ALEX WEBSTER így látja a CANNIBAL CORPSE jövőjét

2023. 10. 2. - 22:59

Cannibal Corpse még ma is ugyanolyan lendülettel megy, de az idő vasfoga senkit nem kímél. Alex Webster basszusgitáros idén 54 éves lesz, és tisztában van vele, hogy a zenekar szekere nem fog tudni örökké futni, még ha jelenleg minden zökkenőmentes is. Egy interjúban kifejtette, hogy a death metal egy fizikailag megterhelő műfaj, főleg, ha megfelelő színpadi jelenlétet produkál a zenekar.

 

A death és a többi extreme metal olyan zene, ami igénybe vesz fizikailag. Már a kivitelezés is, aztán ha olyan élő műsort akarsz adni, ahol rendesen headbangelsz és mozogsz, ez mind fizikum. Mármint minden – folkzenét játszani is fizikai, de amit mi játszunk, az valószínűleg egy kicsit izzasztóbb.

 

Webster arról is beszélt, hogy az idő múlásával egyre jobban kell törődnie magával az embernek, és hogy a Cannibal Corpse napjai meg vannak számlálva – bár a basszusgitáros szerint még jó sok van hátra belőlük.

 

A Metal.hu webshopban még van raktáron mindegyik Cannibal Corpse kiadványból, így a rendelés után pár napon belül már meg is kaphatod a lemezt:

 

Amit a húszas éveidben művelsz – az ivás, alváshiány, egészségtelen kaja – azt már nem teheted meg, legalább is én nem tehetem meg ötvenesként. Figyelemmel kísérem az egészségemet, ez nekem hobbi-szerűség. Tudnám még folytatni a sort, de például imádok futni. Ez az egyik, ami segít fókuszálni és élvezni a turnét – ha új városba érkezem, új helyeket fedezek fel, ahol futhatok.

 

Ez a fizikumot igénybe vevő zene. Meglátjuk, meddig tudjuk csinálni. Most nagyszerűen érezzük magunkat, nincs kilátásban, hogy abbahagyjuk, de ha reálisan nézzük, könnyebb már nem lesz, meglátjuk, mi sül ki belőle. Úgy érzem, még sok év áll előttünk, ha kézben tartjuk a dolgokat, a fizikai egészségünket. Ez nagyon fontos.

 

 

 

 

 

Forrás: MetalInjection

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN