A hazai The Hellfreaks zenekar nevével bizonyára sokan találkoztatok idehaza, hiszen egy rendkívül dinamikusan fejlődő zenekarról beszélünk, akik 2009-es megalakulásuk óta sok-sok tagcsere és útkeresés után végre egy stabil felállással megtalálták a helyüket a színtéren. A zenekar utolsó nagylemeze már egy igen neves nagykiadó, a Napalm Records gondozásában látott napvilágot, ami hozzájárult a zenekar nemzetközi sikereihez is. Megérdemlik, hiszen, amit csinálnak, az valóban nemzetközi szint. Műfajilag magukban rejtik a punk, hardcore és metal stílusjegyeket, de nem is lehet őket beskatulyázni, legyen annyi elég, hogy ők a The Hellfreaks, úgy ahogyan azt ők szeretik és ahogy mi szeretjük. A zenekar aktuális történéseiről, kulisszatitkokról, klipforgatásról és az ezen a héten pénteken, a Dürer Kertben megrendezésre kerülő nagy lemezbemutató koncertjükről a zenekar alapító tagjával, énekesnőjével Radnóti Zsuzsival beszélgettünk.

 

 

Szia Zsuzsi! Először is köszi, hogy elfogadtad az interjú felkérést. Így rögtön az elején kezdjük talán néhány aktuálisabb kérdéssel. Múlthét szombaton felléptetek a csehországi Alterova fesztiválon. Milyen élményekkel tértetek haza, hogy sikerült a buli? Hogy éreztétek magatokat?

Én köszönöm a megkeresést! Imádtam, nagyon jó volt! Bár teszem hozzá, hogy most egy különösen rögös út vezetett a koncertig. Én, aki a Covid időszakot makk egészségesen végigtáncolta, úgy lebetegedtem október elején, hogy még a koncert előtt 3 nappal sem voltam biztos benne, hogy ki tudok e állni színpadra. Nagyon ritkán betegszem le, konkrétan a 14 éves pályafutásom alatt egy koncertet kellett összesen lemondanunk az egészségem miatt, de a szervezetem „hadd szóljon” jeligével most igen keresztbe tett. Az új lemezzel sok olyan énektechnikát vittem bele a zenénkbe, ami számomra még kihívás és amiket felkészülés nélkül nem tudok kivarázsolni magamból. Így majdnem csodaként élem meg, hogy az utolsó pillanatban, nagyon óvatos gyakorlás mellett mégis sikerült bevennem a kanyart, és ha nem is 100%-osan, de szégyen nélkül ki tudtam állni a színpadra. Úgyhogy ez egy lelkileg nagyon megterhelő időszak végét jelentette nekem, mert nagyon féltem, hogy a végén csalódást kell okozzak azoknak, akik számítottak rám. Így különösen jó érzés volt elénekelni a számokat, mert nagyon meg tudtam becsülni a pillanatot. De az még rátett egy lapáttal, hogy a koncert után a Guano Apes dobosa külön odalépett hozzám, hogy ő már YouTube-ról ismert minket és a kedvence a Weeping Willow. Másnak lehet semmi, de nekem sokat jelentett.

 

Ezek a visszaigazolások biztos mindig adnak a zenészeknek egy pluszt, hogy van miért csinálni és érdemes folytatni az utat. Az nyilvánvaló, hogy sokat fókuszáltok a nemzetközi piacra. A közösségi médiában is angol nyelven nyílvánultok meg leginkább. Úgy összességében (az említett mellett) milyenek s visszajelzések külföldről? Lemezeladások, koncertezések, stb terén.

A lemezkritikáink brutálisan jók az új lemez kapcsán. Én tudom, hogy a stílus kavalkádunkkal elég rizikós, amit csinálunk, így meg is lepődtem, hogy a kritikák ilyen jól sültek el, mert csomó magazin max pontszámmal illette a lemezünket, ami ritkaság. Akinek meg kevésbé tetszett, az is onnan közelítette meg, hogy hallja, hogy jó minőségű, de nem szereti a nehezen kategorizálható zenét. Ami meg egy teljesen valid érv és abszolút el tudom fogadni.

Lemezeladások kapcsán csak a saját webshopunk adatairól tudok nyilatkozni, ahova a világ minden pontjáról érkeznek megrendelések. Ausztrália, Japán, Grönland – minden előfordul. Viszont most jutottunk el arra a pontra, hogy hatalmas örömömre itthonról is érkeznek rendelések. Figyelembe véve, hogy milyen nehéz időket élünk, ez baromi jól esik nekünk. Mert, bár angolul kommunikálunk, és bár nem merek belevágni magyar szövegek írásába – én minden évben az őszi, már-már hagyománnyá vált, budapesti bulinkat várom talán a legjobban.

 

 

Említetted a kevert stílust. Te hogyan határoznád meg leginkább, amit csináltok műfajilag?

Punk-metal. piff. Ezt a végtelenségig lehetne fejtegetni, de alapvetően ide a legnagyobb clichét tudom csak írni: azt csinálunk, amit szeretünk. És sok mindent szeretünk. Én abba eléggé fiatalon beletörtem, hogy beleerőszakoljam magam egy műfajba.

Többek között ez is vezetett anno egy zenekari feloszláshoz 2014-ben.

Most szerencsére olyan emberekkel vagyok körbevéve, akik a zenére mind úgy tekintenek, hogy van „jó zene” meg „számunkra rossz zene” és a műfaji címkézését pedig rábízzuk másokra. A másik pedig, hogy abban nagyon hiszek, hogy bármi új dolgot csak úgy lehet teremteni, ha lelépünk a megszokott útról.

 

Igen, ez a fejlődési íveteken nagyon látszik, hogy nem ragadtatok le soha igazán egy stílusnál, ami szerintem egy nagyon pozitív tényező, hiszen megtudjátok újítani magatokat anélkül, hogy befásulnátok egy műfajba. Az előző lemez is, a 2020-as Go On The Run is karakterében kicsit más, mint a Pitch Black Sunset. Kiforrottabbnak és evvel együtt merészebbnek érzem. Te hogy látod ezt?

Ezzel teljesen tudok azonosulni.  Bár én úgy gondolok erre, hogy a God On The Run a zenekar punkrock oldalát mutatja be, míg a Pitch Black Sunset inkább a metálosabbat. Mivel én már jó pár éve beleszerelmesedtem a scream technikák tanulásába, és ez csak az utóbbi időben kezdte meghozni a gyümölcsét, ezért a PBSS-el jobban tudok azonosulni. Azt érdemes megjegyezni, hogy nálunk a fő dalíró Gabi, a basszusgitárosunk. Ő mindig úgy hivatkozik a God On The Run lemezre, hogy a fiatal önmagának tartozott ezzel a lemezzel, hogy az az a lemez, amit tini korában akart volna csinálni, de akkor még nem volt rá képes. Annak ellenére, hogy ő egyben a férjem is, zeneileg eléggé ellentétes pólusokat képviselünk: amíg ő színes, addig én fekete, amíg ő hardcore uptempo, addig én metál bólogató. Szerintem ez a yin-yang viszony tükröződik is a munkánkban, és erre egy olyan gitáros, mint Jozzy, csak még egy lapáttal tesz rá.

 

Igen, azt hallottam, hogy a scream technikát is elkezdted alkalmazni és szerintem baromi jó összhatása van a tiszta énekeddel. Autodidakta módon vagy segítséggel sajátítottad el?

Tanárhoz járok évek óta. Eleinte Karai Annával dolgoztam, vele jó kis alapokat sikerült lefektetnünk. Most pedig már több mint egy éve Rónai Orsihoz járok, aki külföldön sajátította el ezeknek a technikáknak a tanítását, és a komplexebb problémáimban rengeteget segített. De nagyon sokat gyakorlok itthon. Az én egyetlen tehetségem a szorgalmam, így erre alapozva jutottam el idáig, de még rengeteg dologban szeretnék fejlődni.

 

Mint például?

Jelenleg megy a fry scream irányába hajló yell scream, a growl és a false chord scream. Szeretném, ha ezeket brutálisabban tudnám megszólaltatni, de egyben konstansabb módon is.

 

A jelenlegi felállásotok elég stabilnak tűnik. Egy jól összeszokott csapat vagytok és ezt hallani is zeneileg, valamint a színpadon is látszik. Te mennyire érzed működőképesnek ezt a négyest hosszútávon?

Túl sok tagcserén esett át ez a zenekar. Persze nagyon régóta nyomjuk, és majdnem tini voltam, amikor kezdtem, úgyhogy gondolom ez valahol természetes. De mindegyik megviselt. Az, hogy ez a négyes már ilyen régóta kitart egymás mellett nem véletlen. A srácok eszméletlen zenészek  és bár emberileg igencsak különbözőek vagyunk mégis nagyon jól működünk együtt és kezeljük egymást.

 

Azt említetted, hogy Gabi a fő dalszerző. De kérlek avass be minket kicsit, hogy hogy áll össze egy-egy új Hellfreaks szerzemény! Továbbá megemlíteném, hogy hallani mennyire maximalisták vagytok, hiszen nagyon kidolgozottak és igényesek a dalaitok. Bizonyára sok munka van ezeknek a produktumoknak a háta mögött…

Már jó sok módszert kipróbáltunk számírás kapcsán. De a legtöbbször az vezet eredményre, ha Gabi kezd el írni egy zenei alapot: itthon, a régi konyhát átalakítottuk mini stúdióra. (Fun Fact: a Napalmnál muszáj volt leadni egy stúdió nevet, ahol a felvételek készültek, és nem írhattuk, hogy itthon. Így lett „Old Kitchen Studio”  ) Bár a stúdió talán tényleg túl nagy szó erre .. Kis alkotási tér.  Szóval Gabi hoz egy refrén ötletet. Utána én próbálok kitalálni rá egy szöveg nélküli énekdallamot. Ez egy kritikus pont, mert sok ötlet itt szokott elbukni. Ha sikerül összehoznunk ebből valami fantáziamozgatót, akkor továbblépünk. Gabi kialakít egy dalszerkezetet, Jozzy hozzáadja a saját fűszerét, gitárszólót, ha van, és csak a legvégén kezdek el szöveget írni. Ebből lesz egy demo. Sajnos van, hogy ezen a ponton is úgy döntünk, hogy kapufa, és ilyenkor megy kukába az egész. Ha mégis jónak ítéljük, akkor utána kezdődik a post production és felvételi rész. Utána küldjük az anyagot keverésre, post-productionre és masteringre Amerikába. Úgyhogy .. igen, ez egy hosszú folyamat nálunk.

 

A szövegekről tudnál pár szót említeni? Miből meríted leginkább az ihletet az alkotási fázis során? Hirtelen és ösztönszerű vagy sok változaton esik át mire kész formát ölt?

Az ötleteim mind hirtelenszerűek. Ez eléggé szó szerint értendő, mert rengetegszer megtetszik csupán egy röpke gondolat, vagy akár csak egy szó és az bekerül a telefonom jegyzetébe ott helyben ahol vagyok. De ez még énekdallamokkal is így van. Ha az ötös buszon tör rám, akkor ott dúdolom a telefonba a dallamot. (A felmerülő kérdést megválaszolva: igen, hülyének néznek ilyenkor ) Majd később ezeket előveszem és elkezdem kidolgozni. Ez már hosszabb folyamat. Ha elkap a dolog, akkor 2-3 nap alatt elkészül egy alap váz. De van, hogy utána hetekig kotlok felette. Érdekes, hogy amíg dalötleteket adott esetben könnyen el tudok engedni, addig kész szövegeket csak nagyon nehezen. Valahogy nekem a szöveggel “nevezzük el a gyereket” és utána nagyon nehezen engedem el a kezét. Ezért is alakult ki, hogy csak az alkotó fázis legvégén írom meg ezeket. Tematikát illetően nehéz frappánsan megfogalmaznom a dolgot… Sosem írtam szerelemről, boldogságról, ezek a dolgok nem ébresztenek bennem szövegileg semmit. Iszonyat bugyutának hangzik, de mindegyik szövegem a sötétségből táplálkozik. Ha kilátástalan a helyzet, na akkor vagyok igazán inspirált. Milyen ellentmondó.

 

Beszéljünk kicsit a videokilpjeitekről, hiszen ezekből nem kevés készült és bizonyára az olvasók között is sokan ezen a csatornán keresztül találkoztak veletek! Ezúttal is a legújabb nagylemez majdnem minden dalához leforgattatok egyet-egyet. Alapvetően szerettek klipeket forgatni? Neked melyik a kedvenced ezek közül és melyik volt eddig a legnehezebb szülés? De jöhet bármilyen jó klipforgatós sztori… Ki találja ki a koncepciókat?

Hááát…  Én személy szerint szeretek klipet forgatni. Mármint magát a forgatást szeretem. Viszont minden velejárója borzasztóan stresszes és néha igen nehéz ügy.

Viszont a srácok szerintem a hátuk közepére SE kívánják. De azt belátjuk, hogy a jelenlegi zenei térben itt lehet a leghatékonyabban új embereket elérni. Talán most vagyunk annak a határán, hogy ez kezd eltolódni a TikTok javára, de azt hiszem, még nem érett meg bennem, hogy ezzel teljesen szembesüljek. Mindenestre eddig a YouTube erre egy szuper platform volt. A legtöbb koncepciót én találtam ki, kivéve az image klipeknél – itt legtöbbször az adott produkciós iroda találta ki a helyszínt. De az egész klipforgatás kérdéskör egy igen összetett témakör: nagyon könnyen elszállnak egy ilyen költségei, amit undergound rock zenekarként majdnem képtelenség kitermelni. Így nagyon limitált határok között lehet ötleteket megálmodni. Van amikor az ölembe repül egy-egy ötlet. A PBSS videoklipje úgy jött létre, hogy pont Szlovákiába mentünk játszani, amikor láttam, hogy az autópálya mellett már száradnak a napraforgók és látványosan konyulnak a fejeik. Felhívtam a régi gitárosunkat, Tomit, hogy ráér e 1-2 napon belül felvenni pár jelenetet. Jogosan felmerült a kérdés, hogy „jó de mit vegyünk fel, mi lesz a klip?” – ” Még nem tudjuk, csak gyere”. Végül felvettük a nagy „nem-tudjuk”-ot és Tomi az akkor még frissen induló Toma Picture videoprodukciós csapatával a felvételeket látva talált ki hozzá koncepciót és úgy vettük fel később a kiegészítő jeleneteket. Az utóbbi évek egyik legnagyobb szívügye nekem a Weeping Willlow: akár zeneileg, de akár klip szempontjából. A klipet képkockáról képkockára álmodtam meg, de ezt ilyenkor nagyon nehéz átadni. Tudtam, hogy csak a Syndicat Studios fogja tudni megvalósítani azt, amit a lelki szemeim előtt láttam és így is lett. De egyben egy borzasztó nehéz klipforgatás volt.

 

Tejben-vaj… akarom mondani vérben fürdetnek benne téged, Haha. Nem mindennapi élmény lehetett. De egyetértek, az egyik legjobb koncepció és megvalósítás. Igazi vagy művért használtatok?

Két napunk volt az egészre, nagy volt az idő okozta nyomás. És nehéz jelenetek kellett forgatnunk. Van a kádas jelenet, amikor „tejben vajban” fürösztenek – no az nem tej, hanem diszperzites víz. Kb. 35 fok volt aznap, így a tej azonnal berohadt volna. Viszont a víz nagyon hideg volt. Így azért volt egy olyan pillanat, amikor miután végigdideregtem a kádas jeleneteket, már vízbe is fojtottak, erőszakkal víz alatt is tartottak és mindenhonnan IS diszperzites vizet köptem ki magamból, a teljes testemet művér borította – ami nagyon ragadós – és kb egy szál semmiben (bugyiban, melltartóban) kellett végig vonszolni magam a földön ahol az összes mini kosz végighorzsolta a teljes testemet… Nos ez volt az a pillanat ,amikor azért megfordult a fejemben, hogy én miért is hoztam magam ilyen helyzetbe?

De utólag megérte. Mindig megéri, ha fáj. Legalábbis a klipforgatásoknál. Egyértelműen a kedvenc klipem.

 

Na igen, a szépségért megéri szenvedni, Haha. Ennél a pontnál megkérdezném, hogy van-e már következő forgatási tervetek egy esetleges új dal köré építve? És itt alattomosan céloztam a jövőbeli tervekre a dalírás és egy egyéb munkafolyamatokat illetően.

Tavaly 5 klipet forgattunk és utána egy lemezt is kiadtunk. Ennek mind megvan a szépsége, de most első körben szeretnénk egy picit újra arra fókuszálni, hogy többet álljunk a színpadon, mint bármilyen felvételi eszköz előtt.

 

 

 

Ez így teljesen jogosan is hangzik részetekről. Ha már koncertezés: Mint az elején már volt róla szó, ezen a héten pénteken a Dürer Kert-ben mutatjátok be a hazai közönségnek az új lemezetek dalait a régebbiekkel karöltve. Készültök valami extra programmal, merch termékek, egyéb meglepetések várhatóak? Mennyire közeledünk a sold out-hoz?

Alakulunk, de nem szeretnénk semmit sem elkiabálni.  Striptease táncosokat nem hozunk, de teljesen új műsorral állunk ki! Egy rakat olyan szám is elhangzik majd, amiket még sosem játszottunk élőben és 14 év után most először érzem azt, hogy olyan műsort állítottunk össze, amivel teljes mellszélességgel büszkén állok ki. A legjobb formánkkal készülünk és alig várom, hogy megoszthassam veletek.

 

Én azt kívánom legyen így és részemről még annyit, hogy mindenképp ott leszek, ugyanúgy, ahogy tavaly is! Zsuzsi! Köszönöm mégegyszer a készséges válaszaidat és további sok sikert Neked és a zenekarnak. Csak így tovább! Mit üzennél még a Metal.hu olvasóinak zárógondolatként?

Nagyon köszönöm a lehetőséget! Leginkább annyit, hogy ne felejtsétek, hogy a színtér fenntartása csakis rajtunk múlik, így járjatok SOK-SOK de még annál is több koncertre, hogy még sokáig működhessenek underground magyar zenekarok!

 

Interjút készítette: Cannibal