1983 kétségtelenül a thrash metal robbanásának az éve volt, hiszen az említett Slayer klasszikus mellett olyan lemezek láttak napvilágot, mint a legelő Metallica és Anthrax anyagok. A heavy metal egy extrémebb változatait gyakorolták az akkor még lázadó tinédzserek és új dimenziókat nyitottak meg a műfajban. A tempók gyorsultak, a szélsőségek fokozódtak és a külsőségek is egyre extrémebbé váltak.

A Slayer debütlemeze egy olyan korszaknak a lenyomata, ami a mai metal füleknek kissé archaikusnak tűnhet, de kétségtelen az a tény is, hogy kiállta az idő próbáját és azt az elementáris lelkesedést és tüzet örökre lemezbe zárták a fiatalok, ami magába rejti a klasszikus heavy metal és ős-thrash között képződő hidat!

Bár a kezdeteknél a Metallica mindig egy kicsit a Slayer elött járt (a Kill ’Em All is pár hónappal előbb jelent meg mint a Slayer debüt), de nem vetett egyik banda sem árnyékot a másikra. Sőt a Slayer egy elborultabb irányba haladt, ahol a sötétebb és gonoszabb attitűd nagyobb teret nyert, mint Hetfieldéknél. Kerry King a korai évekről később így nyilatkozott:

„Sokak szerint a Metallica Kill ‘Em Allja és a Show No Mercy jelenti a thrash műfaj abszolút kezdőpontjait, és ez voltaképpen igaz is, de attól eltekintve, hogy a két zenekar akkoriban nagyjából hasonlóan működött, sosem szerettem, ha egy lapon emlegettek velük. A Metallica már akkoriban is a világ és az élet hétköznapi oldalával foglalkozott, minket meg a kezdetektől fogva a dühösebb, borúsabb, sötétebb zene és az okkult szövegvilág érdekelt.”

A klasszikus album évfordulóját a Metal Blade egy limitált kiadású LP box-al ünnepli:

Tom Araya, Kerry King, Jeff Hanneman és Dave Lombardo jelentette ekkoriban a Slayer eredeti és első ütőképes felállását, akik világra tudták szabadítani első közös szörnyetegüket.

A Show No Mercy hangzása az akkori versenytársakéhoz képest is brutálisabb és vastagabb soundot kapott és már akkor hallani lehetett azt a klasszikus Slayer-e jellemző játékot, ami később kiforrott és védjegyükké vált. A vágtázó és gyors riffelések és a két gitáros ide-oda dobált szólójátékai és természetesen Araya mániákus és jellegzetes orgánuma, valamint Lombardo feszes püfölése!

A lemez talán legnagyobb pillanatait kétségtelenül az olyan himnuszok nyújtják, mint pl. az Antichrist, Die by the Sword vagy a lemez csúcspontja és máig leghíresebb dala, a Black Magic. De a Show No Mercy minden egyes dala egy örökbecsű időutazást nyújt, ami ennyi idő elteltével is egy tökéletes bemutatkozó anyag.

Kerry King így emlékezett vissza a lemezre:

„Sok nyilvánvaló hibája ellenére én ma is szeretem az első lemezt. Lehet, hogy valamelyest kiforratlan volt, de Jeff is, én is alig múltunk el 18-19 évesek, amikor a Show No Mercy készült, és még így is van rajta pár olyan nóta, amiket még manapság, idősebben, sokkal érettebb füllel és sokkal profibb zenészként is nagyon-nagyon jónak tartok.”