szeretnénk látni. Azt gondolom hogy sikerrel vették a kívánságainkat, mind hangzásban, mind a fények tekintetében is! Szokásos 18:00 kapunyitás, 18:30-kor kezdés! Itt is nagyon szép számban jött a közönség, ami külön öröm volt a dologban, hogy a sok veteran mellett, rengeteg korombeli és még nálam is fiatalabb látogatott el a koncertre. Jó látni, hogy van utánpótlás! Itt is nagyon jó volt a hangosítás, kifele és befele is. Szerintem ez nagyon fontos hogy befele is patentül szóljon, akkor tudja igazán élvezni a zenekar is a koncertet! Csattogtak a fényképezők, készültek a videók és az a kb 250 ember aki ott volt, elégedett fejjel igazolta vissza, hogy tetszett nekik amit előadtunk a színpadon és ez óriási öröm számunkra! Itt is megnéztük a zenekarokat, a véleményünk pedig egybehangzóan itt is ugyanaz volt. Az összes zenekar profi produkciót mutatott be, nagyon sokat lehet tanulni a koncertjeikből. Egyébként ami nagyon feldobott minket, az Atrocityből a 2 gityós  bólogatva nézte végig a koncertünket, majd a buli után mindketten vállon veregettek minket! Óriási élmény volt ez is a számunkra! Franciaországban itt végeztünk is, következett Németország, majd Anglia, Hollandia és zárásnak Ausztria, de ezt majd a második részben! Addig is pacsi mindenkinek!! Hamarosan folytatás a többi helyszínnel!

 

 

 

Folytatás hamarosan 🙂

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN